Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-18 / 162. szám

1911, kedd, julius 18 liözpon.i szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15, szám s=n Budapesti szcikcsztösé.j cs kiadóhivatal IV., tua Városház-utca 3. szám == REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . R 24— félévre . . . K 12 — negyedévre. R 6"— egy hónapra K 2'— Reggeli lap ára 4 fillér REGGELI ÉS ESTi LAP ELŐFIZETÉSI ARA VIDÉKEN egész évre . R 28'— félévre . . . R IV— negyedévre. R V— egy hónapra R 2,40 Esti lap ára 2 üllér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 305 Riadóhivatal S3» interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Ellentétek szövetsége. Ellenzéki pártszónokok ragyogtatták ékesszólásukat eddig. S a pártszónokok szemlátomást nagy gonddal hordották ösz­sze mindazt, amit a véderőreform kapcsán és eiíen felhozhatnak azok, akik ex offo tá­madni akarják a kormányt és pártját. A velők való vitánánl sokkal fontosabb azon­ban annak a kérdésnek a felvetése: mi a célja az ádáz Uenzéki harcnak ? Rég tul vagyunk a politikai gyermek­kornak azon az idején, amikor a harc, a tá­madás, az ellentállás öncél, valóságos játé­ka, kedvtelése a politikai serdiiletlenségnek. A magyar politikai életről fel kell tenni­annyi érettséget, hogy ha harcot inditanak, nem cselekszik sem kedvtelésből, sem köny­nyelmiien ellentmondó szellemből, sem pusz­ta negatív romboló célzattal. Az a politikai harc, mely csak rombolni akar, mert épiteni nem tud; mely a mások munkáját kicsinyli és megakasztja, de a maga által helyesnek vélt munkát elvégezni nem tudja, sőt tudatában van annak, hogy az el sent is végezhető: az ilyen harc oktalan és jogosulatlan, mert cél nélkül való s az ország érdekébe ütközik, inni megakasztja a közélete terhelő s meg­oldásra váró problémáknak megoldás ui­ián való kiküszöböléséi. Az ilyen harc nem előmozdítója, hanem akadálya mindennemű haladásnak és munkának. Mi tehát az ellenzéknek célja ? A ha­tározati javaslatok erre a kérdésre határo­zott választ nem adnak. Bakonyi a Justh­párt részéről oda konkIndáit eddigi, hivatalos beszédében, liogy a katonai törvényhozás a jövő parlament tiszte, mely az általános, egyenlő és titkos választási törvény alapján lesz egybehívandó. Tóth János pedig a Kos­suth-párt nevében egyszerű dologi és bizal­matlansági okokból utasította vissza a véd­eroreíormot, az uj választási törvényről azonban ez alkalommal nem nyilatkozott. És Apponyi Albert ? Az ő hivatalos nyi­latkozata tagadása mindannak, amit eddig állított. A határozati javaslatok teliát más ma­lomban őrölnek. Látjuk az ad hoc szövetsé­get, a fegyverbarátságot, az együttes tech­nikázást. Be nem látunk sem közös elvet, sem közös célt, amely a küzdő fegyvertár­sakat vezetné. A két határozati javaslat csak a negációban, a véderőreform visszauta­sításában találkozik, minden egyébben eltér egymástól: abban is, amit kimond és abban is, amit elhallgat. Hogyan hihető tehát, hogy ennek a harcnak sikere lehessen, mikor nem látja az ország a céit, melyre tör, az ered­ményt, melyet hozni fog. Mikor maguk a küzdő felek sem tudnak egyetérteni a harc végcéljának kitűzésében. Mert — bocsána­tot kérünk - az csak nem lehet célja egy parlamenti felíorgatásnak, hogy csak a kor­mánynak okozzon nehézséget. Ennél sokkal több komolyságot vár az ország a maga kép­viselőitől. Nem személyi célokat, hanem éráembeli eredményeket követel a parla­menttől. S a puszta kormánybuktatási játé­kot, amely az ország dolgát előbbre nem viszi, Magyarország népe, ma már nem ap­precipálja. De vájjon érhetnek-e el érdenibeli ered­ményt ? Hiszen ami ellen kigyót-békát kiál­tanak, a létszámemelésnek és a vele járó anyagi tehertöbbletnek szükségességét és sürgősségét maga az ellenzék is elismeri. Elismeri pedig nemcsak most, hanem tudott róla régebben is, akkor, amikor a kormá­nyon