Délmagyarország, 1911. október (2. évfolyam, 225-250. szám)

1911-10-01 / 225. szám

i 1911 október 1 rt&LMAJP^ASöR^ÁP 17 —1 , rtr zbi 3ppl J ! J Gyermekkori-vérszegénység. A mai fiatalság vérszegénysége szinte közmondásossá lett. Nagyon sok az olyan gyermek, akit szülői, közvetlen környezete is vérszegénynek tartanak, anélkül, hogy a valóságban az volna. Mi hát a vérszegénység ? Ennél a kérdésnél rendszerint a test vérhiányára gondolnak: a gyermeknek „kevés" a vére! Kétségkívül előfordul gyermekeknél a vér hiánya ilyen értelemben is, anélkül, hogy pozitivitással megállapíthatnánk. A vérszegénység sok más esetében különben nem a vérmennyiség hiányáról van szó, hanem arról, hogy a vér minemüsége a rendestől eltér, különbözik; a vér vizenyösebb lett, szegényebb erős, tápláló anyagokban, vagy a piros vérsejtek, ezek a rendkivii! fontos alkatrészek, amelyekből minden köbmilliméter vérre rendesen öt millió jut, lényegesen kis számban vannak a vérben, vagy halványabbak és kevesebb festőanyagot tartalmaznak, mint amennyit az egészséges vérben találunk. Végre a vérszegénység fogalma alatt nemcsak a vérmennyiség tökéletlenségét. hanem a vérmennyiségnek egyes fogyatékoságát értjük. Bármily alapja legyen is a vérszegénységnek, minden esetében elárulja azt, a bőrnek halvány szine, mely nemcsak az arcban és különösen a füleken, hanem a test többi részén is felismerhető. Mégsem helyes minden gyermek sapadtságá: további keresés nélkül vérszegénységnek betudni. Sápadtság és vérszegénység semmi esetre sem jelentenek egyet, halvány bőrkolorit más indokolással is föltételezhető. Eltekintve attól, hogy vannak embrek, — különösen a sötétebb bőrűek között — kiknek a bőre annyira nem átlátszó, hogy a vért, nagyon kevéssé teszik áttetszővé; az arc halványságát sokszor a bőr véredényeinek kis vértartalma is okozza; ilyen esetben a vér inkább a test belső részében gyűlt össze, ugy, hogy a bőr aránylag vértelennek tetszik. Itt hát csak szabálytalan vérelosztásról lehet szó. A látszólagos vérszegénység mellett nagyon gyakran találkozunk már a legkisebb gyermekkorban — csecsemőket sem véve ki — valódi vérszegénységgel. Többnyire kísérőül lép fel más általános betegségekkel, mint pl. angolkór, tuberkulózis, aztán a hoszszantartó lázas betegség közben kifejlődik, azonban sok esetben mint állandó betegség lép föl. Rossz táplálkozás, ferde nevelési rendszer, kedvezőtlen higiénikus befolyások annál jobban elősegítik keletkezését, mivel a gyermek vére káros befolyásokkal szemben különösen érzékeny. Ide tartoznak azután azok a kórok, amelyek az iskolai élettel vannak összekötve. Némelyik gyermeknél a vérszegénység mint valami felismerhetetlen iskolai betegség mutatkozik. Azután a test növése nincs mindig jelentőség nélkül; ha a vérképződés a test többi részének a fejlődésével nem tart lépést, időközben valóságos vérszegénység állhat elő. Általában a gyermekkori vérszegénység keletkezésénél nagy szerepet játszik a veleszületett hajlandóság, a gyönge szervezet. A kora ifjúságban a külső okok következtében szerzett vérszegénység, ha huzamosabb ideig tart, az egész életre kiható bajt idéz elő, mivel teljesen soha ki nem küszöbölhető. Ennélfogva a gyermekkorban keletkező vérszegénység különös gondot igényel. Ehez járul, hogy a vérszegény gyermeknek a munkaképessége is az egészségesnek jóval mögötte áll. Ugy testileg, mint szellemileg is hamar kimerül, fázékony és mindezek az ideges szimptomák, mint fejfájás, szédülés, szúrás, étvágytalanság, érzékenység soha sem maradnak el. A vérszegénység és a testi gyengeség kétségkívül elősegítik a hajlandóságot komolyabb betegségek iránt, mint bizonyos idegbetegség, vagy tuberkulózis. A fiatalság testi nevelése mellett fontos és megfigyelésre méltó feladat a vérszegénység meggátlása, a vérképző