Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-19 / 114. szám

1911 "2 meglepődve hallgatta pompás, szakszerű beszédét, elmés polémiáját, finom vágásait, a kereskedelmi tárca legrejtettebb zugába is bevilágító okos észrevételeit. Nem elég neki — gondolták, — hogy a magyar pénzügyek^ nehéz mesterségének egész súlya a vállán. Ugyanoly munkakedvvel és buzgalommal jött tisztába a magáé után a másik legnehezebb tárca legapróbb részleteivel. Lukács László beszéde politikailag is igen érdekes cselekedet volt. Csak a kereskedelmi tárcát ért támadások megerőtlenitésére vállalkozott. Programot nem adott, kötelező kijelentéseket nem tett. Minden irányban szabad kezet tartott fönn kinevezendő utódának. Hogy semminek se prejudikáljon, hogy utóda számára minden ajtót nyitva tartson: arra törekedett okosan és tapintatosan. Különös figyelmet érdemel, amit Lukács László a vasutasok országos szövetségéről mondott. Elhíresztelték célzatosan, hogy a kormány a vasutasok e szervezetének halálos ellensége. Mint mindenben, ebben is ráfogták a kormányra, hogy minden szabad mozgásnak, minden, a maga lábán járó intézménynek az életére tör. A kormány száz meg száz cselekedete megcáfolta ezeket a híreszteléseket. Ez a kormány barátja az állami rendnek, de nem elnyomója semmiféle szabadságnak. Sőt atyai szeretettel gondoz minden életképes intézményt. Amig a vasutasok szövetsége a maga medrében marad, abból ok nélkül ki nem önt: számot tarthat a kormány rokonszenvére és jóindulatára. E kijelentéssel az ideiglenes kereskedelmi miniszter, egy tömegizgatásra DELMAGYARORSZAG alkalmas fegyvert csavart ki politikai ellenfelei kezéből. Sok más kérdés között, szólt a miniszter a szükséges vasúti beruházások kérdéséről is. Bár olvasatlan milliókról van szó, a pénzügyminiszter takarékossági hajlama nem mondott vétót a kereskedelmi miniszter ama belátásának, hogy e beruházásokra az államvasutak teljesítési képességének föltétlen szüksége van. Csak a sorrendnek és a fedezetnek helyes betartását kötötte a képviselőház szivére. Szembe szállt a miniszter azzal a fölfogással is, amely nem vet súlyt az államvasutak mind nagyobb jövedelmezőségére. Holott e jövedelmekre a magyar állam sok másféle föladatának szüksége van s azt nem nélkülözhetné. Postára, távirdára, közúti úthálózatra, horvátok kívánságaira, alig tiz napos tárczájának minden legkisebb ügykörére kiterjeszkedett Lukács László. A képviselők gyönyörködtek egy uj és friss benyomásokra annyira fogékony elmének, egy hatalmas munkaerőnek a munkájában. A halott „nagy öreg ember" békén alhatik sírjában. Ami gigászi terveket zseniális agya kigondolt, ami munkát megkezdett, de be nem végezhetett, ami utána félben maradt: kormányzati programjának minden főbb pontját föntartja a kereskedelmi tárca ideiglenes vezetője és csorbittatlanul fogja átadni kinevezendő utódának. A külügyminiszter Budapesten. Bécsi tudósítónk jelenti: Aehrenthal gróf közős külügyminiszter e hét végén Budapestre érkezik és innen Gödöllőre megy, ahol audiencián jelenik meg a király előtt. Hosszú szabadsága után ez lesz a külügyminiszter első audienciája. 1911 május 19 Vízhiány fenyeget Szegedet. (Saját tudósítónktól) Minél inkább melegebb lesz az időjárás, annál nagyobb lesz Szegeden a vizhiány. Ilyenkor, hogy lassankint beleérünk a kánikulába, az egész város panaszkodik, hogy nincs viz, különböző irányú társadalmi, meg egyéb akciók indulnak meg a bajok orvoslása végett, — ha azonban elmúlt a kánikula, akkor megfeledkezik mindenki a bajokról. Ideje volna már egyszer gondoskodni arról, hogy a bajokat orvosolják. Ideje volna már tenni valamit azért, hogy a közönségnek ne legyen oka a panaszra. Végre is tűrhetetlen állapot az, hogy sokszor már az első emeleti lakók sem tudnak vízhez jutni ós Szegedet komolyan vizhiány fenyegeti. Tény az, hogy Szegeden nagy a vízfogyasztás. Itt több vizet fogyasztanak, mint akármelyik más városban. A kimutatás beszámol arról is, hogy minden szegedi polgárra mennyi vizfogyasztásjut. llyenkorazután fölzudulnak és fölhangzik a panasz, hogy Szegeden pazarolják a vizet. Szó sincs róla, sok viz fogy el ebben a városban, de végtére is nem szabad a polgárság rovására irni azt, hogy az ideákat is a vízvezetékből locsolják. Végre is nem tehet senki sem arról, hogy Szegeden nem találnak vizet az utcák locsolására és az igy elpazarolt ivóvízről is ugy számolnak be, hogy azt a polgárság fogyasztotta el. Ezért van nagy vízfogyasztás, ebből áll a vízpazarlás és ezért fenyegeti Szegedet a vizhiány. A csütörtöki tanácsülésen is szóba került a kérdés. Faragó Ödön dr tiszti főorvos átiratot intézett a tanácshoz, amelyben arra kéri aztj hogy rendelje el az