Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-27 / 195. szám

REGGELI LÁf* lí. óvfoíyarr, 195. szánn 1911. vasárnap, augusztus 27 "'zponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c=t JÜV.,.;: . "udapestf szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház- tea 3. szám ca REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . K 24.— félévre . . . K 12.— negyedévre . K' 6,— egy hónapra K 2.— Reggeli lap ára 4 fillér REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉKEN egész évre . K 28'— félévre . . . K 14.— negyedévre. K V— egy hónara K 2'40 Esti lap ára 2 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 305 Kiadóhivatal 836 Interurbán 205. Budapesti szerkesztőség telefonszáma 128-12 Az alkotmány bástyája. Miről van szó ? Arról, hogy a törvényhatóságok most egymásután és sorban szigorú bírálat alá veszik a Parlament működését és egyik a másik után fölir az országgyűléshez, hogy rábirja a parlamenti rend helyreállításéra, a többségi elv alkotmányos respektálására és arra, hogy hagyjon föl "z ellenzék az obstrukcióval, mert ez •á'talmára van az országnak, amelyet értékében anyagilag és erkölcsileg is ríegmérhetetlenül devalvál. Egy rakás kiírat ott van már a Ház asztalán és csaknem naponta jelentenek be ujakat. Hogy hány törvényhatóság fog fölírni, latinost, a törvényhatósági akció eleiéit tudni még nem lehet, de nem is ez a lényeges. A lénveg abban van, hogy az obstruellenzék, magyarán szólva, fütyül a körvényhatósági tiltakozásokra. Legalább abból, hogy a vármegyei és városi határozatok érkezése óta a beszédek még inkább háttérbe szorultak, a névszerinti szavazásoktól, a zárt •'lésektől a Ház tanácskozásai még sivérabbak, arra lehet következtetni, hogy az obstruktor urak a vármegyei és városi obstrukcióellenes állásfoglalásokat semmibe vagy annál is kevosebbe veszik. Bizonyság erre az is, ogy amig a legigénytelenebb község 6íry töredékének a biztatását éljenzéssel, tapssal és névszerinti szavazással méltányolják, addig a törvényhatósági tiltakozásnak gúnyos kacagás, vagy legújabban épenséggel kíméletlen és lekicsinylő „hoch"-olás jár ki. Ez a rideg faktum. Holott ettől az ellenzéktől és ennek törvény szerint való jogelődeitől mindmáig ennek a lekicsinylő megítélésnek épen a homlokegyenest ellenkezőjét hallottuk. Azt, hogy a törvényhatóság — a minden. És hogy minden egyéb semmi. Akár a közigazgatás reformjáról volt szó, akár a nemzeti ellenállásról, az ellenzék mindig külön glóriával fonta körül a törvényhatóságot és megtette annak a nemzeti „nebántsvírágnak", amelyet reformáló szándékkal illetni, vagy amelynek jelentőségét és szavának suhát kétségbevonni egy volt a legrutabb hazaárulással. Sőt jóval tovább ment. Épen ez az ellenzék, valamint az ő közvetlen jogelőde az, amely a törvényhatóságot kikiáltotta az alkotmány védőbástyájának, mint amely fennállása óta a nemzeti lét legszilárdabb oltalmazójának bizonyult s mint amelynek épen ezért nemzeti rendeltetése lévén, joga van rá, hogy ősi érintetlenségében maradjon fönn továbbra is és hogy szavának méltánylása mindig egyenes arányban álljon a múltban teljesített hazafias nagy szolgálataival. Csak a közelmúltból is akár egész halmaz aktát és beszédet citálhatnánk, melyeket mind a mostani ellenzék hordott .halomra s amelyek mind a törvény hatóságok csalhatatlanságát hirdették és dicsőitették. Es most egyszerre és meglepően hirtelen fordulattal ugyanazok az emberek ugyanennek a törvényhatóságnak a határozatát semmibe sem veszik, fütyülnek rá és minden visszhang, amit imádásuknak ez a régi tárgya ki tud belőlük váltani, egyetlen lekicsinylő szó, annyi, hogy — hoch. Mi történhetett itt, hogy a régi szerelem nnynyira szertefoszlott, hogy akkora kiábrándulás lépett a helyébe és hogy a vármegyével, a várossal, az alkotmány hajdani dicsőséges bástyájával szemben a hököm Piripócs hatszálfejes népgyűlési határozata összehasonlíthatatlanul ragyogóbb hazafiság ? Akár mekkora légyen is