Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-28 / 121. szám

1911 május 28 delma6yárö&s2a6 a parlamenttől és vissza kell vonulnia a politikai izgalmaktól. Kossuthot ez idő alatt csak Apponyi helyettesitheti. De Apponyi senki előtt sem csinál titkot abból, hogy azokat a tapasztalásokat, melyeket — főként a katonai kérdésekben mint miniszter tett, nem képes elfelejteni Apponyi erélye és szívóssága, a katonai követelések terén husz éven át törhetetlen volt, mert husz éven át a kisebbséghez tartozott. Eszméivel, agitációival, érveivel és páratlan szónoki tehetségeivel oly hatást tudott gyakorolni az országra, hogy az ő politikai irányának a nemzet többséget adott. És mint miniszter, egy parlamenti többséggel a háta mögött, éppen ugy nem tudott keresztül vinni semmit, mint ellenzéki kisebbség korában. Apponyinak tehát ma nincs lelkiismerete ahhoz, hogy katonai kérdésekben egy uj nemzeti ellenállásba menjen bele. Apponyi tehát semmiféle obstrukcióba nem fog bele menni. S nélküle természetesen azok sem, akik az ő szavára hallgatnak a függetlenségi párton. A Kossuth-Apponyi vezérlete alatt álló függetlenségi párton tehát találkozhatnak talán egyesek, akik kirúghatnak a hámból, de hogy maga a párt, a maga egészében nemcsak obstrukcióba nem fog belemenni, hanem el fogja "élni azt, — azt egészen biztosra lobot venni. Ami a Justh Gyula vezérlete alatt álló függetlenségi pártot illeti, ez kimondta ugyan a junktimot a véderőreform és a~z általános, egyenlő és titkos szavazaton alapuló választói "eform között és szövetségre is lépett a nemzetközi szociáldemokrata párttal, moly mint szövetséges társ elvárja a Justli-párttól az obstrukeiót, — de hogy ez a párt a maga egészében, Vagy még kétharmad részében is kapható és fegyelmezhető lesz-e arra, hogy parlamenti taktikáját a nemzetközi szociáldemokraták akarata és ízlése szerint intézze? — ez nagyon kétséges. Bizonyos azonban, hogy a Justh-pártban, — épen a nemzetköziekkel való szövetkezés miatt, a benső bomlási folyamat épensóggel nincs befejezve; és bizonyos, hogy a Justh-párti magyar választókerületek hangulata épensóggel nem kedvező a szociálistákkal kötött szövetség további fentartására nézve. És épen ezek a körülmények kényszeritették a Justh-párti sajtót arra, hogy az ellenzéki pártok „együtt működését" kérje a katonai javaslatok ellen, ami már magában véve is letérés arról az útról, melyen a Justh-párt megindult. Mert vagy van junktim a választói reformmal és szövetkezés a szociálistákkal, vagy nincsen. Ha junktim ós szövetség van, akkor erinek semmi köze ahoz, hogy mit tartalmaznak a katonai javaslatok. Akkor: obstrukció sans frase! És akkor nincs szükség „együtt működésre". Ha pedig a Justh-párt mégis együtt működést kér és ajánl föl a maga részéről, a katonai javaslatok ellen, szakszerű katonai szempontok és nemzeti követelések alapján, — akkor mire kell a junktim a választói reformmal? Mindezekből kiviláglik, hogy a Justh-párt állásfoglalása beteg s ép ezért ingadozó. Tehát sem nem komoly, sem nem veszedelmes. Itt van még a maroknyi néppárt, melynek minden vezére és alvezére aulikus, tehát óvakodik attól, hogy magát a katonai kérdések terén kompromittálja. De hogy a néppárt a maga kisded játékaira nézve hasznot akar húzni a véderő vitából, az bizonyos és hogy tehát, ahogy csak tudja, nehezíteni fogja a kormány helyzetét, az is valószinü. — És nem lehet csupán véletlenségnek