Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-29 / 171. szám

Központi szerhesztfiség és Kiadóhivatal Szeged, '•? REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN 9 REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉS! ARA VIDÉKEN ? TELEFON-SZÁMKorona-utca 15. szám cra | eíiész ívre , R 24— félévre ... K 12-— 1 egész évre . K 28'— félévre ... K 14— j Szeríimt0ség 305 ra Kiadóhivatal 836 Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. K 6'- egy hónapra K 2-- negyedévre. K V- egy hónapra F, 2-40 I interurbán 8 35 Városház-utca 3. szám • ,!, Reggeli !ap ára 4 fillér J, Esti lap ára 2 fillér j, Budapesti szerkesztőség telefon-száma! 28—í; nqm riasztják. Tudjuk, hogy az obstrukció még sohasem szállott magába, sohasem bánta meg, amit tett, — de azért kényelmetlen neki, ha a törvényhatóságok sorban felállanak és a szemébe vágják, hogy elitélik a parlamenti élet legszebb hagyományainak e lábbal való taposását s hogy a .nemzetrontás gyászos munkáját nem tudták végignézni előbb csak hazafias bosszúság, később majd kemény felháborodás nélkül. Az obstrukciót szakmájukban tapasztalt, viharedzett politikusok intézik. Nekik is tudniok kell, amivel az első pillanatban mindenki tisztában volt, hogy rögtön technikázással kezdvén dolgukat, magát a „szent harcot" népszerűtlenné teszik, sőt kompromittálják. Mi azt hisszük.hát, hogy ezt a sivár kezdetet, a harcnak ez a lendület nélkül való vitelét, a küzdelemnek — mindjárt az elején — a ködbe, homokba és unalomba való íullasztását, egyrészt a célszerűségi okok kényszeritették rá a küzdelem vezetőire; másrészt a helyzetnek s ,a munkapárt belső összetételének, erkölcseinek, lelki világának tökéletes félreismerése. A célszerűségi okok között, amelyek a technikázás, gyors megkezdését tanácsosnak mutatták, legfőbb az obstruáló ellenzék nagy szegénysége szónokokban. A fátum ugy akarta, hogy a jó ellenzéki szónokok nagy percentje a választási • csatatéren hagyta a fogát. A megmaradt szónoki erőket ennélfogva kímélni kellett. tCsak cseppenkint, kis kortyokban volt szabad a meglévő szónoki képességeket az obstrukció torkán leszalasztani. Patikában nem mérik oly fösvényen a szivreható, ártalmas szereket, mint a vitarendezők a szónoka, hát. Beszélő, szép beszédeket szívesen hallgató nép lévén a magyar* meg kell állapítanunk, hogy a katonai javaslatok ellen folytatott harcát az ellenzék oly módon kezdte q.n folytatta, amely éles, ellentétben áll a magyar ember természetével/a nemzet jellemével. Am. már egymagában véve is a biztos kudarcnak csiráit hordozza magában. Taktikája megszerkesztésében az ellenzék tájékozatlannak bizonyult a munkapárt belső tulajdonságainak, a benne rejlő morális és politikai erőknek megítélésében. Az az uj párt, amely szerintünk heterogén elemekből áll, amelyet, az ő megítélésük szerint, a széthúzásnak s igy az elemeire való szétesésnek állandó veszélye környékez, — keserves meglepetést szerzett azoknak, akik az ellenzék harcát akár a nyilt színen, akár a színfalak megett mozgatják. S valóban, a munkapárt oly erős, elszánt, tűrni és támadni egyaránt tudó, fegyelmezett pártnak bizonyult, hogy gyönyörűsége telheAz ország az obstrukció ellen. A törvényhatóságok nyári közgyűlései kezdenek állást foglalni az obstrukció ellen. A technikázás tehát — ez a lélek nélkül való, sivár játék az ország legszentebb érdekeivel — a helyzet, hogy a katonai javaslatok ellep sorakoztatná a közvéleményt, nap-nap mellett hatalmas ellenséget szerez magának e javaslatok ellen megindult parlamenti harcban. A törvényhatóságok nagy szótöbbséggel hozott elitélő határozataival szemben az obstrukció nem hivatkozhatik másra, mint a függetlenségi pártkörök félénken bátoritó végzéseire. Eltekintve a pártkörök állásfoglalásának teljesen szubjektiv s igy teljesen értéktelen természetétől és a pártvezetés központjából való dirigálhatásától, feltűnő, hogy még ezek a, hogy ugy mondjuk, házilag