utcáknak Tisza vízzel váló locsolását. Hosszú vita indult meg az átirat folytán, határozatot azonban a tanács nem hozott. Megbizta a mérnökséget azzal, hogy foglalkozzék a kérdéssel. Ki tudja, hányadik már Akkor kardot rántott Guidobaldo gróf és a második kapitányt ott levágta. Mindenki haraggal fordult el, de a gróf magához ölelte tündér Ilonát ós sirván, mondta: — Mosolyogj, mosolyogj, egyetlen sugaram, mert megszakad a szivem, ha te is elborulsz. Attól fogva mindenki gyűlölte már tündér Ilonát, de Guidobaldo még százszor jobban szerette és még százszor nagyobb szerelemben éltek, éldegéltek attól fogva. Történt azonban, hogy egy szerelmes éjszakán azt mondta Guidobaldo tündér Ilonának : — Oh, én mosolygó szerelmem. Ha te elhagynál, halálra válnék. Aztán elgondolkozott és később azt kérdezte : — Vájjon mosolyognál-e, ha ón téged elhagynálak V — Nem tudok sirni, Guidobaldo, — felelte tündér Ilona. Erre Guidobaldo az ajkába harapott, aztán leszállt a szoszolyáról és bucsu nélkül kiment tündér Ilona nyobájából. Hanem másnap korán reggel az ajtónál kopogott. Csak halkan kopogott ós halkan nyitott be és szive tele volt szégyennel ós aggodalommal, hogy tündér Ilonát nagyon megbántotta. De tündér Ilona kitárta két liliom karját és még sokkalta ragyogóbban mosolygott rá, mint azelőtt, egy szót nem szólt, hanem sarkon fordult ós kiment a szobából. Hanem estére kelve, főiparancsolta a második kapiAány maradott özvegyét. Hangosan mulatott vele, hogy hallassák tündér Ilona szobájában ós magához vette éjszakára. Hanem reggelre kelve, szöges korbácscsal verte ki a palotából a második kapitány maradott özvegyét. Aztán tündér Ilona ajtajához ment és sokáig állt ott és kopogni sem mert rajta. Hanem tündér Ilona elébe jött és kinyitotta az ajtót. Kinyitotta az ajtót, kitárta liliomkarját és még sokkalta ragyogóbban mosolyogott rá, mint azelőtt, az öklére csavarta tündér Ilona aranyhaját és őt lerántotta a földre. — Csak nem sirsz? Nem sirsz? Még se sirsz? Akarom fájjon! Akarom jajgass! Sirj hát! Sirj! — ós ütötte, rúgta tündér Ilonát, hogy a habtestből kiserkent a vér. De tündér Ilona csak egyre halványodott, ragyogó, kék szeme elfakult, de egy csepp nem sok, annyi könny nem hullott belőle. — Nem tudok sirni Guidobaldo — mondta csendesen. Akkor Guidobaldo gróf letépte róla a ruhát és hajánál fogvást kivonszolván a palotából, régi hattyuruháját utána dobta. Tündér Ilona pedig elvánszorgott az istállóba, ahol Aidafar volt bekötve és véres seb^s testét befektette az ő jászolába. A hódos fekete paripa hizelegve ós szomorúan nyihogott rá ós véres sebeit puha nyelvével nyaldosta, hogy estig be is hegedtek. Akkor kikelt a jászolból. Mikor másnap reggel Guidobaldo kilépne a palotájából, hát a küszöbön fekszik tündér Ilona, fehér hattyuruhája a feje alatt, ugy alszik. Akkor Guidobaldo gróf arcát elöntötte a meleg könny. Csak nézte tündér Ilonát, hogy aluszik ós szólni nem mert, mozdulni se. Hát fölébredt tündér Ilona és fölnézett a grófra. Még kék szeme is halovány volt, de vértelen ajkán szép, édes mosoly ragyogott Guidobaldo felé. Akkor Guidobaldo gróf ierugta a küszöbről. — Menj el a váramtól, mert boszorkányfaj vagy és nem tudlak megölni! És Guidobaldo gróf ráuszította a kutyáit, hanem az ebek behúzták a farkukat és hason csúsztak tündér Ilonához. Akkor a gróf ráuszította a szolgáit és azok kiűzték a mezőre, mert mindenki gyűlölte már tündér Ilonát. Guidobaldo gróf kiállt a toronyba és onnan nézte, hogy tündér Ilona hattyuképében a levegőbe emelkedik. A levegőbe emelkedett, de nem szállt el, hanem a vár fölött kerengett lassú repüléssel. Akkor Guidobaldo fogta ijját ós minden erejével a hattyúra lőtt. De a nyil nem ért odáig, hanem ragyogó ívben hajlott el alatta. Akkor a hattyú hirtelen lecsapott. Hirtelen lecsapott, elébe a nyilnak és mellen fogadta. Aztán lassan a hattyú fölemelkedett ós nyugatnak szállt. Nyugatnak szállt, mellében a nyíllal és dalolni kezdett. Gróf Guidobald hallgatta. Hanem a világ minden könnye csak esővíz, annyi szomorúság volt abban az énekben. Akkor gróf Gnidobaldo azt mondta a toronyőrnek : — Most már csukd be a láncos kapukat, toronyőr és huzd föl a csapóhidat. ez a n hogy 1 nács el lépés t Radi ázsiai i drága végre kapni, inkább megolt (Saj folytai sének beszéd szólt Lukác uj bes kezdte után gróf, J Fereni se m folytai Náv meg a tolesit resked tárgya Szki pártol) hangsi fontos hegyv szerüs kurzus nép k szeret Luk megje ipari < iából, igy g( Az ip vetke Hor biztos vánni biztos orvos méuy sernm a köz Pet rak tatja, csak hibán mostt Elv sága' (Derű Pet Azt i A bá azt n sokk! Ha rölet munt pónzl a hit egyei Npni autói Tö zárja Lu hajol bizto pedijj ugys