Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-17 / 213. szám

1911 szeptember 17 DELMAGYARORSZÁG 3 Tápén minden botrányba vész! — flhoí még a tanítókat se fizetik. — (Saját tudósitónktól.) A Délmagyarország már részletesen foglalkozott Tápé község kulturbotrányaival, amelyek szégyenfoltjai a magyar közoktatásügynek. Tápénak már régidő óta csak egyházi iskolái voltak, 1881-ben azonban a község szerződést kötött a csanádmegyei püspökséggel, amelynek értelmében az iskolák egyházi kezelésben maradnak, — ellenben az iskolai költségeket a község viseli. Azóta már két uj iskola is épült a község költségén, amelyek azonban szintén egyázi jellegűek voltak. 1907-ben Tápé fölirt a közoktatásügyi minisztériumhoz az iskolák államosítása érdekében. Apponyi Albert azonban salamoni Ítélettel ugy határozott, hogy az ISSI-iki szerződés eiőtt fonáiló két iskola az egyház tulajdona marad, a két uj iskola pedig a község birtokába kerül. A község kénytelen volt belenyugodni a határozatba és a miniszteri rendelkezést az idei tanév kezdetével akarták végrehajtani. Ezzel indult meg a kulturbotrányok lavinája. Bonyhai Sándor községi jegyző, aki egyben az iskolaszék elnöke, azt a határozatot diktálta a képviselőtestületbe, hogy Ábrahám Jenő tanitót a község másik tanítójával együtt helyezzék át az egyházi iskolába, a két fiatal tanitónő pedig maradjon a községi iskolában. Ezt a határozatot még azzal is megtoldotta, a képviselőtestület, hogy „csak birtokon kivül fölebbezhető meg, — egyben utasította Ábrahám Jenő tanitót, hogy huszonnégy órán belül költözzék ki a tanítói lakásból. Ez az intézkedés a tanitó személye ellen irányult, aki a túlkapásokat és a lehetetten közoktatási és közigazgatási intézkedéseket a községi jegyzőnek és a községi elöljáróságnak többször a szemére vetette. Ábrahám Jenő jogtalannak és sérelmesnek találta a határozatot. Szerinte a miniszteri határozat értelmében az egyházi iskolába az helyezhető át, aki az 1881. évi szerződés megkötésekor az egyház iskolájában volt, vagy pedig annak jogutódja. A szegedi királyi íanfeliigyelőségtől orvoslást kért a határozat ellen, amely Nagy Sándor csongrádmegyei alispán közbenjöttével elhatározta, hogy a szerződésbeli iratok tanuimányozámegférni a bőriben és kiment Amerikába. Aztán irt a lányomnak, hogy menjen utána. Hogy mehet utána szopós gyerekkel ? Hát a szopósat itt hagyta, a négy nagyobbikkal az ura után ment. Az ura után ment s azóta nem hallottunk felőle. A szopós gyerek pedig most mindig kenyeret eszik. Sok kenyeret, többet, mint mi ketten együttvéve. — S igazán nem hallott felőlük semmit ? — Semmit. Az első évben jött egy levél, hogy tovább mentek, nem tudom, hová, ahol sok kinai van. Aztán egy félévvel későbben ott valami lázadás volt, melynél sok idegent leöltek. Aztán volt ott földrengés is, meg vonatösszeütközés is. Én bizony nem tudom, melyiknél puszulhattak el. Az asszony csöndesen zokog. — Szép leány volt, szerencsét csinált és elpusztult — dünnyögi a vén szabó s összenyomja a szemeit. A fiu sunyin rám néz s szintén nyomogatja a szemeit; de kit sirasson ? Szopóskorában látta utoljára, akikről szó van. — Hát a fia, Drucker ur ? — A fiam ? Na ja, a fiam, akivel együtt tetszett tanulni ? Hát lássa, uram, együtt tanultak, együtt voltak szegények s az urból milyen ur lett. Hja, szerencse dolga. — Hát nem boldogult a fiu ? — Hogyne boldogult