Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-23 / 117. szám

DÉLMAGYARORSZAG 1911 május 23 Szeged vagy Debrecen? — Návag Lajos az egyetemkérdésről, — (Saját tudósítónktól.) Ha a hatvanas évek novelláinak stílusában akarnók kezdeni, ugy fejeznők ki magunkat, hogy Szeged horizonján viharfelhők tornypsulnak. Még pedig arra felé, ahol a szegedi égbolton nem felhőknek, hanem a harmadik magyar egyetem palotájának kellene tornyosodni, villámhárítónak nemzetiségi törekvések ellen és arzenáljául az egyre serényebben, egyre európaibban fegyverkező magyar kultúrának. A megdöbbenést, valóságos konsternációt okozó felhők egyik-másik budapesti szerkesztőség felől vonulnak föl, onnan röpül országgá az a verzió, hogy a harmadik egyetemet nem Szeged kapja meg, hanem föltétlenül Debrecen. S ez a híresztelés a „jól értesültség", a „biztos forrás"-ból meritettség látszatát igyekszik ölteni, sőt a kulisszák mögött settenkedő okok közül egyet meg is nevez. A Pesti Napló legalább ugy tudja, hogy a harmadik egyetem kérdését olyan szempontból fogják eldönteni, amely sajnos, Magyarországon nagyon sokszor és nagyon sok helyütt érvényesül, ahol pedig nem volna szabad fölütnie a fejét: felokezeti szempontból. Azért kapná meg Debrecen a harmadik egyetemet, mert a budapesti klerikális, a budapesti katolikus s á debreceni ellensúlyozásul protestáns lenne, a protestánsoknak adott koncesszió. Érthető, hogy ez á vérzió erősen nyugtalanítja Szegedét és az egész érdekelt rayonját Délraagyarországnak. Mert hiszen itt a legfontosabb kulturális érdekről van szó az ország és a délvidék szempontjából, városfejlődési kérdésről Szeged szempontjából. Azért a kultuszminiszteri ankéten ékesszólóan, a tények kényszerítő, ellenmóndást meg nem engedő csoportosításával bebizozonyitotta Lázár György dr, mert az utolsó atomjában is érzi minden szegedi ember. Érezzük mindnyájan, akik Szeged nagyszabású fejlődését látjuk, s tudjuk, hogy ennek a fejlődésnek még nagyobb lendületet adna gazdasági és kulturális téren ez a hatalmas tényező, amelynek eljöttét óhajtjuk és nagy áldozatokat hozva, várjuk. S mikor ebbe a várakozásba a döntés küszöbén ilyen hangok szólnak bele, természetesen erőt Jvesz rajtunk az aggódás, a nyugtalankodás, a kétség. És az aggodalmunk csak növekszik, mikor a legkompetensebb férfiak egyike is, Návay Lajos, a képviselőház alelnöke, peszszimisztikusan nyilatkozik a szegedi egyetemről. Munkatársunknak ugyanis alkalma volt ebben a kérdésben kikérdezni Návay Lajos véleményét. A beszélgetés a szegedi pályaudvaron történt s mert a menetrend kérlelhetetlen, mint a sorsharag, csak pár percig tarthatott. — Nem kell túlságos pesszinisztikusan venni a dolgot, mert pozitív döntés még nem történt, — ez a mondat vigasztaló, de keserű, mint ahogy vigasztaló az orvos lágy, meleg hangú, de keserű az orvosság, amit e szavak kíséretében ad. A folytatáson már meg is érzik a vigasztalanság. — Olvastam a „Pesti Napló" cikkét, tudok a debreceni egyetem fölállításának ilyetén magyarázatáról s annyit mondhatok, hogy a szegedi egyetem ügye nem áll olyan jól, mint én szeretném. — Ismétlem, döntés még nincs, befejezett tényekről beszélni nem lehet, de a helyzet most nem kedvező Szegedre. Azonban be kell szállnom . . . Jó napot.! Eddig Návay Lajos nyilatkozata. Egész vigasztalanságában áll előttünk az a tény, hogy az egyetem ügye Szegedre nézve nem áll olyan jól, mint ahogy Návay Lajos, mint ahogy a délvidék egész érdekeltségé szeretné, mint ahogy mi mindnyájan óhajtjuk. S most már csak egyben bizakodunk. Abban, hogy a döntésig a helyzet kedvezőbbre fordul és győznek azok az argumentumok, amelyeket Szeged fekvése, fejlődése, hivat ottsága és áldozatkészsége csoportosítanak Szeged javára. Justh Gyula Pécsett. — «Nem véres kard, hanem olajág.» — (Saját tudósítónktól. Országos kőrútjában szombaton érkezett politikai barátainak társaságában Pécsre Justh Gyula. Az állomáson Egry Béla képviselő üdvözölte. Válaszában Justh ezeket mondotta : — Ugy áldjon, ugy verjen az isten, hogy mig élek, hü leszek Pécs egykori képviselőjének, Irányi Dánielnek, elődömnek a vezérségben, elveihez! Vasárnap délelőtt fél tizenegy órakor a tornacsarnok olőtti hatalmas téren volt a népgyűlés. Ötezer ember állt a nemzetiszínű szövettel díszített emelvény körül. A várossal szomszédos bányatelepekről rezesbandával vonultak be a bányamunkások. Fél tizenegy már elmúlott, mikor Justh a vendégkópviselőkkel megérkezett. A népgyűlés elnöke, Egry Béla dr, üdvözölte Justot és a képviselőket, kiket egyenként bemutatott a népgyűlésnek. Ennek végeztével Justh Gyula lépett a tribün korlátjához és mintegy háromnegyed óra hoszszat beszélt. — Nem véres kardot hordunk — úgymond — szerte az országban, hanem a béke olajágával jövünk és szeretetet hirdetünk. Mert a legnagyobb szükség most, hogy az ország különböző osztályai és felekezetei között a béke létrejöjjön. A függetlenségi és 48-as párt már megalakulásának első percétől kezdve az általános, egyenlő, titkos választási jog hive volt. Azok, kik ellenünk küzdenek ós piszkolódnak, az osztályuralom elvesztését féltik. (Fölkiáltások: A jezsuiták!) Fölszólitásunkra a szociálisták megígérték, hogy, őszintén támogatnak az általános választójogért inditott harcunkban. Mi a támogatást élfogádtük. Persze ez sokaknak zokon esik. Mi nem sZégy etjük a kérges munkáskezeket testvéri szeretettel megszorítani. Szememre vetik, hogy a nemzetiségekkel paktálok. Pedig én soha nem tárgyaltam velük. Az én nemzetiségi programodÍ a nemzetiségek ne törjenek a magyar állam egysége ellen, ne gravitáljanak kifelé, saját érdekükben tanuljanak meg magyarul. Vallási és kulturális dolgokban pedig teljesén szabad fejlődést biztosítani nékik. Beszédét Madách szavaival végzi: „Eniber küzdj és bizva-bizzál." Madárember baja. Irta Lehner István. Furcsa a hangzása, de ilyenkép kell magyarra fordítani azt a nagyon francia és nagyon szomorú kifejezést, amelylyel Cruchet professzor az aviatikusok betegségét „le mai de rhomme-oiseau"-nak mondja. Mért szomorú ez a kifejezés, miért szomorú annyira, hogy külön magemlőkezik róla az ember, külön elszomorodik, ahogy kifelé bámul a heveskék tükörablakon kávéházi egyedülségében ? Hiszen minden betegségnek a neve busitó, a betegségek nevének hosszú, véghetetlen litániája szomoruságos, akár magyarui, akár latinul, akár hinduul mondjuk el, vallomás lévén sok meggyötörtetésünkről, arról a rettenetes fizetségről, melyet le kell rónunk ama gyönyörűségért, hogy e világra