Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-29 / 197. szám

agusztus 28 íz leM.j.obb* •izek K t. — iimölcsn dvbőf pható minácnütt.. (int 8 fillér 16 „ rkedvezménv. rut 4. szám. hfii ff itf: —i í4éggéu láp. ll. évfolyáir, 19?. szám 1911. kedd, augusztus 99 „Délmagyarivatalában szám alatt. •tmányu kerékék, beszélö;ek eredeti yrai - gyártmányban, lékok, — sport a Iegjutányosobb lékpírok 120 sít kerékpárok ive, alkatrészek engedinénynyel lék véreknél, íny iskola mellett. -aff í nélkül. ia fi üzerí árak, áttiára. ;emben, ziikség. cséges. :nnemü felsál készségMgálnak. ponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=> Rorona-utca 15. szám c=] Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám ca REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . R 24.— félévre . . . R 12.— negyedévre . R 6.— egy hónapra I 2.— Reggeli lap ára 4 fillér REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉREN egész évre . R 28'— félévre . . . R 14.— negyedévre. R 7'— egy hónara R 2*40 Esti lap ára 2 fillér Q TELEFON-SZAN: Í

Szerkesztőség 305 <§» Riadóhivatal 83i Interurbán 305. Eudapeati szerkesztőség telefonszáma 128-12 e. Ellenzéki taktika. No nézze meg az ember! Most már egyszerre nem sürgős többé a választói reform. Tegnapelöttig a Justh-párt következetesen s kapacitálhatatlanul azt erősítette, hogy a választójog dolga meg kell, hogy előzze a véderőreformot, sőt addig szó sem lehet semmiféle más törvényalkotásról, amig a választói reformmal nem végez a parlament. Ezen az alapon fogtak bele az élet-halál harcba, ezért csináltak obstrukciót, ezért akasztották meg julius közepe óta a képviselőház normális munkásságát. Ugy-e, mindenki tudja, hogy ez igy van? De hát még sincsen igy! Tegnapelőtt óta nincs igy. Justh Gyula, mintha soha egyebet nem mondott volna, kijelentette a Ház folyosóján, hogy most nem beszélnek választójogról, mert „most a véderőjavaslatok tárgyalása van napirenden". Az elnöki szózathoz alkalmazkodva, a „Magyarország" is hirtelenében átnyergel és megállapítja, hogy: majd eljön az ideje, mikor a választási reformról is szó lesz, „de egyelőre a véderőjavaslatok vannak napirenden", tehát ezeket kell most tárgyalni és nem kell egyébre gondolni, mint a véderőjavaslat és az azzal magát összekötött kormány megbuktatására. „Elhisszük, — mondja a derék újság hogy a kormány sajtója szeretné a véderő elleni harcot gyöngíteni és a küzdő pártok közé éket verni", — de ezt hiába reméli a kormány és a munkapárt, mert íme, ők az általános választói jog sürgős követelését ép oly könnyedén és határozottan kí tudják kapcsolnir mint akármelyik régebbi követelésüket, mihelyt az a komoly diskusszió küszöbéig jutott. Csökönösen jóhiszemű függetlenségi polgárok, továbbá szociáldemokraták és nemzetiségi agitátorok, akik megbíztak a Justh Gyula szavában és pártja állásfoglalásában s eddigelé szorgalmasan kiabálták, hogy: „választójog, vagy halál!" — ugyancsak álmélkodva csucsorithatják most a szájukat az uj jelszóhoz: „véderővita és kormánybuktatás vagy halál!" A jelszónak ily elprózaiasodását és ellaposodását az az őszinte nyilatkozat idézte elő, melyet Kossuth Ferenc a ceglédi szociálisták küldöttsége előtt tett, kijelentvén, liogy a választási reformban nem szabad kockára tenni a magyar nemzet történelmi jogait és az értelmiség befolyását az állam ügyeinek vezetésére. Kossuth felfogása tudvalevőleg homlokegyenest ellenkezik a Justh-párt állásfoglalásával, mely a legszélsőbb radikálizmus elvén alapszik és minden korlátozás nélkül kívánja megadni a választói jogot. No, legalább ilyennek hirdetik Justhék még most a maguk „elvét", amely ebben a formában biztosította részükre a szociáldemokraták és a nemzetiségek jóindulatát. Már most: vagy csalatkozott Justh azokban a reményekben, melyeket a szocialisták és a nemzetiségiek támogatásához fűzött s már nem bánja, ha a fegyvertársak a fa* képnél hagyják is; — vagy pedig komolyan veszi ugyan a maga elvi álláspontját, de még egyelőre nem akarja elriasztani pártjától a magyar hazafias elemeket: akármilyen ok vezérli, tény az, hogy Justh Qyula megint nem vall szint, megint köntörfalazásra adja magát. Minthogy ő és pártja vetette föl és állította előtérbe a választójog kérdését; minthogy ő és pártja fogadkozott, hogy Magyarországon addig rendes törvényhozási munka nem lesz, amig az általános választói jog meg nem valósul; mint hogy ő és pártja erőszakolták legsürgősebb kérdésként napirendre ezt a reformot: — ugyan mi volna természetesebb, mint az, hogy Kossuth Ferenc egyenes hadüzenetével szemben ugyanazzal a nyíltsággal fölvegyék az odadobott keztyiit és férfiasan bizonyságot