ez a változás, dehogy is kell hozzá magyarázat. Mindössze az történt a vármegyében is, a városban is, ami az egész országban megtörtént: kínos-keserves tanulságok árán kijózanodtak az ellenzékből. Előbb a nemzet degradálta kisebbséggé, most pedig összes sziklakészletével ránehezedik a hires bástya: a vármegye, a város is, amely végre valahára szintén torkig betellett a hazug prófétákkal. Hát egyszerűen ezért Megbánás. Irta Roberto Bracco. Még teljes tizenöt perc hiányzott a találkozó íjából. Ludovico még egy szigorú vizsgálódó ^intettel végignézte lakását. A bejáró ajtót ^'Ssó nyitva hagyta, ahogy azt megbeszélték V°'t Donna Gilberte Bonfranchivál. Mikor megfyözódőtt, hogy a kertész őrhelyén áll, ideges '^atottsággal heveredett egy bőrfotelbe, áten*®6ve magát a kínos várakozásnak. • . . Ha nem jönne? ... De el fog jönni, 'ion. Az ő elhatározása szilárd volt, becsületes, t^lyes. A szavak, melyekkel megnyugtatni 'kyekezatt aggodalmait, visszavonhatatlanul '^nt mondtak. Ő egy oly kivételes teremtés, ^inek lelke, gondolkodása, cselekedete tökéleÁ egyhangban működik. Itt nem egy ismerete6 kalandról, nem egy szeszélyről van szó. Én "°tn h Hoztam őt be, nem kötöttem magamhoz " stréberség szálaival, mint egyéb ismeretségeiét szoktam, ő szeret engem, vágyik utánam, éretve akar lenni általam. És nem mondom, S?y a vonzódás egyedül az ő részén volna V. Mi egymás elé jöttünk, én neki, Ő nekem. hy — nagyjából véve a dolgot, egyenlő buéök vagyunk mindketten. De ha azt vészék, molyik súlyosabb cselekedet, megcsalni 'ky barátot, vagy megcsalni egy férjet, vájjon élyik súlyosabb? Azt hiszem, az asszony élása. De miért legyek én oly szerény, elhitetni magammal, hogy nem én volnék az egyetlen, ki képes volt az egvenes útról elcsábítani. Donna Hildának természete nem csopongó, nem csapongó. <5 azért csal, mert lelke hozzám vonzza. Ha én nem volnék, vagy ha sikerült volna visszahúzódnom, eltűnnöm közeléből, miután csak futólag ismertem öt, ma nem történnék meg az, ami meg fog történni. Ez kinoz> meggyötör, ez elrontja őszintén minden örömömet. Oh ez a felelősség! Ezentúl már nem viszonozhatom Gianni szívélyes barátságát. És ez még nem minden. Ha Donna Gilda képes lesz a kótszinüségre ámítani férjét, nem fogom eltitkolni tudni undoromat fölötte. Ha pedig nem sikerül elrejtenie, hogy nem szereti őt többé, akkor olyan részvéttel leszek iránta, mely széjjelmarcangolja szivemet. És a lelkiismeretfurdalások s a harag önmagam ellen. Holnaptól kezdve, ha a társaságban találkozunk, nem fog érdekelni többé, nem lesom pillantásait, minek — mikor az egész asszony enyém. De én jő istenem, ehoz még mindig van elég idő! Ha az ember még csak nem is egészen negyven éves, nem kezelheti ugy a szerelmet, mint egy engedelmes kuLyát, kinek azt mondjuk: „kuss" és elhallgat. Mégis visszavonulok. Vissza fogok vonulni. Beszélek vele, el*-^~-ok őszintén mindent. Az ő szerelmes szive halálosan meg lesz sebezve, női önérzete fellázad, mint durva korbácsütés alatt, de büszkesége le fog győzni mindeneket. Egy asszonnyal kevesebb lesz szerelmi élelemben s pár évvel tovább játszhatom a szerelmes lovag szerepét. E percben, mikor gondolatban Ludovico e ponthoz ért, a félig betett ajtó felől gyenge nesz hallatszott s Donna Gilda megjelent a küszöbön. Eléje sietett s kezét nyújtotta. Donna Gilda alig érintette. Halvány volt, arca szenvedőnek látszott s egész testében remegve, erőtlenül dobta magát ogy székre. Gilda, édes Gilda, mi történt önnel? Roszszul érzi magát ? — Nem, semmi , . . igazán nincs bajom, — mormogta megnyugtatólag. — De igen. Hiszen látom! Talán a félelem miatt, hogy valaki követheti ? — Tudom, senki sem követett s nem leselkedett utánam. — Tehát mi baja ? — Egy kis fölindulás. Nektek, férfiaknak egy ilyen találka semmi, ellenben nekünk, asszonyoknak . . . Abbahagyta a mondatot majdnem mosolyogva. Szép arca fölvidulni látszott, miközben kérdezte: — Mondja mog az igazai. Nem félt, hogy nem jövök el?