volna! Doktor ur lett belőle is. Minden jól ment, egy esztendeig segélyezett is bennünket, aztán még jobban ment a dolga. Megházasodott, gazdag parti. sáig a község határozatát fölfüggeszti és addig Ábrahám Jenőt visszahelyezi állásába. A község határozata különben pedagógiai szempontból is kihívja a legszigorúbb kritikát, mert a rakoncátlan falusi fiukat a két tanítónő képtelen fentartani a rendet és eredményes tanítást elérni. Amint később kitűnt, Tápé község érdekes és eddig szokatlan módon akarta megkerülni a miniszteri rendelkezést. Kidoboitatta a községben, hogy minden iskolaköteles jelentkezzék a községházán beiratásra. A fölhívásnak engedelmeskedtek és igy négyszázötven iskolaköteles iratkozot be a községi iskolába, — az egyházi iskolának pedig nem akadt növendéke, A két községi iskolában csak egy-egy tanítási terem van, az egyikben van elhelyezve az első, második és harmadik, a másikban pedig a negyedik, ötödik és hatodik osztály. Fiuk és leányok együtt tanulnak. Elképzelhető, hogy ebben a két piszkos' és egészségtelen levegőjű tanteremben még négyszázötven patkányt is nehezen lehetne elhelyezni, nemhogy annyi egészséges, fiatal emberéletet. Azért akarták Ábrahám Jenő tanitót kilakoltatni, hogy a két kis szobából és kamrából álló helyiséget iskola céljaira átalakítsák. A tanítói lakás azonban primitiv sárfészek, minden pillanatban lehet tartani az összeomlásától. Eddig is téglákkal támasztották alá, hogy a tanitót el ne temesse feleségestül együtt. Amikor Ábrahám Jenőt alispáni rendelettel visszahelyezték állásába, a község más „alkalmas" helyiség után nézett. Hosszas keresés után a réten rátaláltak egy istállóra, amely nem volt használatban. A gatyás bölcsek örömmel adták tudtul egymásnak, hogy lesz most már uj iskola, — csak tanitó kei! még bele. Fülébe jutott ez a község foltozó suszterjének, aki tudákos ember hirében állott. Eölajánlkozott, hogy évi százhúsz ko\rona fizetésért elvégzi a tanitást. Milyen viszonyok lehetnek ott, ahol ilyen ötlet pattanhat ki egy suszter agyából. Ez az ötlet Tápé „közoktatásügyének" legjellemzőbb vonása, ez a milieu a tápéi „kultura" gyászkerete. De ez még nem minden. A község négy tanítójának szeptember elsején a községi pénztár nem utalványozta ki a fizetését. Ez kvalifikálhatatian makacsság és penészszép parti és igen előkelő család. Aztán az asszony, legalább ő azt hitte, rossz fát tett a tűzre, erre ő kártyázni kezdett, azonkívül pedig mindig lesett az asszony után, hogy rajta kapja. Végre sikerült is neki, nekirontott az asszony szeretőjének, az meg olyat csapott rá az öklével, hogy megsiketiilt. Egy siket orvos, képzelheti — Hát most mit csinál ? — Amit siket ember tehet. Írásokat másol. Mert természetesen a felesége otthagyta. — Ejnye, ejnye, Drucker bácsi, ezek bizony szomorú dolgok. — Szomorú dolgok, szegény embernek való dolgok. Az egyik nap megy és jön a másik. Az ember még mindig egy helyben ül és váltogatja a baját. Ekkor nyilik az ajtó, de csakhamar ismét becsapódik. A fiu a földről felugrik és az ajtónak rohan. Amint kinyitja, eláll a szivem verése. Egy finom fehér nyakat s fölötte egy szőke hajtincset látok. Ilonka! Ebben a percben eszembe jut az elfelejtett név és hangosan el is kiáltom. — Nem, Jucika, — szól az öreg szabó. — A házmester lánya. — De nagyon emlékeztetett egy kis lányra, aki akkor maguk mellett lakott és Ilonkának