Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-23 / 191. szám

4 DELM Aü Y ARORSZÁG 1911 augusítüB 23 Az eredménytelen kísérlet után Madame Ju­liette az üzletbe hivatott egy előkelő szegedi luúémbert. Az meg is jelent, Madame Juliette kérte, liogy segítsen rajta. Az elővette a pénz­tárcáját és ezekkel a szavakkal szórta elébe a pénzt: — Ezt mind odaadom, ha Spányik Lili az enyém lesz! Madame Juliette esdeklett Spányik Lilinek, hogy. teljesítse a kívánságot, csak ugy mentheti UU'g a jövőjét. A masamod-hárónönél. (Régi (lat, régi nóta.) • Fölkerestem ma este Madame Juliettct is Is­kola-utcai kalapos-üzletében. A bolthelyiség már egészen üres, csak lim-lom hevert a föl­dön, 'Aá följelentés iránt érdeklődtem. — Én — mondta — nem Spányik Lili, hanem Kossy Andor ellen tettem följelentést. Spányik Lilivel semmi összekülönbözésem nem volt. Sőt mondhatom, hogy mindig szerettem, tiszteltem ets "beesiiltem. — Kossy Andort sikkasztásért jelentettem föl. Május huszonhatodikán — följegyeztem ma­gamnak — harmincnyolc darab kalaptollat ad­tain át fieki, hogy azt Budapesten értékesítse, ötszázbarmincnégy koronára becsültem a tol­lakat. Sürgönyöztem is neki Budapestre, ha ol­csóbban is, de értékesítse, mert kell a pénz. Kossy junius elsején visszajött Szegedre. Nem számolt el velem. Többször sürgettem, de mindhiába. Azt mondta, hogy még nem tudta értékesíteni a tollakat. ,-h Ivossy később Bécsbe utazott. Megígérte, hogy o.tt értékesíteni fogja. Visszajött, de to­vábbra is hitegetett. Leveleket küldözgetett, hogy menjek a Royálba, majd ott átadja, de mindannyiszor tévútra vezeteti. Legújabban azzal hitegetett, hogy Szimonidesz, az áruló osztrák leleplezéséért nyolcvanezer koronát kap az udvartól és ezen az összegen majd Angliából tyukköltő gépeket szerez be. — Egy ideig tűrtem a hitegetését, de végre is megsokaltam a dolgot és följelentettem sik­kasztásért. Kossy jelenleg nincs Szegeden, sen­ki sem tudja, liogy hol van. Spányik Lilivel élt együtt, a Polgár-utca 6. számú házban. Nem­régen azonban összevesztek és Kossy bucsu nélkül távozott. — Nem tudom, hogy Spányik Lili mit beszél rólam. Én nem vétettem ellene. Sajnálom, hogy Kossy annyira behálózta, jobb sorsot érdemel­ne. Előkelő családból származik, nagy kálváriát járt végig, amig ide jutott. — Azt beszélik rólam, hogy ujabb időben áruba bocsájtottam a szerelmemet. Ez nem igaz. Akit szeretek, azt szeretem, de pénzért nem dobom oda magamat. Inkább éhezek. Ha már rft ra kerülne a sor, van egy browningom, na­gyon jó szerszám. Egy acélgolyót röpitenék az agyamba és azután nem beszélne rólam senki... — Nekem nincs más bűnöm, mint az, liogy va­lakit igazán szerettem. És még most is szere­tem. Ha ez bűn, hát ítéljenek el érte. Többet nem mondhatok. (Jó nyomokon.) Az egyik úriember, aki Spányik Lilitől és Madame Juliettétől levelet kapott, jgy nyilat­kozott: Madame Juliettől és Spánvik Lilitől tényleg kaptam levelet. Ha jól emlékszem, a mait hó­napban kantam az első levelet, amelyet két héten belül másik kettő követett. —.Az első levelet Spányik Lili aláírással kaptam. Azt irta benne, hogv sokat nélkülöz és számitva a barátságomra, husz koronát kért. Eltéptem a levelet, nem is válaszoltam. Néhány non múlva ujabb levelet kaptam Spányik Lili aláírással. Ugyanazt irta, mint az első levelében. Jó hangulatban talált, küld­tem neki tiz koronát. Egv hét múlva ujabb levelet kaptam, most már Madame Juliette aláírással. Az is pénzt kért. Egy masamód leánnyal küldte a levelet. Dühömben azt izentem, hogv nem vagvok otthon. Ettől kezdve nem zaklattak többé. Aki ezeket elmondotta föltétlen ur, hitelt kellene adni a szavának még akkor is, ha el­beszélésével nem Madame Juliette állításai állanának. Az ekszkalaposné ugyanis azt mondja, hogy ő senkitől sem kért levélileg pénzt, de ha kért is volna „kölcsön", az az ő magánügye. 