Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-10 / 207. szám

6 DELMAQYARORSZÁQ 1911 szeptember 16 összezsufoltan ülnek a játékosok, egymás testének dőlve figyelnek a kibicek. Még korai az idő, de az ismert játékosok már mind együtt vannak. A kártyajátékos a legpontosabb ember — a játék kezdetére. Mennyi érdekes, karakterisztikus arc az asztalok körül. Többnyire kereskedők, iparosok és hivatalnokok. Az egyik játékos még egészen fiatal. Pompás smokk=karrikatura. Ovális, borotvált arcú, az orra mögé már bevésődött a korai vénség vonala. Sürü gesztenyebarna haja rásimul a gallérjára. Fekete szegélyes ruha van rajta, fölgyürt bő nadrággal. A mozgásában, gesztusában sok a mesterkéltség. Csak még a monokli hiányzik a szeméről. Némelyik játékos pocakos, arcáról beszél a jólét, a másik meg pecsétes kabátu vézna legény, akiről lesir a szenvedés, a nélkülözés. A kibicek társasága is ilyen alakokból telik. Lassan-lassan belemelegednek a játékba. A bankáros előtt már van egy csomó papírpénz is. Izgatottan keveri a kártyát, szeretne „megszökni" a bankkal. Végre mégis csak kiosztja a lapokat. Minden játékos izgatottan lesi a bankáros kezejárását, kinek oszt először. A nagy szorongásban meg is jegyzi az egyik: — Én nem értem, micsoda keze van ennek az embernek, már hat hét óta nem ad erre lapot. A másik meg igy biztatja a bankárost, akit nézésükkel majd hogy el nem nyelnek a kibicek: — Hallja bácsikám, mit fázik maga anynyira a pénztől. Magának kár kártyát adni a kezébe. Talán mielőtt megdöglenék, erre is adna lapot, Az egyik kibic intett a bankárosnak, bogy a hosszuhajunak adjon először lapot. A bankáros révedező tekintettel körülnéz, majd hirtelen elhatározással a hosszuhajunak adott először kártyát. Az hatalmas ütéssel, hogy majd feldőlt az asztal, rácsapott a lapjára. Kotorászni kezdett a zsebeiben, amennyi pénze volt, kirakta az asztalra. — No, most meggusztáljuk, — mondotta — és előbb a nadrágjába törölte a kezét. Ahány kibic volt, mind köréje gyülekezett. Szívszorongva lesték, milyen lesz a lap. Ászt kapott. A kibicek dobálták az asztalra a pénzt. — Apám, én öt koronát adok a lapra! — Két kroncsi, öregem. Nagyszerű lap! — No csak még ezt a három koronát bele! — kiabálták a kibicek, hogy majd széthasadt az ember dohhártyája. — Csönd, az istenit neki! — lármázott dühösen a játékos — már játszani sem lehet itt az embernek. Egy grandot, sem fogadok el senkitől! Vigye mindenki a pénzét fenébe! — De nagy ám a bank egy embernek — vetette közbe valaki. — Az is az én bajom — felele rá hirtelen a játékos, — nem maga fizeti ki. Majd számolni kezdte a bankot. Valami negyven-ötven korona lehetett. — Na, beveszi? — kérdezték újból a kibicek. — Ide a pénzt! — hangzott az energikus válasz. — Lapot kérek! — kiáltja a játékos a bankárnak. A bankáros leadta a lapot. A nagy gusztálásban majd hogy össze nem tépi a kártyát a hosszuhaju. Először felülről vizsgálta a lapot. — Ásznak már nem ász,— mondta y&laki. Hosszú, nehéz pillanatok teltek el, amig végre látszott valami a kártyából. A játékos egész testében remegett, a kibiceknek reszketett a keze és kémlelve, tágra nyilt szemmel lesték a lapot. Verejték ült az arcukra, a szivük hangosan dobogott. Hirtelen érces hangon elkiáltotta magát az egyik kibic: — Vágd a szemibe! Tízest kapott a hosszuhaju. Erre mondta a kibic, hogy vágja a bankár szemébe. Mint a vércse, csaptak le a pénzre, mindenki bemarkolta a maga nyereségét. A