Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-26 / 220. szám

2 icsc • " törvényhatóságok állásfoglalását lekicsinyelni nem szabad s hogy azokból le kellene vonni a konzekvenciát? Épen olyan kevéssé, mint maguknak a törvényhatóságoknak határozataira. A helyzetnek egyik érthetetlensége, miképen konveniálhat Kossuthéknak az a fonák szerep, melyet ők az egész most folyó kampagneban játszanak. De milyen véghetetlen gyengesége az az egész parlamentárizmusnak, hogy kéthárom tucatnyi ember terrorizálni képes egész népképviseletet, egy olyan obstrukcióval, amelynek célját jobboldal és haloldal egyaránt perhoreszkálja. Justh Makón is ohsímál. {Saját tudósítónktól.) Justh Gyulának, az obstrukció vezérének obstruáló heve nem fér meg oly szük határok között, mint a képviselőház ülésterme. Vasárnap szűkebb hazájában, Makón tartotta meg beszámolóját nagy nvilvános népgyűlés keretében. Szerencséjére a budapesti Reinhardt-féle ödipusz előadások igen jó tanulmányul szolgálhattak neki arra nézve, hogy miként lehessen tömeghatást elérni. Hűséges alkalmi fegyvertársainak tömegmozgató erejével tényleg sikerült is neki vagy két-három ezer embert összecsőditeni, akik torkuk egész tehetségével harsogták, hogy . . . segits! . . . segits! De Justh Gyula nem segit. ö csak szónoki produkciót tart, ő csak beszél, beszél, nem olyan jól, mint Kürthy Ödipusz szerepében, de majdnem olyan régi dolgokat, mint Sophokles klasszikus remeke. És ha nem is olyan régi dolgok a Justh harci riadói, mint a háromezer éves antik dráma, de mindenesetre többször hallottuk őket — sajnos. Elmondta most is, mint már annyiszor, hogy Khuen már halott, (ő már a zsebében tartja a fölmentő királyi leiratot.) Használta a chlopy szót Auffenberg, az uj hadügyminiszterrel kapcsolatban, akinek ismeretes, szókimondó, de becsületes nyilatkozatait . .. lealázónak találjad?) És a refrén: Magyar ödipusz segits! Szegény Ödipusz, mit csináljon ? Legalább azt igéri meg, hogy segit. Itt közöljük röviden a makói népgyűlés lefolyását : Justh Gyula beszéde elején a mostani parlamenti küzdelem jogosultságát vitatta és kijelentette, liogy az ellenzék csupán a házszabályokban megengedett eszközökkel torolja meg a kormány választási korrupcióját. Az ellenzéki akció eredménynyel jár, mert a KI)uen-kormány napjai meg vannak számlálva, hiába próbálják meghosszabbítani a kormány életét a főispánok által szállított törvényhatósági nyilatkozatok! Ezért kell ragaszkodnia az ellenzéknek a házszabályok rendelkezéseinek betűszerinti értelmezéséhez, mert a házszabály szellemének a magyarázása esetleg módot ad az erőszak alkalmazására. Az ellenzéktől nem kell félteni a parlamentárizmust, elsősorban nincs joga féltenie Kimennek és Tiszának, annál kevésbbé, mert a Justh-párt az egyetlen parlamenti párt, amely megszorítás nélkül ki•vánja megvalósítani a választói jog reformját. V A választói jogról szóló kijelentés után a hadügyminiszter-válságra tért át és az uj hadügyminiszter nyilatkozatairól szólott. — A chlopyi hadiparancsra emlékeztetnek JAuffenberg nyilatkozatai— úgymond Justh — amelyek rémes perspektívát nyitnak a katonai terhek ujabb és ujabb emelésére. Kifogást emelt Justh e nyilatkozatok hangja ellen is, amelyen Magyarország uj hadügyminisztere Magyarország iránt való kegyes rokonszenvéről beszél. Ezután, a közegészségügy, kórházügy, közoktatásügy teljes elhanyagoltságát vázolta DEL'MAGYARORSZAG és részletesen beszélt a drágaságról, amelynek elhárítására a kormány semmit meg nem kísérel. Kifejtette