Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-17 / 161. szám

14 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 julius 17 nyivel magasabban feküdt a másiknál, s a gyalogjáró mentén bozóttal benőtt ölnyi mély árok diszlett. Isten őrizz minden kapatos, de józan embert a félrelépéstől. És sehol semmi. Betörőnek, tolvajnak, csavargónak nincs nyoma, kezdtük borzasztóan becsületes városnak találni Szegedet, ahol még keresve sem találni egy gyanús éjjeli kódorgót. Pedig bejártuk az egész alsóvárost, a Rókust, kikutattuk a temetőt, fölosztva egymás közt a terepet. Körösztiil törtünk a hozótokon, megtépettük ruhánkat a harmatos csalitban, s körösztiil buktunk korhadt, besüppedt fakereszteken. Oly komoly lelkiismeretességgel néztünk mindent, mintha valóban ezen fordulna meg a - ái.is lakóinak élei biztonsága és nyugalma. Kétes hirü városszéli korcsmákban hangos nótázással mulattak a legények és a legkevesebb hajlandóság sem volt bennük a tiltott kártyajátékra. Világért sem adtak alkalmat a hatóság embereinek a rendcsinálásra. Végre egy zsákmány. A Kálvária-téren, melyet modern harcászati taktika szerint körösztül manővereztünk, fogtunk egy csavargót. Aludt a jámbor. Elzüllött, beteges alak, féllábára sánta. Édesdeden szunnyadt egy padon. Fölráztak, fölriadt, de ugy látszik, nem volt szokatlan neki a dolog, inert aztán teljes lelkinyugalommal, melyet minden bizonnyal a prákszis hozott meg, mondta be a nacionáléját, s próbálta kimagyarázni a helyzetet. Miután ezt a csavargó urat biztonságba helyezték, átrándultunk a város másik végére, ahol átkutattuk a Mars-teret. Éjjeli két óra felé járt már az idő, mikor egy korcsmából vig muzsikaszó kíséretében kilépett egy leány, s nyomon követte néhány suhanc. — Ki ez a leány ? — kérdi az egyik legényt a rendőrtiszt. — A nővérem, — volt a rövid válasz. — Hát te ki vagy ? — Én Targoncás János kötélverő segéd vagyok! — Hát a leányt hogy liivják % —Targoncás Ján . . . Juliska. No már hazudsz! — Hogy hívják magát ? — rivalt a biztos a leányra ? — Tebenes Erzsi, — volt a szepegve adott válasz. Nyilvánvaló volt a vétség. Ja, a vétség, a hatóság félrevezetése. Előállították a társaságot. Az elintézés előrelátható volt. Egy lovagias kötélverő legény — miután szive hölgyével végig élvezték a cirkuszt, s megittak egy pár pohár sört, hogy ne kompromittálja a leányt, hát a nővérének vallotta. Az ilyen csatákat egy kis dorgálással szoktak elintézni. Bekukkantottunk még aztán az ipartestületben zajló bálba, ahol epen egy hangos legényt cipeltek ki a rendőrök. A statisztika kedvéért megjegyezhetjük, hogy az volt a legénynek ötödik hivatalos hatalommal való kilóditása. S mert a borból és sörből mig tartott és a cigány se hagyta alább a nótát, aban a reményben hagytam ott a „hálát", hogy lesz még annak folytatása is. De nekem elég volt ennyi is egy éjszakára. Egy uri család tragétíiaja — Saját tudó diónktól. — i Egy szegedi uri család még döbbentő tragédiájának utolsó felvonása játszódott le a napokban. A tragédia a mult évben kezdődött, amikor a kenyérkereső férj gyógyíthatatlan betegségbe esett és munkaképtlenné vált. A csekély nyugdíj nem volt elegendő a nagy család eltartására. Három zsép leány várt a főkötőre, akik finoman és elgánsan szerettek volna öltözködni. A két fiu még keresetképtelen volt. Minden gond az anya vállaira nehezedett. Szakadalanul dolgozott, sokszor éjjeleken át le sem hunyta a szemét. Amikor látta, hogy a család nyomorán nem