Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-31 / 123. szám

1911 II. évfolyam, 119. szám Csütörtök, május 123 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám • Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., Városház-utca 3. szám a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . K 12' negyedévre. K 6'— egy hónapra R 2Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 305 m Kiadóhivatal 53& Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma ÍZS— ELŐFIZETÉSI egész évre . K 28'— negyedévre . K V— Egyes szám AR VIDÉKEN félévre . . . R 14 — egy hónapra K 2'40 ára 10 fillér „Szent háború" jeligével. Szóharcot jelentettek be a katonai pörrendtartás ellen. Hogy szóharcot ígérnek, eltűrhető. Hisz egyebet nem tehetnek. Dehogy mint szent háborút jelentik be az egész úgynevezett küzdelmet, hát — ez is eltűrhető. Egyszerűen azért, mert nem veszedelmes. Mert minden inkább, mint szent háború, aminthogy például Apponyi Albert, Polónyi Géza avagy Rakovszky István szájából még a kongregációs küzdelem se szent háború. A bejelentett szent hadakozás miatt szükségesnek tartjuk idézni azt, hogy a nemzeti munkapárt utolsó értekezletében, az igazságügyminiszter, a katonai pörrendtartást ismertetvén, előadott egyet-mást az előkészítő tárgyalások előzményeiről, melyeknél szükséges megállanunk, mert találóan világítják meg a szituációt. A miniszter, igen diszkréten, „történeti előzménynek" mondotta előadásának ezt a részét s mi is tartjuk magunkat az ő terminológiájához. Ezt a történelmi előzményt az igazságügyminiszter abban foglalta össze, hogy mikor a Héderváry-kormány az ügyek intézését átvette, a katonai pörrendtartásról olyan tervezetet talált, mely egyazon szakaszban kontemplálta a nyelvkérdés szabályozását Magyarországra és az osztrák tartományokra. Ami annyit Éjjel a folyóparton. Irta Simon Maixeroy. i. Ketten beszélgettek, két öreg, szomorú jóságos fin. Esztétikusok, hivatásos műbírálók rossz drámának neveznék azt a drámát, amelybe beleillesztenék ezt a beszélgetést, ugy, ahogy beszélgették és ahogy itt következik. Nincs meg benne a beszélgető embereknek az a különbözősége, mérsékletben, meggyőződésben és világnézletben való az a másnemüsége, ami az esztétikusok, a hivatásos mübirálók szerint kell ahoz, hogy a drámában a beszélgetés dJámai, eleven legyen. De az ördög vigyen ez egyszer minden esztétikust, hivatásos mübirálót, drámát és drámaírót és minden szomorú históriát, ami az élet és a fantázia aprólékaiból rakódik össze. Bizony a fantáziának is jobb dolga lehetne, minthogy mindig sötét színekbe burkolódzék és fekete színekkel fessen. Aki sirni és szenvedni tud, azt végigcibálja az élet az összes sötét szinek palettáin. Miért nem olyan a költészet, az égi szózat, hogy közelebb vigyen a megnyugváshoz, a hithez, ha nem abból táplálkozik, ami emberi, természeti, társadalmi, szóval miliő. Szürkület volt, amikor egymásba mosódnak nemcsak az árnyak, de az emberek is, amikor a bútorok belévesznek a sűrűsödő feketeségbe és amikor a sötétségen már jelent, hogy e szabályozás elfogadása esetén, az osztrák törvényhozás vitát folytathatott volna a katonai pörrendtartás magyar nyelvi dispozicióinak lényegéről, e dispoziciók szavazás alá kerültek volna az osztrák parlamentben s végső eredményben az osztrák reiclisrat hozzájárulásától tétetett volna függővé a nyelvkérdésnek Magyarországon való szabályozása. Az igazságügyminiszter elmondotta, hogy ugy Héderváry gróf miniszterelnök, mint ő maga is, már az első értekezleten kategorikusan kijelentették, hogy ezt a rendelkezést ők nem állják. Mert a rendezésnek ez a módja nem felel meg a magyar igazságszolgáltatás szuverénitásának és nem felel meg annak a jognak, melyet mi a mi területünkön föltétlenül gyakorolni óhajtunk. A Héderváry-kormány első dolga tehát az volt, hogy elvileg kimondotta, hogy a magyar bűnvádi pörrendtartásban csak a magyar területre vonatkozó nyelvkérdés szabályozható. Ebbe nem engedünk beleszólást az osztrák törvényhozásnak, melynek semmi köze