Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-08 / 206. szám

2 vényes mód után, jamely ettől az elfajulástól a parlamentet megszabadítsa. Mert ha valóban, szégyen gyalázat, amit ők tesznek, — akkor azokat is, akik az ő dolgaikat szótlanul tűrnék, joggal érhetné valamely kritika. Anatole Francé Herculanum kincseiről. (Saját tudósítónktól.) Az olasz kormány egymillió lírát bocsátott most a közoktatásügyi miniszter rendelkezésére a célból, hogy újra kezdjék meg a herculanum-i ásatásokat. A király maga 500,000 lirát ajánlott fel házipénztárából. Néhány évvel ezelőtt az a terv merült fel, kogy Herculanum feltámasztását hamvaiból egy nagy nemzeti vállalatra kellene bizni. A eambridgei King's College egyik tanára, sir Waldstein hozzá is fogott egy konzorcium alapításához, mely magára vállalta volna az eltemetett város kiásását. Waldstein különben csak íölujitotta a negyven éve Beulétől felvetett eszmét, aki arra szólította fel Európa öszszes gazdag amatőrjei!, hogy adjanak össze 1—2 milliót a hercnlanumi ásatások céljaira. Az agilis eambridgei archeológus legelsőbben az olasz királyt akarta tervének megnyerni, miután már Loubet, a francia köztársaság elnöke, Vilmos német császár, Biilow gróf, Roosewelt, az Egyesült Államok elnöke és Hay külügyminiszter kijelentették neki, hogy eszméjét helyeslik és támogatni hajlandók. Sajnos, a terv hamarosan dugába dőlt, mert az olasz nacionalistáknál a legerősebb ellenzésre talált. Ezek a jó urak kijelentették, hogy e szent nemzeti feladatot nem végezhetik idegesek (a rómaiak azt mondták volna: barbárok), hanem csakis olaszok; e dicső munka vagy Olaszország érdeme lesz, vagy senkié. Azóta hét óv mult el és Herculanum békén pihent a föld alatt. Kétezer esztendős álmát nem háborgatták. Pedig Herculanum falai előbb kerültek napfényre, mint Pompeji-é. Már 1725-ben kiásták néhány házát az a resina-i földmivesek, kik itt kutat akartak ásni. Azt is mindenki udta, hogy Herculanum, ez a régi görög kolónia, sokkal jelentékenyebb és gazdagabb város volt, mint Pompeji. Épületeinek, műkincseinek szépsége, tökéletessége olyan magas fejlődési fokot elért kulturáról tanúskodik, aminő Pompeji-ét messze túlhaladja. Hogy Herculanum kiásása minő kincsekkel bÉLMAÖYA$OftS2ÁŰ gazdagítja a világot, azt igen érdekesen világítja meg egy beszélgetés, melyet a Paris Journal egyik munkatársa folytatott a jelenkor egyik legtekintélyesebb archeológusával, aki nem más, mint Anatole Francé. A nagy francia bölcselő és próféta ezeket mondta az újságírónak: — Pompeji, melyet a 63-iki földrengés nagyon megrongált, majdnem teljesen újraépült és az irtózatos erupció, mely 16 évvel később tört ki, egy uj városra borított halotti szemfedőt. Herculnaum a maga ősrégiségében érintetlenül fekszik a föléje épült Portici és Resina alatt. Ha sikerül e várost napfényre hozni, kétségkívül előkerülnek a görögök és rómaiak lakásai abban az állapotban, aminőben voltak a katasztrófa idején. Föltétlenül bizonyos, hogy Herculanum házai olyan festményeket, szobrokat, iparművészeti remekeket rejtenek, amelyek miitörténeti és művészeti érték tekintetében magasan fölötte állnak mindannak, ami eddig Pompejiben találtatott. Pompeji kereskedő város volt; lakói inkább csak az üzletükkel törődtek, műveltségűk igen közepes színvonalon állt. Herculanumot ellenben gazdag polgárok, műkincseket