Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-31 / 199. szám

ik) II alapján magiban. Levélbeli álaszolunk. ha ive van. ánynyal is lehet I könnyen elfér. l kiadóhivatal 'A 15. SZÁM. kák t laposstéivel együtt mexiii-nel esz. A Cimexini az élő polosjeték is nyomulnak. A Cipiszkit, foltot,, í hagy. Moly üli biztos szer. •t ir indenütt, 5raktar: Meák. lesváry József,, irak és Vajda eriájában Szerer gyógysze1 ó k és az Ingégfigyek iaedeckerek a iden részérőt íagy választék rasmányokban. leszállított . Arvay SAnyvkereskedésé[©d, Kárász-m. yek,tldvözlői egyéb nyoma legszebb kii legolcsóbban a Dólmagyaryvnyomdájában. vayy pótvlzsészit egy VII. innló biztos sitt. Levelek üldendők. m r 1911 ll. évfolyar, 199. szán Csütörtök, augusztus 31 Központi szerkesztőség é> kiadóhivatal Szeged, c=n Rorona-utca 15. szám c=> Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., cu Városház-uíca 3. szám ELŐFIZErÉSI ÁR SZEREDEN: egész évre . K 24'—- félévre . . . K 12*— negyedévre . K 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 filiér. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre . R 7'— egy hónapra R 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. TELEFON-SZÁK: Szerkesztőség 305 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 305 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Ürügyek és incidensek. Ha fölveszik is sir, ha leteszik is sir. Ez a mostani magyar obstrukció. Mint az adomabeli vánnyadt, murcos, nyűgös kölyök, eltöri egyik játékát," sir. Másikat kap helyébe, sir. Harmadikat kap, negyediket kap, sir. — Mit akarsz hát kedves gyermekem ? — kérdi az anyja. — Sirni akarok! Annyi játéka volt már az obstrukciónak, bogy hirtelenében nem is tudunk ráemlékezni: melyiket törte el először. A véderő-javaslatok kerültek napirendre. A parlamenti kisebbség elkezdett nyűgösködni, hogy neki nem kellenek a véderő-javaslatok, neki a választójogi reíorm kell!... Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök kijelentette: — Vagyok olyan hive a választójogi reformnak, mint Justh Gyula! — Ohó, nyűgösködtek tovább az obsfcruktorok, de a kormányelnök nem akarja komolyan a reformot, mert ha akarná, elrendelné, hogy a statisztikai adatokat sürgősen földolgozzák. A kormányelnök elrendelte. Ez se elég. A reform alapelveinek kidolgozása csak a kormány önkényes, egyoldalú munkája lett, nem szólhat hozzá a nemzet! — mondták ők. A kormányelnök köriratban az ország minden társadalmi rétegét, kulturális, közgazdasági és közéleti intézményét fölkérte javaslattételre. Vegyen részt az egész nemzet a korszakos reform megalkotásában. Az obstrukció itt megbökkent. Összetört a játékszer, kapott helyébe másikat. Hát most miért sirjon tovább ? . . . Észbe kapott és ráeszmélt, bogy voltaképpen most csakugyan a véderőjavaslatokról van szó, hát ezeket azért kell megobstruálni, mert nincsen bennük nemzeti tartalom. A kormányelnök rámutat, hogy bennük van a kilences bizottság programmja, melyet annak idején a mostani ellenzék vezérférfiainak közreműködésével szedett pontokba a kilences bizottság. Az oDstruktoroknak tátva marad a szájuk, levegő után kapkodnak és Förster képviselő ur hirtelenében kitalálja, bogy igen jól van, de hátha az ellenzék még valami változtatásokat kívánna a javaslatok részletes tárgyalásánál ? Mi • lesz azokkal ? Ha — úgymond — reménye volna, hogy azokat a változtatásokat a kormány és többség keresztül engedné, akkor egyszeriben vége lenne a ellenzéki ellentállásnak, de mivel nincs reménye, tehát jogos az obstrukció. A kormányelnök siet kijelenteni, hogy kész minden módosítást a legelőzékenyebb megfontolás tárgyává tenni, csak érjünk hát mentül hamarább a részletes tárgyalásokig és halljuk azokat a módosító javaslatokat! Erre már nem volt mit sző'ani. Az ürügyek muzeumának rozsdás fegyverei sorra kifogytak. Tehát elő kellett hozakodni az incidensekkel, arficlyek egyébiránt a magas színvonalú *„vita" keretébe már előzőleg is többször beleékelődtek, Ezek az incidensek olyan jelentéktelen „országos események" voltak, hogy a krónikásnak igazán nehéz visszaemlékezni: melyik is volt a „fontosabb" a sok közül és sorrend szerint melyiket ráncigálták előbb, vagy később hajánál fogva a politikai élet porondjára. Ugy tetszik, legelőbb azért kezdték a névszerinti szavazásokat és zárt üléseket, mert Árpád község egy szelid