Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-04 / 127. szám

26 DÉLMAGYARORSZAG 1911 junius 4 És összevágnak a bámulatos gépezet öszszes kerekei mesteri pontossággal; az anyák megtanulják, hogy csak jót várhatnak a csecsemővédelemtöl és igen kivételes, hogy egy is elmaradjon a „Fürsorgestelle" keze alól. De akkor annak meg utánna mennek és visszaterelik, mert nekik becses minden élet, pedig 800,000 lélekkel gyarapszik évenként Németország nemzeti ereje. Hogy az egészséges gyermekeket nem helyezik el zárt intézetekben ők sem, az természetes, annak az anyjánál van a helye, annak a zárt intézet csak ártalmas lehetne, de épp olyan természetes, hogy aki beteg, azt be kell adni a csecsemőkórházba; nem ugy, mint nálunk, ahol rimánkodnunk kell és könyörögnünk, fenyegetnünk Istennel, meg policájjal, amíg rászánja magát az aggódó anya, aki otthon tizenöt kockacukrot tesz az édeske tejecskéjébe naponta, azonkívül a kvarglin kivül, amit az apa ad kedveskedésnek okáért három hónapos korában szeretett gyermekének. Virágos kórtermek, fehérfiiggönyös kis ágyacskák állnak hosszú sorban ; csupa olyan beteg, akit otthon nem lehet meggyógyítani. Mert semmiféle kórháznak nincs annyi létjogosultsága, mint a csecsemő-kórháznak, ha jól van vezetve; palotákat épitünk tuberkulózis, elmebetegek elhelyezésére, kiadunk milliókat olyan emberanyag eltartására, amely a legjobb esetben sem lesz ép, egészséges ember, de a csecsemőt, aki abszólut biztossággal pusztul el, ha megbetegedett a bélhurutjában, annak nincs kórház nincs klinika sem, azzal nem tud bánni az orvos, csak babonával kezeli a szomszédasszony, sőt ami igen mulatságos volna, ha oly őrületesen szomorú nem lenne, nem is lehet csecsemőkórházakat állítani egykönnyen nálunk, mert hiszen az országos betegápolási alap a csecsemő után csak fél ápolási dijat fizet. Nagy jó uraim, hát suly szerint tetszik mérni a gyógyítás árát? Hiszen annak a csecsemőnek sok-sok ápolás kell ám, még ha egészséges is, hát még, ha már félig megölték. Igaz, hogy hustnem eszik de dajkát fogyaszt meg ápolónőt többet,mintafelnött. És egy csecsemőosztály nélkülözhetetlen kiegészítő részeatejkonyha, gépeivel, tanult személyzetével, ami megint csak pénzbe kerül. Átlag felével kerül többe egy csecsemő teljes kórházi ellátása, mint a nagyobb gyereké, vagy felnőtté s ezzel szemben fél ápolási dij, ez nem jó matematika, mert csak a temetési vállalkozó nyer rajta. Ezt a középkorból eredő szégyenfoltot éppen ideje volna már kicsit megkorrigálni a törvénykönyvben. És azokban a kórtermekben meggyógyulnak ám a gyerekek! És nemcsak az Áugusta Victoriahausban van ez igy, ahol sok az ápolónő, van némi luxus is, — habár betegekre költeni nem kilökött pénz — de menjünk el csak a Berlin város menhelyére, ahol, a város közepén, nagy, kaszárnyaszerű, egyszerű épületben százával vannak beraktározva a beteg csecsemők, ahol még ezelőtt néhány évvel minden nyolc csecsemőre tartottak egy dajkát s ahol ma dajka alig van; láttam egy nyolcvanágyas csecsemőosztályt, ahol egy se volt, ahol a csecsemők — csakis betegekről van szó — kizárólagosan mesterségesen tápláltattak és fejlődnek és gyógyulnak meg ugy, hogy az bámulatos. Két hét alatt a két intézetben egy gyereket láttam meghalni. Lehet hát instálóm, csecsemőkórházakat építeni is. fenntartani is; lehet bennök olyan eredményeket elérni, mint amilyenekről nem is álmodtunk eddig, ha ... Ha majd tudni fogunk csecsemőgyógyitást, h majd nem elcsapott cselédeket fogadunk fel csecsemőápolónőknek, ha majd nem hiszszük azt, hogy pár hotes kurzussal meglehet egy analfabétának tanítani a csecsemőápolást; ha majd nem angol nurseök és német betegápolónők