gyűjtő amatőrök lakták; villáik, nyaralóik tele voltak ritka, nagybecsű műtárgyakkal. Már magában véve az is feltiinö és sokatmondó tény, hogy abból az egyetlen herculanumi villából, melyet eddig kiástak, egy jelentékeny könyvtár került elő. Ami az első kutatások idején talált nagy és kis bronzszobrokat, festményeket és iparművészeti tárgyakat illeti és amelyek a nápolyi muzeumban őriztetnek, mind kiváló becsű művészi alkotások. Legismertebb közülük az a hat táncosnő, mely a szinbáz prosceniumát diszitette. Dór stilü alakok, nézetem szerint Fidiasz korától nem messze eső kor müveinek kitűnő másolatai. Ha az illetékes körök tudnák, minő ritkaságokat, kincseket, csodákat sejt Herculanum romjai közt az archeológusok képzelete, haladéktalanul megkezdenék az eltemetett város föltámasztását. Tudom, hogy óriási nehézségekkel kell megküzdeni, Herculanumot egyes helyeken husz méter vastag lávaréteg takarja, de a modern mérnökök képesek legyőzni a legnagyobb akadályokat is. S mily rengeteg pénzbe kerülne Resina lakóinak kitelepítése? Vagy tán nem is bántják Resinát és földalatti folyosókon hatolnak be Herculanumba. Hisz igy fedeztük föl mi is régi Lutetiánk arénáinak egy részét! Oh, bárcsak Í0Ü szeptember 8 mielőbb megkezdenék a nagy munkát, melytől csodaszép leleteket remélek! íme, ezeket mondotta Anatole Francé. S az olasz kormány, az olasz király, szintén felismerték azt a jelentőséget, hogy fel kell támasztani lávasirjából az ókori római birodalom egyik legcsodálatosabb- városát. Valószínű, hogy már a jövő évben hozzáfognak a város feltámasztásához és elénk hozzák a régi kultura minden jelét, minden bizonyságát, minden csodáját. Vámbéry Ármin az Egyesült-Államokról. (Saját tudósítónktól.) A World cimü newyorki újság egy nyilatkozatot közöl Vámbéry Árminról, a világhírű orientalistától, melyben Vámbéry az Északamerikai Egyesült Államokat tartja a világ leghatalmasabb és legboldogabb köztársaságának. Vámbéry nyilatkozata minden tekintetben érdekes, mert történelmi visszapillantást vet Európa múltjára és azért azt egész terjedelméberj itt közöljük: Az egyesült Államok népességének fenomenális arányokban való szaporodása egyedülálló a világtörténelemben. Ha ennek okait kutatjuk, akaratlanul is összehasonlítást kell tennünk ezer esztendők előtti állapotokra, amikor a népvándorlás Ázsiából Európába történt. Addig, amig megkülönböztetést kell tennünk népek és népek, fajok ós fajok között aszerint, bogy kulturális tekintetben mennyire előrehaladottak, addig Amerikát népének szabadságérzetével, kulturális előrehaladottságával, ipari, egészségügyi és tudományos intézményeinek fejlettségénél fogva épen ugy elébe kell helyeznünk Európának, mint ahogy Európa föléje került az őshazának, Ázsiának. Bizonyára nagy szerencsétlensége Európának, hogy Ázsia felett kivívott győzelme után társadalmi építménye oly különösen fejlődött, hogy benne az uralkodó osztály arisztokratikus tendenciát öltött, melybe belevonták a kereszténységet, az egyházi uralmat és hal almukat féltve, mindenkor arra törekedtek, hogy uj eszmék, uj világosságok, reformok térfoglalását megakadályozzák. Igy sikerült nekik a tömegek ébredését, /szellemi fölvilágosultságát megakadályozni és fentartani uralmukat és a társadalmat olyan formában, olyan tradíciókkal, mint amilyenek évszázadokkal ezelőtt