volt, sőt előbb is, amikor a kormány­vállalásról, mint koalíció, tárgyalt. Saját kor­mányvállalásával elismerte tehát e kérdés megoldásának szükségességét. Mit akar te­hát az ellenzék a jelenlegi harccal ? Meg­akadályozni oly törvényhozási alkotás lét­rejövetelét, amelyet maga is szükségesnek tartott s amelyet most is annak vall ? Ez oly ellentmondás, amelyet józan észszel sen­ki ez országban föl nem ér s amely lehetetlen, hogy az ellenzék még megmaradt némi jó­nevét országszerte meg ne rontsa. — Igen, — felelik erre — az ellenzék feltételekhez köti a maga harcát, s e feltéte­lek elérése lenne a cél. Föltéve, hogy a Héderváry-kormány és pártja hajlandó lenne rálépni a rekompenzá­ciós politika süppedékes talajára, amint­hogy kezdettől fogva annak ép ellenkezőjét hirdeti, s külön tartozó kérdéseket egymás­Mesék. 1. Gőg. A milliomos vállalkozó, aki egyszerre két automobilon járt oda, ahová maga a.ki­rály is gyalog jár, rosszul spekulált és tönk­lement. Az egész város örült ennek a bukás­nak, mert a milliomos elbizakodott és pöf­feszkedő ember volt. Barátai majd meg puk­kadtak a boldogságtól, amikor arra gondol­tak, hogy a milliomosnak most már villa­mosra se telik. És lestek az utcán, liogy a szemébe nevethessenek. A milliomos jött is. De nem egyedül. Égy elegáns ur vezette, a milliómos lassan, óva­tosan lépkedett. Borzasztó! — sopánkodott a milliomos amikor barátait meglátta. — Nem elég, hogy tönkrementem, még ez a rengeteg taudij is ... . Miféle tandíj ? — álmélkodtak a ba­rátai. Annyira elszoktam a gyalogolóstól, hogy most újra meg koll tanulnom. Egy egyetemi tanártól tanulok járni . . . 2. Közérdek. Egy szerencsétlen és nyomorult öreg usz­szony összeköttetései révén be volt avatva egy sereg előkelő ur és fluom dáma legbizal­| masabb magánügyeibe. Ezen az alapon csa­ládok becsülete és boldogsága, tekintélyes hivatalokat gyakorló emberek jövője, sőt po­litikai pártoknak a sorsa is tőle függött. Az öreg asszony, aki sehogy sem birt megélni, végső elkeseredésében pénzzé akarta tenni a titkait. Akadt egy kis zug-ujságra, amely tárt hasábokkal fogadta a szenzációs leleple­zéseket. Azonban alig jelent meg az első cikk, az öreg nőt bevitték az őrültek házába. Az or­vosok (igyértelenimel megállapították róla, liogy közveszélyesen épelméjű. 3. Petőfi-magyarázat. A költő ikertestvére az adóhivatalban volt alkalmazva, mint végrehajó. ők ketten gyönyörűen igazolták Petőfinek azt, az örökszép mondását: a költő és a sors­harag egy anya méhéből született. 4. Orvosi tanács. Egy fiatal ember annyira vitte a mérték­telen ivást, hogy a közkeletű szeszek már egyáltalában nem izgatták. Ráfanyalodott a petróltíum-ivásra. Azonban — ahogy lelki­ismeretes emberhez illik — előbb megkér­dezte az orvosát, liogy helyesli-e ezt az uj ital-fajtát? — Ihatja egészen bátran — mondta az or­vos — de óvakodjék attól, hogy égő gyufát nyeljen utána. 5. A legnagyobb szabó. A világ legnagyobb szabói kongresszusra gyűltek, hogy eldöntsék, ki volt ezen a pá­lyán a legdicsőbb és legjelesebb? Rég elmúlt idők krónikáit, a szabómiivészet annaleseit buzgón tanulmányozták, elsárgult divatla­pokat és történelmi jelentőségű kosztüm­képeket nézegettek, azonban nem birtak ered­ményre jutni. Végre, napokig tartó tanács­kozás után, megállapodtak abban, hogy a vi­lág legnagyobb szabója az volt, aki a kor­mányozható zsebet kitalálta. Ez azonban nem volt szabó, hanem állam­férfi. 6. Anatómia. A hires sebész megvizsgált egy dúsgazdag, de már nem egészen fiatal és modern dá­mát és vakból-irritáeiót konstatált nála. — A vakbél, a vakból! — mondta a se­béHz. — Meg fogjuk operálni, asszonyom. — Remélem, tanár ur, — szólt erre a dáma előkelően — hogy az peráció ut£n jól fogok látni rajta. 7. Irodalom. Pikkoló mester, az utcák bölcse, a kávéház­ban ült és mélabúsan szivta a keserű virzsi-

Next

/
Thumbnails
Contents