Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-28 / 121. szám

191! II. évfolyam, 121. szám Vasárnap, május 28 laa&masaeb Központi szerkesztffség és kiadóhivatal Szeged, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: Korona-utca 15. szám c=i egész évre . K 24-- félévre ... K 12Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. R 6'— egy hónapra K 2* ^ Városház-utca 3. szám ra Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28'— félévre . . . K negyedévre . R T— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér ii'— í 2-40 TELEFON-SZÁM; Szerkesztőség 305 c=j Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Fölemelt fővel. Székely Ferenc dr igazságügyminiszter a munkapárt tegnapi értekezletén alapvető és mindeneket följogositő, a magyar álláspont teljes érvényesülését meggyőzően kimutató beszédet mondott az uj katonai bűnvádi eljárás ismertetésére. A katonai bíráskodásról szóló javaslat olyan hatalmas, nagyterjedelmíi munkálat, amelyet védői és támadói, hivei és bírálói egyaránt csak hosszas, heható tanulmányozás után ismerhetnek meg. Mindaz a gáncs, ami eddig ellene elhangzott, vagy a roppant munkálat bemismerésén, vagy nemértésén, vagy szándékos félremagyarázásán alapul. Amint ez félreérthetetlenül bebizonyul azokból a magyarázatokból, amelyekkel az igazságügyminiszter a törvénynek szószerint fölolvasott pontjait kisérte. Minden alkotás mérlegelésénél kötelességünk számbavenni mindazokat a szempontokat, amelyek irányában az illető alkotásnak kihatása van. Az eddigi gáncsoskodók kizárólag politikai szempontból szóltak a javaslathoz, s 'gy is csak a javaslatba való erőszakos belemagyarázásokkal birtak némi kifogásokra szert tenni. Az igazságügymibiszter, mint a katonai bűnvádi eljárás reformjának egyik megalkotója, s tehát legalaposabb ismerője, joggal szállt szembe elsősorban ezekkel a hamis kifogásokkal, majd joggal utalt azokra a nagy emberi, szociális és kriminalisztikai szempontokra, melyek egy ilyen korszakalkotó mii megítélésénél számba veendők. Föltéve, hogy volna némi ok a politikai aggáiyoskodásra; föltéve, hogy kellene hozni valami politikai áldozatot a judiktura igazságáért és emberséges voltáért: ez a két érdek megérné még ezt az áldozatot is. A vádelviségnek, a szóbeliségnek, a fölebbezési jognak, a védelem egyenjogúsításának, a polgári védők bebocsátásának megvalósítása mind olyan, uj korszakot jelentő vivmány, amelyre önérzettel tekinthet az egész müveit nemzeti társadalom. Mert hisz lehetetlen, hogy a modern kulturfölfogás és kriminálethika e követelményeiről bárki is lemondhasson, vagy oly kevésre értékelje őket, hogy nem érnének meg némi politikai áldozatot is. Sőt meg vagyunk győződve, ha ezek a modern pörrendi reformok nem volnának vagy nem ilyen teljességgel volnának meg a javaslatban, akkor maga az ellenzék lenne az, mely most már e cimen hirdetne irtó háborút a nagy munkálat pljen. Hisz ugy tudjuk, valamikor igen kedvelt pontja volt az ellenzéki fölszólalásoknak a katonai bíráskodásnak épen ily irányú reformja. Csak a rosszhiszeműség vagy elvakult pártszempont vezetheti tehát azokat, akik a reformnak ezt a részét teljesen figyelmen kivül hagyják, elhallgatják s ugy tesznek, mintha e rendkívüli vívmányok, jogi és emberi előnyök a javaslatokban nem is lennének. Hátha még megtudjuk, hogy ez áldozatot érő előnyökért — nem is kellett áldozatot hozni! Hogy épen ellenkezőleg, a politikai igények is teljes kielégítést nyertek a javaslatban. Hisz valósággal elévülhetetlen az érdem, amelyet Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök és egész kormánya, köztük különösen Hazai Samu honvédelmi és Székely Ferenc igazságügyminiszter szereztek, akkor, amikor kormányralépésük után tárgyalásba lépvén Ausztriával, még diszkusszió alapjául sem fogadták el azt a régi elaborátumot, amelyet mint a készülő katonai bűnvádi reformnak az előző kormányokkal való tárgyalásokból kikerült alapját, eléjök terjesztettek. Az első, ami ellen tiltakoztak, az osztrák és magyar katonai bűnvádi eljárásnak egyazon törvényben való szabályozása volt. Magyarország