Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-30 / 172. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 julius 30 felizgatták, kiesik-e a világ feneke, hogy ez egyszer nem alkalmas az idő a közvélemény felizgatására? Ha Apponyi gróf azt mondja, hogy a közvélemény kissé elíásulva nézi az ellenzék harcát — hát azt hiszi, hogy ez kiáltó igazságtalanság? Miért fordult el, miért unt bele az ország a katonai kérdésekben oly gyakran kitört küzdelmekbe? Azért, mert a volt koalició e kérdésben a nemzetet a falnak vitte s mert beleült a hutalom székébe anélkül, hogy e kérdésben vallott elveiből csak egy betűt is megvalósított volna. Az igazság az, hogy az obstrukció, e néhány hét alatt is nagy bajba jutott. Vad lovas bravúrral vágtatott neki a katonai javaslatoknak, hogy azokat is, a kormányt is, á többséget is lenyakalja. Most be kell látnia, hogy a kormány és a többség nyugodtan állja az attakot s hogy a nyugodtan itélő, bölcs kormány mellett egységes, bátor, kötelességérzetében megrendithetetlen párt áll, amely fanatikusan bízik ügye diadalában. Az ellenzéki akció el van rontva, holt mederbe jutott. S jő a mindenkori obstrukciók patrónusa, szakállas csalogánya, Apponyi, hogy szendén és ártatlanul megmentse a hazát? Nem csak az obstrukciót. A politikai mentőövnek a dobása azonban nem sikerült. Az obstrukció nem fog kikapaszkodni a partra. A miniszterelnök egy erélyes kézmozdulattal, visszalökte a hullámok közé, hadd merüljön el. Európa békéje. Londonból jelentik: Mint a Reuter-ügynökség értesül, a nemzetközi helyzetben ujabb fejló'dési momettum nem állott be. Nincsen alapja annak a híresztelésnek, hogy nemzetközi értekezletet akarnak egybehivni a marokkói események folytán előállott nemzetközi helyzet megvitatására. Hivatkoznak arra, hogy a miniszterelnök tegnapi nyilatkozata után NagyBritannia nem tehet ilyen javaslatot, ameddig kétségtelenül meg nem állapitható, hogy Franciaország és Németország egymás közt nem képesek kielégitő megoldást találni és még abban az esetben is, ha a dolgok idáig fejlődnének, mindaz, amit ő felsége kormánya Nagy-Britannia számára szükségesnek tart, abban állana, liogy aktiv részt kellene vennie minden, a helyzetre vonatkozó diskusszióban, amely érdekeit érintené, vagy érinthetné. Katonai módon szejrvezik a magyar pénzügyőrséget. Többször fölmerült az eszme, liogy gyökerestől újjászervezzék a magyar pénzügyőrséget. A terv ezideig már megjárta a hadvezetőséget, a péniigyminisztériumot ós a honvédelmi minisztériumot is. Arról van szó, hogy elsőbben is kettéosztják az eddigi pénzügyőrséget s lesz ezentúl külön adóőrség, amely ezután is a pénzügyminisztérium alá fog tartozni, és lesz külön egy határőrség, amely első sorban katonai célokat fog szolgálni, tehát katonai hatóságoknak lesz alárendelve. Az uj határőrség a terv szerint integráns részét fogja tenni a hadseregnek, A határőrség számára külön utasításokat fognak kidolgozni, mert a pénzügyőrségnek ez a része nemcsak a csempészés megakadályozására lesz hivatott, hanem az fogja a katonai-politikai határvédelmet is ellátni, erre való tekintettel a határőrséget egészen a hadsereg századainak mintájára századokra osztják. Az országhatárt egyes határőrségi kerületekro osztják fel, amelyek ismét a katonai szervezet mintájára határőrségi kerületi parancsnokságra oszlanak. Ezek a parancsnokságok együttesen országos határőrségi parancsnokságoknak lesznek alárendelve és