Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-10 / 207. szám

1911 szeptember 10 DELM AG YARORSZ ÁG 7 a könyörületesség fillérjeivel és azoké, akiknek ugyanolyan rongyos a vackuk és éhes a gyomruk, de titkolják, takargatják, magukba fojtják. Az egyik pincelakásból nyöszörgés ütötte meg a fülemet. Óvatosan a vasrácshoz kúsztam és lélegzetfojtva figyeltem, hogy mi tör ténik.Á szoba sarkában volt egy kis rozoga asztal, amelyen egy gyertyaláng halvány fénye pislogott. A láng két arcra lövelt megtört fénysugarat. Egy asszony meg ember kuporodott az asztal köré. Az asszonyon lerongyolódott ruhadarabok lógtak, meztelen volt a lába és az asztalra könyökölt. A férfi öreg volt, őszszakállas. Beesett arcú, meggörnyedt testű öregember, zsáktarisznyát szorongatott a markában. Az asztalra rakta, ami benne volt: kenyérdarabok és egy csomó krajcár. Tehát koldus az öreg. A pókhálós falu pinceoduban négyen-öten horkoltak a puszta földön, kisebb-nagyobb fiuk. Az egyik nyöszörgött, erre-arra hánykolódott, valami kínzó betegég gyötörhette. Az öreg koldus egy pillanatra szomorúan a fiúra nézett, majd leült az asztal mellé és falatozni kezdett. Az asszony — valószínűleg a felesége volt — egy pléhlábost tett elébe, amelyben paprikás krumpli volt. Azt falatozta olyan jóizüen, mohó étvágygyal az öreg. Föltápászkodtam kényelmetlen helyzetemből és otthagytam a koldusfamiliát. Amerre mentem, mindenünnen orrfacsaró, nehéz szag áradt ki, ez az úgynevezett nyomor illat. Egészségtelen, vizes lakások, amelyekben összezsufoltan laknak. Férges padlón, rongyokba burkolózva fekszenek és egymásba lehelik a betegséget. Bódult fejjel menekülök a sikátorokból, utamon kisérnek a gyászruhás, szomorú aszszonyok ... a (Km •tizánok.) bukkannak a paloták, erre is, arra is járok, világosság dereng, gyorsan rohannak az órák, a percek. Nem tudom, nem figyelem, merre megyek. Eltűnnek, majd ismét előbukkannak a paloták, erreis, arra is járok. De már nem egyedül, ugy érzem, valaki nyomon követ. Ahogy liátra akarok nézni, már mellettem is terem. Egy leány, aki az arcán festékkel mázolta be a nyomoruságot. A baját szabadon kuszálja a szél, reticul van a kezében. Barátságosan a szemembe néz és hozzám simul. Aztán a karomba csimpaszkodik és olyan mohósággal les a szavamra, mintha aranyesőt várna. Az éjszaka leánya ő. Én, te, ő, mindegy neki, hűségesen veled tart az éjszakában. Csókol, szeret, összetép, ha akarod, megfürdet a teste forróságában — ha akarod. Pária, aki az enyém, tiéd — mindenkié. Közénk, elibénk dabta a sorsa, a végzete, sáros lábbal tapodhatunk rajta: a szenvedére született. Ne átkozza meg senki és semmi, ő a miénk, mert nekünk adta magát. Némuljon el a megvetés és az utálat, hadd szálljon éjszakáróléjszakára, mint a pillangó ágról-ágra: az éjszaka leánya. Némely házban ébren vannak, kicsendül az ének és a zongoraszó. Odabenn forró a levegő, odabenn kacagnak, élnek. Mulatnak az éjszaka leányai és a vidám, éhes legények. A szomorúság elrejtőzött a hus alá, dőzsöl a vér dámsága. A rozoga zongora kopott billentyűin ismerős hangzású taktusokat kopogtat egy hályogos szemű öreg ember, tányérkájába csörögve hull az ezüstpénz. Odabenn forró a levegő, mulatnak az éjszaka leányai és a vidám, éhes legények . . . Már ötre járt az idő. A nagy körséta után visszatértem a kávéházba. Már kialudtak a csillárok, csak egy láng világitott a sarokban: négyen még kártyáztak. A mulató társaság egyik tagja a földön bempergett, a többiek már