Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-07 / 205. szám

191? II. évfolyam, 205. szén Csütörtök, szeptember T Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szám cra Budapesti szerkesztSség és kiadóhivatal IV., czzi Városház-utca 3. szám • ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12 — negyedévre . K 6— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára lOlfillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: f C egész évre . R-ZS1— félévre . . . K 14-— |í negyedévre . R V— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. A TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség^05 E3 Kiadóhivatal 336 , Interurbán 305 Budapesti szerkesztőség telefon-száma"128—12 • Hazardíroznak. Midőn ezelőtt hat esztendővel a Fejérváry-kormány az ország ügyei élére állíttatott, azzal a programmal jött, hogy előbb meg kell valósítani az általános egyenlő és titkos választői jogot s csak az ezen alapon összeült népparlament határozzon majd a katonai kérdésekről. Akkor ennek az álláspontnak a hirdetői „hazaárulók" voltak, többséget nem birtak szerezni s ezért az országnak imparlamentáris kormányzást kellett eltűrnie. Ha Justhék nézete akkor már az létt volna, ami ma — vagyis ugyanaz, ami Kristóffyé — akkor talán lehetett volna többséget szerezni ez álláspontnak s az ország egy alkotmányválságtól meg lett volna menthető. Ha olyan hazafias ma ez az álláspont, miért nem volt az 1905-ben s miért, milyen joggal és milyen lelkiismerettel vitték az országot akkor egy alkotmányválságba bele? Jött egy imparlamentáris kormányzat, jött a nemzeti ellenállás. És azok a tisztviselők, akik kockára tették egész jövőjüket, akik nem frázisokat áldoztak a haza oltárán, hanem egy munkásságban eltöltött élet minden eredményét tették kockára meggyőződésükért, állásukat, jövőjüket, családjuk megélhetését, ma keserűséggel, csalódással és kiábrándulással kérdezhetik: hát mindez csak játék volt és komédia ? Fölidézték e harcot, fölidézték a konfliktust király s nemzet között, fölidézték a szabadjára eresztett osztálygyűlölködést. Belevitték a nemzetet egy küzdelembe, amely ha még tart, talán a nemzetiségek féktelen harcává fajul. És mindezt miért? Azért, mert a Fejérváry-kormány imparlamentáris volt. És miért volt imparlamentáris? Azért, mert nem akadt magyar párt, amely elfogadja programját s többséget keressen a választásokon. Azért, mert nem akadt magyar párt, amely ne tartsa nemzetellenesnek a Kristófty-féle választói jogot. Akkor csak a nemzetközi szociálisták helyeselték, a koalíció ellenben azt hirdette, hogy a magyar szupremácia szemmeltartásával kell a választói jog reformját megcsinálni. Akkor ezt mondta Justh Gyula is. És örvendezett, mikor a koalíció kormányra jutásakor a trónbeszéd is hangoztatta ezt a nemzeti szempontot. És ma? Ma Justh Gyula mindenkivel és régi magával szemben is — Kristóffy választójoga mellé áll, melyet akkor s még soká azután is perli orresz-kált s ezen az alapon a nemzetközi szocialistákkal köt szövetséget. íme tehát Justh már nem tartja hazafiatíannak Kristóffy választójogát sa magyar szupremácia számára semmi külön biztosítékot nem kiván. Sőt — szerinte — ez a választói jog „régi függetlenségül program" s „Magyarország függetlenségének is legjobb biztositéka". Ám legyen. De akkor menjen el Kanosszába:. Justh Gyula s a méltatlanul megvádolt Kristóffytól kérjen bocsánatot. És őszinte megbánással szivében mondja ezt neki: — Nagy férfiú! Te a régi függetlenségi program egyik pontját hoztad volt nekünk és hoztad Magyarország függetlenségének legszilárdabb biztositékát; te vagy Kossuth apánk legméltóbb követője, prófétánk, vezérünk te> vagy ! Mert ha az egyenlő és titkos válaszatói jog kardinális függetlenségi elv ma,, akkor az volt 1905-ben is ; és ha biztosítéka az ország függetlenségének ma,., akkor biztositéka lett volna 190&beife is. Ha