Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)
1911-08-08 / 179. szám
REGGELI LAP. II. évfolyam, 179. szám 1911, kedd, augusztus 8 augusztus 2 István i-vállalata •edl-ta. 8. n. é. közönséggel rendö Lamlesber? 1 kiléptem, alio' ető voltam alkal>n önállósította® •vállalatot nyitót ia István TELEFON 844. i ós Ízlésesei ndezni, az fof'| a jóhirnevü ^oSiiieí israkhez. zlán-utca 2t [A LISTÁD let-butorokba" nclezésefc tés és Iniiul! itos! í7. sz. alatt »s miihely7 t munkát, s ségvetéseket épület- és ' műlakatos. ECé j íélkiil. J üzeárak, raáraiben, kség. égéscmü 7cí" készségilnak. ízponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 0 •=> Korona-utca 15. szám c: Budapesti szerkesztíség és kiadóhivatal IV., ö Városház-utca 3. szám • REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN ? REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉKEN I — - - i.I, . a ti. évre . K 24'— félévre . . . R 12" negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2'— Reggeli lap ára 4 fillér egész évre . K 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre. R 7'— egy hónapra R 2*40 Esti lap ára 2 fillér TEIEFON-SZAM: Szerkesztőség 305. Riadóhivatal 836. Interurbán 305. Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12. Szeged és az obstrukció. A parlamentben könnyelmű játékot folytat az ellenzék az ország érdekeivel. Szavaz, szavaztat, sérteget ós játsza az önérzetest, közben pedig népgyűléseken ós sajtóban azt hirdeti, hogy ő a nemzetért folytatja ebben a forró nyárban verejtékes küzdelmét. Az ellenzék tévedni fog. Akármenynyire adják az obstrukció vitarendező hősei a verejtékezőt, a fáradtságos munkát végezőt, tudja az egész ország, hogy minden színjátszás, minden lótfutás a hatalomért van, az édes, a jó, a meleg hatalomért. Ép azért hisszük, hogy a nemzet eszére fogja téríteni az ellenzéket, mert amikor a parlament eltéveszti, elmulasztja, vagy megszegi kötelességét: a törvényhatóságok tiszte, hogy szavukat a nemzet s az ország érdekében fölemeljék. És a magyar törvényhatóságok tudni is fogják kötelességüket, védbástyái lesznek a handabandázó ellenzékkel szemben a parlamentárizmusnak, az alkotmányosságnak. A magyar parlament, legalább egy időre, a kisebbség kezébe került. A koalícióba verődött ellenzék köti le a parlamentnek minden idejét, haszontalan, minden józanul gondolkodó ember fölháborodását provokáló gyerekjátékra. A legkülönbözőbb, nagy részben komolyan nem vett ós becsületesen vallott elvek örve alatt a legsilányabb obstrukciót folytatják. Az ország népe ámulva Magyar fétisimádók, magyar Dante-pokof. (Bocsánatot kérek mindenkitől, aki ezt az Írást félre fogja magyarázni, aki nem ugy veszi, ahogy van, merfu nem igy tudja, nem is igy hallotta, mert amiről szólok, azt szent és egyházi dolognak tartotta. Bűnös bocsánatot kérek, ha valakit vagy magyar évszázados szokást tudva sértek, mikor ugy érzem, senkit nem akarok bántani. Csak az igazságot, azt, amelyik az enyim is, szabadjon lemondani.) Hanté Divina Comediájának egyik fejezetét G+em át, megmagyarositva. Magyarosan, ahogy nálunk lehet, meg is mondom, mikor: *rnak 1911. esztendejében, augusztus negyedien és éjjel. A szegedi Mátyás-templomban s a r(?n. Lenn a ferencrendi barátok harangjai °lsót kondultak, fönn a mindenki holdja ,.Gha hulló csillagot látott, a templom-téren ütezren lehettünk, a templom oldalát koldukoszorúzták, a templom előtt szobor állt, Máriáé édes fiával együtt, mögöttük kolUs barát térdelt, —mint ahogy Salométláttam ®gyik rossz gipszszobron csókolva Keresztelő ' a"os tálcára helyezett fejét, — de a barát ró£Safüzérre nézett és homloka a porba támasztott. A templomból kifelé zsongtak zsolozsmát, az ajtóból beláthatatlan, öblös, misztinózi, csodálva hallgatja: lehet a képviselőháznak idejét azzal tékozolni, a magyar országgyűlésnek hivatását arra zsugorítani, hogy napról-napra névszerinti szavazásokat tartsanak szabadságot kérő levelek fölött? A házszabályok erre módot adnak. Lehet. De nem ad módot erre, sőt egyenesen tiltja azt: az ország érdeke. S haazobstrukcióban tivornyázó, fehér ruhás honatyák a fővárosban teljesen szabadnak érzik magukat a cselekvésben s hevenyészett népgyűlések fölhatalmazása alapján jogosultnak érzi a technikázást: mozduljon meg a vidék komoly értelmisége s mozduljanak meg azok a testületek, amelyekben ez az értelmiség küldte a mandáturiusait: a törvényhatóságok. Mi se rajongunk azért, hogy a katonai terheket, a katonai létszámot emeljék. Ha azonban ném vagyunk vakok vagy vakokat nem játszunk, látnunk