Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-17 / 213. szám

8 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 szeptember 17 — Katonai orvosfőnők Szegeden. Pecfc József dr vezértörzsorvos, a császári és ki­rályi katonaorvosi kar és hadügyminisz­térium 14. osztályának főnöke, a közös, csapat­kórház és a kaszárnyák egészségügyi viszo­nyainak megszemlélésére Szegedre érkezett. A vezértörzsorvos szombaton délelőtt a csa­patkórházat, délután pedig a 46. gyalogez­red és a 14. utászzászlóalj kaszárnyáit nézte meg Illés Imre törzsorvos, helyőrségi orvos­főnök társaságában. A harmadik egyetem. Néhány buda­pesti lap azt jelentette, hogy a kormány a harmadik egyetem székhelyének kérdésében már megállapodott. Ezzel szemben illetékes helyről fölhatalmazták a Budapesti Tudósí­tói annak kijelentésére, hogy a kormánynak ebben a kérdésben csak hetek múlva lesz módjában véglegesen határozni. A terv az, hogy a harmadik egyetem székhelyét és az ezzel összefüggő kérdéseket az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat fogja szabá­lyozni. — Meddig kíván élni Edison? Prágából jelentik: A Bohémici egyik munkatársa aminap meginterjúvolta Edison-1 és a többi közt ezt a kérdést intézte hozzá: — Edison ur, az ön életmódjáról a legkülön­félébb hirek vannak elterjedve. Mi a valóság mindebből? — Tudom, hogy mire gondol ön. Rám fognak mindenféle puritán tulajdonságot. Ez nagyon túlhajtott vélemény. Mint ön látja, élvezettel szivom a szivaromat. Mindenesetre antialkoho. lista vagyok és ebben csak tegnap este Brünn­ben tettem kivételt. Ott megittam egy pohár sört. Ami az evést illeti: keveset essem. A reg­geli után a vacsoráig semmit sem eszem. E mellett csak négy vagg öt órát alszom. A leg­több embert a sok alvás és a sok evés öli meg­Mdesapám, fájdalom, kilencvennyolc éves ko­rában lezuhant egy lépcsőn s meghalt, de nagy­apám száznégy évig élt. Én azonban, fejezte be Edison mos olyogva, nem száznégy évig, ha­nem százötven évig akarok élni. — A szegedi rendőrség nyomozásai és esetei. Ortutay István szegedi hiriapiró tar­talmas könyvet ad ki, melyben a szegedi rendőrség érdekesebb bűnügyi nyomozásait ismerteti. Az érdekes könyv 160 nyomtatott oldalra terjed és a tiszta jövedelem husz százalékát a Rendőrtisztviselők Országos Egyesülete javára adja. Az érdekes és tartal­mas könyv ára egy korona ötven fillér. — Kivándorol egy község. Már régi tünet az Csanádmegyében, hogy a lakosság tömegesen vándorol ki Amerikába. Főképen Sajtény község lakói hagyják oda hazájukat. Ennek a nagymértékű kivándorlásnak az okait nem abban kell keresni, hogy Csanád­megyében a munkabérviszonyok kedvezőtle­nek. mert ez épen Csanádmegyére nem áll, ahol tudvalevő dolog, hogy a munkásokat nagvon jól fizetik. Sajtény községben ebben az évben is kétszázkét útlevelet adtak ki a község lakóinak. — Gyorsan dolgozik a rendőrség ! Ka p tuk a következő panaszos levelet: Még má­jusban történt, hogy egyik inasom megszö­kő,,. Följelentést tettem a rendőrségen, ahol megmondottam azt is, bogy hol laknak a fiu szülei és hol lehet megtalálni az inast. Egy Lét múlva beállított hozzám egy detektív és azt kérdezte, hogy hol van az inas szüleinek a lakása. Én csodálkozásomat fejeztem ki afö­lött, hogy egy hét múlva érdeklődnek olyan adat után, amelyet én már a rendőrség rendelkezésére bocsátottam. A detektív azt mondotta, hogy addig nem ért rá, mert vá­lasztás volt. Újra megmondottam neki a ci­met, elment és azóta, jóllehet majd öt hónap telt el, a rendőrség nem tett az ügyben egy lépést sem. Kérdem tisztelettel: olyan sok dolga van a szegedi rendőrségnek, hogy az adófizető szegedi polgárok panaszát nem in­tézheti el. Tisztelettel L. I., Széchenyi-téri