Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-23 / 167. szám

2 DÉLMAG YARORSZÁG 1911 julius 23 hanem azt a kérdést kutatják, ne vitassuk, hogy milyen eredménnyel, hogy képes-e a báró vagyoni viszonyainak önálló ellátására, vagy sem, ami viszont másodlagos szempont az egész ügyben. A polgároknak joguk van ahhoz a meggyőződéshez, hogy életük, testi épségük és egészségük a hatósági orvosok ellen is meg van védelmezve. Ki felelt volna azért, ha Csávossy bárót megöli súlyos szívbaja, amikor az őrültek házába cipelik, ma már abból az egyedüli okból, hogy vitás lehet, miszerint vagyonát ápatiszteletet sértő gyermekei nélkül ütiállóan is kezelni képes-e, vagy nem ? Joguk vau a polgároknak ahhoz is, hogy a tudományról való laikus, de megokolt hitüket el ne rabolják és hogyha olyan veszedelmes kontroverziák támadnak, mint mostan, akkor azok kérlelhetetlen pontossággal tisztáztassanak. Mi elvárjuk Magyarország igazságügyminiszterének fölényes jogászi és emberi kvalitásaitól, hogy legfőbb felügyeleti hatáskörében megindítja a vizsgálatot annak kiderítésére, történt-e ebben az esetben a személyes szabadságnak megsértése és adatott-e gondatlan orvosi-hatósági bizonyítvány, vagy sem és ha igen, akkor legalább is arra nézve történik intézkedés, hogy a hibásak hasonló szerephez többé ne jussanak. Némi figyelmet érdemel és ez már igazán ycsak az ügyészség dolga — az a körülmény is, hogy a közgyógyintézeti jelleggel biró szanatórium fel van-e jogosítva bőröndök felnyitására és pénzek visszatartására, mint ahogy ezt szintén megírták, anélkül, hogy cáfolatot olvastunk volna. A magyar sajEgy kivándorló levelei. Newyovk, 1911 julius. Munkakeresés. Amikor a munkától megváltó pénzmagok kifogynak, akkor kezdődik csak a tulajdonképeni életküzdelem, a munkakeresés. Ez tulajdonképen az úgynevezett munkanélküliség, amely azonban, eltekintve attól, hogy nyomorúságot jelent, legkeservesebb munka a világon. Ennek bár lényegileg különféle változata van, módjában ugyanegy — kiiincsotóssel jár. Hogy milyen kinzó, arcpirító dolog, azt csak az tudja, aki már próbálta. Hiszen nem koldul az ember, nem alamizsnát kór, értékórt értéket, munkáért, szolgálatért vár ellenszolgáltatást. De aki a helyzettel s a viszonyokkal ismeretlen, aki még hozzá beszólni sem tud angolul s akinek határozott, tanult s itt is űzött mestersége vagy foglalkozása nincs, anak a fölkínált munkaereje nagyon problematikus. Nagyra voltam az óhazában a rajztudásommal. Bár nem voltam rajzoló vagy festő, de tény, hittem, hogy tehetségem van a rajzhoz s hogy jó rajzoló vagyok, mindig pályatévesztettnek éreztem magam ós a sárga irigység fogott el, amikor már az életben s az élettel küzdve nálamnál tehetségtelenebbnek tudott iskolatársaim érvényesülését, sikerét láttam, olvastam. Mindig pályatévesztett szerencsétlen embernek éreztem magam, aki promotrusz szikrájával keblembon, festőmüvészi öntudattal hivatali íróasztal mellett róttam számjegyeket a papirosra.. A barátaim meg pláne tónak pedig kötelessége, hogy le nem teszi addig a tollat, amig ezt az ügyet nem tisztázták és a további hasonló ügyeknek radikális erővel elejét nem vették! A világ tudósainak iondoni nagykongresszusa. Művészek, államférfiak, tudósok nyilatkozata. (Saját tudósítónktól.) Jelentősegében és ugylehet következményeiben is legnagyobb kongresszusa lesz a kulturemberiségnek a julius 26-tól 30-áig Londonban ülésező első, fajok kongresszusa. Angliáé az érdem, hogy óriási munkával és szervezéssel körülbelül egy esztendő alatt mind az öt világrészt a föld kerekségének minden népfaját bele tudta vonni abba az érdeklődésbe, amelynek eredménye az első fajkongresszus, hivatalosan: The first universal races congress. A kongresszus célja — a londoni elnökség szavait jellemezve: — a tudomány és a modern lelkiismeret fényénél megvitatni a Nyugat, Kelet, Észak és Dél népeinek egymáshoz való általános viszonyát s közöttük békés megértést és testvéries együttműködést teremteni. A kulturnépek képviselői oly nagy számban jelennek meg a kongresszuson, amilyent eddig kongresszus fölmutatni alig tudott. Negyven ország kiildi el delegátusait; ott lesznek: harminc parlamenti elnök, a hágai konferencia s a berni nemzetközi békeiroda tagjai csaknem teljes számban, tizenkét gyarmatügyi kormányzó, körülbelül száznegyvenen a nemzetközi jog tanárai, az Interparlamentáris Unió elnöksége, a világ legkiválóbb szociologusai, antropológusai s számos más előkelőség. A kongresszus elnöke Weardale lord; az alelnökség tagjai sorában többek között ott találjuk az angol miniszterelnök, Avebury lord, Curzon lord, Balfour és a londoni lordmayor nevét. A kongresszus előadói köziil csak néhány név megemlítésére szorítkozunk. Fouülée Alfréd, a francia akadémia tagja A fajok szociológiájáról, Lange Krisztián, az Interparlamenbelómszuggerálták azt a