Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-04 / 127. szám

. 1911 junius 4 délfíagvarorszAg 25 A berlini csecsemökórházak. Irta Herend Miklós dr egyetemi magántanár. Nincs még több, mint ötven esztendeje, Rogy a kórház fogalma elég jogosan illett bele Dante borzalmai közé; a kórházi üszök a kiütéses tifusz, az qrbánc, sebláz, gyermekágyi láz voltak az asszisztensei a főorvosoknak, ok végezték a rendeléseket és végezték a beteggel is. Aztán jött Semmelveisz, jött Lister, jött a tisztaság és az orvosi felelősség korszaka és ma sehol sem találhatja meg ugy a gyógyulást a beteg, mint a kórházban. Hogy az épen kihasadt virág, a fejlődő csecsemőélet mennyivel könnyebben hervad fil, legjobban bizonyltja, hogy azok a rendszabályok, amelyek a gyermekágyasok és sebesültek megóvására elegendők voltak, hiábavalóknak bizonyultak a csecsemőknél, akiket épen ugy pusztított tovább is a hospi'alizmus, mint ezelőtt s alig tiz éve annak, 'mgy e nehézségeket legyőzni óriási munkával ós kitartással, főleg pedig gonddal és szeretettel, végre sikerült. Igen számos példát lehet fölhozni, ahol még ma sem sikerült eltüntetni a csecseinők összehalmozásáhak ártalmát, de ezek semmit sem bizonyítanak egyebet, mint azt, hogy nem vágnak ^ég össze a gépezet összes kerekei; bizonyítanak ellenben azok az intézetek, ámenekben megmutatják, hogy igenis el lehet kerülni a hospitalizmust, lehet halmozni Szásával is egy házba a csecsemőiket ós meggyógyítani. A berlini Kaiserin Auguste Victoriahaus Zltr bekampfung der Sauglingssterblichkeit ma olyan eredményeket tud fölmutatni ámenek még a szakember előtt is hihetetlennek tűnnek föl s maga Keller professzor, az intézet zseniális direktora mondotta, hogy ennyit nem várt ő sem. Láttam a koraszülöttek osztályán életben tartva egy nyolcszáz grammos gyereket — most már négy hónapos ós három kiló — és születése óta mesterségesen van táplálva. Végignéztem az intézetben született husz koraszülött fejlődési görbéjét; nagyobb részük mesterségesen volt táplálva s a husz közt csak egy halt meg. Boldog isten, mikor érjük meg mi azt, hogy az egészségesen, erősen született magyarok közt, akik az anyjuk emlőjéről szívhatják az életet, csak öt százalók fog meghalni. (Ma husz százalék.) Láttam az egészséges csecsemőket, akiket hónapokig tartanak az intézetben tudományos megfigyelések okáért s akik ugy fejlődtek, liogy gyönyörűség volt rájuk nézni s akiknek fejlődési görbéje csak ugy kiabálta, hogy „itt nincs hospitalizmus". És láttam a beteg csecsemők osztályát ós elnéztem naphosszat azt az ápolást, amiről nálunk nincs fogalma senkinek; elnéztem, hogy aggódik az Antónia testvér egy súlyos bélhurutban lihegő beteg ágyánál; hogy nem tudja ott hagyni, hogy kémleli, lesi minden mozdulatát, szeme rebbenését, akárcsak az anyja lenne. Igaz, igaz, hogy a betegek nem olyan súlyos állapotban kerülnek ott be a kórházba, mint nálunk, ahová akkor hozza már csak az angyalcsináló asszonyság, mikor már megbízik benne, hogy nem fogunk rajta segíthetni, de viszont igaz az is, hogy odakünn Németországban alig divat már a szoptatás, alig egy harmada a csecsemőknek szopik és mégis kedvezőbb a csecsemők halálozási arányszáma, mint nálunk, ahol a mesterséges táplálás még alig terjedt el. És dacára annak, hogy ötször, sőt nyolcszor kövesebb a szoptatás dacára elhalt csecsemők száma, kellő ápolás mellett, mint a mesterségesen tápláltaké, Berlin városa büszkén mutathat rá évente rohamosan csökkenő csecsemőhalálozási arányszámára, mert hiszen ők tudják, hogy