Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-21 / 116. szám

2 SS DELMAGYARORSZAG 1911 május 21 azt sem felednie, hogy az ország immár türelmetlenül várja a költségvetés elintézését. Félesztendeje, hogy a vállalkozók várják az uj büdzsé által nyújtandó uj konjunktúrát, a munkások a munkaalkalmat, a tisztviselők egész kategóriái az előlépésüket. Mindezen a parlament magát tul nem teheti. Mondja el bízvást a mondanivalóját, de a költségvetéssel a legjobb esetben is csak lazán összefüggő kérdésekről hosszú vitát folytatni olyan lukszus volna, melyet nem engedhet meg magának egy parlament, mely május végén még az esztendő büdzséjével sem végzett ! Nagy lovassági gyakorlatok Délmagyarországon. Bécsi tudósítónk jelenti: Nagyarányú lovassági gyakorlatok lesznek a nyár folyamán Délmagyarországon. A negyedik, ötödik, hetedik és tizenharmadik hadtesthez tartozó közös hadseregbeli és honvédségi lovasezredek vesznek részt e gyakorlatokon mintegy száz eskadronnal. Szterényi és Heltai. A kereskedelmi tárca vitájánál Heltai Ferenc előadó az államvasutak költségvetésével kapcsolatban megtámadta a koalíciós kormányt különösen azért, hogy könynyelmü talpfaszerződésével milliókkal károsította meg az államvasutakat. Ma megjelent a képviselőházban Seterényi József volt kereskedelemügyi államtitkár, aki azokat a szerződéseket kötötte és az újságírók figyelmeztették őt Heltai vádjaira. Szterényi kijelentette, hogy ha jelen lehetett volna az ülésen, azonnal felelt volna vádjaira. Az újságírók Jerre azt mondották, hogy Heltai várta is az ő főlszólalását és állítólag a következőket mondotta volna a folyosón: — Csak feleljen Szterényi, akkor majd egyébbel is kipakolok. — Na hát, — felelte ma erre Szterényi — ma azért jöttem, hogy erre módot adjak Holtainak. Beszéltem ma Kábos alelnökkel és megállapodtam vele, hogy az apropriációs vitánál fogok módot adni Holtainak, hogy vádjaival előálljon. A külügyminiszter a királynál. Gödöllőről jelentik: A nagy eső miatt őfelsége szombaton reggel nem tette meg rendes sétáját és ha az idő nem változik, elmarad a délutáni sétakocsizás is. A délelőtt folyamán ideérkezett Pallavicini János őrgróf, nagykövet, külügyminiszter-helyettes, akit a király egy órakor külön kihallgatáson fogadott. Háromnegyed háromkor Orleánsi Emánuel, Vendome hercege jelent meg őfelsége előtt rövid kihallgatáson, három órakor udvari ebéd volt, amelyen Pallavicini . őrgróf ós Orleánsi Emánuel is részt vettek. Papok a keresztényszoclálísták ellen. Nagy veszedelem fenyegeti az osztrák keresztónyszociálista-pártot. Megharagudott rá a klérus és uj konzervativ-pártot akar alapitani. Megbánta, hogy négy évvel ezelőtt, mikor a birodalmi keresztényszociálista-párt a választásokra szervezkedett, az ő zászlója alá vitte a konzervatív-klerikális választókat. Azóta, különösen Tirolban és a szomszédos tartományokban a főpapság nagyon elégedetlen a keresztényszociálista-párt bécsi vezetőségével. Már a mostani választások előtt meg akarták bontani a pártot és külön konzervativ-klerikális-pártot akartak alapitani, de a keresztényszociálista fővezéreknek sikerült keresztülvinni azt, hogy a pártszakadás a választások előtt ne történjék meg. Választások után azonban Tirolban és a szomszédos tartományokban megalakul az uj konzervatív-klerikális párt. Madero és Diaz. Londonból jelentik: Newyorkból táviratozzák, hogy noha a mexikói forradalmárok mindenütt győzedelmeskedtek és Porfirio Diaz, látván a küzdelem hiábavalóságát, megígérte, hogy Corallal együtt lemond, Madero még messze van a köztársasági elnökségtől. Diaz hivei megüzenték a forradalmi vezérnek, hogy ne merjen a fővárosba jönni, mert megkeserüli. Francesco Madero nem is hederít fenyegetésre és Texason át már útnak indul a fővárosba. A jövő hót közepén már Mexikóban lesz s akkor Dela Barra külügyminiszterrel együtt átveszi a kormányt. Félő, hogy a fővárosban összeütközés lesz Medaro emberei és Diaz párthívei között, mert igen sokan vannak, akik nem engedik, hogy Diaz lemondjon. I mert azt hiszi, hogy szerelmesének boldogságát tetézi vele. Es ő még kételkedni mert! Ez az önvád belevágott a lelke elevenjébe. Megszégyenítette. Esetlenül, meghunyászkodva csúszott oda az asszony lábaihoz és csókolta a ruhája szegélyét, a helyet, ahol állt, apró lábai nyomát a szőnyegen és ott maradt térbelve előtte bűnbánóan, túláradó szivvel. Szerelmük ezen az estén megújhodott. Olyan félénkek, olyan tartózkodók lettek boldogságukban újra, mint az első kózszoritások édes titkokkal teljes, legendás idején. S amikor elváltak, szemüknek hosszú, néma bucsutekintete egy gyönyörű, boldog holnapot igért. Másnap pedig nem találta otthon az aszszonyt . . . A szobaleány azt mondta, hogy délben látogatásokra indult s valószínűleg