1 Tölgyes Gyula. Nyári história. — A férj is meg egy asszony Is. — (Saját tudósítónktól.) Egy ismert szegedi úriasszony kalandjáról beszélnek mostanában a szegedi társaságokban. Az úriasszony, aki egy közismert szegedi kereskedő felesége, — egy közeli fürdőhelyen tölti a nyarat. A férj, mint tapasztalt szalmaözvegyhez illik, kihasz­nálta az aranyszabadságot. Gyakori vendég volt a kabaréban, ahol egyik bájos diszőszszel húzódott meg előadás után a kabaré egyik diszkrét páholyában. Közben azonban, amint azt a szalmaözvegyi óvatosság megköveteli, áradozó hangú levelet irt a feleségének, hogy már annyira kívánja látni, eleped a sóvárgás­ban, jöjjön egy napra haza, minden pillanat­ban várja. Az asszonyka kipirulva olvasta a férj bő szerelmi vallomását és még aznap este megérkezett Szegedre, nehogy elepedjen a sóvárgásban az angyali hűségű férj. Este kilenc órakor érkezett meg. Csöngetett a kapun: semmi válasz. Megrémült, hogy ta­lán valami baj történt. Bársonyos ujjával a földből kiszakított néhány [göröngyöt és re­megő kézzel az ablakra dobálta. Újra semmi válasz. Várt öt percig. Várt tiz percig. Bosz­szankodni kezdett. Majd valami rémes gondo­lat villant át az agyán: — Becsapott a gazember! — mormogta ma­gában. — No, várj csak, ezt nem viszed el szá­razon! Tényleg ugy is történt. A férj már abban a pillanatban, amikor az áradozó hangú leve­let a levélszekrénybe bedobta, megfeledkezett a feleségéről. Nem is gondolt arra, hogy a fia­talasszony nagy örömében félbeszakítja a lu­bickolást, kabinba dobja a fürdőruhát és a legközelebbi vonattal rohan haza a férje — ölelő karjaiba. Elvégezte a dolgát és este, a szokáshoz hiven, ellátogatott a kabaréba. A rossz nyelvek azt mondják, hogy monokli is csillogott a szemén. Előadás után pezsgőt ren­delt és a cigánynyal húzatta a vidánmál-vidá­mabb nótákat. A bájos diszőz gondoskodott arról, liogy minél kedvesebb emlékkel hagyja el a helyiséget. Az asszony ezalatt a kapun pirosra döröm­bölte a kezét, göröngyökkel beverte az összes ablakokat. Nem jelentkezett senki, — azaz hogy mégis jelentkezett valaki. Egy, a szomszédos házban lakó fiatalember, aki eddig hiába igyekezett magát észrevétetni az asszonynyal, figyelmes lett a zajra. Amint meglátta a dühösen dobálódzó asszonyt, lero­hant az utcára. Eleinte bátortalanul sétált le­föl, később azonban az asszony akaratlan in­tésére hozzácsatlakozott és megszólította. Az első pillanatban arcul akarta csapni a tola­kodót. Sokat sejtető ivben már lendült is a karja, de hirtelen, mintha valaki vasmarokkal leszorította volna, tehetetlenül visszahanyat­lott. Felülemelkedett benne a megcsalt asz­szony, aki boszut akar. Az alkalmi Don Jüan csinos fiu volt, ablaktávolságról ismerte is már. Az asszony elbeszélte kellemetlen kaland­ját és a legnagyobb fölháborodással beszélt a férjéről. A fiatalembernek csak ez kellett. He­vesen udvarolni kezdett és a vége az lett, hogy őnagysága megboszulta magát. Reggel kuszált bajjal, kipirult arccal ment haza. A férjét ágyban találta. Erősen horkolt az átdorbézolt éjszaka után. Az asszony nem sokáig teketóriázott, fölrázta a férjét. Az még föl sem ocsúdhatott álmából, a felesége tenyere már az arcán csattogott. Kövekeztek a kimagyarázások. A férj régi iskolatársaival találkozott, — az asszony pedig egy barátnőjével töltötte az éjszakát. A szobaleány azonban, aki