tud segíteni, elhagyta minden ener giája, kimerülten ágynak esett. A szemben levő ágyban feküdt tehetetlenül a gyógyíthatatlan férj. Leirhatalan nyomorúság kölözött a családi fészekbe. Napokig kenyéren és vizén éltek, a szomszédok főztek könyörületből néha egy kis levest és főzeléket. Vidéki rokonaik is szegénységben éltek, nem teg 1 héttéjk rajtig; A valamikor jobb napokat látott család nyomo ra égtő fájdalommal töltötte el az anyp szivet. Megtörte, megbénította a szenvedés. Egy szomorú éjjel besurrant hozzá a halál. Reggelre kelve irtózatos sikoltozás remegtette meg a szomszédokat. A leányok észrevették a megdöbbentő látványt és megborzadva a kéklő etst hidegségétől, ájultan rogytak a földre. Szemben tehetetlenül vrgődve nyöszörgött a férj, az apa. Szemei megüvegesedtek, hosszú sovány ujjaival felcsapzotta a haját. Végső erőfeszítéssel ledobta magát az ágyról és a kihűlt asszonyhoz vánszorgott. Szenvedélyesen, minden nergiáját megfeszítve, csókot lehelt a vértelen, kék ajakra, összerázkódott, agyát elöntötte a vér. Megüvegesedett szemei halálra meredtek. Megtébo lyodottan ugrándozott a szobában könyörgő gyermekeit ellökte magától. Amidőn az ablakpárkányra /akart' felkúsznál elszédült, megtántorodott és visszabukott a föld re. Abban az időben nem foglalkoztak a család tragédiájával, mert nem ismerték a részleteket. A család egy jószivii barátja temettette el a tragikus sorsú házaspárt, örökké rejtélyes maradt volna a tragédia, ha a napokban le nem játszódik a megrázó érdekességü finálé. Az történt ugyanis, hogy az egyik kalandos hajlamú, gyönyörű leány, aki mint kurtisan már Európa több pontján megfordult bünbánólag hazatért rokonaihoz és a felidézett emlékek hatása alatt elborult az elméje. Alkalmam volt megismerni a rejtélyes tragédia minden részletét, amelyről a következő tudósítás számol be: , A szörnyű éjszaka után a három leány és a két fiu magára maradt. Mások jóakaratán nem akartak élősködni. Nem tudtak mihez kezdeni. Azt tervezgették, hogy a fiuk munkászubbonyt öltenek magukra, a leányok pedig otthon varrnak. Húzódoztak, nem érezték magukat elég erősnek az önálló életre. Egyik sem merte magára vállalni a háztartás veze tését. Idegenül érezték magukat, hiányzott a családi tűzhely egybeforrasztó melegsége. A rokonság végül megszánta a szerencsétleneket és egyenkint otthont biztosított a számukra. Az egyik kalandos természetű leány azon ban nem akart belenyugodni a sorsába. Husz éves volt és gyönyörű. Vágyakozó természete nem hagyta nyugton. Érezte szépségének erejét, nem akart nyomtalanul letűnni a fogadott leány sorsába. Élvvágy paskolta a vérét, szépséges perspektívák ingerelték az idegeit. Nem irtózott semmitől, átélte már a szenvedések skáláját. Megszökött a fővárosba kaszirnőnek. Itt kezdődik ujabb kálváriája. Kihasználták gyengeségét. Néhány hét múlva már sötét vonalak fonták át az arcát. Innen Berlinbe ment. A német fővárosban fényes napok viradtak a leányra. Egy mágnás vette pártfogásába. Előkelően élt, fehér testén drágakövek ragyogtak. Mindenütt feltűnést keltett a szép megjelenésű leány. De nem sokáig tartott a fényűző élet. Mene, tekel, ufarzin . . . mondotta a mágnás és egy szép napon magára maradt a leány. Ettől kezdve fokozatosan sülyedt. Az ékszerek is zálogba kerültek, be kellett fejezni a berlini sejourt. Következtek a kisebb, kisebb állomások, a szinehagyottabb, dísztelenebb kasszák. Az éjjeli élet megtörte a leányt. Szétfoszlott minden illúziója, lelkét