Justh a' ü: v c fogását, amely a véderőterhek na >':n\uVi való levételét és az általános választójog alapján összehívott népparlament döntését kívánja. A "tói jog előnyeinek ismertetésével, amelyek között legjelentősebbnek tartja Justh a magyar faj szupremáciájánalc biztosítását, amely.) az osztályuralom nem volt képes, fejezte be a függetlenségi párt rh 1 o a beszámolóját. Justh Gyula után Kun Béla képviselő, a szociálisták hivatalos kiküldötte, dr Kunfi Zsigmond és a választójogi szövetség képviselője, dr Jászi Oszkár szólaltak fel. A népgyűlés elfogadta a határozati javaslatot, a melyben tiltakozik a véderő-javaslat törvényre emelése ellen és felszólítja az ellenzéket, liogy minden eszközzel küzdjön ellene, továbbá feliratban kéri a képviselőházat, hogy utasítsa a kormányt a választói jog törvényjavaslatának előterjesztésére. A népgyűlést diszebéd fejezte be, amely után a budapesti képviselők elutaztak. Bírságolnak a szegedi pénzügyörök. — Eiégetlenség a tulbuzgóság miatt. — (Saját tudósítónktól.) Nagy konsternáció van a szegedi vendéglősök, kávésok és szeszkisárusok körében. A pénzügyminiszter 1911. évi 90912. számú körrendeletének végrehajtására került a sor, mely szól a szesz adójának száz fokonként, illetve literenként 20 'fillérrel való fölemeléséről, ugy, hogy az eddigi 30 filléres szeszadó szeptember 1-től kezdve 30 fillérről-50 fillérre emelkedik. Nem ez okozza a meglepetést, mert erről tudtak a szeszárusok, s nekik mindegy, mert ők úgysem közvetlenül fizetik az adót. A szeszadót a szeszgyárosok fizetik, de persze beszámítják a szesz árába, s a kereskedők a szesz vételárában fizetik a szesznek fölemelt adóját is. Tehetik mert nem a saját zsebükből fizetik, hanem csak előlegezik, mert nekik viszont a fogyasztó közönség tériti meg ezt a vételár többletet, amennyiben annyival, ha nem többel, drágább lesz a pálinka ára. A konsternációt az okozzza, hogy a miniszteri körrendeletben megállapított 20 filléres pótadót már visszamenőleg is fizetni kell, vagyis a kereskedőknél raktáron levő szeszmennyiség után literenként 20 fillért. Ez okból a raktáron levő mennyiséget szeptember 3-áig be kellett jelenteniök a pénzügyőri biztosságnál. Erre a pénzügyigazgatóság falragaszokon fel is szólitotta az érdekelt kereskedőket. Mivel azonban a falragaszokat és hivatalos hirdetményeket a magyar kereskedők nem szokták elolvasni, mi sem természetesebb, minthogy a legtöbbnek tudomása sem volt az egész dologról. Különösen nem tudtak róla azok, akiknél a szeszkimérés csak mellékága az üzletnek és nem kizárólag azzal foglalkoznak. Szeptember 3-ika után az történt, hogy a pénzügyőrök sorra látogatták mindazokat a kereskedőket, akiknek szeszkimérésre enger délyük van, fölvették a leltárt, s ha ez nem volt bejelentve, ugv 4—8 szoros birságot rótak ki rájuk. Ha be is volt jelentve, de több caq/árut találtak raktáron, mint amennyi Pe volt jelentve, szintén birságot rótak ki. Pedig nem is kívánható a kiskereskedőktől, hogy nagy elfoglaltságuk mellett naphosszat a szeszmennviséget — foktartalom szerint egész pontosan megállapíthassák. Sőt a legtöbb nem is tudja, hogy az üvegekben hány ifokos spiritusza van. Igv azután naivon érzékenyen sújtott sok kereskedőt az a körülménv. hogy nem olvassa szorgalmasan a — tényleg nem nagyon élvezetes és szórakoztató olvasmányt 1911 szeptember 26 képező — hivatalos közlönybeli hirdetményeket. Munkatársunk több megbírságolt keresI töt látogatott meg, akik mind a legnagyobb méltatlankodással mondották el a „megleletezés" körülményeit. A legtöbbjét az gerjesztette jogos haragra, hogy bár állandó összeköttetésben vannak a pénzügyőrökkel s azok bejelentési határidő előtt néhány nappal hivatalosan jártak az üzletben , egyetlen szóval sem figyelmeztették őket, hogy a rakítáron levő szeszáru mennyiséget be kell jelenteni, holott elvárták, s véleményük szerint kötelességük lett volna őket a jelentéstételre hivatalosan felszólítani. Ilyen közvetlen felszólításokat unos-untig épen eleget kapnak minden bagatell ügyben, s csak most, amikor fontosabb érdekükről, nagy anyagi veszteségükről volt szó, mulasztották el a felszólítást, még pedig, mint ők mondják — direkt célzatosan. Tudnivaló ugyanis, hogy a leletpénzek öthatodrészét a följelentő, illetve tettenérő kapja és csak egyhatodrész jut a jövedéki bírságalapnak. Az az öthatodrész a jelen esetben több ezer koronára rug és érthető, hogy a pénzügyőr urak szívesen osztoznak meg rajta és jó szívvel veszik, ha a tisztelt szeszadó alany elfelejti elolvasni a hivatalos hirdetményeket és következéskép elfelejtett jelentést tenni arról, hogy hány liter is van raktáron a rumból, rosztopcsinból. Hanem ez a szó szoros értelmében „beugratás" sőt visszaélés a törvény rendelkezéseivel, amely elismerjük, hogy bár jogos alapú, de egyszersmind méltatlan állami hivatalhoz. Mert az kétségtelen, hogy csalás vagy csempészet esete nem forog fenn; az is világos, hogy itt egyetlen kereskedő részéről rosszhiszeműség nem tételezhető fel, senki sem akarta a hatóságot kijátszani, hanem csak egyszerűen nem tudtak egy miniszteri rendelet életbelépéséről, mert nem is igen történt gondoskodás arról, hogy ez a körülmény az érdekeltek tudomására jusson. Nem volt módunkban megszerezni az öszszes megleletezett kereskedők nevét és az összeget, amellyel megbírságolták őket, de ugy hírlik, hogy összesen mintegy százhúsz esetben róttak ki birságot s az általunk tudott esetek közül igen sok váltakozik 150—300 korona között. Hozzávetőlegesen könnyen kiszámitható, hogy hány ezer koronára rúghat a birságok összege, s hogy mennyit tesz ki ebből a csekély öthatod, amely a pénzügyőr urakat ily szokatlan szigorra ösztökélte. A legtöbben ugyan megfölebbezték a birságot, de azért megfizették, mert mint egy megbírságolt kereskedő mondta, — a pénzügyőr urak „gyengéden" figyelmeztették, hogy: nem muszáj ugyan, de nagyon ajánljuk három napon belül megfizetni, mert különben a biróság nyolc napon belül ugy is megitéli s azonfölül megvonják az italmérési engedélyt. Természetes, hogy e bizalmas és „jóakaratú" figyelmeztetés után fizetett a szerencsétlen szeszadózó, mint a köles. Egy másik kereskedő huzamosabbb idő óta távol van, s helyettesítésében az alkalmazottja volt a bűnbak, ö volt az aki nem olvasta a falragaszt s a hivatalos közlönyt s igy ő volt az, aki nem jelentette be az alkohol'állományt és ő volt az, aki fizette a birságot is. Hiába hivatkozott a szegény ember, hogy tekintettel arra, hogy ő vezeti az üzletet, ő felelős, s neki a saját fizetéséből kell a kirótt birságot megfizetni, nem hitték el neki, sőt ahelyett a szemlész ur vagy kicsoda, imigyen kedélyeskedett: — Jó bolt az ,csak hadd fizessen, rájuk fér, aztán majd máskor tudni fogják a kötelességüket ... Lári-fári, ismerjük mi már ezt a nótát, — tőlünk ugyan beszélhet ... és tényleg beszélhetett tőlük — de még inkább fizethetett a szegény alkalmazott, csak azért, mert a főnöke helyett nem olvasta el a hivatalos közlönyt és mert azt hitte, hogy a falragaszokat nem azért ragasztják ki, hogy-