Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-09 / 130. szám

2 DÉLMAGYAR08SZAG 1911 junius 13 a folytonos rázkód tatások és ugrások méJkül való, de sohasem szünetelő haladásnak áldását, amely nélkül vagy nagyon elmaradtunk volna a müveit népek versenyében, vagy akadozó lélekkel és zugó fejjel előbbre rohantunk volna., mint amennyire erőink bennünket képesítenek. A kormány a munkapárt szolid, történelmi liberalizmusának a kifejezője. A minisztereknek sem szavaikból, sem tetteikből nem olvasható ki a retrográd Irányok dédelgetőse. Ellenkezőleg, minden szavak és minden cselekedetük, kormányzati programjuknak minden betűje kifogástalanul liberális. Ha e köztudomásu tények dacára az ellenzéki sajtó egy része a kormányt titkos antiszemita célzatokkal, az antiszemitizmus kéz alatti dédelgetésével vádolja, — ezzel csak maga magát teszi nevetségessé. A magyar közélet sok tekintetben naiv és hiszékeny. De ha szóbanforgó laptársaink találnak széles ez országban jnem egy embert, de egy verébfiókot, aki ezen együgyü híresztelésnek felül: szentírásnak jelentjük ki leghihetetlenebb ráfogásaikat. Az is csinos kis híresztelés, hogy a kormány azért nézi titokban jó szemsnel a képviselőházban kitört felekezeti villongást, mert a véderőjavaslatok tárgyalásának előestéjén érdekében áll az ellenzék összeveszitése, erejük megosztása, az ellenzéki blokk megalakításának meghiúsítása. Az igazság pedig az, hogy a felekezeti türelmetlenség kérdéseit az ellenzék részéről dobták a vitába, holott a kormány, a többség, a többség szónokai mindent elkövetnek, hogy a közoktatási vita visszatérjen oda, ahonnét egy pillanatra sem lett volna szabad kimozdulnia: nemzeti közoktatásunk tiszta, nemes régióiba. Junius 8. (Saját tudósítónktól.) A lainzi villában, amelyet egy beteges öreg pihenésére és zavartalan üdülésére rendeztek be, töltötte be ma az uralkodó negyvennegyedik évfordulóját annak, hogy magyar királylyá koronázták. Jubileumról, ünneplésről szó sem lehet. Három ember: az orvos, a főhadsegéd, meg a kabinetiroda feje alkotják a felség környezetét ezen a napon, amikor Magyarországon örvendő lobogók lebegnek és hálaadó misék suttognak az ő kedvéért. Vájjon eszébe jut-e neki a budavári szép nap, amelynek verőfénye a nemzettel kötött béke tavaszát jelentette; eszébe jutnak-e azok, akiknek a koronázó ünnep pompájában, szertartásaiban és előkészületeiben részük volt s akik között már alig tud valakit életben levőnek? ... „ Az alattvalók minden hódolata, az a szeretet, amely hasonló teljességben alig vett körül még uralkodót, a külföldnek tisztelete s mindaz, ami koronás főt büszkévé tehet: nem tudja eloszlatni a szomorú hangulatot, amely ebez az ünnephez férkőzik. Minden titkolózás és tapintatos takargatás ellenére, amelyben már a legjáratlanaab újságolvasók se hisznek, bizonyos, hogy a király egészsége meg van támadva s az a messzemenő, végtelenül óvatos, szinte felelősségteljes kímélet, amelylyel az uralkodót körülfogják, joggal keltik azt a látszatot, hogy — különösen a király magas kora miatt —1 a legkisebb ártalomnak igen komoly következései lehetnek. S ha volt valaha ok arra, hogy emberi tudomány és figyelem az emberi életnek minél nagyobb hosszát, a cselekvésnek és gondolkodásnak minél több frisseségét biztosítsa: ugy bizonyára a lainzi villa lakójánál igen nagy ok van erre. Ferenc József személyén nemcsak a monarchiának békéje, két örökös patvarban élő országnak szövetsége nyugszik, hanem, túlzás nélkül szólva, Európa nyugalma is. Anélkül, hogy az utóbbi időben a külpolitika kormányzója kivánt volna lenni, az ő kezében futottak . össze azok a szálak, amelyektől különösen a Balkán sorsa függ. Nélküle a balkán-háború kitörése alig lett volna elkerülhető. Mi pedig talán el sem képzeljük az ország helyzetét az ő bölcsesége, igazságérzete, nemes gondolkodása és ama lelki egyenesség nélkül, amelyek őt királyi rangja mellett az ország első gentleman-jévé tették. Emlékiratokban, papírra vetett és bizalmas vallomásokban, államférfiak és krónikások jegyzeteiben sok jellemző vonását ismertük meg Ferenc Józsefnek ós a lojális meg az antidinasztikus emberek festései egyformán olyannak állították elénk a királyt, mint aki nemcsak Isten kegyelméből, származása rendjén lett méltóvá arra, hogy uralkodó legyen, hanem egyéni kivár, j lósága révén is; akit e kiválósága mellett a ! világtörténelem jelentős eseményei és egy bosszú, változatos uralkodói mult tapasztalatai tanítottak meg arra, hogy minden dolgában miként cselekedjék, a