mardosta a lelkiismeret. Megutálta az életét. Nyugalomra, csöndre áhítozott. Nem gondolkodott sokáig: a napokban váratlanul beállított egyik rokonához. Arca fakult, halvány volt, a nagy útban lekopott róla a kívánatos szépség máza. Elmondott mindent és könyörületért esdeklett, A most már tehetősebb rokona megszánta, helyet adott neki. A leány búskomoran üldögélt a szobában, az utcára nem merészkedett . . . Legtöbször maga elé meredve gondolkodott, alig beszélt valakivel. Féltek, hogy valami meggondolatlanságon töri a fejét. Igyekeztek mindenben a kedvére járni, beszélni próbálgattak vele. Igy került szóba a rémes éjszaka is. A leány eleinte figyelemmel hallgatta. Később mindjobban halványodott, az ajka remegett és eltorzult az arca. Mjd hirtelen megborzadva, összerázkódott. A következő pillanatban remegő ajkai közül velőtrázó sikoltás tört elő. Artikulálatlan hangon értelmetlen szavakat beszélt, ide-oda futkosott. Megőrült a szerencsétlen leány. A régi emlékek felidézése, a szörnyű látomás megbontotta elméjét. — Csak nagy erőfeszítéssel sikerült ártalmatlanná tenni. Elmegyógyintézetbe internálták a szerencsétlen leányt. Ez a szomorú finálé. Súlyos, sötét tragédia, olyan, mint néha az élet. f^agy ékszerSopás a Kárász-utcában. - Saját tudósitánktól. Scheiner (Szöllös) Samu szegedi ékszerésznek a Kárász-utcában van fényesen berendezett ékszerüzlete. Scheinernél vasárnap folya mán nagy betörés történt, elloptak az üzletből mintegy 10—15 ezer korona ékszert. Az ékszerész senkire sem gyanakodott és csak a nyomozás során derült ki, hogy a tettes nem volt más, mint Sebei ner Samu ló éves Károly nevű fia. Szöllös Károly már régebb idő óta foglalkozhatott a betörés eszméjével, mert tettét elég raffinált körültekintéssel hajtotta végre. Azt tudta, hogy vasárnap délben senki sincs az üzletben. Még délelőtt ellopta hazulról az üzlet kulcsait és fényes nappal a korzón hullámzó ezernyi ember előtt felnyitotta az üzlet utcára nyitó ajtajút. Behatolt az üzletbe és a legértékesebb holmikat becsomagolta. Az apja még vasárnap délután észrevette fiának és a kulcsoknak az eltűnését, azonban várt hétfő reggelig, mert azt hitte, hogy a fiu csak tévedésből vitte el a kulcsokat. A fiu hétfőn sem jelentkezett, Scheiner gyanakodni kezdett, lalopásra, mrt a rendőrségnek sem az üzlet ajtaját. Scheinert óriási meglepetés érte, a kirakatból behordott aranyóráknak, láncoknak, brilliáns függőknek és gyűrűknek csak hűlt helyét találta. Azonnl jelentést tett a rendörségen. A nyomozás során teljesen tisztázódott a helyzet, hogy a tolvaj nem lehet más, mint Scheiner 16 éves fia. A tolvaj fiu készült a lopásra, mer a rendőrségnek sem sikerült megállapítani, hogy a fiu hová tűnhetett. Scheiner '(Szöllös) Károly 170 centiméter magas, sovány arcú jó megjelenséü fiu, vasárnap szürke csikós ruhát és ugyanilyen kalapot visít. A rendőrség nagy apparátussal keresi a rosszutra tévedt íiut. TAUIRATÖK. Ujabb földrengés Kecskeméten Kecskemét, julius 17. Ma reggél néhány percig ujabb lökést érették. A zsidótemplom megrepedezett tornya összeomlott. Több épület megrongálódott, Héderváry Károly gróf miniszterelnök vasárnap harminc képviselő társaságában Kecskeméten járt. Kada Elek polgármesternek megelégedését nyilvánította. A városháza előtt érdekes jelenet történt. A miniszterelnök megszólított egy öreg parasztot: — No, öreg, nagy a baj? — Hát nagy biz' a kérőm. Csak az a jó, hogy Kossuth apánknak nem történt baja, mögkegyelme-