kell, hogy a külföld minden nagyobb államában ennek a kellemetlen, de kikerülhetetlen szükségnek eleget tettek. De ha még annyira ellenezné is az ország a létszámemelést: ahoz, hogy ezt a koalíció visszaállításához ürügynek, alkalomnak használják föl, hogy az ez ellen indított harc eredménye ne a létszámemelés kikerülése, hanem a kiuzsorázott és ezután elvesztett koalíciós hatalom ujabb megszerzése legyen: ehez az ország közvéleménye segítséget nem adhat; ez ellen tiltakoznia kell s ezt a kísérletet, amely céljaiban önző, eszközeiben üres és durva, - meg kell bélyegeznie! A törvényhatóságok mogmozdultak. Versec város köriratban fölhiyta a törvényhatóságokat, hogy az obstrukció ellen állást foglaljanak. Ezt az átiratot, amint megírtuk, Szegednek is megküldte csatlakozás céljából. Azt hisszük, a törvényhatóság állásfoglalása nem vitás. Szeged városa nem szive" sen foglalkozik a politikával, de megteszi, amikor az ország javát látja veszélyeztetettnek. A város törvényhatóságának pedig nem lehet más a nézete, minthogy a parlamentet vissza kell adni az alkotó, békés munkának, a törvényhozás hivatását tartalmatlan, bántó komédiákra süllyeszteni nem szabad. Hogy azonban Szeged határozatának súlya legyen: ez az állásfoglalás ne történjék egy más átirathoz való csatlakozásnak formájában. A törvényhatóság tagjai tegyenek önálló indítványt s a törvényhatóság hozzon önálló határozatot a technikai obstrukció ellen. Legyen ez a jele annak, hogy a városok nem csak a társtörvónyhatőságok figyelmeztetése révén, hanem a maguk érzéseit, meggyőződését, a parancsoló szükség szavát követve kiáltanak a parlamenthez, a hivatásáról megfeledkezett kisebbséghez, hogy elég volt! kus űrre homályosult a templom, az oltárokon lobbant a száz gyertya ... és igen megnőtt a szivem. Búcsúsok, messzi földről jöttek, ezerszámra aludtak félholtan a hosszú folyosókon, megvénhedt asszonyok, esengő szüzek Szűz Mária-énekeket zokogtak lélekből .... igen megnőtt a szivük. Havi Boldogasszony napjára jöttek, megigazulni és ugy, ahogy mindnyájan tudjuk, mindnyájan tán láttuk. De mégse ugy! Dante örök énekének egyik ordító fejezetét hozták ezek, magyarosan, groteszk karrikaturával. Az ország több, magyar részéből: magyar tanyákról, magyar falvakból, magyar városokból. És összefutott a vér a szivünk táján. Hogyan, hát ez a magyar falu? Ez a magyar tanya? Ez a magyar ősfaj? Ez a magyar erkölcs? Ez a magyar jólét? ós mintha a kérdőjel a templom főoltárától kezdve a hold föléig elterjedt volna, a szivünkön át. Mert szegények, koldusfélék, nyomorultak, esengők, satnyák, éhesek, földért élve halók: tipikus magyarok voltak ezek a valódi magyarok, kik bejöttek Szegedre, ellepték az Alsóvárost, hol a népiskolák oldalában ma is Szűz Mária szobra áll, ráírva fekete betűkkel Magyarország védaszszonya. Bejöttek ezek a magyarok, mutogatni az esengésüket, hogy lássuk, mennyire könyörög rajtuk minden, de minden a világon, szegény magyarokon, ezer éves országunk megmaradt erőin. Kiken könyörög a hus, a vér, a csont, az arc, a szem, a száj, a ruházat, a mez. télláb, minden. Csak Szűz Mária, meg a gyermek Jézus nem könyörögnek, csak állanak szilárdan, ugy, ahogy ilyen szobrokon álmunkban is szorongva látjuk őket, ha előttük lehetünk. Nézem az isteni szívről leszakított embereket. Milyen fáradtak — ezer óv óta. Milyen szegények, hogy satnyulnak — ezer év óta. Milyen földéhesek, mennyire elfásultak — ezer év óta. S mennyire bizakodnak, milyen halálos érces komolysággal, fatalizmussal, lendülettel, magyarosan: ezer év óta! A por pedig félig már megfojtotta őket. Túlsók tüdővószes, de a templomban, vagy az elöcsarnokos, szennyes levegőjű, öreg folyosóján köhögni nem mernek. Test a testhez simul, indulat nélkül. Öreg testek többnyire fekólyesek. Gyermekarcok már ráncosodnak, ifja testek meggörnyednek. Terjed, fojt a büz, a szenny az emberbüz, minden e világi borzalmak közt legrosszabb, legundoritóbb, legállatibb, — és észre se veszik. Megvénhedett, fogatlan asszonyszájak énekelnek, beszélnek és hisznek nekik. Szorongatják óraszámra az olvasót — és imádkoznak. Csókolgatják, nyalják a fakeresztre szögezett pléhjézusi lábat — és csodát várnak. Fuldoklanak, izzadnak, veríték ostorozza őket és szent, szent, szent a seregek Ura Istene, egy se hal meg ezekben a csodálatos pillanatokban, sőt mind meglátja a Fekete Máriát. A Fekete Mária képe: ez a legfőbb, ezért sebzik betegesre talán sohaBe fürösztött testüket, ezért vonszolják, hozzák a félküket ide. Mert a magyar nép fétis imádása határtalan. A