Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-08 / 129. szám

JÖÉsS Wm 1911 junius 8 DELMAGYARORSZAG 5 p A szegedi vasúti hid, a felsötorontáli ármen^ tositő társulat partburkolatai, kísérleti állomása a munka alatt lévő kilencvenegy számú átvágás létesítése, a törökkanizsai partkiképzés, a zentai vasbeton-rakpart, az ottani zátony kotrás stb. állandóan lekötötte a vendégek figyelmét. $ Kiszálltunk a padéi Aranka-zsilipnél, azután a hajón ismét megozsonnázva megnéztük a pótenérei partbiztositási munkát a kilencvenötödik számú átvágás felső mederáttöltósót, este nyolc órakor pedig érkeztünk Óbecsóre, hol az ottani társulatok részéről Martinovits Pál dr elnök, Galambos Pál dr, Botka József választmányi tagok, Pálffy Dezső igazgató-főmérnök, Kovácsics dr főszolgabíró, Gyarmathy bíró, Vörös jegyző ós a község sok más előkelősége, Vojta János Perenccsatorna főmérnök, a magyar aszfalt részvénytársaság mérnökei ós mások vártak bennünket. Egy egész kocsisorral vonultunk be a községbe és elszállásolás után °gy oly fényes vacsorában volt részünk a milyen csak kiválasztott, kedves vendégeknek juthat osztályrészül. Az ünnepi szonoklatot Galambos Pál dr tartotta éltetve a technikusokat, kiknek működésétől várja a nemzeti és felekezeti válaszfalak teljes lerombolását és a testvériség, egyenlőség és általános jólét megteremtését. Rácz Ernő dr gyönyörű hangjáva' zenekisérettel szebbnél-szebb népdalt adott elő, Páratlan lelkesedést keltve, még éjfél után is szellemes, hazafias felköszöntők hangzottak el. Vendégeink a bácskai vendégszeretettel bőven megismerkedhettek. Ám azért harmadikán reggel hét órakor már hallgattuk — bár nem teljes számban — az aszfaltozó mérnökök tanulságos előadását az amerikai aszfaltról, az aszfol conléeről ós comfriméeről. A bácstiszai ármentesitő társulat utvonala egy részének bejárása után a Ferenc-csatorna óbecsei torkolatának kamarazsilipjót néztük meg, majd a Ferenc-csatorna részvénytársaság részéről adott dus reggeli után folytattuk utunkat a Szeged-hajón. Az óbecse—aracsi Tiszaszakasz mederrendezése Törökbecse belsősége menti Tiszapart a borjosi átvágás stb. ismét sok alkalmat adott az ismertetésre, délre pedig megérkeztünk a zsablyai szivattyútelephez, hol Szécsónyi Tamás dr főszolgabíró, társulati alelnök és Zákits György szakaszmérnök várt reánk a titeli Tisza—Duna töitósföntartási társulat részéről. A szivattyu-telep tanulmányozása után a védtÖltóst néztük meg a zsablyai révig ós ott betértünk a társulati gátbiztoslakáshoz, hol féUyes ebéd várt reánk. Itt is több szívből fakadó felköszöntővel ünnepeltük a lengyel-magyar barátságot, melyet sokkal korábban elődeink vére pecsételt meg. Utunkat folytatva leutaztunk a Bega torkolatához, hol az ottani kamarazsilipet és duzzasztó müvet mutattuk meg és a hajóhídon átkelve vendégeink este hót órakor a személyszállító hajóval Titelről Zimonyba utaztak. Körülbelől kétszázötven kilóméter utat tettünk meg a Tiszán, három napig utaztunk és ®zen hosszú idő alatt egyetlenegy gőzhajóval találkoztunk. Ez a körülmény feltűnt a vendégeinknek és *zt szóvá is tették és méltán: egy ily hatalmas természetes viziut nincsen kihasználva, mert eddig csak a vasutak egyoldalú fejlesztését erőszakolták a hajózás rovására, pedig e két közlekedési eszköz egymást kiegészítve sokkal kedvezőbb eredményre vezethetett volna. Az elkövetett tévedést boldogult Hieronymi volt kereskedelmi miniszterünk ismerte föl igazán, kár