Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-15 / 136. szám

1911. június 15. DÜLMAfiVÁRÚftSZAfi 5 Erdőhegyen 1907-ben meghalt Biró István. Halála után Pálfi fölmutatott az örökösnek egy ezer koronáról szóló kötelezvényt, mely össze­get ő az elhunytnak még életében kölcsön­adott. Tanukat állított és meg is nyerte a pört. A följelentés szerint a tanuk meg lettek vá­sárolva, még pedisr valami tizenöt tanút vett meg Pá;fl Bálint. Ugyanígy tette tönkre Káli István erdőhegyi lakost is egy kétezer koronás hamis váltó segítségével. A szerencsétlen em­bernek az utolsó párnáját is elárvereztette. Kísérletet tett arra is, hogy a pár hónappal ezelőtt elhunyt Biró András hagyatékát meg­szerezze. Végrendeletet hamisított, melyben Biró huszonötezer koronát hagy rá. Ezt a végren­deletet föl is mutatta, de mikor az örökösök erélyesen léptek föl ós följelentéssel fenyeget­ték, megsemmisítette a hamis okiratot. Pálfinak mindezekben a manipulációkban hü segítőtársa volt Kapros János, a sógora. Meg­jegyzendő, hogy Pálfi ellen az aradi törvény­széken eljárás folyik többrendbeli okirathami­sitás miatt. A csendőrség mindkettőjüket le­tartóztatta ós most beszállította őket az aradi ügyészség fogházába. fk választás napja. — Gerliczy Ferenc báró győzött. — (Saját tudósítónktól.) Elvégeztetett, amire napok óta lázas érdeklődéssel és a végletekig feszült várakozással készült a város választópolgársága. Az egymással szemben álló két tábor meg­vivta a választási harcot és annak eredménye az lett, hogy Ivánkovits Sándor dr választási elnök a késő esti órákban Gerliczy Ferenc bárót jelen­tette ki az első kerület megválasztott képviselőjének. Nyilvánvaló, hogy az eseményeknek ilyetén módon való befejeződése nem fedi egész terjedelmében a csata előtt elfoglalt álláspontunkat. De bizunk abban, hogy a képviselőnek megvá­lasztott Gerliczy Ferenc báró becsü­letes őszinteséggel nagyratörő igyek­véssel és nemes intenciókkal fog igye­kezni a választási kampány alatt han­goztatott liberális elvek diadalra jutta­tására. Bizunk abban, hogy a nagy célokra hivatott nemzeti munkapárt kebelében röviden megtalálja a helyét, amely a sablonos elhelyezkedésen jóval felül való érzékét fog kölcsönözni uj munkásságának, politikai és egész köz­életi szereplésének. Hisszük, hogy a szenvedélyektől föl­izgatott város élete huszonnégy óra alatt abba a rendes mederbe tér vissza, amely a józanságáról, közéleti higgadt­ságáról és folytatólagos munkásságáról hires polgárvárost: Szegedet mindig jel­lemezte. Nagy emlékű Bánffy Dezső báró halála után a szegedi első kerület­ben a nemzeti munkapárt zászlója lobog diadalmasan és az nekünk elég ahoz, hogy minden látszólagos veszteség el­lenére is győzelemről számoljunk be. Részletes tudósitásuDk ez: Szavazás olött. A városháza főbejáróját deszkapalánkkal még kedden kétfelé választották. A jobboldali részt az Eötvös-párt, a baloldali részt pedig a Ger­liczy-párt szavazói részére tartották fönn. A kapuk előtt mind a két részen mozgalmas élet uralkodott. Ugy az Eötvös-, mint a Gerliczy­párt választóit rezesbanda, meg cigányzene­karok szórakoztatták. A városban mindenfelé