Germánia kardját ez is erősebbá "kalapácsolja. És megnéztem a berlini „Fürsorgestelleket, ahová az egészséges, vagy könnyű beteg csecsemőket viszik el bemutatni és továbbra kikérni az orvosi tanácsot. Van, akad ilyen nálunk is, ha sokkal kevesebb is, mint amennyi kellene. De nincs olyan egy sem, mint amilyet künn láttam, ahol egy délután huszonöt csecsemőt — mind mesterségesen táplált — mutattak be és mind a huszonöt jól nézett ki, mind gyarapodott, mind nevetett és örült az életnek, nem ugy, mint a mi aggastyánképü szomorú sorvadt betegeink, akiken látszik, hogy elszenvedtek már egy életre valót és nem kell már nekik tovább. Az anyakönyvvezetői hivatal minden veszélyeztetett (például házasságon kivül született) gyereket bejelent a Fürsorgestellonek, az pedig gondjaiba veszi mindegyiket; kiküldi hozzá rögtön a kitanított gondozónőjét, aki fölajánlja neki az állami támogatást, kitanítja, hogy bánjon vele, a törvénytelen apát felelősségre vonja a „Generalformundsehaft" s valahogy kikerül igy egy kis költség is. Az uj munkástörvény szerint hat hétig kapja a fizetését a gyermekágyas asszony munka nélkül, két héttel előbb és négy héttel a lebetegedés utánig, aki szoptat, az szoptatási prémiumot is kap hat hétig, vagyis többet, mint a közönséges betegpénzt. fi feete nő. Éis szőke lányok könnyű Ubbenésén * törékeny ajkán én már tulvagyok: badd láncoljanak éltük tompa késén, Más játékszer kell és más temető: Uz én .hajasbabám és esti ékem a nagy árnyéku, telt fekete, nő, ha álmos délutánokon utcán jő, vagy egy szobor mögött vár °ty néma, mint egy gyászoló rokon. bő ruhája van és borús melle * mint gigászi szökőkút müljó cseppjei, te<ite bus üdvét felém ugy lövellj e. <Ji fekete nő! Ó, fekete angyal! yi széles szárnyaidba rejtesz él: üdvösöllek fáradt szívvel, agygyal, >Hfnt karcos rumtól részeg tengerész, ^ indigóval és drága gyapottal rKkottan jő és partraszállni kész: ® az óhajtott, a híres szárazföldön 'sah körülnéz és bambán elterül a kincsektől s a mámortól üvöltőn . • • kékete nő: indigóm és gyapotom vagy te nékem feli melled az én telt hajóm! ,st tested bus csodája: részegségem . . . Somlyói Zoltán. Tűikor az ég őzőoruf. Mikor az ég gyönyörű kék, Milyen messzi van a halál .... A halál mily messzi jár! Mikor az ég bárány felhős: Lenn az élet milyen tarka . , . Milyen tarka lenn az élet . . . S mikor az ég megvillánilik; • Egy koporsó milyen kicsi . . . Milyen kicsi egy koporsó. Szombati-Szabó István. est a Ularoson. — Segantini kép. — Lobogva hull a csöndes nyári légbe Száz lánggal égő, bomlott rózsakéve. Soká mulatgat a búcsúzó féng, Egy távoli templom rézfedelén. A kis felhő, mely ott keletre száll, Aranyba foglalt nemes tüzopál. A Maros színén nincs egy habfodor i Birokra kél rajt' ksfcJcsl á bíbori S hogy lejt aldbb-alább a napgolyó Büvösebb kékbe borul a folyó. A parti fűzfák odvas, szürke törzse Reszkető sávot ejt a víztükörbe. A méla csöndbe nem vág semmi zaj — Álmodó halkan úszik egy tutaj. Erdély felöl, tüzittas alkonyatba: A kormányosa néz merően a napba. Rúdján pihen két izmos férfikar És evezője vizet nem zavar. Vörös arany a régi, korhadt sajka — És bronzszobor a néma ember rajta. Akinek fáradt, elgyötört lelkébe Ringató lágyan szól az esii béke: Egy édes percre karjába simul S issza a szépet öntudatlanul . . . A kimagasló hasábfdlombra Egy asszony ült — haja sugárból fonva, — Dolgos kezének józan nappalán Tán csak kopott, fakó munkásleány. De most, hogy ráborul a rózsafény: Csodaszép, mint egy égi tünemény, Martini Hildái