Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-11 / 182. szám

RÉGGELI LAP. Ü. évfolyam, 1Ő2. szám 1011, péntek, augusztus Ü Központi szerkesztősei) is kiadóhivatal Szeged, " c=3 Rorona-utca 15. színt ctj Budapesti szerkesztős^ és kiadóhivatal IV., c=j Városház-utca 3. szám .. REGGEL! ÉS EST! LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . R 24'— félévre . . . R I2-— negyedévre . R 6•— egy hónapra R 2'— Reggeli lap ára 4 fillér 11 REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉREN egész évre . R 28— félévre . . . R 14 — negyedévre. R 7— eoy hónapra R 2'40 ,, Esti lap ára 2 fillér 11 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 305. RiadéhivaUI 836. Interurbán 305. , | Budapesti szerkesztőség telelőn -száma 128—12. Kivégzés napján. A két magyar egyetemen nem fogadnak el doktori dissertaciót a halálbüntetés eltör" léséről. Ez a tilalom két jelenség mellett bizonyít nagy ékesszólással: az egyik, hogy a tilalom meghozataláig a kelleténél több doktorandus foglalkozott ezzel a témával doktori dissertaciójában; a másik, hogy a halálbüntetés problémája büntetőjogi, pszihológiai, biológiai, társadalmi, állami ós gazdasági kérdőjeleinél fogva nagyon a lelkekbe markol. Mi nem az egyetem, az élet számára irunk, újból ós újból való gondulalfiizéseinknek nem egy-egy elméleti állásfoglalás, hanem a könyörtelen ós élő aktualitások adnak szárnyat ós jogosultságot. Pénteken reggel a Csillagbörtön udvarán az államtól megrendelt nagy — ós hiába, nem tudjuk megtagadni magunkat, brutális - apparátussal kivégeznek egy huszonhét éves embert. Tudjuk jól, hogy a halálbüntetés eltörlésének vagy föntartásának kérdése a tudományos büntetőjogi irodalom tekintélyes részét lefoglalja, hogy a sajtóban is számtalanszor, mélyrehatóan £s sok izében tudományosan megtárgyalták ezt a kórdóst. Szalma István kivégzésével visszatartózhatatlanul ismét az aktualitások élére került a halálbüntetés problémája ós igy a vele való foglalkozás elől a publicisztika sem térhet ki. Nem akarunk tudományosan nagyképűsködni, kompilátoroskodni, vagy levizsgázni jó emlékező tehetségünkből, tudományos vitára pedig ez a hely nem való. De mint az egész magyar társadalomból való egyik élő, irányító ós reprezentáló szervnek az aktualitás kapcsán tiltakoznunk kell a halálbüntetés ellen, amely az állami etikával sehogy sem egyezhető össze, ellenkezik mindazokkal a célokkal, sőt egyiket-másikat meg is hiusítja, amelyeket a modern tudomány a büntetéssel kapcsolatban fölállít-. Nagyon jól tudjuk, hogy például olvasóink között is sokan vannak, akik Szalma Istvánt nem sajnálják. De hány akad ezek között, akik a kivégzésére vagy annak csak a vógignézósóre vállalkoznának ? Bizonyára sokan addig, amig rá nem kerülne a sor. Különben is primitív jószívűségek ós aszszonyi naivitások alapján az ilyen nagy kérdések el nem dönthetők. A büntetésnek nem lehet a célja a retorzió ós az elrettentés nagyon is kétes értékű elmélete végett a halálbüntetés fenn nem tartható. A tudomány fejlettsége pedig teljes csődjót hozta meg az olyan seifensteineri mondásoknak, hogy előbb a rablógyilkosságokat tessék megszüntetni, majd azután megszüntetjük a halálbüntetést. Szóval: pénteken nagy szenzációk napja lesz Szeged. Itt van Bali Mihály és két pribékje. Elsőfokú látványosság. Ácsolják ós állítják a bitót. Másodfokú látványosság. Gyülekezünk a börtön udvarán, figyeljük az izguló, a várakozástól lázas embereket. Harmadfokú látványosság. Megkezdődik a „hivatalos" aktus, kivezetik a delikvenst és a többi. Nagyon nagy fokú látványosság. És még sok-sok minden, a római aréna stílusában, végignézheti mindenki, akinek az állami rend egyik őre belépő-jegyet engedélyez. És az egésznek központjában egy ember áll, akit az állam kivégeztet. Lehet, hogy akad ember, aki tapsolni tudna neki. Bennünket vérig sért, lázit