Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-01 / 148. szám

aSSSM&v-i 4 DÉLMAGYARORSZÁG 19U Juliusl 191 6. kép. Az idegen szórakozni kiván. Vig­szinpadi jegyet akar venni. Elfogyott. A Royal-kabaréba indul. Vissza kell fordulnia, még az épület közelébe sem juthat a tolon­gástól. Szegedi, tápéi, szatymazi borozóban, cirkuszban hasonló az eset. Minden mulató­hely zsúfolt. Az idegen fölmászik a közúti hidra és az ivről lelógatja a lábát. Egy pil­lanat múlva egy rendőr nyájasan lehivja. Igazolja magát. Az idegen a zsebébe akar nyúlni. Nincs. Micsoda? Igen, zsebe sincs, azt is ellopták tőle a tartalommal együtt. Erre beviszik az őrszobába. Az idegen meg­könnyelbülten felsóhajt, van éjjeli szállása. Álomba akar merülni. Ekkor megjelenik zsinegen az őrangyal és akarata ellenére kimenti őt. Végigsétál a Stefánia-sétányon. Fülel. Mintha pattogásokat hallana. A hang felé megy. Igen. Minden tizenkét lépésnyire egy öngyilkos fekszik. Az idegen károm­kodva és a szemét befogva rohan egy orvos­hoz. 7. kép. Futás közben egy részeg társaság veszi körül. Testvéri csókkal kínálják, ösz­szeveszés. Közrekapják, elkezdik verni. Meg­jelen zsinegen, az őrangyal, kimenti. Az ide­gen álmos, aludni szeretne. Mit csináljon? Elalszik. Mentők viszik be mint öngyilkos­jelöltet. Rendőrségen ébred föl azzal, hogy aludni szeretne. Azt már nem! És eltolon­colják. Még most is él, ha meg nem halt. De ha százévig él se jön többé Szegedre, emelni az idegenforgalmat. Barát Ármin ünneplése. — Az ország újságíróinak elismerése. — (Sajói tudósítónktól.) A Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének Szabadkán tartott közgyűlésén tiszteletbeli elnökké választot­ták meg Barát Ármin királyi tanácsost ab­ból az alkalomból, hogy a miniszterelnöki sajtóosztály vezetésével megbízatott. Az er­ről szóló oklevelet egy 25 tagból álló küldött­ség tegnap délben adta át az ünnepelt laká­sán. Művészi kivitelű értékes emléktárgy­gyal lepték meg az ünnepeltet, aki családja körében fogadta a küldöttséget. Barát Ár­min meghatottan mondott köszönetet. Ez alkalomból tegnap délben díszebéd volt a budanesti Hungária-szálloda fehértermé­ben, melyhez hivatalosak voltak az összes fő­városi sajtóegyesületek is. Az utóbbiak kép­viseletében megjelentek Herczea Ferenc or­szággyűlési kénviselő, mint a Budanesti Új­ságírók Egyesülete elnöke, Singer Zsigmond főszerkesztő, az Újságírók Betegpénztárá­nak elnöke, Gelléri Mór királyi tanácsos, az Otthon és a Szakírók Egyesületének képvi­seletében. Béla Henrik, a Magyarországi Laptudósitók Szindikátusának elnöke, Szat­mári Mór. a Budapesti Újságírók Egyesüle­tének alelnöke, Purjesz Lajos, a Budapesti Újságírók Egyesületének főtitkára,. Kopár Ferenc, a Budapesti Ujságirók Egyesületé­nek titkára. Boáz Rezső, az Ujságirók Beteg­pénztárának titkára, Török Miklós, a Páz­mán-Egyesület képviselője, Mandovszky Ri­chárd és Duverdier Alfonz, a külföldi lap­tudósitók szindikátusának képviseletében, Sugár Ottó, a szakírók egyesületének főtit­kára, Báloph Ferenc miniszterelnökségiJ mi­niszteri titkár, Gáspár Artúr dr belügymi­niszteri titkár, Német Alfréd dr miniszter­elnökségi segédtitkár, Biró Pál miniszterel­nökségi sa.itótudósitó, Pályi Ede, a Buda­pesti Napló főszerkesztője, Hevesi József, Lándor Tivadar, a Magyar Nemzet főszer­kesztője, Scherl Ervin, a Budapester Tag­blatt szerkesztője, Erdős Armand, az Egyet­értés kiadótulajdonosa, Kéry Gyula, a Pe­tőfi-Társaság titkára, Zsalusinszky Imre, az Est helyettes szerkesztője és még igen sokan. A lakoma rendkívül lelkes hangulatban folyt le, Balassa Ármin dr (Szeged) mon­dotta az első felkszöntőt, kiemelvén, hogy Barát Ármin személyes sikere alkalmat adott a vidéki és fővárosi újságíróknak ilyen kol­légiális közeledésére. Lelkes szavakban ün­nepelte a magyar