civódó ellenfelek között hogy osszon Ítéletet és hogy kétfelé húzódó tanácsadói közül melyiknek Szavára adjon többet? Aggodalmak, talán túlzott aggodalmak s az alattvalók gondja teszi felhőssé az idén junius nyolcadikát. A betegtől senkise várja, hogy lagzira menjen s ezért sz idén nem esik rosszul, hogy a király ezt az évfordulót nem magyar földön tölti, nem magyarokkal ünnepli. Az ünneplés is, amely az idén a magyar lobogók alatt, a magyar templomokban lezajlott, egy fohászkodásba olvadt össze. A király fölgyógyulását, egészségét kívánja mindegyik. Az orvosi tudomány ós a féltő gondos ápolás mindenhatósága ezekben az időkben elsőrangú politikai és diplomáciai tényező lesz s nem csoda, ha Kerzl dr, a király orvosa, fontosabb személy, mint egyébkor egy-egy nagyhatalom külügyminisztere. És ha a tudomány mellett a szeretet sugarának is van éltető, gyógyí tó ereje, akkor a magyarok vonzalmának hatalmas sugárkévéje hatol át a Hermes' villa ablakain, hogy melegével uj erőt, uj frissesóget adjon a királynak. szorulva, ha nem belőlük él, hanem csak ugy urasan, hébe-kórba odadob az ember Mekik egyet-mást. Köruty ur különben saldokondista valaínelyik pénzesboltban. A principálisa előtt nagy tiszteletnek örvend; különösen mióta fölcsapott színikritikusnak. — Tudja, princi ur, addig nyaggattak, míg elfogadtam ezt a resszortot. Elvégre nem nagy dolog, előadás után beszaladni a redakcióba és megfirkantani a kritikát. — Legalább jó viszonyba jut az ember a koMiédiásnépséggel. A premierekről csak olyankor ir, mikor a,z illető igazi színikritikus nem irja a cikk alá a nevét. Másnap el is panaszolja: — Tessék, már a premiéreket is a nyakamba sózták ! A színészekkel természetesen nagyon jóba van s ennek a főnök ur is módfelett örül. Elvégre dicsőség az az egész boltra, ha egy ilyen nevezetes ember benne a saldokondista. Ennek a nevezetességnek a fejében- el is nézi neki a főnök ur, ha délelőttönként mindig későn jár be (persze, szegény fiu, éjjel dolgozik a szerkesztőségben színház után) és azt is, ha főpróba-napokon egyáltalán be se megy. A főnök ur különben ezt a nagyfokú elnézést nemcsak a maga jószántából cselekszi, hanem főleg a leányára való tekintetből, aki rajong Köruty úrért, az iróért! És a főnök ur a zsurjain nem minden büszkeség nélkül mutatja igy be: — Köruty ur, hivatalnokom, iró. — Csak dilletáns — teszi hozzá szerénye^' a bemutatott. De ilyenkor Adél kisasszony mindig ott szokott teremni ós lelkesedéssel, rajongással beszél a cég büszkeségének a tárcáiról: — Ah, elragadó volt az a mult heti is ! Csak miért nem irja ki a nevét, hogy ország-világ ismerné a Köruty nevet. De mon Dieu, ön szerény, nagyon szerény! Meghitt barátnői körökben pedig Adél kisasszony már számtalanszor kijelentette, hogy el van ragadtatva attól az embertől. — Ah, egy iró! Hát még mikor mint egy hős elmondja Adél kisasszonynak, hogy milyen egyenesen meg szokta ő a magáét mondani: Zsülnek, Lacinak, Irmának, Sárinak, Klárának, mindenkinek a színházaknál. — Fedákot is figyelmeztettem, hogy kissé több Ízléssel táncoljon! Zsazsa megköszönte. És Köruty ur ázsiója veszedelmesen emelkedik mindenfelé s különösen a feketeszemű, bájos Adél kisasszony előtt, aki szinte reszket a gyönyörűségtől, mikor kivág neki egy-egy névtelen tárcát. — Óh, ő irta ! Milyen remekül ir ez a csociaember! Adél kiasszony a szerelem üvegén át cso'i dás alaknak látja Köruty urat. A többiek a prózai csak bankhivatalnokok s egyéb hí' vatalnokok, ügyvédek, doktorok, katonák mind messzire alatta állnak az iró urnák Egy napon se lehet őket emlegetni ... Köruty ur jól érezte a leány hódolattól' jes vonzalmát s egy szép napon diszki'é' irodalmi formában előállt a vallomással. Kiszemelt egy álneves gyönge tárcácS' kát, melyben meg volt irva az az utálaté kihasznált téma, hogy a szegény fiu lemoá1 a gazdag leányról büszkeségből ós odaadt" Adél őnagyságának : — Olvassa el és gondoljon rám ! Adólka elolvasta és másnap kijelentette ' papáján a k, hogy vagy Köruty né lesz, vag/ meghal. Köruty ur igy aztán irodalmi sikei'f, révén megcsinálta a karrier jót. Ma fl^1 társa az apósának. És most már nagy01 ritkán ir. — A családi élet boldogsága kielég' már nem vágyom irodalmi dicsőségre. Hanem a tekintélye meg van állapit/'! azon nem ront az, hogy mostanában neiu És az öreg kereskedőnek iszonyúan iml'0 nál, mikor néha rászól: I — Ön olyan komikus a zsugoriságául, hogy meg kell irnom. Ön egy kabinetah1' A kabinetalak erre csendesen kinyitja erszényét és megiratlan marad.