a viziuiak fejlesztése érdekében megindított tevékenysége korai halála miatt érvényre nem juthatott. Az olcsó viziközlekedós közgazdasági jelentőségét elvitatni nem lehet, miért is anbak fölkarolása nemzeti szükség, ezért kell, hogy minden törekvésünk odairányuljon, hogy kellő rakodó ós átrakó állomások létesítésével vasutainkat a hajóutakkal szoros kapcsolatba hozva e két főközlekedési eszköz intenziv kihasználását lehetővé tegyük, nem ugy mint most, midőn ezek különállóan egymás megrontását eredményezik. A magyar királyi országos vizépitési igazgatóság részéről a lengyel vendégek vezetésével megbízatván, őszinte köszönetemet nyilvánítom mindazoknak, kik felkérésemre szívesek voltak közreműködni aziránt, hogy vendégeink jól érezhették magukat nálunk és hiszem, — amint azt ki is jelentették, — hogy e tanulmányutjuk sokáig emlékezetes marad nekik. (Vége.) A hosszú élet titka. Egy francia újságíró, hogy olvasóinak „szenzációs életrecipével szolgálhasson", elhatározta, hogy megintervjuolja a francia orvostudománynak azokat a kitűnőségeit, akik már nagyon öregek. A nesztorokat, vagy inkább a Matuzsálemeket, mert mindenekelőtt a pátriárkakort kereste. Szóval azokat, akik kétszeresen illetékesek a hosszú életről beszólni; először, mert fejükön történt a dolog és másodszor, mert a mesterségükhöz tartozik, hogy életszabályokkal szolgáljanak az emberiségnek ós az is, hogy meg tudják okolni, miért hódoltak ők maguk annak az óletrecipónek, amely náluk határozottan eredményesnek bizonyult. A legérdekesebb az egész históriában az, hogy ezek az illusztris és szentéletü öregekj akiknek az élettől már nincs mit várniok, akik már nem áhítozhatnak se vagyonra, se kitüntetésekre, mert bőven van nekik, se hatalomra, mert az egyetlen hatalmat, amelyre pályáztak, már megszerezték, se az életnek semmiféle más örömére, mint a munkára, mert a többi örömön már tul vannak, — hogy ezek a köztiszteletben álló és úgyszólván közhasznú öregek, akiknek nagyszerű kötelessógteljesitósük és függetlenségük tudatában az ördögtöl se kell félniök: valamennyien kötélnek állottak és nemcsak hogy szóba állottak az újságíróval, egy félórával késleltetve, sohase haszon nélkül való és az újságba való nyilatkozatnál sokkal fontosabb, sokkal szükségesebb munkálkodásukat, hanem olyan bőbeszédüsóggel siettek leadni szavazatukat arról a kérdésről, melynek a léhasága és megoldhatatlansága az ő figyelmüket nem kerülhette el, mint amilyen bőbeszédüsóggel a már skartba tett operettprimadonnák szoktak nyilatkozni az ő kedves közönségükről ós kedves szerepeikről, amelyeket már csak ők tartanak számon s amelyek a színház mai látogatójának kinai nevek, meg felejthetetlen sikereikről, amelyekre már a legöregebb emberek se emlékeznek, csak épen ök maguk. Pedig ezeknek a kitűnő Matuzsálemeknek nagy okuk lett volna rá, hogy elbújjanak a vékony ötletü ujságiré elől. Ők ugyanis jóelőre tudhatták nemcsak azt, hogy erre a fölötte jámbor, de egyszersmind — a tudomány szempontjából — frivol kérdésre nem felelhetnek semmi közhasznút, hanem azt is, hogy ha hatan külön-külön felölnek erre a kérdésre, kompromittálni fogják a tudományukat (nem a tudományt, hanem a saját tudásukat). Mert ha a magukon való tapasztalataikból szűrik le az életrecipét, szükségképen mást és mást fognak mondani, aminthogy erről a kérdésről nem is igen lehet valami általánosan érvényest mondani, ami nem volna régóta közismert dolog és igy ki fog derülni, hogy