kocsik száguldottak, amelyek hordták a választókat. Az Eötvös­párt irodájában, a Tisza-szállóban mozgalmas volt az élet. Nyolc órakor több száz szavazó vonult innen zárt sorokban a választási helyi­ségig, útközben lelkesen éltetve a jelöltjüket. A Gerliczy-párt szavazói is zárt sorokban vo­nultak föl. Fönn, a választási helyiségben, a szavazás megkezdése előtt az elnökök elvégezték a tör­vényes intézkedéseket. A választási elnök Ivánkovits Sándor dr és a második szavazat­szedő-küldöttség elnöke, Csonka Ferenc meg­eskették az azonossági tanukat, majd sorsot húztak, hogy melyik jelölt választói kezdik meg a szavazást. Az első szavazatszedő küldöttségnél a sors az Eötvös-pártnak, a második küldöttségnél a Geriiczy-pártnak kedvezett. (Megkezdik a szavazást.) Pontban kilenc órakor kezdték meg mind a két küldöttségnél a szavazást. A választási elnök Ivánkovits Sándor dr, küldöttségi elnök Csonka Ferenc. Helyettes elnök Fári István és bástyái Holtser Aladár, választási jegyző a választási elnök mellé Rack Lipót dr-t, a küldöttségi elnök mellé Ör­dög Lajos dr-t, helyettes jegyzőkké Vig Józsefet ós Barna Györgyöt küldték ki. Az I. törvényhatósági választási kerület és Újszeged választópolgárai a városházi tanács­teremben Ivánkovits Sándor dr választási el­nök, a II. és III. törvényhatósági választási kerület választópolgárai pedig a bizottsági te­remben Csonka Ferenc küldöttségi elnök előtt adták le szavazataikat. Az Eötvös-párt bizalmi férfiai: Szakács Jó­zsef dr, Vass Károly, Polgár László ós Holtser Tivadar. Azonossági tanuk: Székely Vilmos drés Déry Ernő. A Gerliczy-párt bizalmi fórfiai: Hajahács László', Kiss János, idős Balogh Ferenc ós Striegl József. Személyazonossági tanuk: Kocsis Benus, idős Temesváry Imre és Farkas István. Eötvös Károlyra az első szavazatszedő kül­döttségnél elsőnek a következő husz választó szavazott le: Ganzl Jakab, Hollánder József, Várnai Dezső, Király Károly dr, Hacker László, Szivessy Lehel dr, Hochstátter Mór, Weisz J. Hugó, Győri Henrik, Engiánder József, Pollák József, Tauszig Ármin, Nagy Ferenc, Kun József, Havas Soma, Bauer József, Brüller Gyula, König Salamon, Tímár József, Zeisler Henrik. A második turnusban az első szavazók egyike volt Rósa Izsó dr, a nemzeti munkapártelnöke. A Gerliczy-pártra az első turnusban ezek szavaztak : Bokor Pál, Jászai Géza, Hájas József, Batta János, Brauswetter Ottó, Nagy látván, Árvay Kálmán, Kálmán Benő, Hogyor József, Kár­páthy Károly, Fekete Ipoly, Torma Károly, Prolog József, Révész Láazló, Bagáry László, Zsótór László, Varga Sándor, Aigner Nándor, Aigner Károly dr és Zimmermann Pál. A második szavazatszedő küldöttségaél el­sőknek : Sebestyén József, Kalmár Lajos, Goldschmiedt Lajos dr, Franki Antal, Reiniger Jakab, Grünleld Kálmán, König Jenő, Spitzer Sándor, Halas Gyula, Csányi Sándor, Samu Adolf, Adler Rezső, Kertész Izidor, Vér Fe­renc, Faragó Albert, Pikó István, Pillner György, Flebs Péter, Schorr Ottó és Ambrózy Tivadar szavaztak Eötvösre. Pillner György neve a választók névjegyzé­kébe tévesen Pildnernek volt beírva és ezért a Gerliczy-párt bizalmi emberei kifogásolták ezt a választót, azonban