készült és családi körben lefolyó „buzdítások" is elég vékonyan csergedeznek az obstrukció javára. Ellenben a vármegyék és városok megmozdulása arra vall, hogy égető nyári munkával vesződő társadalom már a küzdelem első heteiben unja és boszusan szemléli az országgyűlésre rákényszeritett nagy dologtalanságot. Tudjuk, . hogy a közvélemény ez értékes nyilatkozatai a technikai obstrukciót nem állitják meg végzetes útjában, sem nyaktörő I vállalkozásának. konok folytatásától vissza Rippl-Rónai Münchenben. (DER CICERONE cimü Leipzigban ^égjelenő tekintélyes németországi .művészeti folyóirat legutóbbi számában a következőket Írja RIPPL-RÓNAI JÓZSEFRŐL): München. Rippl-Rónai József, a magyar estőmüvész, (most debütált először Német'°nban a „Moderne Galerieleben" elsőrangú ^Vüjteményével, melynek gondosan összevághatott nemzetközi jellegű kiállításai a JJ'üncheni müvészélétet észreveketőleg fölvitették. Habár a magyar művész a müaiátok előtt már régen ismert volt, ugyanis ^'^kidején a „Berliner Secession" mütár^ ap rendezett nagy magyar tárlaton liatátel!°ttan feltünóst keltett müveivel — kiváló letsége és alkotó képességéről csak most értünk helyes képet. •"4 magyar nemzet eme legnagyobb festőv, °ru>átora . . ." művészi fejlődését e roViatba« (lásd: „Cicerone" III. évf. 271. I.) rö{ l|(1el ezelőtt részletesen és behatóan méls t& T"kács dr, igy tehát a német kritika jtt '£p°ntjából elegendő az ott elmondottakat r°viden kiegészíteni. és ,lleinkben Rippl-Rónai éj) ugy egy erős "^bizalomban telt egyénisége, — melynek művészi elemei határozottan fajában gyökereznek — mint -a megszemélyesítője egy uj festői iránynak, mely a mai művészetből fokozott termékenységet hívott kiváltani. A faji jelleg színes kompozícióiban jut kifejezésre, nemkülönben az alkalmazott erős szinek üde összhangjában, melyek tarkaságuk mellett, meglepő belső harmóniával teljesek és amelyek jellegzete a festői látás abszolút egyszerűsítését mutatják. Az erős ellentétek eme kiegyenlített mozgásában a magyar róna egész lüktető vérmérséklete él; a magyar föld meleg napreflekszei és a művész ecsetjének kifejezett impresszionizmusa kaleidoszkopszeriieu színdús, örökösen változó képeket szőnek, melyek a verőfényes magyar búzatáblák utasának szemeit kéjesen felüdítik. Rippl-Rónai iránya kifejezetten dekoratív vonalakat a formák mesteri plasticitásával ölelkezve juttatja kifejezésre. A művész falakat basznál, hogy alakjai és színei szimfóniájának hatását kidomborítsa; ha ilyenekkel nem rendelkezik, szükségképen a képzelőtehetséget a vászon megszabott határai közé készteti. A szemlélőben — ennek dacára — az öntudatos erő érzése támad, amely nagyobbra van hivatva, amely mindeme színdús képekben mintegy önmagáról látszik leküzdeni a tér határait. Hogy Rippl-Rónai művészetének egyik oldalát megismerhessük, rajzait kell segítségül vennünk s az — úgyszólván — egy Mailtől plasztikáját a képszerű kontúrok élességével egyesíti. E rajzok, melyek a művész vastag vonalakban pár pillanat alatt odavet, inkább a szobrász műterméből, semmint a festő kezétől látszanak származni. A festői impresszionizmus és az impresszionisztikus látásnak eme társulását és a forma sikeres megragadását láttám én újszerűnek és csodálatraméltónak abban, amit ez a művészember produkált. Fejlődésében Rippl-Rónai Munkácsyt látszik követni, — amint ezt a régebbi alkotásai bizonyítják. Az idők folyamán azonban más környezeben, más motívumok között iránya alaposan megváltozott. Aki az ő művészetét fölfogni akarja, csakis azt kell megértenie, hogy ő kezdetben a formák impresszionizmusának legegyszerűbb kifejezésre jutását célozta s azt a színharmóniát fö~ dözte föl, amely hazájának derűs fénytengerében születve, festői alkotásaiba behatolt,. E szinekl>en, melyekbe alakjainak világa hangzatos melódiákkal merül, a magyar festőművész oly mesterként áll előttünk, aki saját idiómját fölfedezve, mindenütt és min-