Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-21 / 116. szám

21 1911 május 2Í DELMAGYARORSZAG § van lekötve leleményes Ízléstelenséggel dolgozó bútorozó vállalatoknak s mindenféle piócák szipolyozzák ekszisztenciájának vékonyka lábikráit, de azért oly vidám és hiu vendége a korcsmai életnek, mintha családját az angol banknál biztosította volna. A nagyságos asszony garasok miatt pofozkodik a boglyas cseléddel, de szalont tart és fogad és nagyzol kétségbeejtő előkelőséggel. Ostobaság az, hogy a magyar középosztály nem a maga okos kényelmének, de a mások szemének ól, hanem hát ez az idők változása. Miután nincs többé se tatár, se török, se német, se várúr, se szegénylegény, aki elvenné, ami a miénk: kénytelenek vagyunk csődbe lőni magunkat a divat pisztolyával. Egyfelől az igények féktelen növekedése, másfelől a pénztelenség, az eladósodás ós a szegénység: mi lesz ennek a vége? Az bizonyos, hogy a kifeszített húrnak el kell Pattannia. Csak az a kérdés, hogyan védekezzünk a tulfeszités ellen. Nem fog engedni, mert nem tud: se az állam, se a termelő, se a munkás. Az élethez való jogát ez is, az is fokozott mértékben követeli. Sem annak, sem ennek lemondása nem könynyithet az élet terhein, hanem a sok nagyságos urnák meg úrnőnek kell leszállania a lóról, ez bizonyos. Kenyérre és ruhára muszáj telni, de nagyzolókra nem jut pénz ezután annyi sem, mint eddig jutott. Katasztrófa előtt állunk s ennek csak ugy lehet elejét venni, ha az egyének és a nemset gazdasági éleiének megfelelőbb divatot teremtünk. Semmiféle államférfiú és nemzetgazda nem javithat igazán a magyar viszonyokon, csak a fölöslegről ós esztelensógről való lemondás és az egyszerűbb szokásokra Való rátórés. Ez az egyedüli módja a hiányzó erkölcsi függetlenség visszaszerzésének is. Hát próbálják meg ezt a divatalakitást 'elülről, abból a körből, mely annyiféle divatos mozgalmat irányitott már. Gondolkozzanak, hogyan lehet elhitetni velünk, hogy nem shoking az, ha ruházkodásunk a hazai ipar színvonalán áll. Hogy a külföldi fürdőjárás nem pótolhatatlan. Hogy az egyszerűen kellemes otthon nem szógyen. Hogy a felülfizetések olcsó ajándéka nem tisztesség és a szemfényvesztő élet lealacsonyító. Hogy ostoba, aki egyénileg nem pusztán saját céljaira rendezi be költekezését és bűnös, ki anyagi életét nem a nemzet céljaira rendezi be. ízlésben ós divatban vezető hölgyeink kitartó munkával igazi mentő munkát végezhetnének ezen a téren s megcselekedhetnék a divat jegyében azt, amihez a politikusok hozzáfogni se tudnak: a társadalmi rekonstrukciót. Egy-egy jó gondolat a szokások egyszerű és egészséges mederbe való irányítására többet használna a magyar társadalomnak tucatnyi törvénynél. Görögország és Románia. Athénből jelentik: A Görögország és Románia között való diplomáciai viszony helyreállására vonatkozó interpellációra válaszolt tíryparis külügyminiszminiszter. Kijelentette, hogy a közléseket csak akkor szerette volna megtenni, ha a mindkét részről kinevezett követek már átnyújtották megbizó leveleiket, a miniszter aztán ezeket mondotta: — A két ország iránt barátságos érzülettel viseltető hatalmak fölajánlották szolgálataikat a két ország közti viszony újból való helyreállítására. Görögország és Románia belátták, hogy kölcsönös érdekeik a restituciót megkövetelik és hozzájárultak ahoz, hogy a diplomáciai érintkezés követeknek egyidejű kinevezése által újból meginduljon. — Ami a Románia részéről