szervek erősitése, a jó vérminőségröl való gondoskodás. Hogyan oldhatjuk meg legjobban ezt a feladatot? Mi az, ami leghamarabb vért ad és jó, egészséges vérminőséget biztosit? Erről még általában nagyon homályos fölfogások uralkodnak. Legfontosabb első sorban a megfelelő táplálkozásmód. De itt nem arról van szó, hogy a gyermekeknek ilyen-amolyan, nagy dobbal „vérképző"-nek hirdetett, mesterséges táplálékot nyujtsunk, hanem első sorban arra törekedjünk, hogy a gyermekeknek a természetes, kellő mennyiségű és tartalmú táplálékot nyujtsunk. Hogy elégtelen táplálkozásnak természetszerűen a vérminőségre is kiható eredménye van, könnyen bebizonyítható, ha szem előt tartjuk, hogy hiszen a tápanyag az emésztési folyamat alatt csak vérré válik. Hiányos táplálkozásnál a vér ennélfogva vizenyősebb és elégtelen táplálkozásból eredő soványság leginkább párosul a vérszegénységgel. A proletárgyermekek vérszegénysége legtöbbször elégtelen táplálkozásra vezethető vissza. Fontos a táplálkozás helyes megválasztása és összeállítása is. Egyik-másik tápanyag magában még nem vérképező; ellenkezőleg, minden egyoldalúság hátrányos és a gyermek kizárólagos hustáplálkozás mellett ép ugy lehet vérszegény, mintha kizárólag burgonyával táplálkoznék. A táplálék első sorban kevert legyen. Mig a hus, tojás, tej különösen fehérnye tartalmukért válnak jelentősekké, adig a főzeléket, gyümölcsöt mindenekelőtt a bennük nagy mennyiségben foglaltató tápsók Síefati' George: Ünnep. Hu ledobjátok a közöny köpenyjét S a hajatokba virágokat fontok, Fáklyák füstjébe mindent beledobtok, Ami bánat volt, köznap volt, öregség, Ha u termeken átsétál az este Szines lángoktól gyúlnak a rézüstök, Sipok és kürtök hangjával elűztök Mindent, ami vágyatok lekötözte. Akkor őrjöngő táncba csap az ünnep És égetők és véresek a csókok, Tetszik: Maga az örömisten volt ott S egy ölelésbe hosszú évek tűnnek, — Egyszerre összerezzennek a párok, Zene elhal és eltűnik a mámor, Sirámok kelnek ki az éjszakából, Rózsák lehullának s kihunynak a lángok . . . Fordította: Kuthy Sándor. Hagy sírkertet mérünk. „Édes apám, talán elférünk." Ö hosszakat lép s némán számol, Én a nyomában. Sírkert kell a családnak: mérünk. Hol kelni szoktak friss palánták, Meleg ágyaknak közelében, Vetik külön majd Az Ady-magvak hideg ágyát. Házközeles, fekete földben Mérjük a sírkert szélét, hosszát. Négyen leszünk csak, Kik idehullunk örököltén. Dus földön és kevés kalásszal Értük el a mérésnek őszét, Az apám lép, lép Reszkető lábbal, esti lázzal. Százszor és százszor újra kezdi, Már száz sirra is eleget lépett, De hátha, hátha S bús lépéseit megnöveszti. Ez a föld, ha maggal beszórta, Emlékszik rá, áldott volt mindig, Kereszt keresztet És itt nyáron husszorozódva. Két fia van és velük elvész E dus kis földnek családja, Minden és minden. Hát négy sir lesz itt csak a termés ? „Édes apám, talán elférünk." Este van, ő tűnődik, hallgat S az alkonyatba Beleveszünk, sírkertet mérünk. Ady Endre. 71 kártya. 71 Hártyás sir-' Bitang! — kiáltja a szélvész utánunk, Zsivány! — sziszegi és megyünk tovább S mint a gyerek, akit véresre vertek, Isszuk az undor keserű borát, Finom kezünk szelíd arcunkra nyomjuk S az álmok álma csendbe hull reája És játszani kezd elhagyott szivünkben Az életünk laterna magicaja. S láttunk mezőt és virgonc, pici bárányt. Láttunk karácsonyt, kávés reggelit, Es az anyánkat is, kisirt szemekkel És a szemünk könyekkel megtelik, És reszketünk, ha elfújjuk a gyertyát És sötétség járkál körülünk. A paplanunkat is fülünkre huzzuk S halálosan magunkba merülünk. Ilyenkor az ágy hófehér mezőin Az éle tünk iól borzadozunk által, Az egyik sir, a másik átkozódik, A költőkben felreszket egy csodás dal. És akinek egy pásztor volt az apja, Az messziről egy pásztorfurulyát hall... Kosztolányi Dezső.