eltávoztak. Türelmetlen már a főnök, a pincérek is álmosak, föl akarják már oszlatni a kártyázó társaságot. Azok minden percért könyörögnek, most akarják visszanyerni a pénzüket. Mind szomorú arcot vág és panaszkodik. A takarítónő már söpört, kinyitotta az ajtókat, lett hagyni a játékot. Mindegyik játékos letört és olyan szánalmas figurák, hogy rossz rájuk nézni. Lopva öt krajcárokat kérnek kölcsön, jó lesz kiflire. A kasszirnő most zárja le a könyvet. Odamegyek hozzá, vidáman beszélgetek vele. Egy tnborózsa volt-a gomblyukamban, elkérte tőlem és a hajába tűzte. Mosolygással megköszönte és aztán ironikusan jó éjszakát kivántunk egymásnak. Amint az utcára értem, már fölhúzták az üzletajtók redőnyeit. Megkezdődött a másik élet: a nappal. T. Gy. NAPI HÍREK Az álomlátó. (Saját tudósítónktól.) Az ezeregy éjszaka szövevényes és minden érzékünket lebilincselő meseláncából pattant ki egy esengő szem és egy bájos mesét csilingelve bevonult a szegedi rendőrség épületébe. Aki pedig az élet zsibongó zajától ku tudja választani a szépet és élvezni tudja az életalkotta bájos finomságokat, az megbecsüli ezt a kis mesét. Tegnap délután a rendőrség hoinályboritott folyosóján az ablakon beszűrődő pajkos napsugaracskák egy gyanús alakra vetették nyilaikat. Rongyos cipő, rajta bő nadrág, pecsétes, öreg kabát és egy csillogó sárga gombu katonasapka képezték a gyanús alak gardei'oppját. A katonasapka Itt egy kifejezéstelen, ráncok hieroglifjától agyontarkázott arc kémlelt bele a homályos folyosóba. Ennek a fejnek valószínűleg az volt az egyedüli rendeltetése, hogy a szép, katonasapkának legyen alkalmas tartója A csillogó rézgomb egy ajtó előtt állt meg és néhány pillanat múlva a cifra alak az ügyeletes rendőrtisztviselő előtt állt és mély, nikotin, bor, sör, pálinka izü hangon beszélni kezdett: — Ami én velem történt. Nagyot nyelt a rövid mondat után és fáradtan ereszkedett le egy öblös bőrszékbe. — Ülve jobban tudok beszélni. — Akkor maradjon ülve, de siessen, mert az idő pénz. A gyanús alak nagyot röhögött, mert azt hitte, bogy az ügyeletes rendőr most egy kitűnő viccet mondott. — Ami velem történt, az csak csoda, szerencse, bogy élek. Most szabadultam a katonai gyakorlatról és alig léptem ki a Marstérre, már is óriási katasztrófa történt velem. Este tiz óra lehetett, mikor ott hagytam a kaszárnya kantinját. A Mars-téren két, feketeszakállu, villogó szemű alak ugrott elém és se szó, se beszéd, egy nagy selyemlepedőt borítottak rám és beröpitettek egy arany nyal agyoncifrázott kocsiba. Mély csend; majd nagyot nyelt a katonasapkás ember és újra beszélni kezdett: — Nagyon szomjas vagyok. Nincs valami kis itókája a biztos urnák? — Nincs. Csak folytassa, nagyon érdekes a történet. — Most jön a java. A sötét kocsiban az öregebb szakállember egy nagy gyémántot húzott ki a zsebéből és azzal világitott be az arcomba. A másik szakállas ezalatt finoman leszerelt rólam minden értéktárgyat. Elvették az órámat, a láncomat, két gyűrűmet és nyolcvanhat korona pénzemet. Szólni akartam, de nem tudtam, mert az öregebb megbabonázott és valami kékes hóditó levegőt fujt az arcomba. Már vagy egy órája kocsizhattunk, mikor hirtelen zökkenéssel megállt a kocsi. Az ajtót kinyitották és nyitva is hagyták, de a kocsi hirtelen megindut. Éreztem, hogy repülök és repültem is, mert néhány pillanat múlva az Európa-szálló előtt hevertem a kövezeten. A bűbájos emberek a robogó kocsiból hajitottak ki. Csodák csodája, nem történt semmi bajom. Baj, baj, hanem