az elnök a szavazatot elfogadta. Gerliczy Ferencre elsőknek Csemegi Imre, Polezner Zoltán, Lorch Péter, Bába La­jos, Domonkos Mihály, Böröcz János, Szuturi Konrád, Timina Ödön, Stemwalter Ödön, Jekel­falussy Dezső, Székely Ferenc, Csukonyi Fe­renc, Csukonyi Mihály, Czibula István, Keserű Imre, Szappanos Péter, Gerencsér László, Buocz Lajos, Schultheisz Károly, Haskay Ferenc és Beretvás Bálint szavaztak le. Tiz óráig rendben megy minden. Tiz óra után azonban az olsö szavazatszedő küldöttségnél a Gerliczy-párt már nem tudja kiállítani a húszas turnusokat, ami itt Eötvös javára billenti a mérleget. Fél tizenegy órakor a szavazatok aránya ez volt: Eötvös 240 Gerliczy 217 A választás mindjobban izgalmassá válik Mindkét pártban nagy a lelkesedós. Az utcá­kon lobogós fiakkerek futnak végig. Hajszolják a szavazó polgárokat. A korzón, a városháza körül kíváncsi tömegek csoportosulnak és lesik az eredményt.­Hogy a választáson semmi incidens ne tör­ténhessék, a városházát megtömték rendőrök­kel. A nagyobb biztonság okáért két század negyvenhatost rendeltek a városháza udvarára., A választás mozgásba hozta az egész várost Óriási izgalommal lesik percről-percre a szava­zások állását. Negyed tizenkettőkor az ered­mény: Eötvös 326 Gerliczy 294 Érdekes választási trükköt eszelt ki a Ger­liczy-párt. Eötvös-pártiak a szavazókat auto­mobilon szállították, de csakhamar elfogyott a benzinjük. Kerestek benzint az egész városban, de soholsem kaptak. Később kiderült, hogy a Gerliczy-pártiak vásárolták meg az összes benzint a városból. Féltizenkettőkor még mindig tömött sorok­ban vonultak föl a szavazók. Az első szavazat­szedő bizottságnál már csökken a szavazók száma. A második szavazatszedő bizottság még ontja a turnusokat. Féltizenkettőkor az eredmény: Eötvös 337 Gerliczy 329 Délután. Ebéd után nagyon megcsappant a szavazók száma. Az első szavazatszedő bizottságnál alig szállingóznak a választók. A második küldött­ségnél mind a két párt még erősen birja a tur­nusokat. Közben odalenn elered az eső, a nagy zápor széjjelkergeti a tömeget és a szavazók is csak gyéren jönnek. Mind a két párt szava­zói azokból kerülnek ki, akik már régóta a ter­mekben vannak. Két. órakor ez a szavazatok aránya: Eötvös 554 Gerliczy 538 Ez az arány azután sokáig megmarad. Eötvös az első szavazatszedő bizottságnál állandóan fölényben van, a második szavazatszedö bizott­ságnál pedig teljesen egyformák a szavazatok. Fél három órakor ez a szavazatok állása: Eötvös 583 Gerliczy 563 Perjóssy Lászlót, Szarvady Lajost és Koós Elemért, akik Eötvösre szavaztak, lelkesen megéljenzik. A katonaság a kapu alatt Binder Benő szá­zados vezetésével, hátizsákkal ós töltött fegy­verekkel állandóan készenlétben van. Csak há­rom óra után teszik kényelembe magukat a katonák, miután a tisztek meggyőződhettek arról, hogy a hangulat békés és rendzavarás előreláthatólag nem lesz. Fél négy órakor a szavazatok állása a kö" vetkező: Eötvös 660 Gerliczy 641 A második szavazatszedő bizottságnál még mindig rendes turnusokban szavaznak, az első bizottságnál ellenben minden öt percben szavaz egy ember.

Next

/
Thumbnails
Contents