újságírás megjelent ki­válóságait, akik az összes magyarországi uj­ságirók szolidaritását a lakoma alkalmából kifejezésre juttatták. Herczeg Ferenc, mint Barát Ármin leg­régibb ismerőseinek egyike, visszapillantást vetett az ünnepelt múltjára, aki törhetetlen erélylyel, hazafisággal, körültekintéssel egy emberöltőn keresztül önzetlen odaadással működött közre a kulturális érdekek előmoz­dításán. Barát Ármin köszönő szavaiban hangsú­lyozta, hogy az ünneplésben nemcsak a sze­mélyét illető kitüntetés bir reá nézve meg­mérhetlen értékkel, de főképen az, hogy a budapesti hírlapírók a vidéki kartársakkal együtt ünnepelvén, közvetlen kollegiális együttérzésüknek adnak kifejezést. Ennek erkölcsi alapjait egész életén keresztül ere­jéhez képest munkálkodni és szilárdítani igyekezett és most elégtétellel látja, hogy a kulturális és hazafias célok szolgálatában immár nincsen válaszfal a központ és a vi­déki sajtó között. A vezérkar együtt érez és együtt küzd a vidéki hirlapirás csapataival és igy ő is uj hatáskörében, melyben a kor­mány közhasznú törekvései és a magyar hir­lapirás között nem vindikál magának más szerepet, mint azt, hogy a jó ügynek sze­rény, szolgálatkész és buzgó közvetítője le­gyen, olyan helyzetet talál munkája számá­ra, melynek előnyeitől azt reméli, hogy azok tehetségének fogyatékosságát szerencsésen fogják pótolni. ígéri, hogy eszközeinek meg­választásában mindenkor a tisztesség és a hazafias érzés parancsait fogja magára irányadónak tekinteni. (Zajos tetszés, taps.) Singer Zsigmond nagy tetszés közt hang­súlyozza, hogy a vidéki és budapesti hirlap­irás között ő sohasem ismert elválasztó kö­rülményeket. Az országos központok sajtójá­nak működése mindenkor eredményesen és harmonikusan kapcsolódott be a budapesti sajtó munkájába s ennek köszönhető, hogy a sajtó ma Magyarország közéletének oly kiváló és az események alakulásából annyira kimagasló tényezőjévé vált. Barát. Ármin kiváló képességeinek érvényesülése ennek a folyamatnak egyik jelensége s ez ujabb ok arra, hogy ő a maga részéről — kénytelen lé­vén ez egyszer mégis a megkülönböztető jel­zőt használni — a vidéki hirlapirók mai ün­nepén legmelegebb baráti érzéseinek adjon kifejezést. (Viharos tetszés.) Ezután még többen mondottak felköszön­tőt. A lakomán Vörös Elek muzsikája mel­lett a késő délutáni órákig együtt maradt a nagy társaság. Elmaradásukat kimentették: Rákosi Jenő, az Otthon elnöke, főrendiházi tag, Barabás Béla országgyűlési képviselő, Hegedűs Kálmán országgyűlési képviselő, Balthazár Dezső püspök, Radó Sámuel ud­vari tanácsos, Márkus Miska udvari taná­csos, főszerkesztő, az Otthon főtitkára, Tö­mörkény István, Bárczy István dr, a minisz­terelnök titkára és még számosan. A pénzügyi bizottság ülése. Budapestről jelentik: A pénzügyi bizottság pénteken ülést tartott, melyen elfogadták a Pozsony, Fiume és Zágrábra vonatkozó javaslatot. A pénz­ügyi bizottság nagy lelkesedéssel fogadta el úgyszintén az országos földhitelintézet és szövetkezetre vonatkozó javaslatot is. A magyar miniszterelnök Bécsben. Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök szombaton Bécsbe utazik, hogy kihallgatásou jelentkezik a királynál. A miniszterelnök Gautsch osztrák miniszterelnököt is meg­látogatja. Tisza és Lukács. Tisza István gróf pénte­ken délután utazott vissza Gesztre. Elutazá­sa előtt azonban megcáfolta azt a kósza hirt, hogy közte és Lukács László között nézet­eltérések merültek volna föl. A Cunard nyavalyái. Visszaélések a kivándorlókkal. dóan hedei dést (Saját tudósítónktól.) Egy olvasónk elbe- sok I szélése nyomán hirt adtunk már azokról í gézte komiszságokról, amelyekkel a Counard Ten- Ige gerhajózási Vállalat a magyar," különösen 2 gyóg III. osztályú utasokat részesiti. Más forrás- tettél bó! vett értesülés