ebédre tartóztatták valahol. — De vacsorára csak hazajön ? — kérdezte a férfi rekedten. — Nem tudom, — felelt a leány. — A nagyságos asszony nem hagyta meg. Áz odavetett, közömbös szavakra valami jéghideg zsibbadás lepte meg a férfi lelkét. Majd meg minden emlék egyszerre föltámadt benno és azok a forró, bűnben tobzódó emlékek most, odakint a homályos előszobában egyszerre égő pjegszégyenülósre váltak. lélektelenül, gépies akaratlansággal támolygott le a lépcsőkön és leérve, nekivágott a városnak. Azt se tudta, hová indul. A zaj, az utca kavarodása azonban lassanként magához térítette és amint öntudata visszatért, egyszerre elkezdett fájni valami odabenn a mellében. A szive tehetetlenül vergődve küzködött a fájdalommal, a torkát valami keserű, nehéz szorítás fojtogatta, hogy oda kellett dőlnie pihenni egy kapubolt alá. Lihegve, nehezen zihálva esett oda a falnak, irtózatos mellkasát majd szétvetette a visszafojtott zokogás. Mikor aztán azt hitte, hogy lebirta végre magában az indulatot, akkor egyszerre kiszökött a köny a szeméből és erőszakosan, gyötrelmesen tört ki belőle a kétségbeesés: — Minek mentél el?! Minek futsz előlem? A kapu alatt jövés-menós, csoportosulás támadt s az emberek tekintetéből látta, hogy bámulják. El akart menni; mikor aztán kilépett az utcára, ott állott szemközt az asszonynyal. A tekintete, az arca csupa diadalmas boldogság volt. Ott volt "mellette az a — másik . . . A váratlan találkozás az asszonyt láthatólag zavarba hozta. Arcáról hirtelen eltűnt a mosolygás ós tekintete egy futó pillanatig megdöbbenve kémlelte a férfi fenyegetően sötét arcát. Azután erőt vett magán és élénken, mosolyogva kezdte magyarázni: — Egész délután látogatásokban robotoltam, már sríntc alig állok, Épen uzsonnázni Az eladósodott ország. (Saját tudósítónktól.) Azt hisszük, nem mondunk nagyot, ha egyszerűen konstatáljuk, hogy Magyarországon ma talán egyetlen hivatalnok-csoport sincs megelégedve a sorsával, mert mindenki kevesli a jövedelmét. Már a képviselők Is följajdulnak az élet nehéz terhei miatt és fizetésemelésért ostromolják meg a törvényhozást. A képviselők pedig mindig ugy éltek a néphitben, mint a „vagyonos osztály"-beIiek legboldogabb típusai. Hogy az ő fizetésemelésért való vágyakozásukat furcsa fejbólongatással kiséri a közvélemény, erre ők igy felelnek: Rengeteg fokozódnak az élet-követelmények, nőnek a gondok és kevesedik a pénzszerző eszközök száma, minden vállalkozásban pangás van. Igy a képviselők. De őnagyságáók már fürdőre készülnek, vagy már ott is vannak és a strandok mesés gazdagságú népén pihentetik káprázatos színekhez szokott szép szemeiket. Ugy-e szép ez a pompa és változatos a fürdőzők csoportja? Pedig, ha puha kezük eldobb egy kövot a nyaralók, tavaszelők, telelők társaságában, az bizonyosan aáós emberre esik. A váltó paripája ragad bennünket, isten tudja: hová. Iszonyú kamatokat fizetünk szemérmes leplezgetéssel, isten tudja: kinek. Csődre érlel bennünket az idők divatja mint dér a naszpolyát. Tőkegyüjtő erőnk nincs, az adósság nőttön-nő; maholnap hatalmasabb lesz ez az élősdi az anyanövénynél. A szegónyesedés jelei oly szabályosan mutatkoznak, mint a harmadnapos hideglelés. Fővárosunkról idegeneknek azt kell hinniök, hogy ez a krözusok hazája. Kávéházai és szálléi fényüzőek. Csillogó keretek ezek a cifra szegények számára, akik csak hencegni járnak ide. A paloták odúi sápadt gyermekekkel vannak megtöltve, akikből idővel szellemi proletárok válnak. A nagyságos ur részletfizetési obligókkal indultam valahová ós . . . ós Zsidmondy ajánlkozott, hogy elkísér — tette hozzá könnyen elpirulva. A férfi bután, értelmetlenül meredt rá arra a gyönyörű, mosolygó gyermekarcra és csak annyit értett meg az egészből, hogy az az asszony hazudik ... — Hazudik! Hazudik! Hazudik! A kínossá váló csöndben ismét megszólalt az asszony: — Maga nem jön velünk, Kálmán ? — Nem! — riadt föl a férfi érdesen és rekedt mohósággal tette utána: — Haza kell mennem. Megrendelőt várok az atelierbe. Az asszony pedig nem liivta másodszor. Nem is mondott semmit a kifogásra, csak kezet nyújtott és ragyogóan, derülten tovább ment a maga emberével. Akkor aztán megindult ő is. Hogy hová megy, nem tudta. De valami belső, névtelen erő zaklatta előre és szinte futva ment az első sarokig, hogy befordulhasson. Azon tul aztán nem tudta hol járt, mi törtónt vele; csak a halálos, nagy fáradságra eszmélt, amely a testét elcsigázta. Épen ott állt a lakása előtt. Késő este volt már. Vagy talán éjszaka. Az acélos kékbe váltó félhomályban ezernyi gázláng csóvája ragyogott szerte . . . Másnap reggel azzal az elhatározással ébredt, hogy ki sem mozdul az atolierből. Föltette magában, hogy dolgozni fog ós egész délig lá?as sietséggel gyúrta a sarat"