Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-28 / 170. szám

15 i'iiin iiiTii jii ir i.i i i nl'T iiVli ni.I iili REGGELI LAP. II. évfolyam, 170. m 1911. péntek, julius 28 Központi szerkesztőség és kladéhivata! Szeged. Kerona-titca 15. szám Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., "=> Városház-utca 3. szám c=j " REGGELI ÉS EST! LAP RLÖFI2ETÉSI ARA SZEGEDEN REGGELI ÉS EST! LAP ELŐFIZETÉS! ARA VIDÉKEN ^ egész évre . K 28'— félévre . . . R I4-— negyedévre. R T— egy hónapra R 2-40 egész évre . R 24-— félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6 — egy hónapra R 2'— Reggeli lap ára 4 fillér Esti lap ára 2 fillér TELEFON-SZÁN: Szerkesztőség 305 cra Kiadóhivatal 836 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telef«n-számal28—12 Egy koronáért: fogház! Kétszáz millióért: hivatal? Magyarországon van büntetőtörvény, mely tiltja a csalást. Aki mást szándékosan megtéveszt, hogy az ő kárán gazdagodjék, csalás vétséget, esetleg csalás bűntettét követi el és fogházzal, esetleg börtönnel bűnhődik. Így van ez, ha annak, akit a csaló megtéveszt, anyagi kárt, önmagának anyagi hasznot okoz. Igy van még akkor is, ha ez a kár és haszon csupán egyetlenegy korona. A A törvény rideg és szigorú. Nem ismer kegyeljmet — a szegény emberrel, ha ravasz. De összeállt Magyarországon egy csomó "agyságos, méltóságos, sőt ekszcellenciás ember. És megtévesztette az egész országot. Elhitette a nemzettel, hogy magyar hadseregért vagy legalább is magyar vezényszóért, tiszta politikai erkölcsökért, általános szavazati jogért, demokrata fejlődésért harcol. A szándékosan megtévesztett és félrevezetett nemzet hitt a bűnszövetségnek. Es az lett a vége, liogy az ország kormányosa a koalició kezébe jutott. Az ország rettenetes kárt szenvedett vele, erkölcsileg elzüllött, demokrácia és fejlődés helyett a kle-' rikálizmus és a reakció ülte testünkön orgiáit. Magában a kvótaemelésben körülbelül kétszázmilliónkba került ez a szándékes megtévesztés. A legrosszabb kiegyezés sok százmilliós kárát becsülni se tudjuk. A szándékosan megtévesztett ország kárán pedig az összeszövetkezett maffia gazdagodott. Néhányan miniszterek lettek, mások házelnökök, egyesek államtitkárok vagy más, bő javadalmazása őrszemek. Voltak olyanok is, akik csak ugy állás nélkül portyáztak zsákmányért, panamáért. Megvan az okozott kár és az elért haszon. Egyik is másik is szándékos megtévesztés eredménye. Megvan a törvényben definiált csalásnak minden kritériuma. De ez a szakasz nagyságos, méltóságos és ekszcellenciás urak ravaszkodására nem vonatkozik . . . Ámde voltak a szövetkezett maffiában emberek, akiknek a zsákmányból nem jutott, vagy talán kevés jutott. És ezek újra a régi eszközhöz folyamodtak. Más jelszavakkal, de körülbelül ugyanazon a módon megtévesztették a nemzetet. Akik hatalomban voltak, azt hirdették, hogy ők, akik a nemzet jogait a szó szoros értelmében eladták, megint nemzeti vívmányokért harcolnak. Akik pedig az ország megtévesztése árán sem kaptak elegendő értékes osztályrészt, azok azt mondták, hogy nem kell nemzeti vívmány, az csak fogás, önálló bank kell, semmi egyéb. De egyiknek se kellett semmi, csak a hatalom, a konc, a haszon. Az egyik meg akarta tartani, a másik el karta érni. És mind a kettő kész volt a maga hasznáért a magyar nemzetet uj kárba, uj veszteségbe sodorni. Ezúttal nem bizonyult „palinak" hanem elkergette mind a két kísérletezőt, mielőtt még a megtévesztési kísérlet sikert aratott volna. A nemzet ismét becsületes, őszinte, egyenes gondolkozású politikusok kezébe került. És ime, a régi maffia, mely két év előtt összeveszett a koncon, megint együtt van. Most, hogy egyiknek sincs zsákmánya, nincs miért marakodni, megint megférnek egymással. És megint összeszövetkeztek és megint uj zsákmányra mennek. A kevésbé vakmerője csak azzal kezdi elől a régi játékot, hogy a létszámemelésért nemzeti vívmányokat követel. Nem tagadja, hogy kikapcsolta őket, de egyszerűen visszakapcsolja. Szinte hallja az ember a mentegetődzést: muszáj visszakapcsolni, muszáj valamit követelni, muszáj ugy tenni, ^mintha valamit akarnék, hogy aztán legyen mit engedni, legyen mit leszerelni, legyen miről lemondani, ha megint zsákmányolásra kerül a sor . . . De van egy kevésbé szemérmes rész is Ez teljesen elölről kezdi. „Koalició" — mondja — „mi közünk hozzá, most nem a koalícióról van szó." És hirdet megint nyakra-főre megtévesztő jelszavakkal. Követel magyar hadsereget, mintha nem kapcsolta volna ki annak minden