a hosszú élet titkát illetőleg a legvénebb, legbölcsebb és legtudósabb tudorok se tudnak valami értékesebbet mondani annál, amit minden vén asszony mond, sőt ki fog derülni az is, hogy erről még sokáig nem fogunk tudni valami olyan általánosan érvényest, mindenkinek hasznost, ami egyszersmind uj is volna, — mert e tekintetben csöppnyi, általánosan értékesíthető bizonyosság földeritóséhez évszázadok munkája szükséges ... — mert minden élet egy uj kísérlet és minden ember más kísérleti anyag .. . ós mert még az óletszabály se lehet abszolút érvényű, ezen a világon nem lévén semmi egyéb bizonyos, csak az az egy, hogy minden relatív. Mit mond a hat derék öreg ? Az első : naponta két-három órás séta, semmi dohány, semmi szesz, hus, gyümölcs, fekete kávé, 7—8 órai álom. A második: sok pihenő, a főétkezések után hosszabb pihenő, semmi szesz, semmi kávé) semmi tea, naponta pár órai séta. A harmadik: semmiféle túlzás, mérséklet. A negyedik: étkezés után séta, semmi hus, vegetáriánus életmód, aludt tej, nyolc órai álom. Az ötödik: ne éljünk vissza semmivel, hat óra alvás elég, járjunk is, de csak keveset. A hatodik: kerülni minden nyers táplálékot (semmi gyümölcs, retek, saláta stb.), semmi hus, semmi dohány, sok aludt tej. Ilyen kis téren is mennyi ellentmondás! Van, aki a sok járást s van, aki a sok pihenést ajánlja. Az egyik szerint: étkezés után ne sétáljunk, a másik szerint: sőt épen akkor! Az egyik hússal él s két másik int, hogy ne együnk hust. Az egyik gyümölcsöt ajánl, a másik azt mondja: óvakodjunk a gyümölcstől. Van, aki a kávét megbecsüli s van, aki anathémát mond a kávéra. Van, aki nagy súlyt helyez rá, hogy legalább hét-nyolc órát aludjék az ember s van, aki azt mondja, hogy hat órai alvás is elég. Már az álomnál elkezdődik a bizonytalanság. Az egyik figyelmeztet rá, hogy az erösit bennünket, ha becsületesen kialuszszuk magunkat; a másik arra int, hogy ne aludjunk sokat, annyit se, amennyit kollégái ajánlanak, mert a sokat alvás is ártalmas. És aki sokat akar élni, azt mondhatja: „Mit érek az álommal?! Az álom nem élet! . . ." És ne együnk hust, de ne együnk gyümölcsöt se! . . . Mit együnk hát ebben a mai világban, amikor úgyszólván a semmi is drága! . . . Aztán járjunk sokat, mert a mozgás egészséges, de ne járjunk sokat, mert a pihenés egészséges, de ne járjunk sokat, mert a pihenés az élet meghosszabbítása, a mozgás koptat. Ó, istenem, hát mi nem koptat?! Maradna tehát azonkívül, hogy az aludttejnek óceánjait szedjük magunkba, az a régi tanulság, hogy: a szesz nem jó és a dohány se. Félő, hogy ezt a ma nagy vehemenciával becsmérelt, a legelső pillantásra szelidnek látszó mérget még rehabilitálni fogják. Már ma is akadnak, nem ugyan az orvostudományban, hanem a korcsmában ós a kártyaasztal mellett megöregedett, de azért a kilencvenes éveket taposó emberek, akik igy szoktak nyilatkozni a hosszú élet titkáról, kissé vitatható tudományossággal: — Hüdor men arisztón ! . . . mint már a régiek is mondták. Legjobb a viz, kivált ha egy kis borral megtisztitjuk a baktériumoktól. A sok bor se órt, ha jó. De legjobb egy jó pipa dohány. Látja öcsém, ón ennek a pipának köszönhetem a hosszú életemet! Én belém hiába bujt akármiféle baktérium ; körül se nézhetett ós már megette a dohányló. Tudja mi az ártalmas, öcsém ? A szerelem ! Az okoz minden bajt. Vérbajt, idegességet, szívbajt, bánatot, boszuságot, öngyilkosságot. Pfi, a szerelem ! . . . Nincs annál mocskosabb dolog,