tartani, hogy a néppárt egyik vezére Molnár apát, épen a véderő javaslatok beterjesztése előtti napon tett parlamenti indítványt a katolikus autonomia ügyében. Miután azonban köztudomásu, hogy a kormány programjában benne van a katolikus autonomia megvalósítása, tehát a néppárt magatartásában, a vóderöjavaslatokkal szemben semmiféle nagyobb bajtól nem lehet tartani. Hátha vannak még a pártonkivüliek, ugy a hatvanhetesek, mint a negyvennyolcasok. A hatvanhetes pártonkiviiliekről tudjuk, hogy azokat semmi egyéb nem választja el a kormánypárttól, csak az az egy körülmény, hogy Andrássy gróf nem lépett be a nemzeti munkapártba. De a hatvanhetes pártonkivüliek közt is épen a legkiválóbbak és a legnagyobb nevüek azok, akiket talán még ez a körülmény sem tarthat vissza attól, hogy a véderő javaslatok érdekében már legközelebb be ne lépjenek a nemzeti munkapártba. Ami pedig magát Andrássy Gyula grófot illeti, aki a magyar századnyelv miatt vált meg fosott, mint valaha. Aranka azóta már hiányosan a Newski-Prospecten sétál, igézve a megigézhető rubeleket. Ami pedig azt a szegény Capik szabót ill6W» őt hetekig nem láttam. Gruberóknól a£yan még akadt volna foltozni való, de kötéllel se tudták többé munkára fogni a öolondot. Elkerülte a házat és elbujkált, ha fentek érte. Ha fölvetettem a nevét az reg Gruber előtt, hogy mi is van hát azZa' a bolond szabóval, az öreg érthetetlenül Csöválta a fejét. . Az Isten tudja, mi van vele. Amióta 'ment a lányom, hiszen tetszik ismerni, a "jüvésznő . . . Azóta Ádám nem jön hozzank. Bolond az. Tökéletesen bolond. Már el is felejtettem a szegény ördögöt amikor egy este belém ütődött Ádám az után. Nagyon el volt mélyedve, szinte túrta j* fejével a földet. Amikor föltekintett, akláttam csak, mennyire megváltozott. ra.Padt volt. Már nem égett a szeme azzal a Jtelmes tűzzel, amely a tekintetéből az4 kivillogott. Nem is vigyorgott többé. e szomorú volt ós illedelmesen meg} "elte a kalapját. Azután megállt ós várta, ,0&y megszólítsam. Na, mi az, Ádám? Beteg? dón Sza^ mosolyogni akart, de elcsavaro&°lódt jSZ^a és a szemP'flái is nagyon moz/.rr Köszönöm kérdését — mondta halkan, 1 limesen ós lesütötte a szemét. Na, csak nincs valami baj? — Nincs, kérem alássan. — Nini! Mi történt ezzel az emberrel, tűnődtem rajta. És megpróbáltam a régi bogarához nyúlni. — Hát a koronával mi van? — Milyen koronával? — Hát a cári koronával. Czapik szabónak lebukott a feje a mellére ós szeliden, fájdalmasan elmosolyodott. — Oh ! . . . Istenem ! . . . — és erőtlenül legyintett a kezével. — Bolondság! . . . — Hát nem készül már Oroszországba ? — Nem . . . Nem jutok el ón oda soha. — Nem? — kérdeztem, csodálkozva ezen a kijózanodáson. — Hiszen azelőtt mindig oda készült. Ádám pedig mintha csak a kabátja gombjával diskurált volna, melyet zavartan tépdesett, lassan motyogta : — Hetven forint csak az útiköltség . . . Most már tudom, mióta az Aranka kisasszony elment . . . Azután mintha megbánta volna, hogy ennyit is mondott, elköszönt szépen és elsietett. Utána néztem. Megint túrta a feje a földet... Azután hallottam hogy a „bolond szabó" fölakasztotta magát. Szegény Czapik Ádám — gondoltam el sajnálkozással — az egyik bolondságából kigyógyult, a másikba belepusztult. De hiszen mindég is a „Halál" volt a cimborája . . . belügyi tárcájától, ő kötelezve érzi magát, hogy ezt az álláspontját a kormány javaslataival szemben is