attribútumát. Harcol nemzeti vívmányokért, mintha vezére nem jelentette volna ki két év előtt, hogy minden nemzeti vívmány humbug, fogás, mely jobb ha a jövő nemzedékre marad. Beszél gazdasági önállóságról, mintha ő nem szavazta volna meg a többivel együtt a legrosszabb kiegyezést és kvótaemelést. Sőt merészeli a népet azzal megtéveszteni, hogy harcát a demokrácia küzdelmének tünteti föl, mintha négy esztendeig nem vett volna részt a hatalomban a választójog reformálása nélA legújabb román Isiferaturáról. Irta Papp István. Semmit sem tudunk a legújabb román irodalomról, pedig ennek finom és subtilis irói alkotásai megérdemelnék, hogy megismerkedjünk velük. A románokról csak azt tudjuk, hogy szenvedélyes patrióták, mint ez kisnációjn, temperamentumos népfajnál természetes is — de azt már nem igen tudjuk, '1()gy ennek az ifjú nemzetnek becses kulturm-ői vannak, amelyeket bármely szívesen valaáa a magáénak. , A román litteratura még mindig két rész>Ó1 áll. Beszélhetünk egy specifikus, erdélyi p°mcóí litteraturáról, amelynek főképviselője I ffö Octavian, egy igen kis kvalitásokkal, e akadémiai prémiummal megáldott poéta te nkiről bátran mondhatjuk, hogy semmij '1 sem jobb, mint a mi Szabolcsba Miliáy,"tk. Gogának van egy u. n. barátjai pártja .tete Citera (Csura) Sándor, Agarbiceanu j Cuntan Mariska, Köirus Áron — 'Und relatíve igen gyenge irodalmi legét7ek, fanatikus patrióták, akik azonban nem nnek föl soha nagyobb alkotásokkal. « bogának összevissza két kötet verse van. f z egyikben (amelyet az Akadémia kétezer t°te»ttal jutalmazott) hazafias versek és odak te álhatók. Goga szubjektív lélek, kevés gon'•olilta van és igen sablonos verseket ír — működésével csak azért foglalkozunk, mert kezében van a Tribuna, ez a fanatikus oláh lap, amely nyíltan bevallja, hogy a román kultúra egyesítéséért munkálkodik. — A Tribuna hozta közelebb az erdélyi román Írókat Bukaresthez, mert legutóbb is egy nagy irodalmi matinét rendezett Aradon, amelyen egy-két tehetséges román poéta kivételével (például Anghel, vagy Sadoveanu) mind igen fanatikus, de kevésbé talentumos oláh iró vett részt. Ez lenne a legújabb erdélyi román irodalom, hozzátéve azt, liogy ugyancsak Erdélyben él egy nagyon tehetséges, zseniális modern iró: Isac Emil, kinek talán a legjobban hangzó neve van az ujabb irodalomban, de aki forradalmi túlzásaival és megdöbbentő realizmusával egymaga marad az egész román litteraturában. Isac intellektuális költő, de sokszor nagyon elverselt dolgokat ir — mindezek dacára Írásaiban egy szuverén tehetség fénye látszik — s -tekintve ezen máris nagyliirü poéta fiatalságát (ugy mondják 21—22 éves összevissza) valószínű, liogy Isac egy uj költői nemzedék egyik előhírnöke. Természetes, liogy Isac-ot utálják Gogáék, de letörni már azért sem tudják, mert a költő az aradi „hivatalos" Románul cimü lap irodalmi szerkesztője és a bukaresti Viata Nona (Uj élet) cimü előkelő revue ünnepelt tagja. Áz erdélyi modern román irodalomról .egy pár szóval elmondtunk mindent, megemlítve még liogy Erdélyben tiznél több irodalmi lap van s ezek közt a legerősebb a nagyszebeni Lnceafarul (Csillag) cimü folyóirat, melyet Teslovan Atlianáz, az irodalmi egyesület titkára szerkeszt. S érdekes, liogy ugyanakkor, amikor Erdélyben a román irók kivétel nélkül mind patrióták, halálos ellenségei a haladásnak, mert a haladás az ő nimbuszukat végleg letörné — ugyanakkor a modern Románia egy pár olyan írót produkált, akikre akármelyik kulturnemzet büszke lehetne. Az élő, legnagyobb modern román poéta kétségkívül Vlahutza Sándor. Maeterlinckkal tart rokonágot és verseiben epigonja a hatalmas Eminescu-n&k, ennek a világhírű kolosszusnak, akit Brondes a „legnagyobb könnyező"-nek nevezett. Vlahutza erősen szimbolista. Igy például „Dan" cimü regényében egy neuraszténiás művész életét irja le csodaszépen — s ugyanakkor, 1907-ben, az ismeretes parasztlázadáskor, a román királyhoz citnezve egy megrázó poemát közölt, amelyben gyönyörűen irja le a nép szenvedéseit. Vlahutza irta a legszebb román monográfiákat is és ugyancsak az ő finom és szubtilis tolla barátja minden haladásnak, ugyancsak a deresedő Caragiale Lukáról, erről a nagy oláh humoristáról, akinek „Napasta" cimü darabját az egész világon előadták. Caragiale szintén intellektuális poéta: minden sorából nagy tudás látszik s csodálatos groteszksége mintha Anatole France-éxal lenne hasonlatos. Caragiale volt a román dráma megalkotója és érdekes, hogy Jorga fedezte föl Caragialét, ugyanaz a