ahhoz, hogy mi a magunk nyelvi viszonyait miképen szabályozzuk. Rendezze Ausztria a maga területén a nyelvi kérdést, ugy, ahogyan akarja s ahogyan azt az igazságszolgáltatás érdekében jónak látja. Nekünk azonban itthon a szabad kezünket fönn kell tartanunk. nem tör utat a világosságnak egyetlen sugara sem. Ilyen szürkületben ül egymás mellett, nem egymással szemben ez a két ember, a két öreg, szomorú, jóságos, beszélgető fiu. Alig látszottak. A ruhájuk belefurakodott az egyre sötétedő szin falánk egyhangúságába, a karosszékre támasztott ós fölfelé néző fólpiros arcuk pedig olyan volt, mint a fekete keretbe burkolt élettelen viasz, amelyet nem is nagy ügyességgel festett meg valaki az élet színeivel. A hangjuk monoton volt, olykor reszkető, aki hallgatta őket, gyakran azt hihette, hogy a hang nem felőlük jön, hanem feléjük megy ós aki beszól, valami szellem ebben az egyre sűrűsödő, forró és csöppet sem nyugalmas szürkeségben, valami szellem, akit az emberi igazságszolgáltatáson felül álló Igazság hivott föl pár pillanatnyi életre. A gondolkodásban egymáshoz nagyon hasonlatos, az egyre sűrűsödő szürkeségben egymás mellett ülő, árnyékukban összefolyó két szomorú ember ezt beszélgette: — Különös. Eddig mindig azt vallottam, hogy nincs lelki erő. Kinevettem azokat, akik a lelki erőre apelláltak és Schnitzlerre, ebben a logikájában józan és fölényes, költészetében — Ugy-e hihetet len és merész — okos és logikus emberre hivatkoztam. De most, ma, ebben a pillanatban azt mondom, hogy van lelki erő. Igenis, van lelki erő. Nem bennem, hanem benned és még sok-sok emberben köztetek. Ebből az elvből indult ki a magyar kormány s igy jött létre az előterjesztett mai 80. szakasz, amely a területiség elvét gyakorlatilag is megvalósítja. A jogi helyzet tehát az, hogy Iesx két egészen egyforma bűnvádi pörrendtartás, mely az alapelveket s a pörrendtartás érdemi részét egyformán szabályozza s csak a 80. szakasz különbözik, amennyiben abban mi kizárólag a magunk nyelvhasználatát szabályozzuk s egyben utalunk arra, hogy az osztrák tartományokra nézve a nyelvhasználatot az ott fennálló jogszabályok szabályozzák. A kérdésnek ez a része tehát teljesen világos. Ajelenlegi kormány az örökül kapott rendezést törvénytelennek, igazságügyi szuverénitásunkat sértőnek találta, fölborította, megkorrigálta. Teljesítette kötelességét. Elismerés jár neki a szilárdságáért. De van ennek a kérdésnek másik oldala is. A miniszter szavaiból ugyanis kétséget kizárólag kiderül, hogy a sérelmes dispoziciő, melyet ez a kormány nem állott, tényleg benne foglaltatott ez örökül átvett tervezetben. Ebből más következtetést le nem vonhatunk, mint azt, hogy a koalíció, amely ma annyira fölháborodik a területiség elve alól statuált egyetlen célszerűségi kivéte— Köztetek — Igen, köztetek, mert most már látom, hogy te is közéjük tartozol. Ne haragudj érte, [örülj neki, hogy az idegeid még nem lazultak meg, hogy a véred nem fékevesztetten száguldó, hogy nem minden egyes alkalommal fenékig ürített poharakból iszod mohon az életet, hanem szépen, lassan szürcsölöd, hogy hosszú életű lehess a földön, hogy boldog apa ós nagyapa légy és a többi. Te embert tudnál gyilkolni, oly nagy és erős: és ingadozást nem ismerő az elhatározásod. — Embert! . . . — Ha te meg tudtad azt tenni, hogy éjjel, amikor hazamész, a szobád ajtajában megállj, lehúzd a cipődet és vadászatot kezdj vele a svábbogarak ellen. Gondolni sem tudok rá borzadás nélkül. — Egyszer embert is öltem. — Ezt az egy pillanatot irigylem tőled. Amikor megtudtad ölni azt az embert. .— Nő volt. Leány. — Mást is meg lehet ölni? — Nagyon szerettem. Nagyon. Becsületesen és tisztességesen. Ő is azt mondta, hogy nagyon szeret. Becsületesen ós tisztességesen. Hittem neki és az uszályhordozója lettem. Egy szép napon azt hallottam, hogy ez a leány mást is szeret. Jól kinyisd a füleidet, mást is szeret. Egy másik szép napon azt hallottam, hogy egy urnák több izben csókokat adott. Egy harmadik szép napon azt hallottam, hogy ez a leány egy éjjel,