ós megbotránkoztat és marasztaló Ítéletet mondunk a halálos ítélet fölött. Az ideges obstrukció. Senkisem hitte, hogy a véderőreformjavaslat koinplekszumának tárgyalása játszva, minden akadály nélkül fog menni. Sőt előre volt látható, hogy e kérdés körül, amelyben az utolsó másfél évtized alatt politikai életünknek legnagyobb válságai, fölfordulásai keletkeztek, amelyben a jelenlegi ellenzéki pártok és vezéreik legjobban ekszponálták mind az intranszigencia, mind az engedékenység irányában: hogy e kérdés körül heves és hosszantartó harc fog folyni. Senkisem gondolta, hogy amikor politikai fejlődésünk egy ilyen alapvető akadályának végre való kiküszöböléséről van sző, hogy akkor gyors lefolyású tárgyalás következzék be egy olyan parlamentben, amely sokkal kisebb jelentőségű kérdésekre, sőt a képviselői hazabeszélésekre is hónapokat szokott fecsérelni. Előre volt látható az is, hogy az ellenzéki pártok, amelyek mindmostanig nem tudták kiküszöbölni a politikai hitelükön és számbeli erejükön esett csorbát, épen a katonai kérdéseket, mint a jelszavak gyártására legalkalmasabb területet, fogják felhasználni oly akcióra, amelylyel a kormánynyal és a munkapárttal szemben való deprimált helyzetükből szabadulhassanak. Amikor i'yen előzetes megítéléssel indultak az összes illetékes politikai tényezők a véderővitának, igazán érthetetlen az a korai türelmetlenség, amely az ellenzéki körökben uralkodik. A maguk unalmas technikázását nyilván ők is hosszadalmasnak találják, beszélnek a kormánymunka fennakadásáról, a munkapárt elernyedéséről, hitegetik magukat győzelemmel és a mások türelmetlenségével. Közben pedig elfelejtik, hogy az egész szörnyű hosszúnak tetsző harc mióta fblyik. Mindössze négy hete . . . Ez a négy hét, ez a parlamenti tárgyalásainkban oly rövid időszak megvilágítja a helyzetet és megvilágítja a kormányelnöknek minden türelmetlenség nélkül való nyugalmát, valamint a hirdette várakozási politikának helyességét. Ez a várakozási politika nem először válik be. És jellemző vonása annak a konciliáns módszernek, amely eléri az eredményt, anélkül, hogy erős fegyverek alkalmazásával fájdalmas nyomokat hagyna akár az ellenfélben, akár a köziélekben. Az utolsó másfél év története bőséges anyagot nyújt annak bizonyítására, hogy mennyire bevált mindig a meggondoltságnak és türelemnek módszere. Kormányralépésétől a választásokig, a miniszterelnök megingathatatlan nyugalommal járt el, tűrte a vágyakozásaiban megcsalódoti pártok makacskodását, egyes elvadul tak tintatartódobálását, az ország érdekében való indemnitás megtagadását s a maga igazának győzelmét várva semmiféle provokáló incidens által magát a megfontolás útjáról eltéríteni nem engedte. Avagy emlékezzünk a bankvitára (• • annak előzetes kilátásaira. Hónapoki > nyúlt a beszédek áradata s a mestc • ségesen szított incidensek sora ug , hogy a vitának kétségtelen volt a Justh-párti részről nem is titkolt o strukciós jellege. És mégis ennek is végére értünk. Ép igy történt a i. vaszszal lefolyt költségvetési vitában A kormány és pártja hosszantn. » véderővitára volt elkészülve. Hogy <•/. a hosszú idő mivel telik el, techni . zással-e, vagy vitatkozással, az a v célt tekintve mellékes, egyebekben dig csak az ellenzékre lehet kár. . mert igy saját álláspontja szán. visszhangot nem teremt, ellenben n ellen sorakoztatja az országot, 1 . azokat is, akik különben talán j ; elvből elleneznék a véderőreformol A oly párt pedig, mely harcának i 'szerével maga ellen hivja ki a k< leményt, nemcsak az ügyet n ': . amelynek örve alatt felforgatja a , lamenti munka rendjét, hanem h. . féle célból is cselekszi ezt, azt . ,t soha el nem érheti. Az ellenzék, amikor hosszúnál . ságot termő hosszúságúnak hir i . maga technikázását, csak áltatja gát és csak a saját türelmetlen • ( árulja el. És ez igy van jól: ha;. .