hangú határozatában kimondta, hogy nem helyesli az obstrukciót. Ezzel kapcsolatban történt az Antal Géza közbeszólása. Aztán jött a Pozsgayaffér Pál Alfréddel, mikor „Üsd Miklós" csatakiáltással buzdították a tintatartós hősök egyikét. Mindegyiknél véresküvel erősítették, hogy nem lesz addig rendes térgyalás, mig elégtételt nem kapnak. Nem kaptak. Az mindegy. Jött ujabb incidens. Például a Verner „Tanító" cimü lapjának dolga. Aztán legNapsugár kisasszony. Irta Alfréd Hedenstjerna. ö volt a háznak napsugara. Ö vitte magával a tavasz üde illatát, amint végighaladt a nagy tágas szobákon s a komor, csöndes folyosókon. Az ö apró tipegő léptei örvendeztettek meg minden szivet s az ő esengő kacagása késztette mosolyra még a szigorú ősöket is, akik az ebédlő faláról tekintettek alá. De ezek nem voltak az ő ősei. A tágas nagy termekben s a rideg folyosókon azelőtt nem volt napsugár. Lent a park sötétzöld fái alatt nem igen hangzott vidám kacagás. A déli homlokzatról el lehetett oda látni, ahol a halványzöld bokrok tetszés szerint nőttek össze-vissza, anélkül, hogy Krans kertésztől erre engedelmet kértek volna, hol a nap barátságosabban ragyogott, mint az urilak büszke erkélye előtt, ott állt egy kicsike rózsaszínre meszelt paplak és ott lakott Napsugár kisasszony, a kicsi ablakok mögött, melyet huszonöt éves csipkefüggöny és soksok virág díszített. Egyetlen gyermek volt és vidáman röpködött egyik ölelő karból a másikba. Bár a segédlelkészi fizetés nagyon csekély volt s a mellékjövedelem szóra alig érdemes, de szegénynek érezhette-e magát az anya, mikor két kövér, fehér karocska ölelte át nyakát, drágább minden ékköves nyakéknél? És mikor apuka egyházi teendőiről visszaérkezett, testileg, lelkileg kimerülve, visszautasíthatta volna-e gyermekének örömujjongását, így repült Napsugárka egyik ölelő karból a másikba! Egyszer csak vihar jött és sötét, süírü felhők mögé rejtette Napsugarat, a gyásznak siirü, sötét felhői mögé s mint onnan ismét előkerült — ah, ki tudná a tavasz verőfényét visszatartani! — két frissen hantolt sírdomb között játszott, melyben apja és anyja nyugodtak. A pompás, tágas termekben és sötét folyosókon járt-kelt az özvegy báróné és módfelett unatkozott. Mióta fiát a városi iskolába adta, egészen elhagyatottnak érezte magát. Ameddig lehetett, itthon tartotta őt házi tanítók felügyelete mellett, de végre elérkezett az idő, mikor válni kellett tőle. Mig itthon tanult, a házitanitóknak ki lett adva az utasítás, „a kis emberrel szelíden és gyöngéden kell bánni és játszva tanítani" — amit az ifjú tanárjelöltek szószerint vettek s oly szeliden bántak a kis báróval, s annyira „játszva" tanították, hogy pár év múlva a 'segédlelkész, ki a vizsgáknál mindig jelen volt, kijelentette, hogy Gösta báró, dacára, hogy tizenkét éves már elmúlt, kevesebbet tud, mint akármelyik tiz esztendős parasztgyerek. Két hónappal utóbb a kis báró egy városi iskola padján ült, édesanyja pedig az üres szalónban szomorú szívvel irta hozzá a szelid és gyöngéd leveleket. Ekkortájt esett a tífuszjárvány áldozatául a segédlelkész és neje s a báróné magához hivatta kulcsárnőjét s megkérdezte, mi lesz most a kicsi árvával. — Én nem tudom, méltóságos asszonyom, mi történjék vele! — Vannak rokonai? A lelkész egy napszámos gyereke volt, felesége pedig épen karácsonykor mesélte nekem, hogy nincs egy árvalélek rokona sein. — Fogassa be Nilsont! — Igy jött uj otthonába a kis Jenny, száguldó paripák által vont fogaton, mint egy valódi úrinő. S igy bántak vele mindig. Mire arra került a sor, nevelőnőt kapott, tanítókat s a báróné különös gyönyörűséget talált a kiváló tehetségű és szorgalmas lányka tudásában. A gazdagoknak sokféle szeszélyük aka d. A szomorú özvegy kis útszéli kavicsra akadt s gyémántot óhajtott csiszolni belőle. És sikerült is. Mióta a kis árva osztozott otthonában, nem volt oly rideg és kihalt az urilak. A bárónő hangja is lágyabban esengett, mióta ez a kis napsugár árasztja el a termek és folyosók sötétjét. $őt az sem szerzett nagy szomorúságot, hogy Gösta báró nem épen kitüntetéssel tette le vizsgáit. Arca pirospozsgás volt, termete izmos, erős s az anya szeretettel ölelte magához rossz tanuló, de szép fiát, aki a tudományokhoz ugyan nem értett, de hogy mikép kell napsugarat fogni, ahoz kiváló tehetségnek bizonyult. És a kis Napsugár megrezzent és mene-