fölmondott jegyzőkönyvet illeti — folytatta a miniszter — meggyőződtem arról, hogy Románia annak újból való elismerésére nem nyerhető meg. De biztosított Románia arról, hogy soha, még a diplomáciai viszony szünetelése alatt sem szűnt meg a romániai görög templomokat jogi személyeknek tekinteni és hogy hajlandó ezt az elismerő fölfogását szükség esetén közigazgatási aktusssl is dokumentálni. — Görögország, mely barátságos viszonyt tart fönn a szomszédos birodalommal és a Balkán állammal és a hatalmak jóakaratát élvezi, a béke tényezőjének fog bizonyulni, amennyiben senkit sem provokál, de tudatában Nem vallotta be még önmagának sem, •fe titkon, a lelke mélyén hitt benne, hogy Meglátogatják. Fátumszerüen, kótsőgbeeset[;eh hitt ebben a rögeszmében és azt akarta, hogy az a valaki, akinek el kellett jönnie, az egész világról megfeledkezett munkában Piálja őt. És egészen délig állta is a fogadalmat. °e mintha csak összeesküdtek volna ellene az emberek akkor nap, még idegenek se kelték ; s az előszoba ajtajának villamos tengője egész délelőtt süketen hallgatott. Délben aztán egyszerre idegeskedni kezdett. Valami szatirfejbe összefutó ornamentikái Jankát formált, de mikor az antik velencei öra rekedten elverte a tizenkettőt, az agyag e&yszerre makacskodni kezdett ujjai aiatt s ^ahányszor a régi óraszerkezet krugatni hezdte a lefutott ujabb negyedórát, ujjainak eey-egy ideges, türelmetlen nyomása megint Mtorzitotta mindazt, amit addig sok bajjal K,hozott az anyagból. Végre azonban mégis csak elkészült vele Kezét egy hirtelen mozdulattal beletörülve ^Muzába, egy kicsit visszalépett a formálóálla«y mellől, hogy távolról nézve lássa a hatást. , Ébben a pillanatban pedig újra berregni j^zdett az óra ós lármásan verte el a négye£yedet és utána mindjárt az egyet. V szobrász ott állt a mintázó-állvány előtt, ^Melynek tetejéről az életre kelt agyag ^atir-pofája vigyorgott le rája. Csufondároan> gúnyosan röhögött a szeme közé. És attól a buta vigyorgástól egyszerre lángot vetett az óriás lelkében a lenyűgözött, nehéz indulat, a tekintete előtt hirtelen vérbe borult a világ s nem látott mást, csak azt a rávigyorgó buta sárdarabot. Egy szilaj ugrással mellette termett, rettenetes ökle kalapácsot ragadott ós a következő pillanatban zúgva sújtott le az iszonyú ütés az érzéketlenül szétmálló anyagra. Olyan volt abban a pillanatban az a férfi, mint egy boszuálló, hatalmas Isten, aki Ítéletet tart a bűnben tobzódó világ felett. Egy szempillantásnyi ideig diadalmasan fölegyenesedve állt a rombolás között; a kalapács újra ütésre emelkedett a kezében, de mielőtt másodszor lesújthatott volna, öles alakja egyszerre megrogyott, fölemelt ökle lehanyatlott s a nagy, kegyetlen erejű behemót ember odatámolygott szédülten egy cifra hatásvadászattal feldrapériázott sarokba és hangtalanul végigesett az alacsony, széles görög ágyon. Aztán lassú egymásutánban teltek az órák. A szobrász tompa érzéketlenségbe sülyedve, mozdulatlanul feküdt és számlálta az egyik óraütéstől a másikig lefutó perceket. Lassan-lassan pedig nőni kezdtek az árnyak az atelierben; a délután éles, józan világítása enyhén beleváltott a meleg alkonyi szürkületbe, aztán pedig befogott mindent a tónus nélküli, egyforma sötétség. És nem jött senki .. . van méltóságának, valamint ebből eredő kötelezettségeinek. Több szónoknak válaszolva, akik a Romániával való diplomáciai érintkezés visszaállítását kritizálták, Venizelosz