pokoli módra szomjas lettem. Szeretnék egy kicsit inni. Csodálom, bogy a rendőrség nem tart valami jófajta konyakot. A mesélő ember nagyot csuklott, a feje megbillent, majd féltestével ráhanyatlott a kemény asztalra. Az érdekes mesét érces hortyogás váltotta föl. A panaszos elaludt. Eddig tart a mese. Sajnos, bogy folytatása is vau, de ezt már a rendőri sajtóiroda irta meg, szin nélküli igazmondással. Nevezzük ezt a mese tanulságainak. A tanulság szóról szóra ez: Magyar Sándor kőmives, aki katonai gyakorlatim most szabadult meg, rablótörténeteket adott elő a rendőrségen. A rendőrség megállapította, bogy hazudott és részegen, a Mars-téren aludt. Ágoston rendőr költötte föl és az esni igaz, liogy elloptak tőle valamit. Vége a mesének, szertefoszlott az illuziószőtte szines fátyol és a meséből és a fantasztikusan megrajzolt alakokból csak egy hortyogó részeg ember szánalmas alakja maradt meg. Szép meséket gyárt, az élet! (sz. m.) — Szegedre jőunek a világ gyorsírói. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete Dobuy Gyula dr elnöklésével választmányi ülést tartott és az ülésen bejelentette Katona Dávid dr főtitkár, hogy az egyesület meghívta a nemzetközi „Gabelsberger Szövetség"-et az 1914-ben tartandó kongresszusának Szegeden való megtartására. Hencz Károly dr azonban, az országos egyesület társelnöke arra kért a szegedi gyorsíró egyesületet, hogy a Markovits-rendszer ötven éves jubileuma alkalmából a meghívást engedjék át a magyar gyorsirók összeségének, ennek ellenében a kongresszus utolsó napján Szegeden tartanák gyűléseiket. A választmány a bejelentést tudomásul vette és elállt a meghívástól. Az eddigi megállapodás szerint a kongresszus öszszes tagjai kirándulást fognak tenni Szegedre. Az Országos Gyorsíró Tanács létesítése alkalmából a közoktatásügyi miniszter üdvözlését határozta el a választmány. Köszönettel vették tudomásul Jakab Lajos tiszteletbeli elnöknek háromszáznyolcvan kötet, Csikós Gyula szegedi tanítónak közel száz kötet értékes gyorsirási munkáinak az egyesület könyvtára részére való adományozását. Elhatározta a választmány, hogy a Szegedi Gyorsíró cimii hivatalos lapjának Vili. évfolyamát is kiadja külön szépirodalmi és kereskedelmi gyorsírás melléklapokkal háromezer példányban és a szerkesztéssel Katona Dávid dr eddigi szerkesztőt bizza meg. A főtitkár bejelentette, hogy a magyar gyorsírás tanításának országos statisztikáját az idén is a szegedi gyorsírók egyesülete csinálja a drezdai királyi gyorsíró intézet számára. Több szegedi iskolában a folyó évben már tanítják a gyorsírást. Hosszabban tárgyalta a választmány az egyesület jövő évi működési programját kapcsolatban az egyesület fönállásának tiz éves fordulójával, amelyet országos versenyirás tartásával kívánnak megünnepelni. Az idén már tizedszer nyitják meg az ingyenes gyorsirási tanfolyamot, amelyet vasárnaponkirit délelőtt féltizenegytől félegy óráig tartanak meg a Tisza Lajos-köruti polgári leányiskolában. A tanfolyam vezetői Katona Dávid drné, Ka tona Dávid dr és Peck Ferenc lesznek. Majd az 1910—1911. egyesületi év zárszámadásait vizsgálta fölül a választmány, amelyet a fölügyelő bizottság elé terjeszt. — Katonai hírek. A király Nónay Dezső a kassai 9. honvédgyalogezrednél létszám fölött vezetett ezredesnek, a pécsi honvédhadapródiskola parancsnokáriak, jelenlegi szolgálati állása alól való fölmentóse és létszám fölött való vezetésének beszüntetése mellett, a sze. yeili 5. honvédgyalogezredhez, Schöpflin Ottó