ke­reskedő. — Utóállitás. A szegedi állandó sorozó bizottság szeptember 20-án délelőtt kilenc órakor a belvárosi iskola-utcai régi gimná­ziumi épületben levő sorozó helyiségben utó­állitást tart. — A kolera. Budapestről jelentik : A szörnyű fekete halál minden nap követel friss áldozatot: szombaton reggel ravatalra tet­ték az újpesti járványkőrház halottaskamrá­jában Relecsényi Sándornét. Kelecsényiné ápolónő vül az újpesti járványkórházban, szelid béketűréssel, nagy odaadással gondoz­ta a gyilkos nyavalyával fertőzött betegeket. Pár nappal ezelőtt maga is elkapta a jár­ványt, amely hamarosan végzett vele. Re­ményvesztően válságos az állapota Péter Mihály munkásnak is, akit tegnap vittek a járványkórházba. Budapesten az utolsó hu­szonnégy órában nem fordult elö pozitív ko­lera-eset. A Gellért-kórházban egyedül Ko­vács Sándorról állapította meg a bakterioló­giai vizsgálat az ázsiai kolerát. A Dunán ér­kező hajókat állandóan ellenőrzik. Két pom­pásan berendezett tanyahajó tartóztatja föl a járómüveket és a pesti Dunaszakasz hajói­nak legénységét naponta megvizsgálják a szolgálaot teljesítő orvosok. — Újpestről ma hivatalosan megállapitotta a belügyminiszté­rium, hogy kolerával fertőzött. Khueri-Hé­derváry gróf belügyminiszter ma táviratban adta a főváros tudomására, hogy a párisi ko­lera-egyezmény értelmében Újpestet egész­ségüpvi zárlat alá helvezik. Augusztus hu­szonötödikétől szeptember tizenötödikéig ti­zenhat kolerás megbetegedés és kilenc halál­eset történt Újpesten, mint a belügyminiszté­rium hivatalosan megállapította. Érre való tekintettel egészségügyi zárlat alá helyezték Újpestet, ahonnan semmit kivnni nem szabad. — Otthont a tűzoltóknak. A Magyar Or­szágos Tűzoltó Szövetség igazán humánus terv megvalósításán fáradozik. A megbete­gedett, elaggott, vagy hivatásának teljesíté­se közben nyomorékká vált tűzoltók részére otthont szándékozik létesíteni. Mondani sem kell, hogy milyen sürün fordul elő, hogy a tűzoltót hivatásának teljesítése közben éri szerencsétlenség. Egy váratlanul fellobbanó lángnyelv, egy leroskadó gerenda, vagy ösz­szeomló fal hányszor csinál az erőtől duzza-' dó, egészséges tűzoltóból koldust, boldog asz­szonyából özvegyet, kacagó gyermekeiből (árvát. Ezeknek a szerencsétleneknek épül az otthon, ha a nagyközönség áldozatkészsége ezt megengedi. A szegény tűzoltók ugyanis az otthon költségeit adakozásból óhajtják össze­gyűjteni s az országos gyűjtést — az igazán nemes célra való tekintettel — a belügymi­niszter megengedte. Szegeden szeptember 24-én tüzoltónapot rendeznek. Ezen a napon járuljon mindenki a Tűzoltó Otthon megte­remtéséhez, mert a szerény tűzoltók többször nem veszik igénybe a közönség áldozatkész­ségét. * — Ingyenes gyorsirási tanfolyamok. A Szegedi Gyorsírók Egyesülete vasárnap dél­előtt féltizenegy órakor nyitja meg a Tisza Lajos-köruti polgári leányiskola emeleti ter­meiben ingyenes gyorsírás tanfolyamait. A tanfolyamok vasárnaponkint délelőtt félti­zenegy órától félegy óráig lesznek. Minden kereskedő cég irodájában nagy haszonnal alkalmazható a gyorsírás. Kereskedő cégeken kivül, az ügyvédi irodákban, nagyobb gyá­raknál, részvénytársaságoknál az alkalma­zottól azt kérdi a főnök, midőn az irodába lép, hogy tud-e gyorsírást Az egyesület súlyt he­lyez a gyakorlati kiképzésre, ép ezért külön levelezőirási és külön vitairási tanfolyamo­kat tart fönn. A tanfolyamok hallgatói az egyesület tagjai lehetnek. Beiratási dij egy­szersmindenkorra egy korona, tagsági dij évi öt korona. A tanfolyam látogatása díjmentes. Tankönyvül Bódogh János tankönyveit, fü­zetül Czigávy János gyorsirási versenyirká­kat használják. Beiratkozhatni a tanfolya­mon. — A