miniszterelnök szükségesnek mondotta, hogy a multat el kell feledni ós barátságos viszonyba lépni az összes balkán államokkal. Uj éra előtt. (Saját tudŐ8Ítónktól.) Nagyon szomorú dolog lehet, ha az ember mondott valamit s aztán kiderül, hogy nem volt igaza. Ennél már csak az lehet szomorúbb, ha kiderül, hogy nagyon is igaza volt. Mi például napnap után lehangoltabban konstatáljuk, hogy végzetesen igazunk volt, mikor a közelgő Almássy-órát mindennek elmondottuk, csak jónak, kívánatosnak, művészi levegőt teremtőnek nem. Szegedi művészetért rajongó lelkünknek sokkal jobban esnék, ha valamiképen dezavuálni, csak egy kicsit dezavuálni tudnának bennünket az események, ezek az objektiv, szúrós szemű, ellenmondást meg nem tűrő események, amelyek csoportosan igazolják az Almássy-órától való félelmünket. Mi is az, amit az események, a tények hangosan elénk szögeznek, kimóletlen erővel? Az, hogy Almássy az ő direkciója sovány könyvéhez való előljáró irásképen egyszerűen elíizte a társulat legjobb erőit. Egyszerűen ós a kisebb kaliberű emberek előkelőségével gondoskodott róla, hogy olyan kvalitásos művészek, minők Felhő Rózsi, Fodor Ella, Kende Paula, Várnai Janka, Lugosy Béla, valamikóp ne tegyék az ő órájátragyogóvá, értékessé. Ugyanezeket a negligált erőket Budapest sietve megszerezte vagy igyekezett megszerezni magának. Sorra. Elvitte Felhő Rózsit a Nagy Endre kabarója. Elszerződtette Fodor Ellát egyetlen budapesti vendégszereplése után Krecsányi Temesvárnak ós ezzel félig Budapestnek. Pénteken itt járt Faludi Gábor, megnézte Várnai Jankát és Kende Paulát s most ugy áll a dolog, hogy Kende Paula szerződése a Vígszínházzal fait accompli, a Pozsonyra elszerződött Várnai Jankának pedig szerződtetést ós a pozsonyi vinkulum felének megfizetését kinálta Faludi. És Lugosyt viszi a Magyar Szinház. Igy értékelik azokat a művészeket, akiket nyugodt lélekkel el tudott bocsátani Almássy, az uj éra direktora, Ugy, hogy még csak föl sem ajánlotta nekik a szerződést. Mindössze Várnai Jankával tett kivételt, de ezt is sietve pótolta azzal, hogy negyven-ötven korona differencia miatt elállt a szerződtetéstől. Pedig azt már csak Almássy is elhiszi, ugy entre nous, hogy Krecsányi, Faludi értenek valamit a dramaturgiához, az értékeléshez, van „szimatuk" és nem tévedésből siettek leszerződtetni ezeket a szinpadi erőket ? Nos, ezt a gárdát igy elengedni, ez valóban a hozzáértés, a rátermettség és a sikerteremtós netovábbja. Félő azonban, hogy még továbbja is lesz. Van rá okunk, igy következtetni. Mert mikor ezeknek a jeles erőknek az elbocsátását fölpanaszoljuk, mást is bele kell foglalnunk a panaszkodásba. Azt, hogy Almássy művezetése alatt még a jeles erők sem birtak érvényesülni, nem birtak fejlődni, nem birtak állandóan a nívójukon járni, mert az orkeszter nagyszerű volt, de a karmester, ó a karmester olyan volt, amilyen Almássy tudott lenni. S Almássy nem bizonyult olyasvalakinek, aki levegőt tud teremteni tehetségeknek, aki meglát egy darabot, meglát egy szinészt, egy színésznőt, meglát összevágó erőket, ós a nagy dirigensek intellektusával, erejével rabjául kényszeríti a sikert, kihoz minden effektust, nem enged elveszni egyetlen szem gyöngyöt, megfakulni egyetlen szint. S nem tudott még sok mindent, amit elmondani, katekizmusban foglalni nem lehet, mert imponderábilis, eltanulhatatlan, csak érteni lehet, vagy nem érteni. És ezt az értést vagy nemértóst a színházi