tudatot, mikor egyegy sikerült kairikatura révén nemcsak a szemembe csodálkoztak, de még hóditva müvészbiremet költötték. Sokban hozzájárult ez a körülmény az Amerikába vándorlás elhatározásához. Ott szabad tere van a tehetségek érvényesítésének, — gondoltam magamban. S itt várt rám a legrosszabb csalódás, a szomorú kiábrándulás. Ezt is csak az érti meg, aki hasonló beképzeltségben ólt, vagy él. Támaszkodva művész képességeimre, elsősorban persze olyan alkalmazta tás után néztem, ahol tér nyilik annak érvényesítésére. Volt türelmem ; igazán birkaszerü, de művészi allűrökkel palástolt türelmem, végigjárni Newyork stúdióit (műtermeit) ajánlkozva, mint magyar festőművész. Pedig bekopogtattam napjában husz-huszonöt mütermbe, ahol emeletről le, emeletről föl, foremantólforemanig, managartól-managarig küldöttek, akik nagy ritkán értettek meg, hogy tulajdonképen mit is akarok, milyen ügyben járok s mikor nagy nehezen talán a kilencedik emoletről kerítettek elő egy német tolmácsot, hogy megértsenek s megértessék velem, hogy sajnálnak, de nem használhatnak. Élni vagy halni, dolgozni vagy élienpusztulni, ez volt nálam a lét nagy kérdése. Dolgozni, de mit V Akármit, ami kerül, most már mindegy, mert muszáj. Rákerült a sor a kálvária másik nagy stációjára. Hajnalban keltem, nagy dolog a newyorki zimankós hidog télben. Megvenni egy centért a World-ot, mert ebben van a legtöbb munkakinálut. Iparos embernek, kitáris Unió főtitkára és M. H. La Fontaine, a nemzetközi békeiroda elnöke, a brüsszeli egyetem nemzetközi jogtanára Nemzetközi intézmények, kongresszusok, kiállítások, külföldi politikai rendszerek tanulmányozása cimen, Zamenhof, az eszperantó apostola Az internacionális nyelvről, Zangwill Izráel A zsidó fajról, d'Estournelles de Constant báró A fehér és más fajokról tart előadást. Az egzotikus világrészek legismertebb tudományos iérfiai egészítik ki az előadók illusztris névsorát. Afrika déli részéből, Amerika s Ausztrália minden tájáról érkeznek vendégek a kongresszusra. A maga nemében az első ilyen tanácskozás ez, méreteivel és anyagával nem csupán a szaktudományra, hanem a társadalmi, sőt a politikai mozgalmakra nézve is nagyjelentőségű. E nemzetközi fontosság tudatában a Délmagyarország-nak sikerült megszereznie az előadók egy részének, csupa Európaszerte ismert név viselőjének nyilatkozatát, mi várható vájjon a londoni kongresszustól, milyen perspektívát nyithat az a fajok kérdésének további alakulásában és egyáltalában mi a véleményük erről az egész világon érdeklődést keltő eseményről. A válaszok révén mintegy előre képet adhatunk a kongresszus lefolyásáról. A legtöbb résztvevő bizodalommal, reménységgel várja a kongresszust, hiszi, hogy régi elentétek fognak kiegyenlítődni és közelebb kerülnek egymáshoz a föld emberfajtái. Csak Israel Zangwill, a nagynevű angol iró és szociológus nyilatkozata tükrözi vissza az ő sajátságos, megkapó pesszimizmusát. Israel Zangwill, aki a zsidó fajról (The Jewisli Race) tart előadást, igy nyilatkozott: — A kalapácsok mindenütt hallható ördöngös zaja közepett, mellyel a Dreadnoughtokat készitik, a fajok kongresszusának azon értelmezésével, hogy az összes fajok, szivek és vallások: testvérek, csak annyi hatása lehet, mint egy okos szónak a tébolyda zajában. Lehetséges azonban, hogy ismételve és visszhangozva minden nemes lélektől ez a rövid szó, idővel elég hangos lesz, hogy a kalapácsok zaját elfojtsa. nek tanult kézműves mestersége van, annak csak könnyű, mert könnyen megleli az újság hirdetésében azt, ami őt érdekli. Lakatos, asztalos, szabó nem keres mást, csak a mesterségébe való alkalmaztatást. De akinek nincs mestersége s rá van utalva, hogy fizikai munkájával keresse meg a kenyerét, annak keserves állapot. Ha aztán mégis kipicéztem egy hirdetést, mely gyári munkást, napszámost keresett, hát oda mentem, azaz utaztam, mert a város hatalmas dimenziói elkerülhetlenné teszik az utazást, s már reggel 7 óra előtt, mielőtt a munkát megkezdették, a kapuba vártam, hogy az elsők közt jelentkezhessem. Akárhogy iparkodtam, soha sem tudtam első lenni, s mire a kaput kinyitották, már százszámra tolakodtunk az egy vagy két munkahelyre. S ha akármilyen optimista voltam is ugy nagyjában, ily részletkérdéseknél azután többnyire annyira pesszimista lettem, hogy rendszerint megléptem még kapunyitás előtt. Nem tudtam elhinni, s volt rá okom, hogy százak közül nem épen engem fognak arra a munkára alkalmazni. Hja, ilyen munkánál nem matúrát, de kérges tenyeret, erős fizikumot, munkabírást tekintenek. Csüggedve, kétségbeesetten róttam az utcákat, bámultam a pazar kirakatokat, a kábító forgalmat, emberárndatot, a száguldó automobilokat, s a bennülő elegáns uri dámákat. Bebarangoltam az óriási áruházakat „vétel kényszer" nélkül, ahol sóvár tekintettol néztem o pompás csemege árukat, a csinos elárusító Iá'