viszonyuk a pénzügyi hatóságokhoz ugyauolyan lesz, mint a minőben most a csendőrség áll az igazságszolgáltatási ós politkai hatóságokhoz. Nagy forgalom, kevés hivatal. — Postahivatalt Felsávárosnak. — (Saját tudósítónktól.) A szegedi felsővárosi polgárok, Franki Antal gyógyszerész, törvényhatósági bizottsági taggal, a városrész egyik kitűnő vezetőjével az élükön mozgalmat indítottak azért, hogy Felsővároson postahivatalt létesitsen a kincstár. Kétszáz aláírással ellátott kérvényt adtak be, amelyben azt kérik, hogy a Csongrádisugáruton levő hivatalt helyezzék át a Szent György-térre, vagy pedig nj postaés távirdahivatalt állítsanak ott föl. A tiz évvel ezelőtt fölállított hármas számú gyüjtőposta, amely most a Brüsszeli-körut 6. számú házban van, a mai fokozott ós élénkebb forgalmi igényeket nem eiégiti ki, annál is inkább, minthogy ez a gyűjtő csak csonka működési körrel rendelkezik, távírda- és távbeszélője nincs, utalványokat, pénzesleveleket nem továbbíthat, sőt még postai csomagokat is csak korlátolt -.zánoban vehet föl egy cégtől és igy a postai forgalmat csak részben bonyolíthatja le. A lakosság számának emelkedésével a ke. reskedekm és ipar fejlődésével, az amúgy ig mintegy húszezer lakost számláló városrészben teljesen indokolt, egy mindennemű postai forgalmat oszközlö posta-hivatal létesítése. Ez a városrész nagy terjedolmü, do mindegyik postahivataltél távol esik. Az áthelyezni kérelmezett hetes számú postahivatal a városrész méhen, tehát már a Rókusvárosrész közvetlen határán, mig a főposta ennél még távolabb van, ugy, hogy a kerület postai forgalma bármely irányban igen kényelmetlen és idörab'ó. A hatos számú postahivatal, amely a Feltámadás-utca 26. számú házban van, a hetes számú postahivatalhoz közel ősik, ugy, hogf még Rókus-városrészt két postahivatal látja el, addig Felsővárost csupán csak egy gyűjti) van hivatva kielégíteni. Felsővároson a nagyszámú lakosságán kivü1, több oly ipari vállalat, nagy magáncég és közhivatal van, amelyek számottevő postai forgalmat vesznek igénybe. Az államkincstárnak ezen Áthelyezés még megtakaritást is hoz, minthogy a hármas szánta gyüjtőposta ebben az esetben beszüntetnék. Az áthelyezendő postahivatal a Római-körut nagykörúton belőli részein, a Szent Györgyutcáig terjedő útvonalon volna elhelyezendő, ahol is e városrész központjára esnék. Itt a rendeltetésének ez a hivatal minden tekintetben megfelelne, nagyobb forgalmat bonyolítana ie és a közérdeket is legjobban kielégítené. Védffy Győző, a szegedi postahivatal kitűnő főnöke, aki rövid szegedi tartózkodása alatt sokszor bizonyságot tett praktikus érzéséről a felsővárosiak kérését más illetékes helyen előterjesztette és a méltóságos ur jogos kívánságot a maga részéről is » legmelegebben támogatja. festhet a magyarországi állapotokról, mint azt Bernhard tette. Az a tény, hogy Ausztriához való viszonyunkat meglehetősen az igazsághoz hiven ismeri, mig ellenben belső viszonyainkat a rosszindulatú elferditések következtében, hamis színben tüntette föl, arra enged kövekeztetni, hogy egy oly nemzetiségi agitátor „világosította föl", aki az osztrák és magyar politikát egyaránt gyűlöli és a két rossz között mégis inkább a magyarhoz huz. Bíróságainkról a legelitélőbben nyilatkozott. Azt állítja, hogy a napirenden levő, a magyarok által erőszkolt nemzetiségi pörökhen, a magyar bíróságok, a kormány által gyakorolt presszió következtében kíméletlen igazságtalansággal