tegyenek a maguk vélt igaza mellett ? Azonban Justh és pártja nem ezt teszi. Hanem tovább szineskednek, bujkálnak és közcsodálkozásra egyszerre csak fölfedezik, hoy most nem a választói jog, hanem a véderőreform és a kormánybuktatás van napirenden. Tehát tessék csak a parlamentnek s a nemzetnek ezekkel a sürgős ügyekkel törődni. Egyebekre majd ráérünk később, vagy — sohanapján. Arzybasew: A vihar. — Egy orosz barrikádharcos regénye. — Délorosz kikötőváros a regény színhelye. Semmi kétség: Odessza. Szemben a várossal, a tengered hatalmas páncóloshajó terpeszkedik, melyről különös híreket tárgyalnak szerte a városban. Vezénylő tisztjének neve ott lebeg minden ajkon és valami áhítatos elragadtatással gondol rá a tjömeg, mely felszabadítása óráját lesi. A hajó „Knaz Potemkin." Csendes, boldog tavaszi alkonyat vezeti be a regényt, az orosz föld estéjének mámoros, siirii levegője árad, mely kivirágoztatja az életkedvet, könnyű földi örömök vágyát támasztja. És még ennél is részegítőbb, meleg és buja alkonyat zárja le sorait, a világi örömöknek csodás hangulatossága, melyben a szerelmesek Kontsajew diák, a barrikádharcos és mátkája, Sinotska, sok veszélyes hányódtatás után, melyekben érzéseik kiedződtek, lerázva minden elfogódottságot és gyengeséget, végre egyesülnek az egyedül pozitív gyönyörben. Ami e két derűs, szép alkonyat közé nyomul: a vihar. A forradalom, mely kitör, embert-emberre öldös és végül mi eredményt sem hoz. A természet világa és az ember testi élvezetet változatlanul megmaradnak, de az élet más javaiban nincs gyarapodás. Csak az orosz alkonyat fenséges szépségeit érzik most is és ezek hajtják őket a mámorok árjába. Aki azelőtt nyomorult, kínzott pária volt, az is marad, - ha el nem esett a harcban. Mert ezren és ezren vesztek el, akiknek immár az a kevés öröm se jut, melyet eddig dobott nekik az élet. Őket senkisem kárpótolhatja és senkisem bizonyíthatja be, hogy a maguk szempontjából érdemes volt meghalniok. És vájjon a közös nagy érdeknek hasznára volt-e a pusztulásuk? Vájjon volt-e értelme annak, hogy mindent feláldoztak? Vájjon nem jobb, szebb, nemesebb-e elnyomatásban, de békésen élni tovább? Ez a probléma a forradalom létkérdése és csakúgy felmerül minden lázadásnál, akár tömegeké, akár egyes emberé. Ezt látta meg Arzybasew és ebben minden forradalmak lét, vagy nemlétkérdését. A harc veszedelmére gondoló és a küzdelem és nyugtalanság válaszútján álló Hamlet tragikumánál is élesebben, mélyebben hat, hiszen itt az emberiség legszebb és legerkölcsösebb feladatáról van szó. Elnyomottakat megváltani, ez a vágy hozza lázba a lelkeket. Milliók felszabadulását kiharcolni, ez ad itt mérhetetlen nagy súlyt a Hamlet problémájának, mely ime, jelentkezik ott, hol megoldása a legjelentőseb következményekkel jár, számtalan élet sorsára végzetes: a tömegforradalomban. Ennek a problémának jegyében áll Arzybasew regénye. A forradalom biztos leveretésének tudatából indul ki. Már a bevezető beszélgetésekben halljuk, amint a derék, jó és okos Lawrenko doktor, a forradalmárok szanitáriusainak főnöke, aki meggyőződésből tart ki a felkelők mellett, elkerülhetetlennek mondja a véres kudarcot. Vérontás előidézése az egész és az életbenmaradóra is az elnyomatás vár és Szibéria. Félti az életét, szereti a napfényt és a fiatal leányokat, sajog a szive a gondolatra, hogy ezeket elveszítheti. Kedvenc szórakozása a billiérdjátók; ilyen egyszerű kedvtelés jelenti számára az életörömet. Természetesnek tartja, hogy ragaszkodással van az élethez és nem szégyenli gyávaságát. A sezllemi előkelőség egyik válfajából való, amelynek megvan az áttekintése az emberi boldogság története fölött. Kétkekedik ezért. Nem volt-e boldogabb az ember már évezredek előtt a kőkorszakban, mikor még nem ismerte a mai bonyolult életformákat? (Tolstoj igéi a természethez való visszatérésről.) Ki tudja, hány ezer év telik el addig, mig a megváltó eszmék diadalra jutnak, megvalósulnak, érdemes-e ily távoli generációért, meghalni? A halál mindig rettenetes és egész emberi tevékenységünk abban merül ki, hogy az életet meghosszabitsuk. Miért jövünk hát ellentétbe magunkkal és hozzuk közelebb magunkhoz a forradalom esztelenségében? ... De mikor az élet olyan szép és ugy szeretnők, ha mindenki élvezhetné! Azonban lehetséges ezt elérni? Nem bölcsebb dolog volna-e, ha a maga eléggé tűrhető helyzetébe beleélve, a maga örömét és kényelmét keresné csupán? -uq 89 nbqmcbb qouasuuoq qojbiopuoa b jpz;q tározatlnnsága kedvetlenséggel és kínos idegességgel nyomaszkodik rá. De azért kiveszi részét a küzdelemből, csapatával összeszedi a halottakat ós sebesülleket; összeütközik a rend-