lesznek az egyedüliek Magyarországon, a kik tanultak is, tudnak is, nemcsak szagoltak csecsemőápolást. Ha majd megtanulták a pályakereső nők, hogy ez is egy tisztességes darab kenyér és van olyan puha is, mint az irodista kisasszonyé vagy az óvónőé, legfőképpen pedig amikor arra tanítottuk meg őket, hogy nem elég a gyereket tiszfába tenni, hanem szeretni is kell; hogy „gondozó nő" annyit jelent, hogy gondja is legyen arra a gyermekre, akit rábíztak. Ha majd a csecsemővédelem a születés percében kezdődik, nem pedig akkor, mikor már félig haldoklik az éhező anya elnyomorított csenevész magzatja. Ha majd az ujszülötthöz nemcsak a Nestlegyár hirdetése fog odatalálni csalhatatlan bizonyossággal, hanem a hivatalból kiadott utasítás is a csecsemőápolásról. Ha majd a magyar gyermekvédelem hatalmas karja minden parasztkunyhóba el fog jutni széles ez országban s az ab-ab, vaskalap mellett azt is fogják tanitani minden iskolában, — mondjuk, hogy bábuval játszás közt, mint Amerikában — hogy mint kell gondozni, ápolni, táplálni egy csecsemőt, ha majd . . . ej, sokáig folytathatnám ; bizzuk Bosnyákra és Ruffyra, ha meg lehet csinálni, ők megcsinálják, mert ők tudják a legjobban, hogy a még hiányzó, csecsemővédelmi akciónál nincs sürgősebb kérdése az országnak; ez az egyedüli módja, hogy a magyarság számbeli túlsúlya megmaradjon. Modern otthon. (Saiát tudósítónktól.) Bizonnyára sohasem foglalkozott annyit a művészeti irodalom a lakóház problémájával, mint manapság. Szinte az a veszedelem fenyeget, hogy az építészet e szép feladatát előbb fogják megoldani, körülhatárolni tízparancsolatát megszerkeszteni nyomtatott papiroson, mintsem az első, minden porcikájában modern s önállóan fejlesztett lakóház fölépül. Bizonyos fokig veszedelmes volna ez azért, mert igy a művészi szabadság keresése észrevétlenül akadémiává fajulhat. Gyenge építészek — s a többség természetszerűen gyenge—könnyen elvesztik lábuk alól a talajt s belekapaszkodnak a teoritice már szépen megállapított „művészi igazságok"-ba. Mindig balesetet jelentett, ha a művész valamely- esztétikusnak eleve megállapított dogmáit készpénznek veszi s követi. Mint ahogy a Winkelman-kovszak, a Mengskorszak bizonyos centrumokban sablonossá zsugorította a művészetet, ugy sablonossá fajulhat a gyengébb művészek nagy tömegének kezén minden modern törekvés, mihelyt tollal állapit meg oly követendő igazságokat, amelyeket az építésznek az ő sajátos anyagaiból, az ö sajátos céljainak megfelelően egészen önállóan kellene — nem kutatni, de rögtön valóra váltani. Kissé gondolkodóba ejt tehát minket az az óriási irodalom, amely — kivált Németországban — rohamlépésben igyekszik megelőzni a modern otthon problémájának megoldását. Meg vagyunk győződve róla, hogy soha esztétikai elmélkedés közvetlenül nem vitte előbbre magát a művészetet, bár tagadhatatlan, hogy bizonyos alkalmakkor ép a teoretikusok, ép a művészeti írók véghez tudták vinni azt a feladatot, hogy uj művészeti irányoknak helyet erőszakoljanak ki az akadémiákkal szemben s a rokonszenv, hit és bizalom őrzését csepegtették a közvéleménybe. Ez az irodalomnak utegyengető hatása. De eredményeiben alaposan különbözik az irodalomnak attól a munkájától, amely kész recipét — mühelynyelven : akadémiát — szolgáltat a művészeknek. • A moder otthon problémájával egész könyv" tárra való kötet foglalkozik Európa legkülön félébb nyelvein. Tárgyalják már nemcsak művészeti könyvekben, folyóiratokban s hírlapokban, hanem szociális, egészségügyi technikai, humanitárius, moralista, söt vallás! ügyi értekezésekben is. A kérdésnek külön folyóiratai is vannak. Támadtak otthonépitő kapacitások, akik soha még házat nem