helyes az. ma, helyesnek kellett lennie akkor is ; vagy ha helytelen volt akkor, helytelennek kell lennie ma is. Egy egész élet. Irta Hermán Hang. Mindennap egyazon időben jön, tizenkét órakor, vagy pedig kilenc-tiz perccel tizenkettő előtt. Pontosan abban a pillanatban, amikor az étlapokat leteszik az asztalokra és mielőtt más valaki jött volna, megjelenik. Az ajtót óvatosan fölnyitja, csak ép egy hasadéknyira, mint hogy ha legalsóbb ajtónyiláson akarna besurranni és leül, mindig ugyanarra a helyre, mélyen benn a sarokban, ahol ebéd idején is félhomály van. Amikor lehúzza selyem keztyüit és kezébe veszi az étlapot, láthatóvá lesznek finom, hosszú ujjai. Károly, a pincér, csupán gyönge fejbiccentéssel köszönti. Az étlapot egész közel tartja az arcához, ugy, hogy a széle majdnem súrolja homlokhaját — szürkülő és rendetlen, de élesen körül van nyirva — és elolvassa az egyik oldalt, aztán a másikat, mig végre gyönge, szdrény biccentéssel, fiatal leányok biccentésével, mindig ugyanazt az ételt rendeli. És hozzáfűzi egész halkan, olyan hangon, mint aki az ajtó előtt koldul: — Szokás szerint. Károly hozza, valami szürkeséget, valami burgonyafélét, apró falatot egy kis tányéron. Eleve gondoltam: csupán fél adag. Lopva átnézek hozzá, mialatt eszik — hosszú kezei reszketnek, amikor enni kezd — és Károly, aki az egyik asztalnál megállt, követi a pillantásomat, félrehúzza nagyvárosias száját és szól: — Leckeórákat ad . És kis időre rá hozzáteszi: — Zongora. Még mindig átnézek hozzá, miközben az emberek már lassanként összesereglenek és ő eszik; lassan eszik és minden egyes belépőt követnek a szemei (milyen szépek lehettek ezek a szemek, mielőtt olyan mélyre sülyedtek üregeikben) és olyan kiváncsisággal, mint az, aki szeretne embeteket ismerni és nem ismer. Amikor végzett az evéssel, csöndesen leteszi az asztal szélére kiszámított garasait. Aztán fölveszi kis köpenykéjét, nagy szemei félig lecsukódnak és kisurran az ajtón. Most megy ép el görbe hátával az ablak előtt . . . Gömbölyű hátát bízvást a zongorával szerezte. — Igen, ez különös — szólt Károly, aki ismét az asztalomnál állt és fölhúzta elegáns vállait. — Ez mindig velem vándorol. — Hogyan? — kérdeztem. — Hogy érti ezt? — Hát ugy, hogy hat évvel ezelőtt a münbergi vendéglőben voltam, — doktor ur tudja, amikor még uj volt. Köröskörül az egész városrész uj volt, — akkor mindig odajárt ... És most, hogy ide bebotlottam, ebbe az uj negyedbe, megint itt van . . . — Igen, ez valóban csodálatos — szóltam. — Ugy-e . . . nem? — felelt Károly. És ez a „vén banya" (a „banya" szónál ragyogó fehér fogait belemélyesztette piros ajkaiba}* nem tudja szárazra lakni a házakat, amiatt ezt az ilyen emberek egyébként megteszik,,, hogy a fél házbérrel . . . Egyszerre aztán Károly ur gyorsan és félig elbűvölt hangon beszélt: — De ugy-e bár igen? Nincs olyasmi, amivel az ember az életben ne találkoznék,. amint mondani szokták . . . Nézze meg ezt a borbélyt . . . látta doktor ur? Itt a sarkon ... sántit és a háta is teljesen görbe ... És ez nem jó ennél a szakmánál . . . Ámbár.— jegyzi meg Károly gondolatainak egy hirtelen oldalugrása után — asszonyt azért mégis kapott ... De ő, doktor ur, az uj utcákat hajszolja . . . Egy uj városrészben., ugy-e bár doktor ur, ahol még nincs senki., ott a sántát is elfogadják . . . amig egy- má sik nem jön . . . Akkor aztán tovább várrdorrolhat a görbe hátával. Károly mosolyog és kiterjeszti a kezét' (olyan kézmozdulatai vannak, mint egy színésznek). — De ez egészen leleményes és mindenk1 azon igyekszik, hogy a fölszinen tartsa, magát, ahogy tudja. — Ugy van, — feleltem és hirtelen a távolba néztem. — Talán ő is igy cselekszik.. Világosság suhant át Károly arányos arcán. — Nem ... de talán mégis . . . bizonyára ... ép a legújabb házakban gyűjti a leckeórákat ... ez világos . . . erre soha sem gondoltam ... Így van.