Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)
1911-08-30 / 198. szám
8 DELMAGYARORSZACI 1911 augusztus 30 tanúságot. Itt emiitjük meg, hogy az egyesület szünidei gyorsirási lapot is adott ki, melyet az ország összes körei lelkesen támogattak. — A Szegedi Gyorsírók Egyesülete szeptember 17-én vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor nyitja meg ingyenes levelező és vitairási tanfolyamát. A tanfolyamokat minden vasárnap délelőtt fél 11-től fél l-ig tartja, amelyen az egyesület minden tagja részt vehet. Az egyesületbe való beiratkozás föltételei: 1 korona beiratási és 5 korona évi tagsági dijnak legalább 3 évre vállalt kötelezettsége, amelynek ellenében az egyesület hivatalos lápját is kapja a tag. Tankönyvül Bódogh János könyveit és füzetül a Czigány János-féle gyorsirási versenyirkákat használja az egyesület. A tanfolyamokra már most jelentkezhetni akár Írásban, akár szóbelileg Katona Dávid dr főtitkárnál, Róka-utca 2. szám, II. emelet. — Zsebtolvajlások az állomásokon. A Szeged és a Szeged-Rókus állomásokon vakmerő zsebelést követtek el tegnap délután. Krausz Adolf szegedi kereskedő a délutáni 5 óra 30 perces vonattal Szatymazra akart utazni. A fölszállásnál tolongás támadt s Krauszt a lépcsőn többszőr meglökték. A kereskedő csak a vonaton tudta meg, hogy a tolongást zsebmetszők csinálták, akik háromszáz koronával terhelt pénztárcáját ellopták. Krausz két barnaruhás fiatalemberre gyanakszik. A rókusi állomás zsebtolvaja már nem volt iiyen szerencsés. Polnisch rendőr észrevette, hogy egy fiatal nő jegyváltás közben benyúlt egy idősebb hölgy zsebébe s onnan pénztárcát húzott ki. Persze rögtön lefülelte a zsebtolvajt, akit Moden Sámuelnének hívnak s Szalontára való. A veszedelmes hölgy állandóan a szeged—nagyváradi vonaton utazott és működött. — Eltemetett munkások. Nedelku .lova kákófalvai (oravicabányai járás) jómódú gazdánál, annak udvarán egy harminc méteres mélységű kutat ástak Maguridn Jova, Bobu Péter és Popa Jóca nagytikványi munkások. Már jó mélyen voltak, amikor a föld beomlott és az ott foglalatoskodó három munkást maga alá temette. A munkásokat a föld elevenen temette el és zúzta halottra. A kákófalvai lakosság nem tudta eddig kiásni a halottakat a föld gyomrából, ugy, hogy vasárnap Oravicáról építőmunkások mentek ki a helyszínére, hogy az eltemetett munkások holttestét kiemeljék. — Sztrájkoltak az arató munkások. Dobó József felsővárosi gazdálkodónak huszonnégy arató munkása a szegedi belső szérűskertben Írásbeli szerződésük dacár < tegnap délben megtagadta a muukát. A gazda kétségbeesve jött a rendőrségre panaszra, féltette vagyonát, mire a rendőrség! ől Gróf Dezső rendőrbiztos ment a helyszínére, hol sikerült a munkásokat lecsillapítani s anélkül, bogy őket szerződésszegésért megbüntetni kellett volna, ismét munkába álltak. — Kulinyi Simon szegedi jóhirü kárpitos diszes és tartós munkáit ajánljuk az őszi idény beálltával a közönség figyelmébe. Modern, stílusos berendezések, szolid árak. •— Uj mozgóképek. A Newyork kávéházban szenzációs műsor keretében szebbnél-szebb mozgóképek kerülnek bemutatóra, Szinro kerül a Camorra olasz bűnügyi dráma, Miller Lujza, történelmi dráma, a Bikatenyésztés, a Sóbányászat érdekfeszítő, tanulságos képek, a Barátnőmnek melege van, A sors szeszélye cimü humoros, nevettető darabok és még több érdekesnél érdekesebb kép. — Korcsma előtt. Dékány András szegedi hentes hétfőn este tiz órakor részeg állatotban ment be a Greguss-iéle korcsmába. Itt a korcsmáros megtagadta tőle az italt. Dókány erre dühösen kifutott a Szeged-állomás elé s ott haragjában egy Vakss György nevü oláh tutajost ugy megrúgott, hogy a szegény ember hanyattvágódott. A járékelőkot annyira foiháboritotta a brutális, hogy székekkel, botokkal Dókányra támadtak s a részeg hentest agyon is verik, ha Csordás örsparancsnok idejekorán védelmére nem siet. A garázda ember ellen megindítják az eljárást. — Botrány a vasúti állomáson. Junius 27-iki számunkban megírtuk, hogy a vasúti állomáson egy ismert nevü szegedi úrasszony nem akart perronjegyet váltani, amiért információnk szerint a portás gorombáskodással akarta kényszeríteni az úrasszonyt perronjegy váltására. A hir következtében Felsseghy Ferenc üzletvezető szigorú vizsgálatot indított, amelynek során kihallgatott őt tanú vallomásából kiderült, hogy a portás kötelességének teljesítésében járt el és semmi jogtalant sem követett el. Örömmel regisztráljuk, hogy Felszeghy üzletvezető a legszigorúbb fegyelmi során vonta volna felelősségre a portást, ha szabálytalanság derül ki rá. Mewyork nagykávéház. Naponta mozgófénykép újdonságok felvételei kerülnek bemutatásra. MŰSOR: Sóbányászat Heyresban, természetes. Aduké és a viszketőpor, komikus. A sors veszélye, dráina. Barátnőmnek melege van, humor. Biki tenyésztés Carniga szigetén, tanulságos. Khamara szines dráma. Tontolino bukfencet vet, kacagtató. Miller Lujza, történeti dráma. Szombaton uj műsor! Hiilng Böffen. Elsőrendű Kövéíiáii italok. Naponta RACZ MISKA zenekara hangversenyez. Szives pártfogást kér Palkovits Andor, kávés. y v CtaV,40vvt£TMtoí'l.i.r} & O -3 c I 3 , i .