játékos nem volt megelégedve a nyereségével. —- Ezért a pár garasért kellett annyira drukkolnom, — mondta méltatlankodva. — Annyi garas akadna meg a maga" kis torkán, — felete a bankáros és ezzel tovább adta a kártyát, megelégelte a bankadást. — Pincér, gyerünk egy kabala cigarettával, — mondta a játékos. — Én is elszívnék egy kabala cigarettát, — vetette közbe az egyik kibic. — Kötelet! — felelte bájos közvetlenséggel a hoszuhaju. Igy telik el a kártyaszobában az egész éjszaka. Szegény családos emberek, vagy kereskedősegédek az utolsó fillérüket is a kártyaasztalra rakják. Ha szerencséjük van, összeharácsolnak néhány aranyat, ha pedig nem fogadja őket kegyeibe Fortuna istenasszony, akkor adósok maradnak a „főúrnak" és krajcár nélkül bandukolnak haza -— kapunyiás után. (A lumpok.) Akártyaszobából újból visszatértem a kávéházba. Nagy társaság volt már együtt, jókedvű mulatós emberek. Ismert alakjai az éjjeli világnak. Mindenütt találkozhatni ve- lük, ahol mulatni lehet. Intelligens megjelenésűek, katonatiszt is akad köztük. A külsejükön észrevehető a könnyelműek hanyagsága, gyűröttek, gondozatlanok. Az egyik magas, robusztus alak, nyírott bajuszú, cvikkeres. A cigány csak bárom lépés távolságról játszik neki, mert az a kedvtelése, liogy ide-oda lökdösi. A másik alacsony, köpcös ember, rekedt liangu, borvörös az orra. Csak tükör előtt tud mulatni, látni akarja, hogy hajtja le az italt. A többiek is érdekes korhelytipusok, kopaszfejü agglegények és elhájasodott családapák. A mai lumpokból kihalt minden romantika. A régi idők romantikájából egy porszemnyi sem maradt. Duhajkodnak a szó legbrutálisabb értelmében. Már az esteli órákban is megkezdik az ivást és butikrólkorcsmára, vendéglőbői-kávéházra járva teleisszák magukat az alkohol minden nemével. Legtöbbször az éjféli órákban keresik föl a kávéházakat. Nem nézik, melyikbe, ahova mámoros fejjel hevetődnek. Ha más vendégek, különösen, ha hölgyek is vannak a kávéházban, a kávésnak kellemetlen ez a látogatás és betuszkolja őket a szeparéba. Ott mulathatnak kényük-kedvük szerint. Ha üres a kávéház, szívesen látott vendégek és köréjük telepedik az egész cigánykaraván meg pincérsereg. A kasszírnő egyelőre tartózkodóan ül a cukros és pálinkás trónusán, az ő szerepe az első pezsgődurranás után kezdődik — ha a vendég is ugy akarja. Az egyik kávéházban nagy társaság mulat. Pezsgős palackok állnak sorjában a márványasztalon és szomorú nevetéssel húzza a cigány. Jobbra-balra dülöngenek, csapkodják az asztalt. Az ital már elkábította a fejüket, éktelen ordítozást csapnak. — Főúr — kiáltja az egyik — még egy üveggel! Hopszá, megállj csak. Fenét még egy üveggel, kettő is gyüket. — Aznakrrmássan. — Hocácá, hocácá ... hé ácsi, ide lódulj az orrom elé . . . Ne bántsd csak . . . azt huzd, hogy: Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapu festve . . . És a cigány húzza rendületlenül, egy félórárig azt húzza, hogy zöldre van a rácsos kapu festve. Közben az egyik, amint kihorpintette a pohár pezsgőt, int a kasszirnőnek: — Kommen sie frejlein — mondta erőszakos németséggel. — Jaj, hogy csókolom azt a puszilni való szádat — édesgette a másik — gyere no ide angyalom. A kasszírnő bájos tettetettséggel kilibbent a trónusából és a mulató társaság közé telepedett. A pincér nagyot rántott a száján és a sokat jelentő grimasszal a főnök felé fordult. ^ i „ . — Hadd gyúrja csak a tésztát — mondta a főnök — ránk fér, úgyis