Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-02 / 201. szám

1911 II. évfolyaT, 201. szátt Szombat, szeptember 2 Rízpanti szerkcsztSság és kiadéliivatal Szeged, r=3 Rorona-utca 15. szám ca Baáapesti szerkesztéséi és kiadóhivatal IV., c=a Városház-utca 3. szám 1 c=j ELŐFIZETÉS! ÁR SZEGEDEN: eaész évre . R 24— félévre . . . R 12-— negyedévre . R 6-— egy hónapra R V— Egyes szám ára 10 fillér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28-— félévre . . . R 14 — negyedévre . R 7'— egy hónapra S 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁN: Szerkesztőség 305 a Kiadóhivatal 836 ., hiterurbán 305 Budapest! szerkesztőség telefon-száma 128—12 HlU My SJLZ-6, . A szabad vitatkozás szerit joga kiszabadult egy percre a technikai obstrukciő fojtogató szorításából. Az ellenzéki durva szorítás elernyedt s egy pillanatnyi kimerülése, vagy mondjuk, engedékenysége a kisebbségi erőszaknak szóhoz és ragyogó, mindeneket meggyőző diadalhoz juttatta az — igazságot. Mint Ítéletnapkor az örök biró szava, ugy sújtottak le az ellenzékre Antal Géza ajkáról magának az ellenzéknek szavai és cselekedetei. A munkapártnak ez a nagytehetségű uj tagja, aki már a bankvitában feltűnést keltett nagyszabású beszédével, a tudós ős filozófus, ma a politikai és parlamenti bajvívás elsőrendű s kész mestereként jelent meg a parlament porondján s az adatok és tények öklelő dárdájával, melynek a belső meggyőződés eílentállhatatlan ereje csak még nagyobb lendületet adott, csapott rá az ellenzéki pártok együttes és külön-külön való megokolatlan s épen az ő részükről teljesen jogosulatlan magatartására. Szuverén uralkodás a tárgyon, alapos és meglepő bőségü tanulmány, előkelő, szinte művészi formája a beszédnek és az előadásnak, fordulatossága a gondolatmenetnek, boncoló ereje a dialektikának s mindezeket egységbe vonó nagy összefoglaló képesség: a nagy szónoknak e kiváló s a hatáshoz elengedhetetlen tulajdonságai adtak szárnyat azoknak az igazságoknak, amelyeket Antal Géza ráolvasott a nemzetnek kerékkötőire. De az egyéni nagy siker mellett, mely mindig örvendetes, — hisz olyan ritkán bukkan föl közéletünkben egyegy igazi komoly tehetség — mégis nagyobb sulylyal és nagyobb jelentőséggel tolul elénk a igazságnak sikere. Mert a történelmi igazság szava volt az, amely a munkapárt szónokának ajakán megszólalt. A történelmi bírálat a tetteket és szavakat veti össze s ezeknek harmóniáját kutatja, vagy ellentmondásukat, diszharmóniájukat tárja föl a hiteles adatok fonalán. Szavak és tettek! Milyen ür választja el ezeket a jelenlegi ellenzéki pártoknál, kik egykor koalíció voltak. Majdnem akkora ür, mint amilyen magukat e pártokat elválasztja s amelyet most hasztalan próbálnak áthidalni akár az állandó egyetértés nehezen megépíthető hidjával, akár a pillanatnyi, az ad hoc együttműködés keskeny és könnyen billenő pallójával. Áthidalhatatlan az ür mind az egyes pártok között a jelenben és áthidalhatatlan az az ür is, mely e pártok és politikusaik múltját és jelenét, szavait és tetteit egymástól elválasztja. Antal Géza beszéde a hatvanhetes alap kipróbáltságának, a kormány és a munkapárt politikája helyességének bebizonyításán kivül különösen ez alap ellenfeleinek lehetetlen és helyenkint szinte megdöbbentő következetlenségeit tárta föl. E tekintetben a tegnapi parlamenti ülés valóságos országraszóló leleplezést hozott. Mai álláspontját, elvi nyilatkozatait és taktikai cselekedeteit az ellenzéki vezéreknek saját nyilatkozataik ráolvasásával és cselekedeteik emlékének fölelevenitésével cáfolta meg. Ezek az idézetek s a belőlük nagy elmééilel levont konzekvenciák lesújtó hatást gyakoroltak az ádáz harcot folytatókra s egy-egy pillanatban némává tették a zajongani próbáló ellenzéki tábort. Nem kevesebbet tárt föl ez a beszéd, mint azt a megdöbbentő tényt, hogy a jelenlegi országrontó harc bevallott vezetői és elburkolt tamogatói soha tetteik ős szavaik közt a harmóniát megtalálni képesek nem voltak. Szavak és tettek e pártoknál és politikusoknál, kivált ez utolsó