Vass-mozibaii szombattól kezdve minden este szenzációs műsorral tartanak mozicsacsi lett. Szomorúan húzza a Vass-mozi nyosan olyan mértékben támogatja Vass Sándor agilis igazgató vállalkozását, mint az a támogatást méltán megérdemli. — A fekete csolnak. Az élet termi meg a egnagyobb, legmegrázóbb tragédiákat, ame­yek titokzatos voltuknál fogva esztendőkig élnek az emberek emlékezetében. Ilyen tra­gédia az is, amelyben a fekete csolnak játsza a főszerepet. Ezt a tragédiát gyönyörű moz­góképben mutatja be a Newyork-kávéház. amelynek műsorában ezen a tragédiáu kivül szinre kerülnek még a szebbnél-szebb mozgó­fénykép darabok. Lesz több humoros kép, amelyek közül emlitést érdemel a Pontolini, mint boxer, lesz több látványos kép is és az egész műsor bátran számithat a legnagyobb érdeklődésre. — A nagyváradi rablókat elfogták. Nagyváradról jelentik, hogy a legutóbbi vak­merő rablás tettesei közül hármat elfogtak. Ezek Ubuj Pál, Fekete József és Mihalovszky János. A három jómadarat, akik a rablótá­madásban való részvételüket töredelmesen bevallották, a nagyváradi rendőrség letar­tóztatta. — Operettszamárból mozicsacsi. A natrv primadonnák szomorú végzete érte utói Trézsit, mikor a világot jelentő deszkákról mint veterán lekerült. Valamikor falrengető tapsok fogadták, mikor Trézsi megielent a lámpák előtt, most pedig, sajnos, kacagás, sőt falrengető kacagás követi az agg prima­donnák szomorú utján. Az agg primadonna, az operett-szamár, mozi-csacsi lett, Szooruan húzza a Vass-mozi díszes reklám-kocsiját, közben pedig szomorú elegiákat ordít a primadonna-élet szomorú végzetéről. — Hej. mikor én a Muzsikusleányban a főszerepet játszottam — nem fejezhette he szomorú visszaemlékezéseit, mert a Vass­mozgó reklámkocsiját kacagó gyermekcsa­pat vette körül és oly hangosra nevették az utcát, hogy a mozi-szamár szomorú panasz­kodása csak mint szamárbőgés enyészett el a nagy zajban. A nagy primadonna, a Mu­zsikusleány egykori főszereplője, itry a Vass­mozgószinház kötelékébe lépett, Vass szer­ződtette a veterán primadonnát és szerződé­sileg ígéretet tett neki, hogy élete fogytáig nem fogja elbocsátani. A ritka szamárnak már is nagyon sok nézője akadt. — Kulinyi Simon szegedi jóhirü kárpi­tos diszes és tartós munkáit ajánljuk az őszi idény beálltával a közönség figyelmébe. Modern, stílusos berendezések, szolid árak. — Ha rossz a gyomra, már holnap reggel igy ék reggelizés előtt fél pohár Ferencz József-keserű vizet. A kellemetlen érzések csakhamar megszűnnek és étvágya fokozottabb mértékben fog visszatérni. Ezen rég idők óta népszerű és valóban ritka ter­mészeti gyógykincset a legjelesebb orvosok állandóan ajánlják. Többek között Dr. Hirsch 'porosz királyi titkos egészségügyi tanácsos, a berlini Fried­rich-Wilhelm egyetem tanára, az mondja rőla: „Tapasztalataim szerint a természetes Ferencz József-keserűvíz épp oly biztosan, •mint enyhén ható gyógyszer olyan beteg­ségeknél, melyeknél egy enyhen oldó és hajtó ásványvíz használata ajánlatos." Ezért könnyen érthető, hogy nem csak Magyarországon legelterjedtebb a Ferencz József-keserűvíz, hanem a világkereskedelem­ben is virágzó kiviteli cikk helyét foglalja el. Bevásárlásánál ugy a gyógyszertárakban, mint a füszerüzletekben nagyon ajánlatos csakis „valódi Ferencz Józse/'-keserüviz" el­nevezést használni, nehogy valamilyen más csekélyebb értékű vizet kapjunk. fojptfy Ó'FB'V'flftá^ a berlini fogtechnikán A * ^ * * * * * * és fogklinikán képesítve FOJJ műterme Kossuth L.-sugárut 4 Készít mindenféle fogtechnikai munkát kaucsukban és aranyban. Állami és közigazgatási hivatalnokok­nak részletfizetésre is. Bármiféle javítás 6 ára alatt elkészül

Next

/
Thumbnails
Contents