hivták. — Az, az, — bólogat Druckerné — de milyen jól emlékszek! Az az anyja ennek a lánynak. — És a házmesterné ? Lehetetlen. szagú okoskodás már fölháboritó. Megbeszélték egymás között, hogy azért sem fizetik a tanítókat és ha azoknak az üldözött és agyonsanyargatott embereknek az éhségtől fel is kopik az állok, Tápé bölcsesége kidiüleszti a mellét és harsány hangon kiáltja legintelligensebb munkásai iiilébe: ,,Én vagyok az ur, én parancsolok és azért sem fizetek, ha mondom!" A tanítók, szegény sorsüldözöttek, bejöttek a szegedi tanfeíügyeiőségre és elpanaszolták a bajukat. A taníelügyelőségen hihetetlennek tartották a tanitók panaszát. Azonnal kérdést intéztek Tápé elöljáróságához és onnan megkapák a választ: szórói-szóra igy igaz, amit a tanitók mondanak. A tanfelügyelőség erre sürgősen atirt Nagy Sándor csongrádmegyei alispánhoz, aki még hétfőn utasítást adott az elöljáróságnak, hogy utalják ki a tanitók fizetését. A község tudomásul vette az alispán utasítását — és mind e mai napig nem utalványozta a tanitók fizetését. Három éve gazdasági ismétlőiskola is van Tápén, amelyben a két községi tanitó tanit. Az iskolát közel ötszáz növendék látogatta azóta és a tanitók igen eredményes munkát végeztek. A tanításért évi száz-száz korona tiszteletdijat szavazott meg a tanítóknak a község — elvben. Eddig ugyanis a három év alatt csak a legnagyobb könyörgésre kapott az egyik tanitó összesen száz koronát. „Fölösleges pénz a'!" — mondogatták a képviselőtestületben, ami talán nem is csodálható annyira, mert analfabéták is nagy számban foglalnak helyet abban a gyülekezetben. Legutóbb be akarták szüntetni a gazdasági iskolákat, de a közigazgatási bizottság utasította a községet, az iskola további röntartására. A jövő héten deputációzni akarnak a közoktatásügyi minisztériumban, hogy engedje meg a gazdasági ismétlőiskola beszüntetését. A legradikálisabb eszközökkel ki kell irtani ezt a rámáscsizmás urhatnámságot és pökhendiséget. Meg keli értetni már végre a magyar faluval, hogy a kulturávai szemben kötelességekkel tartoznak. Rá kell kényszeríteni a magyar falut arra, hogy behódoljon a felsőbb hatóságok különösen kulturális irányú utasításainak. A tápéi kuiturbotrányban is elvárható, hogy -az illetékes hatóságok a legradikálisabb módon fognak eljárni. — Miért ne volna az ? Pedig ugy van! Már tizenöt éve. — Az a szép, takaros lány, aki olyan íinynyás volt ? — Most is az. Minden vasárnap kalapot visel. — Azt gondoltam, belőle hercegnő lesz. A két öreg kacagni kezd. — Be tréfás az ur! Mindig is ilyen volt. A Juhász Ilonkából hercegné ? Hiszen valami van a dologban! Egy ideig egy orvosnövendék járt hozzájuk, mi történt közöttük, biz én nem tudom, mondják, hogy gyereke is volt tőle, de én bizony nem tudom. Aztán megkérte a Kelemen Ádám, aki asztalos volt, hozzá is ment, szerencséjük is volt, mert megkapták a házmesteri állást. A háziúr nagyon kedvelte Kelemennét. — És boldog ? — Boldog ? Hát ugy él, mint a hercegné. Nincsenek házbérgondjai. És a kis lánya csakugyan olyan, mint ö volt azelőtt. Szakasztott olyan. Ajánlottam magamat. Elmenet még benéztem a házmesterhez. Mi lett a hercegnőből ? Riadtan fordultam vissza, mikor megláttam. Lehetetlen és mégis ugy van. Ez a szörnyeteg az az édes gyerek, aki valaha az én földöntúli szépségem volt. S egyik nap múlik a másik tűket egy helyben töltik, nem történik semmi!