büntetőjogi szuverénitása nem tűrheti el, hogy még a külön katonai bíráskodásban is I. Ádám. Irta Liptai Imre. Különös neve volt annak a szánalmas kis "gurának, akiről ez a kis történet szól. Ha a nevén szólítgatták, szinte ugy hallatszott, Mintha valaki apró papiros-kapszlikat sütögetett volna el. Capik ! . . . Ez volt tulajénképen a neve. Ue leginkább csak ugy jsmérték: a bolond szabó. Capik, akinek kü°nben volt egy csöndesebb neve is: Ádám, csakugyan szabó volt és hogy mi zavarta ^g, mi nem, ebben a nem nagy fejtörésül járó foglalkozásban, ki tudná; de csakugyan jócskán bolond is volt szegény. valami nagy bolondságot nem müveit ez a félnederes ember. Ahhoz ideje sem volt, 5™ert mindig égett a munka a keze alatt. e azért mégis csak össze-vissza zökkent eszejárása s ilyenkor azt magyarázgatta hallga tóinak (sokszor egész közönsége °;t az ilyen mulatságnak), hogy a kerepesi ®metőben egy szüzlány sirja mögött. :van fejtve a koronája. Valami ékes csodaszép 0rona. De nem hozza még el onnan, mert m°st még csak Montenegróba hívják királyah) noha a Haiál, aki neki régi cimborája, egnap éjszaka is becsületszavát adta, hogy "> mint „1. Ádám" a cár trónjára van kiemelve. Hát bizony bolond volt ez a Capik v , 6 egészen. De amilyen összegabalyodott 0Ib az elméje, olyan helyén való, ügyes 01t a munkája. Nem vétett el az egy ölsem soha. Ezért aztán csak ugy kézr°l-kézre adták azok, akiknek egy jó szabó kellett. Mert Ádám csak olyan házaló-szabó volt. Ahhoz való esze, hogy egy helyben maradjon, műhelyt nyisson, már honnaö- került volna neki. Hát csak ugy járt-kelt ideoda, Egy tál levesért, egy kis maradék ételért, főtt krumpliért. Pénzt, mi egyebet hiába kínáltak neki. — Minek az Ádámnak? — mondogatta a bolond szabó. — Ha cár leszek, úgyis lesz nekem annyi, hogy no. — És varrt tovább. — Hát otthon nem kell a pénz? — próbálták olykor nyomra vezetni. — Kinek kellene? Senkim sincs . . . Csak én magam vagyok, la ! — magyarázta Ádám tökéletes megelégedettséggel. — Senkije sincs? — Ki volna? — Rokona, vagy barátja? — csiklandozták az elméjét a rossz emberek. — No igen, barátom az van: a Halál. De annak se kell pénz. Ugy kellett a zsebébe dugdosni a pénzt, titokban, hogy szegény ördögnek föl ne kopjon az álla. Másnap aztán, ha folytatta a munkát, csak "legyintett a kezével a vasaló fölött. — Ugattak ám az eszkimók! De vigye fene. Nem törődöm velük. Ha cár leszek, majd szétütök közöttük. Ilyen zagyva beszéd volt a Capik szabó nyugtája. Ami annyit jelentett, hogy megtalálta otthon a pénzt a zsebében és eltette, bár az eszkimók, akikkel szintén valami elme-háboruságban volt, nagyon zúgolódtak. De hogy is akadtam én erre a szerencsétlen Capik szabóra?' Egy este, még a télen történt, bezörget hozzám Gruber ur. Szegény, törődött öreg ember ez a Gruber. Az egész élete abban telt el, hogy kenyér után szaladgált a családjának. Sok kellett, mert sokan vannak. Itt laknak két kis szobába gyömöszölve, igen szegényesen, a szomszéd lakásban. Sokszor elnéztem, hogy hányszor járja le-föl az emeleteket ez a meghajszolt öreg ember. Már a feje is reszketett a fáradtságtól. De azért csak járta a lépcsőket, jött-ment, kapirgált, amit tudott és sohase jött üres kézzel. Most egy kis narancs a mamának, no most meg egy kis sonka a Juliskának, aki egész nap tanit zongorázni és bizony éhes, ha hazajön; hát még az Aranka, aki majd kicsattan az egészségtől és aki a legszebb valamennyi között. Annak meg egy kis cukrot kellett hozni. 0 segiti le a papájáról mindig a nehéz télikabátot, azért jár a cukerli. Szóval mindég volt valami szaladgálni való. Hát mondom, egyszer csak benyit hozzám az öreg. — Na mi az, Gruber bácsi? ... Hogy igy, meg ugy, a leánya az Aranka — „Hiszen tetszik ismerni: a művésznő." — „Hogyne ismerném." — Na igen, hát hogy az Aranka valami nagy dologgal állt elő. És hiába töri a fejét, már mint Gruber ur, a dolgon. Ő nem elég okos ehhez. Szóval, hogy mennék be hozzájuk egy percre. Hallgassam meg én is a tervet és adjak tanácsot, mi volna a legjobb. —- De miről van szó tulajdonképen? — Csak tessék bejönni,., Majd a leányom