építettek, de a dogmatikus hidegvérrel pontosan megállapították, hogy annak minden porcikája milyen legyen. Ez véleményünk szerint meg. lehetősen terméketlen munka. Az ily építkezés művészi feladat s teremtőjét várja. Várja azt a kőmives Nagy Sándort, aki a teóriák gordiusi csomóját egyszerűen kettévágja s nyugodtan megépíti a maga épitész-zsenieje szerint a házat. Ki tagadná aztán meg a teoretikusokté'azt a szabadságot, hogy e ház láttára elmélkedésekbe merüljenek s megállapítsák, jó-e, rossz-e? Ez a szép szabadsága megmarad a kritikának s e munkálkodásával, ha az lelkiismeretes és elfogulatlan, derekas hasznot is szerezhet a művészet ügyének. Vájjon megszületett-e már az a nagy kőmives, akit oly mohón vár most az otthon problémája? Nem tudjuk. Nagy fölforgató, ujitó hatása legalább nem érzik még meg a kontinens nagyobb felében. Előfutárjainak száma meglehetősen nagy. S e szorgalmas légiótól senki sem fogja elvitatni azt az érdemet, hogy bőséges kísérletekkel előbbre vitték az ügyet. Olykor nagyon szép megoldások hirdetnek valami hajnalhasadás-félét s ép az ily sikerek alkalmasak arra, hogy más művészek bátorságát, kedvét öregbitsók s a közönség bizalmát növeljék. Természetes, hogy ezek mellett kellemetlen szomszédok gyanánt emelkednek az elhibázott próbálgatás termékei, féltehetségek, külsőségekbe kapaszkodó épitők szárnypróbálgatásai. Miután a többség minden téren korlátolt tehetségekből áll elö, természetes, hogy a modern lakóház föladatával bajlódó építészek többsége sem alkotott remekmüveket. Ellenkezőleg: a gyengék nagy hada súlyosan kompromittálta a nagy közönség szemében a modern törekvéseket. Ez nem lehet másként. A konvencionális uj-renaissance, uj-barokk, uj-rokokó stílust mivelő építészek minősítési táblázatában ugyanezt az arányt találjuk meg, de ezektől a közönség nem veszi rossz néven a banalitást, a köznapiságot, a lelki szegénységet, mert a hagyomány-szentesitette stilusok szép emléke, jó hírneve és érdekes patinája mentő ürügyül szolgál. Annál kegyetlenebb a közvélemény azzal a Kolumbussal szemben, aki képtelen Amerikát fölfedezni. Valljuk be tehát, hogy az otthon problémáját megoldani vállalkozó modern épitőmüveszetre gyanakvó szemmel sandit a közönség. Szinte bátor férfiúnak látszik az az ember, aki telkét és pénzét kiszolgáltatja a probléma valamely: modern apostolának. * Egészben véve, főkép, ha az arclütcklonikns szempontot hangsúlyozzuk, a mai megoldások még nem jelentik a modern olthon teljes művész* [ kialakulását. Ez korántsem vonja meg a művészektől azt a reményt, hogy e megoldás még! sikerülni fog nekik. Németország sok városában látunk oly jelen' j ségeket, amelyek igazolják, amit most irtunkSok helyen még a formák túlságos nehézkessége ellenkezik a modern otthon családias jellegével. A formák e nehézkessége tehetség' telen építőművészek kezén néha sziklából vágott mauzóleummá változtatja az élet legderű'; sebb céljait szolgáló kis családi házat. Aki Darmstadtból vagy bármely nagy német város villatelepéböl Hollandiába kerül s AM'l sterdam vagy Rotterdam peremén elsétálgat » modern családi házak diszes és kedves sora' közt, megerősbödik abban a vélekedésében) hogy sok modern német ház nem nőtt ki szei" vesen az élet szükségleteiből, hanem bizonyos fokig a műhelyek szülötte. Hollandiában sok oly családi házat találunk, amelyek igazán m®'. gukon viselik a genius loci bélyegét, amelyek egészen benn gyökereznek a hollandi élet tala' jában s valóban a hollandi ember napi foglala' toskodásából, élete módjából, vágyaiból, tempe' ramentumából, apró kedvteléseiből születtek meg. A modern amsterdami családi házból K>' olvassuk lakója pszichéjét. Kicsinyek ezek 9