régen volt már eső. A pincér minden kérdezés nélkül még két üveg pezsgőt vitt az asztalra. A társaságnak azután már magasra szállott a kedve. Repültek a poharak és megrázták a cigányt, — Nagyságos ur, — mondta kérő hangon az egyik cigány — megdöglik már ében a rajkóm, egy kis lóvét, cipóra valót nyomjon már a markomba. — Kuss, ácsi! Toldd ide a homlokod! — mondta az egyik és egy pezsgőbe mártott tizkoronást tapasztott a homlokára. — Várj csak, én is adok valamit — mondta a másik és egy darab angoltapaszt ragasztolt a csodálkozó cigány homlokára. Ezen aztán annyira nevetett a ársaság, hogy feldöntötték az asztalt, a pezsgőspoharakat belevágták a tükörbe és meghemperegtek a földön. A cigányokat is magukkal rántották. Ugy szedték fel őket a pincérek. Aztán átkarolták és csókolták egymást, majd táncra kerekedtek. Az egyik kigombolta a gallérját és 'kibomlott a nyakkendője, a másiknak leesett és összetört a szemüvegje, a harmadik meg végigöntötte magát pezsgővel. A baja mindegyiknek föl volt borzolva. Az arcukról csurgott az izzadtság, mosolygásra állt a szájuk. Izegtek-mozogtak, magasan lóbázták a karjukat és csettintettek az ujjukkal. Igy mulattak. A másik sarokban egy őszbeesavarodó férfi ült magányosan. Egymásután hajtotta le a sört. —• Szögény einbör vagyok — mondta — haznviszüm mindön rongyos garasomat és mégis igy. bánik el velem az asszony . . . Kidobott, inert azt mondtam, hogy én bort akarok inni a vacsorához . . . Hát abba is ván valami. . . Otthagytam, oszt4 idegyüttem. Én vagyok az ur, leiSzoni magamat azért is. Szakadozva beszólt már az öreg, az alkohol megfküdte a nyelvét, Mindenkinek elbeszélte a családi jelenetet és meginvitált egy pohár sörre. Már-már alig támolygott az öreg, majd lehajtotta a fejét a márványasztalra, két karját egybefonta és horkolni kezdett. Álomba merült, nem zavarta meg senki. ( Koldusok.) Három órát ver a városháza harangja. Csöndes, kihalt az utca, csak néha-néha kopog egy-egy bizonytalan lépés az aszfalton. Hűvös éjjeli levegő csapja meg az arcom, összerázkódom egy pillanatra és nekivágok a fönségesen szép éjszakának. A legcsodásabb misztikum, amelyben millió szin csillag és elkáprázik tőle a szemünk. Bele kell vájni magunkat a homályba, meg kell markolászni a szinné szélesedő vonalakat, rohanni, kacagni, hemperegni kell az éjszakában. Megenyhülünk a csöndben, frisseséget, életet lehelünk és ha megöleljük a nagy semmit, mintha a legcsodálatosabb asszonyt szoritottunk volna a testünkhöz. Az éjszakában szerelmes a szivünk és egy pillanatban az élet minden gyönyörűségét, érezzük. Vágjunk neki az éjszakának . . . Átsétáltuk a széles, sima, aszfaltos utakat, következnek a sziik, kormos sikátorok. Olyanok ezek, mintha minden göröngyön szomorú, gyászruhás asszony állna és ez a távolban színtelen, alaktalan sötétséggé simulna össze. A sikátorokban már nem lehet élvezni ugy az éjszakát, mint a gondosan párnázott, csilláros utakon, vagy a madárdalos, virágillatos parkban, amely előtt lágyán hömpölyög az ezüstfolyó.' A sikátorok éjszakája az összeülepedett nyomorúság. Az utcának, a házaknak minden köve egy-egy bántó'jajkiáltás, a nyomorúság jajszava. A pinceoduk rozsdás vasrácsai mögül előtör a meg-megsöakitott hörgés, forró lázt lehelnek a töredezett iivegü ablakok. Ez a koldusok tanyája. Azoké, akik nappal tikkasztó forróságban vagy testet-lelket dermesztő hidekségben, fogvacogva ácsorognak az utcasarkon, hogy szembeköpjék Őket