lettünk. Csakhogy ezek a nevek egy kicsit beléfakultak a mindennapiságba, a velük vafó gyakori találkozásunkba és nem égnek olyan pirosan, olyan kárhozatosan uj ragyogássál mi szénvedéseink kincöes szelencéjében, mint ez az uj, 62 a nagy hódítás horta brilliáns, amelylyel nem a szeszélyes, csodálatot tengernek jegyezte el magát Velence, hanem a nap felá való röpülésttek jegyezte el magát az Ember, a hóditó. Mert azok a szimptomák, amelyeket Cruchet professzor a röpülő, a madár emberen megállapított, két világ összeütközésének a kiszikrázásai, ós szintén fizetségek azért, amiért az ember belé lett, akar ratosan belészületett egy másik világba, más atmoszférába, amiért túlemelkedett magán. S itt szélesedik gyönyörűségessé, szédítően széppé az, amit valahogy test és lélek dualizmusának próbáltak mondani, amit magyarázgatni próbáltak tévesen is, igazan is. S ami benne sir a Golgotára készülő Krisztus vallomásában: a lélek kész, de a test fáradt. Igen, a test fáradt, a test beleszokott a föidönjárásba, és mikor föllebb jut, mint aminő magasra eddig a hegymászásnál jutott, akkor az atmoszféra változása, a légnyomás, a légi tartózkodás megzavarja, kizökkenti nyugodalmából, és a madárember, aki nem madárnak született, mégis azzá akar lenni, gyötrődik. Érzékei megbomolnak: füle irtózatos zugásokat hall. Őrülten cseng; mintha minden démon belevisitozna, ugyanakkor a motor berregését sem hallja, a véredények hipertenziója szinte hihetetlenül nagy; á halántékán erős, fájdalmas szorítást érez. mint egy gigászi, boszuálló madár, csap rá az álmosság, melyből félig alélttá lesz S amely annál erősebb, mennél léiebb ér, mennél gyorsabban száll lefelé. És mikor egy szédítő vol planéval leér, akkor "tátRtfí rogva, fogvacogva hagyja ott a. gépétí aludni akar, aludni, nem hallja a tapsot, alig eszmél a világra, csak az arcát érzi egyetlen égő sebnek és' aludni akar.'És az idegei túlfeszültsége, a rettenetes megviselt-' ség belealtatja sokszor a halálba, mint ahogy Chavez járt. Q 7JJ,, Veszedelmek, fájdalmak és a halál lesekednek aZ aviatikusra, és nyilaznak feléje, a modern szent Sebestyénre, s az — mosolyogva szenved és mosolyogva hal meg. Áviatikushalál! Hiszén az aviatikusbetegség talán nem is lenne oiyan szörnyű dolog, olyan kárhozatos adó. Hanem a halál! Nincs nap, hogy a francia újságok ne valami aviatikuskatasztrófa áldozatának az arcképét hoznák. És nemcsak a pilótákon szed már ilyen adót a halál, nemcsak őket ,és bátor laikuskisérŐíket csápja vissza a földhöz vagy robbantja rájuk a gépet, hanem az aviatika diadalait tapsolók közé s is, odamegyen tipródni, halálra sebzi őket a madárember szárnyaival. Vér, szenvedés, halál hozói ezek a szárnyak. S az ember ? Letörli a vért, kiállja a szenvedést, dacosan elébe röpül a haláittaílif W'töV&LaOTüd b Miért? Síi Wtjilá'irí íVffii^^étlV Kéf^^ fizikuma. .Nem ez a gyarló, gyönge, töré-t keny valami, ami soha egy pillanatra ki á^ftfwri halálos., de ihégifc nyugodtabb 1 kalitkájából, Mvankozni, ö2, ez 'a tragikusan és" sajátor san emberi; ez, amiben:ott lüktet az ember trugédityá, ehhez a, f^ikum. nem ért. Eíi már pem, mekánika, ez nem mozgás, nem a kerekéK;égyjháisbá togózísá) bfutr'engtF delmeSsége, ez. egy rejtélyes, különös^ mád