ítélnek. Erre igazán jobb nem felelni Bernlxardnak, mert egy kulturállainot részrehajló igzságszolgáltatással vádolni meg oly dolog, melyet ha egy félrevezetett ember tesz is, a legdurvább sértésszámba megy. Itt már kilátszik a lóláb. Ily információt csak nemzetiségi ember, még periig a javából adhatott le és ugy hiszem, nem tévedek, ka a román népbolonditók diszes társaságában keresem. Bernhard uram sem lehet az az erős legény, mint akinek magát föltüntetni szereti, ha egy pár ember véleményét, legyen az bárki, oly nagy horderejűnek itéli, hogy magáévá teszi. És ha ő jutott volna erre az eredményre, akkor a józan ész kritikája és a számtalan ellentmondó tény okvetlen fölvilágosította volna tévedéséről. ö azt állitja, hogy a mai választási rendszerünk az állam legfonákabb alkotása. Élénk színekkel festette ki a legutóbbi korrupt választásokat. Csemegének tartogatta a Lé rag-esetet. És ebből kifolyólag ismét rábukkant kedvenc témájára, a nemzetiségi kérdésre. A legbántóbb iróniával adta elő, liogy abban az országban, melynek polgárai felerészben nem magyarok, összesen kilenc nemzetiségi képviselő van. És még a magyarok merik állítani, liogy ők lojálisak a nemzetiségekkel szemben. Az ironizálással őszinte sikere volt. A német diákság a tényből vont felületes következtetésnek fölült és a szivekig hatololó, bántó nevetésben tört ki. És az a pár magyar diák, aki összeharapott ajakkal, tehetetlenül boszankodott a hallottak felett, nem tehetett egyebet, minthogy egy közismert igazságra gondolt, tudniillik, a féltudástól és a félrészegtől kell a legjobban félni, mert azok cselekszik a legtöbb butaságot. Előadásának egyedül az a része megszívlelendő, melyben a von liberalen Magnatentum-ról beszélt. Ezek vakítják el Európát., hamis szinben tüntetvén föl a magyarországi állapotokat. Ök magukat liberálisoknak vallják és azok is voltak a legújabb időkig. És az ő liberálizmusuk virágoztatta föl Magyarországot. De a választójogi kérdésben a feudális gőg ragadja el őket, hogy a reakcionáriusnak tartott Ausztriának már rég meg van az, melyért a nemzetiségiek nálunk hiába küzdenek. Szerinte a választói reformot a magyarok nem akarják, mert ez hatalmuknak végét jelentené. Előadását érdekesen fejezte be. Azt mondtaj hogy Magyarország és Ausztria két párhuzamos vonalon halad előre. Hol az egyik, hol a másik van elől. Találkozni sohasem fognak• Állandóan az fog vezetni, melyik a nemzetiségi kérdést előbb fogja megoldani. MoS' Ausztria vezet és sokáig fog vezetni, mert általános választói jog behozásával na£>' előnyt biztosított magának, ö örül ennekmert ebben a német szellem diadalát látja. Ezen a ponton sincsen egészen igaza. De a gondolat szép. Nincsen igaza, mert mindig a nemzetiségi kérdést tolja előre — a szoci®' lis kérdések elé. Pedig manapság a szoci; ílis reformok korában élünk és azért küzdenek az átalános választójogért. Ha az ő teóriája igaz volna, ugy mi örülj nénk annak legjobban, mert nálunk sokk0 könnyebben oldható meg a nemzetiségi kérdés, mint a nemzetiségiektől tönkregyöng1' tett Ausztriában. * Azon, hogy az alaposságukról hires nén10 professzorok egyike igy félrevezettette n1'! gát, legfölebb sajnálkozni tudunk. Az ő er° sen ironizált tónusa a magyarországi zetiségi kérdésben legalább is kellemet'0 .' mert bizony nem mindegy, liogy a bed1, egyetem katedrájáról mikép vélekednek lünk, politikusainkról, meg a nemzetiségen helyzetéről! Faragó Ando''