ü vorio 10 B ükohoges 5j huqys7,f:r\, i hajódat ,j *3yökea£3£iím qyouytt. íj Sztojkai lugos-sós savanyuviz rekedtség, köhögés és nátha ellen. Cukorbetegségeknél I speciális gyógyszer i plilnnf jánnc Egyedüli elárusító: LtSUlClIiL jaiIUd güszer-és csemegekereskedőcég Szegeden a berlini fogtechnikán 1^1 dfiI«Zfiiy 1I1C és fogklinifeán képesítve Fojjmilterme Kossuth L.-sugárut 4. Készít mindenféle fogtechnikai munkát kaucsukban és aranyban. Állami és közigazgatási hivatalnokoknak részletfizetésre is. Bármiféle javítás 6 óra alatt elkészü a világhirii Helical Premier, Seidel és Naumann, Waffenrad, Fach- és Styriakerékpárokból valmint az utolérhetetlen párisi Pathéfon tnnélkiili teíÉ-f SOMI mezeiből. Óvakodjunk silány és értéktelen utánzatoktól! ^ Száníó József és Testvére kerékpár, varrógép és beszélőgép főlerakata == SZEGED, városi bérház. == KÖZIGAZGATÁS x A kórház költségei. A szegedi közgyűlés tudvalevően a városi közkórházra három millió koronát szavazott meg. Az 1911. évi költségvetésben csak egy millió koronának az amortizációja szerepelt, a jövő évi költségvetésbe, amelyről lapunk más helyén számoltunk be, már három millió koronának az amortizációját vették föl. Amennyire azonban erre az összegre nem lenne szükség, akkor azt a külvárosok kövezésére fogják fölhasználni. x A vasutas palota. Ijásár György dr polgármester elnöklósével kedden délelőtt ülést tartott a vasutas palota épitő bizottsága. Megállapították, hogy az építés teljesen rendben folyik és ezért a bizottság azt javasolja a tanácsnak, hogy Ligeti Béla vállalkozónak a kereseti kimutatását folyósítsa. Ma terjesztették a bizottság elé a faszerkezet terveit is, ezeket elfogadták. Az ülésen az elnökön kivüf Villax Béla, a leszámoló hivatal főnöke, Tóth Mihály főmérnök, Máthé Károly máv. felügyelő, Ligeti Béla müépitész, ópitósi vállalkozó és Ottovay és Winkler tervezők voltak jelen. x Szeged és Tisza Kálmán szobra. Szeged törvényhatósági bizottsága, amint azt megrtuk, Tisza Kálmán szobrára kétezer koronát Szavazott meg. Az erről szóló közgyűlési határozatot most jóváhagyta a belügyminiszter. x A csorvai ut. A csorvai utat nem tudják kiépíteni, pedig erre nagy szükség volna. A belügyminiszter ugyanis még nem hagyta jóvá az ut építéséről szóló közgyűlési határozatot és Lázár György dr polgármester ma főiiratban kérte a minisztert az ügy elintézésére. x A dijnokok fizetéskiegészitése. Annak idején a közgyűlés elhatározta, hogy a dijnokoknak a nagy drágaságra való tekintettel, lizotéskiegészités cimón egy havi fizetésüket külön kiutaltatja. A határozatot végre is hajtották, a tizenhét dijnok meg is kapta, el is költötte a pénzt. Most utólag a belügyminiszter jóváhagyta a közgyűlési határozatot. KÖZOKTATÁS. Kibövitik a kereskedelmi iskolát. - Engedélyezték a negyedik alsót. (Saját tudósítónktól.) A Délmagyarország heteken keresztül cikkekben hívta föl a hatóság figyelmét arra, hogy szűk a szegedi felső kereskedelmi iskola. Megírtuk, hogy mivel az eddig fönnállóit négv alsóosztály helyett csak hármat akarnak az 1911—12. tanévben megnyitni, elő fog állani az a helyzet, hogy a szegedi diákok egy része is kénytelen lesz vidékre menni, hogy iskolába járhasson. Akciónknak, melynek az volt a célja, hogy a felső kereskedelmi iskolát kibővítsék, meg is volt a. kellő eredménye. Először a városi tanács foglalkozott a kérdéssel és elhatározta, hogy fölír a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a negyedik alsó osztály felállítása érdekében. Közben azután Tóth József, a felsőkereskedelmi iskola igazgatója személyesen utazott fel Budapestre, ahol eljárt a minisztériumban. Közbenjárása eredménynyel is járt. A miniszter megengedte, hogy az intézetben fölállítsák a negyedik alsó osztályt és igy a jövő tanévben a szegedi felsőkereskedelmi iskolában összesen tizenegy osztály lesz. Négy alsó, négy középső és három felső. Ez az. intézkedés nem szünteti meg teljesen a bajokat, de segít a helyzeten, mert hatvan növendékkel többet vehetnek föl az intézetbe. r— + A szegedi felsőkereskedelmi iskolában a javító vizsgálatokat a szabályszerű határidőben, augusztus 30-ikán és 31-ikén délelőtt tartják meg. A beiratásokat szeptember hó 1., 2., 3. és 4. napjain délelőtt 9—12 ór között eszközlik. Szeptember elsején az alstt