voltak. pénteken jár ez ki, mikor tőletek, gazemberek, egy krajcárt sem lehet kivasalni. Huszonöt garason alul nem is szabadna hazamennem. Ilyenkor félve kopogtatom a szobaajtót. Az asszony megérzi ezt és egy óráig hagy kinn állni. Másnap csak egy darab száraz kenyeret kapok. Hogy ne legyen olyan száraz, néhány ütleget hozzá. Ez már igy van. Dö ha rendben a kivánt összeg, cipőm sarkával rugdosom az ajtót. Akkor én vagyok az ur! Káromkodom kedvemre és disznópecsenyét rendelek, meg káposztát gombóccal. Ichu . . . Játszani kezdett, de egy erős, fájdalmas köhögés megállásra kényszeritette. Kezéből kiesett a hegedű s ha Stuard, a favágó, nem ugrik segítségére, ő maga is utána bukott volna. — Rosszul lett a kujon . . . Hej, vendéglős, egy pohárka borovicskát neki! S adjatok össze huszonöt garast, hadd rugdalózzék cipője sarkával. — Menj Ferenc, menj haza és aludd ki magad! J Támolyogva indult kifelé. ... Az eszem szüntelen í otthon járt, mintha valaki hivott volna . . . Olyan nagyon hivott . . . Künn hózivatar fogadta. Csak lassan, nehezen haladhatott előre. A szél ide-oda lökdöste. Hiszen szegényke alig volt nehezebb egy hópihénél. Azonban mennie kellett. . . . Nem tudom miért, mindig ugy van, mintha valaki hivna haza . . . De; a szél teljes erejével rohan szemközt neki s beleforgatja a hóba, akár egv könnyű labdát. . . . Előre, előre csak, valaki hazahiv!.,. Orkán kerekedik s a szegény kis púpos alig bir tovább vánszorogni. . , . Muszáj . , . muszáj . . . Végre célnál' van. De alig van jártányi ereje. Megragadja a csengőt s végső erőfeszítéssel megrázta. Aztán eszméletlenül terül el a küszöbön. Egy magas, erős asszony nyitott ajtót. — Jézusom! ... Te én jó Ferencem . . . mi bajod? Hozzászalad és fölveszi ölébe, mint egy kis gyermeket. — Hogy van a kis Mari? — volt első kérdése, ahogy magához tért. — Jól ... jól! — felelt az asszony s bevitte ölében az urát a házba. — Csöndesen . . . hogy ne ijedjen szegényke — suttogott Ferenc. Az olajmécses halvány fénye egy nagyon szegényes ágyat világit meg, amin egy kis tiz éves leányka fekszik. Hosszú, fekete haja rendetlenül omlik szét a párnán és egy kicsi, sovány, sárga arcot árnyékol be. Szeme csukva, keze imára kulcsolva. — Hogyan van a gyermek? Ma ugy vágyódtam hozzá ... Siettem, ahogy birtam .., Milyen szép, amint itt fekszik! Ugy-e, mint egy kis halvány angyalka? No ne sirj, hiszen hoztam pénzt orvosságra. — Ennek már nincs szüksége reá. Az asszony nem birja tovább visszatartani magát s zokogva borul a kis leány ágya fölé. — Meghalt?! Fájdalmas orditással támolyog Ferenc arrafelé. Mintha megakarna győződni a hihetetlen valóságról. De már az első lépésnél ájultan esik a földre. Másnap mi gyermekek szomorúan bandukoltunk a kis púpos Ferenc lakásához. Azt mesélték ugyanis, hogy Ferenc meghalt s ravatalon fekszik. Valamennyien féltünk, de egyikünk sem maradt otthon. Mire odaértünk, a szoba már tele volt részvevő és kiváncsi emberekkel. A nagy, erős asszony keservesen sirt. Struad, a favágó, mellette állt s vigasztalta a maga módja szerint. — Nézze meg az ember, nem ugy fekszik-e itten, mint a krajcáros zsemlye a pék kirakatában? — tört ki belőle a részvét. — Most nincS más hátra, mint fölnyalábolni mind a két gyereket s kiviszem őket egyszerre. Hangja megcsuklott, szemét köny lepte el. S mi gyerekek valamennyien sirtunk.