nyomán ugyanazokat a kell i „gyalázatos" tényeket megírta az „Est" is, Ily melynek hasábjain számosan igazolták hir- sége; forrásunk alaposságát. feliig Leközöljük a Cunard Társaságot képvi- mert selő Adria magvar királyi tengerhajózási és vi: részvénytársaság nvilatkozatát. melyben a ségi következőkép védekezik az elhangzott vá- amer dak ellen: ' szági „A visszavándorlók cim alatt Az Est-ben vána mégjelent cikkre, anélkül, hogy a cikk író- Az jának és a t. szerkesztőségnek jóhiszemüsé- válla gót érinteni akarnók, ki kell jelentenünk, gyak hogy az ott fölsorolt adatok csak téves in- rész( formációkon alapulhatnak. Ilyen mindjárt mint az, mintha a Cunard-társaság a magyar ál- tiszti Iámtól bármily természetű szubvenciót kap- iskol na. A társaság a kivándorlók vagy vissza- a {*a vándprlók szállítása, vagy bármely más ci­men semmiféle állami segélyeben nem ró- kye' szesül. ellenben működésében ugy itt, mint mert Amerikában — mint minden más hasonló a*aZI vállalat — a legnagyobb hatósági ellenőrzés- „ rV nek van alávetve. A cikkben fölsorolt néhány 0 magyar orvos évekkel ezelőtt tett egy-egy —^ utat a hajókon, ezekkel szemben számtalan magyar orvos nemcsak panaszt nem tett, de . ismételten is jelentkezett ujabb szolgálatra, ami kétségtelenül nem fordulna elő. ha a vi- J1*' szonyok annyira elriasztók lennének. Ami a , Saxonián előfordult esetet illeti, ezen az an- j1" 1 gol orvoson kiviil nem egy, hanem két ma­gyar orvos is volt behajózva és az ő jelenté- . síik semmiben sem igazolja a cikkben elő- ' adottakat. Az természetes, hogy egy szegény anya, akinek gyermeke útközben meghalt, Bu^a panaszokkal igyekszik fájdalmán könnyi- Káró teni, ezzel szemben tény az, hogy a hajón a fog»( legnagyobb szigorral gondoskodtak a köz- vát 1 egészségügyi szabályok pontos és lelkiisme- ej5tt retes betartásáról és az ellátás jóságáról és tisztaságáról." Ehez a védekezéshez nekünk is van néhány szavunk. A Saxonia utasai közül százötve­nen irták alá azt a panaszos levelet, melyet a hajó kapitányához fölíerjesztettek s nem r^ képzelhető, hogy egyszerű magyar munkás- * emberek.-akiknek béketűrése'szinte határt a* * lan, minden ok nélkül, puszta kedvtelésből1, ™ j vagy rágalmazási szándékhói irták volna • meg panaszaikat, melyek teljesen azonosak j a Délmagyarország cikkében 'foglaltakkal. Az is igaz. hogy a Saxonia kapitánya ma­ga is azt álütotta. hogv a Saxonián még nem talált büdös, romlott húst, mire a nanaszosok azt felelték, hogy ők szerencsésebbek, mert ők keresés nélkül is megtalálják, mert tányé­ron hozzák nekik, amit a kapitánynak urnák bizonyára nem tesznek meg. Úgyszintén az is igaz, hogy még innen a szerkesztőségből is beigazolva látjuk, misze­rint romlott bus igenis volt a hajón s hogy azzal táplálták az utasokat, mert még a vesz­tegzár utolsó napján is májat kaptak enni. Már i pedig azt nem a tengerből halászszák, hanem Newvorkból hozták magukkal s min­denki tudja, hogy a mái (nem liba. de borjú, sertés- és marhamáj keverve), azonkivü! hogv macskának, kutyának elég ió eledel s ha friss, hát emberek is megehetik, de hoev hónaookra beraktározott ilyen vegyes máj­panrikás kész betegség. Hogy a Saxonia magvar orvosai nem tet­tek panaszt, azt elhiszszük. ök az első osztá­lyon utaztak, nekik kéjutazás az a hajókázás s fiatal embereknek kellemes sport az. Kí­váncsiak vagyunk azonban, hogy akkor is visszakívánkozott volna-e a doktor ur a ha­jóra, ha történetesen a III. osztályon lenne el­szállásolva s a III. osztályú kosztot él­vezné? Az orvosi lelkiismeretességről kevés fo­galmuk volt a Saxonia két ifjú magyar mé­dikusának, mert a rossz táplálék miatt állani léül utélé M róli bas2 Szel Pori az ( sziv eltöl tahr a ba cárr szül noui any töm szél erőt a hí naft val hüv beri 1 .— .i—

Next

/
Thumbnails
Contents