lusztrumban, egymást nem fedték. Hí ilyen volt a sző, amolyan volt a tett és viszont. Egyikkel rácáfoltak a másikra, hol tetteikkel rontották szavaik hitelét, hol sza' vaikkal vették el tetteik jogosultságát. — Jogosult az obstrukció ! — mondják ma. És tegnap mind azt hirdették klaszJézus szülőfalujában. Irta Svódy Sándor. Jézus falujába régóta vágyom; hivő vagyok. Hiszek az élet nagyszerű rejtelmeiben, mélységes jelentőségében és véres végzetességében. Sőt, amióta láttam, hogy mily határtalan szenvedések és kimeríthetetlen örömök vannak, hiszek az emberekben és abban, hogy létük nem puszta tréfa csak. Valami van. Végre eljutottam Betlehembe. Odavaló kocsis vitt ki — Jeruzsálemből — késő estve. De csillagokkal sűrűn teleszórva az ég — tudósok is mondják, hogy sehol annyi csillag, mint Betlehem fölött. Olyan éjszaka volt, amikor többet látunk mi látók és hivők, mint a józan nappal . . . Jézus faluja nagy és szegény, hozzája méltó és én nem csalódtam benne, mint azok a turisták, akik a legemlékezetesebb helyen csudát várnak, a Pénzükért. De nekem minden csudálatos, ami itt van, lélegzete benne van a levegőben, kis lába nyoma a homokban. A nagy dolgoknem változtak: az ég, a föld és kóbor kutyák az éj csöndjében csak ugy surrannak végig, szimatolva falat után. Éhesek, alázatosak, emberi a nézésük, ugyanaz. Az utca sarkán sugár asszony vár, — az arcát fényt színűre festi a csillagvilágitás. A kedvesére >vár; hajszálra ugyanaz az eset. És végződni is alkalmasint ugy fog. Szép és okos szamarakon pátriárkák, árusok, hivatalbéliek, papok kocognak el mellettem. Ez az a szerény és vidám fiatal áliat, amely kétezer évvel ezelőtt Urunknak oly kedves volt. Hogy a háromszázadik unoka? A szőre rövidebb, a szamár lelke és ő maga ugyanaz. Egy kissé irigykedem is ezekre a szegény állatokra. Nem sok szóból áll, de mindig és mindenütt egy a nyelvük. A piacon, a templomhoz közel, beduinok, alvó juhnyáj, gyertyavilágitás mellett orditó kufárok. Némelyik erőszakkal akarja a parasztot becsapni. A katona le s föl jár a téren, sunyin nézi, mikor fordul a dolog — rája nézve — haszonra. Csak a boldog jászol és a szent istálló nincs meg. Jezsuita épitésü templom áll fölötte, vagy helyesebben, a hagyomány helyén. Az egyik oltára római, a másik ó-hitü. A templom alatt, kicifrázott pincében,mutogatják a festett jászolt és a csinált születési helyet. Mélyen meghajolva, de bensőmben lázadozva nézem és arra gondolok, hogy mégis szegény ez a világ és sunyi koldusok a keresztény fejedelmei, — a múltban élők. Krisztus kegyelméből királyok, maguknak milliókért építtetnek kővackokat, a fajtájuknak drága ércekből és nemzeti vagyonból csináltatnak monumentumokat és Bethlehehiben nincs egy igazi emlék. Vér, az alattvalók vére foiyamszámra ömlött e hely emlékezetére; de a pénz, az más. Milyen templomnak és milyen szédítő szépségű emlékműveknek kellene itt állani, ha a világ urai között lett volna valaha egy költő vagy egy művész. De az urak között nem volt még soha egy igazi ur, esak pazarló paraszt, vagy marcona katona . . . Hanem talán még igy jobb. Alszik a vályogból vert falu, a földszintes viskókban alszik és álmodik Beíhlehem. * A falu lába előtt — a tavaszi hajnalban — Jeruzsálem terpeszkedik el, nagy hangosan és mégis olyan szomorúan. Ez is az ő nagy kő-faluja és kiábrándultan szokta nézni minden müveit utazó. Rosszak a hotelek és az olajfák hegyén az olajfák csak — fák. De nekem ez a hely is teljes illúziót szerez. Igaz, hogy nem társaságban, nem mappával és útikönyvvel a kezemben, hanem az uj-testamentummal nézem. Mondják, föl van dúlva, össze-vissza van égetve, nem lehet ráismerni, de én ráismerek. Hetivásár van, a piacokon, az utcán és a bazárokban a nép — és'az urak is — mohók, szenvedélyesek, irigyek, hitetlenek és hiszékenyek. Az állat becses és drága, az asszonyok buknak a cifra ruhára és a férfiak a cifra asszonyokra. Minden a régiben van, mint •.akkor, amikor a legégetőbb szükség volt arra, hogy az embereket a földi lét és a földi gyöngeségek útvesztőjében eliga-