föntartsa, de: c' est tout. És ha a vóderőjavaslatok törvényekké lesznek, ezzel az utolsó válaszfal is le fog dőlni, mely útjába áll annak, hogy Andrássy Gyula gróf is véget vessen pártonkívüli állásának. A negyvennyolcas pártonkivüliekről pedig elég annyit mondani, hogy álláspontukból folyólag inkább lehet az ő állandó távollétükre következtetni, mint arra, hogy ők épen obstrukciós hajlamaiknál fogva lettek — „pártonkivüliek". Nagyban ós egészbon igy áll az ellenzéki pártok „hangulata", ami más szavakkal azt jelenti, amit minden ellenzéki párt keserűen érez és konstatálni kénytelen, hogy: „azországban nincs ellenzéki hangulat". Négyszáz városatyát Szegednek! — Nagyobb lesz a törvényhatósági bizottság. — (Saját tudósítónktól.) A törvényhatóságokról intézkedő 1886-ik évi huszonegyedik törvénycikk életbeléptetése után Szeged törvényhatósági bizottsági tagjainak számát a lakosság akkori számához képest kétszáznyolcvannégyben állapították meg. Több mint két évtized telt el azóta és a lakosság száma is csaknem megkétszereződött. Mind ennek ellenére a lakosság érdekeit képviselő törvényhatósági bizottság tagjainak száma ma is akkora csak, mint 1886-ban volt. Az emiitett törvény utolsó bekezdése világosan s imperative kimondja, hogy a bizottsági tagok számát az általános népszámlálás eredményéhez képest újra meg kell állapítani. Hogy a bizottsági tagok száma mennyiben állapítandó meg abban a tekintetben is határozott rendelkezést ós utmutatást tartalmazó törvény, mely szerint a bizottsági tagok számát a törvényhatóság lakosainak száma szabályozza és pedig olykópen, hogy vármegyében minden ötszáz, törvényhatósági joggal fölruházott városokban pedig minden kétszázötven lakos után egy bizottsági tagot választhatnak. Nehogy azonban egy-egy törvényhatósági bizottság tagjainak száma a lakosság rohamos szaporodásánál és igy nagy számánál fogva tul magasra növekedjék és ezáltal a tárgyalás lassú és nehézkos legyen, kimondja a törvény, hogy a legtöbb adót fizető és választott tagok összes száma a vármegyékben százhúsznál kevesebb és hatszáznál több, törvényhatósági joggal fölruházott városokban pedig negyvennyolcnál kevesebb és négyszáznál több nem lehet. A törvény imperativ rendelkezése szerint a törvényhatósági bizottságnak is kötelessége aziránt intézkedni, bogy Szeged város lakossága a törvény rendelkezésének és a lakosság számarányának megfelelően legyen képviselve. A mult 1910. óv folyamán megejtett általános népszámlálás eredményéhez képest a bizottsági tagok számát föltétlenül föl kell emelni, mert százhúszezernél több lakos után a törvény rendelkezésének megfelelően, — hogy tudniillik minden kétszázötven lakos után egy bizottsági tagot kell választani nógyszáztizenkét, illetve, miután a bizottsági tagok száma a négyszázat meg nem haladhatja, négyszáz tagból kellene állni a törvényhatósági bizottságnak. Tóth Imre dr ezeknek az indokoknak az alapján most indítványt nyújtott be a törvényhatósági bizottsághoz, amelyben a következőket javasolja: Méltóztassék határozatilag kimondani, hogy a törvényhatóságibizottság tagjainak számát az 1910. év folyamán megejtett népszámlálás eredményéhez képest négyszázra fölemeli, méltóztassék továbbá kimondani azt is, hogy azon eddig követett gyakorlatot, mely szerint az első kerület harminchat, a második kerület husz, a harmadik kerület huszonnégy, a negyedik kerület tiz, az ötödik kerület tizenkettő,