szintén házon ki­vül töltötte az éjszakát, valahogy megtudta a pikáns kalandot. Ezt aztán elbeszélte egyik kolléganőjének és most erről beszélnek a jó barátnők. Bernardó Hassa dr ujabb kalandjai. — Mit imák a nagyváradi lapok. — (Sajá tudósítónktól.) Bernardó Hassa dr, a Journal de Salonique állítólagos munka­társa már Nagyvárad vendége. Nagyon ter­mészetes, az illusztris külföldi vendéget Nagyváradon is a rendőrség fogadta, még pedig a nagyváradi lapok szerint magyaros vendégszeretettel. A nagyváradi lapok a Szegeden is jól is­mert törökről a következőket írják: „Az idegen ellenségesen nézegette a rend­őröket. Fekete müvészkalapot, sötétkét zsa­ketet, narancssárga nyakkendőt és cipőt vi­selt. Az aranyevikkeres, elegáns tolonc nem sokáig idegeskedett, hanem teljesen belenyu­godott a helyzetébe. Leült egy fapadra, kézi­táskájából Maupassant regényt \huzott elő és olvasni kezdett". Ugylátszik Bernardó Hassa a rövid tolonc­uton teljesen megváltozott, a ravasz szélhá­mosból elsőrangú kulturférfiu lett. Sőt már olvas is. Es hozzá Maupassant regényt olvas. Hej, a régi jó időkben, mikkor még Szeged vendége volt a doktor, bizony nem olvasott Maupassant regényt. Elég volt, ha annyit tudott, hogy Henri Bemstein dán lírikus volt. Geöthe irta Schillert, Shakespeare pedig egy nagy nimolista volt, aki a szalonikii lóverse­nyen ininden pénzét elvesztette. Az arany cvikkerről, ineg az elegáns toilettről kár fecsegni, mert ilyen nincs is. Legalább Szegeden nem volt. Az igazság kedvéért: az arany cvikker csak sárgaréz, az elegáns toillett pedig áll — egy piszkos ruhából és egy árva ingből (a szinét nem le­hetett megállapítani). Ez volt az egész gar­deroppe. Hol itt az elegancia? Szegeden nem tudta Bernardó Hassa be­bizonyítani, liogy ő ujságiró. Nagyváradon elhitték neki, sőt ezt irják Nagyváradról: „Volt még nála egy bizonyítvány, amely arról szólt, hogv Bernardó Hassa ur a 1 izraelita „Alliance" által Szalonikiban fen­tartott felső kereskedelmi iskolának három évig rendes tanára volt". Bernardó Hassa miután látta, hogy Nagy­váradon könnyebben boldogul nein is próbál­kozott elősorolni a többi mesterségeit, amit Szegeden, megtett. Bernardó Hassa Szegeden nemcsak Hírlap­író és tanár volt, hanem zeneszerző, keres­kedelmi utazó, nyelvmester és talmudista. Pechje voit a fiúnak, nem hitték el neki. A nyelvmesterséget még el akarták hinni, mert tényleg beszélt néhány nyelven, de mikor a graniatikára került a sor, hát bizony isten inkább kereskedelmi utazó volt ő kelme, mint nyelvmester. Zenésznek elég nagy zenész volt mert a hangjegyeket sem ismerte. És ez a Bernardó Hassa igy mert nyilat­kozni a szegedi rendőrségről a nagyvár: idi zsurnaliszták előtt: — „Csodálom, liogy olyan nagy városnak, mint Szegednek a rendőrségén alig volt va­laki, aki konyított valami kulturnyelvhez­Nem értettek ineg! Aztán ugy bántak velem­mintha valami elvetemült gazemberrel lett volna dolguk. Mondhatom, hogy annyi bruta­litást. ha nem is kézzelfoghatót, tapasztal­tam itt, amennyit Szerbiában sein engednek meg a hatóságok". Ezt Bernardó Hassa mondta és miután ezt a szenzációs kijelentést tette, megint elővette — irja a nagyváradi lap— könyveit. Angel filozófusokat olvasott egész éjjel, a kedvéért nyitva hagyták a villanyt. Kora reggel is ol­vasott, amig csak be nem nyilt az ajtó. Angol filozófusokat olvasott, pedig Sze­geden még azt sem tudta mi a filozófia. Szóval igy szereoelt a török zsurnaliszta, dr, zeneszerző, tanár és Utazó Nagyváradon­Faktum az, hogy Nagyváradról Beszterce felé toloncölják a müveit idegent.

Next

/
Thumbnails
Contents