Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-19 / 114. szám

1911 11. évfolyam, 114. szám Péntek, május 19 ELŐFIZETÉS! AR VIDÉKEN TELEFON-SZAM: egéu évre . K 28-— félévre . . . R 14 — Szerkesztésén 305 c=j Kiadóhivatal 83tí negyedévre . R V— egy hónapra K 2-40 Interurbán $35 Egyes szám ára 10 fillér Budapesti szerkesztőség telefon-száma 178—t? Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, o Korona-utca 15. szám r—i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám e=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre. R 24-— féiéne . , . R 12 negytdévre. R 6 — egy hónapra R 2-Egyes szám ára 10 fillér Hierongmi és Lukács. Hogy mily gazdag politikai örökség maradt a, nagy halott kereskedelmi miniszter után, tegnap tűnt ki, az ideiglenes kereskedelmi miniszter beszédéből. A képviselőház megilletődött lélekkel hallgatta, Lukács László meleg szavait, amelyekkel másfélórás, jeles beszéde elején a great oíd man-ról megemlékezett. S tapsban tört ki a munkapárt, mikor a pénzügyminiszter bejelentette Hieronymí ötnegyed éves miniszterségének fényes sikerét: az államvasutak jövedelmeinek rohamos megszaporodását. A koalíció sok tekintetben gyászos kormányzatának egyik végzetes tünete volt az államvasutak jövedelmezőségének évről-évre való megromlása. Állami intézményeink szemefénye volt a magyar állami vasút, nemzeti vagyonunk egyik legbecsesebbje, amelynek Baross Gábortól kezdve a legnagyobb munkaerők állottak rendelkezésére. Ez a roppant nemzeti vagyon, a magyar nemzet jólétének és jövőjének e hatalmas eszköze siralmas állapotba jutott a koalíció kormányzatának négy esztendeje alatt. Nem Kossuth Ferencet okoljuk, hanem magát a rendszert, amely lejtőre vitte a vasúti adminisztrációt s lejtőre vitte magát a pénzügyeket is. Bűne, egyszersmind bűnhődése volt e korszaknak, hogy nagy és könnyelmű ígéretek tapadtak a sarkához, amelyektől megszabadulni nem tudott s amelyeknek redőibe belebonyolódott ős elbukott, mint Hunyady László a hosszú palástjában. ígéreteknek bibor köntösében csillogtak a nép előtt, amig ellenzéken voltak. Kormányzatuknak azután átkává vált, hogy eget-földet Ígértek a magyar népnek, ha cserbenhagyja a szabadelvüpártot s mikor azután hatalomra jutottak a megfordított Andrássy Gyulák, akik nem azt vallották, hogy igérni nehéz, megtartani könnyű: a könyörtelen valóság, a viszonyok ereje, maga az élet megcsúfolta vállalkozásukat, lehetetlenné tette a ragyogó Ígéretek beváltását. Hieronymi Károlynál senki fiatalosabb harci kedvvel pellengérre nem állította a koaliciós rendszer hibáit és bündhődését. A mult év tavaszán folytatott választási hadjáratban, kerületek egész sorában fejtegette választók ezreinek a munkapárt programját s ő bírálta legélesebben a koalíció deficites pénzügyi politikáját. Mosolygó tündér Ilona meséje. Irta Balázs Béla. „Tündér Ilona battyu képében úszott vala a Dunán". Egyszer Guidobaldo gróf, mikor egyedül vadászott volna, kitévedett az erdőbői a Duna partjához. Hanem ott az ő hódos fekete lova csak meghorkant ésmegállott. Annak a lónak neve Aldazar volt és Guidobaldo a szaracenoktól hódította karddal. — Itten vársz reám, Aldazar, — mondotta neki Guidobaldo. Aztán leugrott és tölgyfa-gerelyét jobb kezébe szorítván, előre lopódzkodott. Hanem, amint kiért a sűrűből, meglátta a kék Duna vizét és egy szépséges fehér leányt, amint fürdőzött. — Ezt nem anya szülte, — gondolta magában Guidobaldo — mert hogy ilyen szépet még nem látott. És amint körültekintett, meg is pillantotta a fehér hattyuruhát a parton. Guidobaldo odaugrott és rálépett. A leány is akkor észrevette és kiáltva igyekezett a partra: — Add vissza fehér hattyuruhámat, — mondotta kérve. — Nem adom vissza, — felelte Guidobaldo. — Mondd meg a nevedet, szépséges tündérleány, mert most már az enyém leszel. — Tündér Ilona az én nevem, — felelte a leány. Akkor Guidobaldo ölbe kapta és vitte. Hanem tündér Ilona nem jajgatott és nem sirt, de csendesen nézett a lovag szemébe és mosolygott vála. Guidobaldo nézte, hogy tündér Ilona mosolyog és azt gondolta, elolvadt az ő melle a páncél alatt, mintha csak forró vér volna vas kehelyben. — Hej, Aldazar, — kiáltott Guidobaldo — nem vittünk még ilyen zsákmányt! Hát téged milyen téli csoda ért, hogy fehér lettél, mig odajártam? Aldazar visszanyeritett és megrázta sörényét, fehér felhőt vervén vadalma-virágból, mely behullatta, hogy a fiatal ágakat tépdeste. Mert virágzó tavasz volt épen akkor. Hát felültek. Guidobaldo gerelyre tűzte a hattyuruhát és Aldazar még egy nagy virágos ágat tépett magának az útra. Mikoron meglátta őket az őr a torony ablakából, azt mondta: — Fekete lovon ment el Guidobaldo gróf, fekete páncélban és fekete tekintettel. íme, fehér lovon tér meg, fehér lobogóval és páncélját is fehérség övezi. Mire véljem? Mikoron Guidobaldo belovagolt vára udvarába, azt mondta a torony őrnek: — Most már ereszd le a csapóhidat, toronyőr és a kapu is maradjon tárva. Békesség legyen most már a környéknek és minden utasoknak. Hát boldogságban, szerelemben éltek, éldegéltek Guidobaldo gróf és tündér Ilona. De attól fogva boldogabb volt mindenki is a várban. Guidobaldo anyja elfelejtette, hogy öreg és beteg, Guidobaldo két árvája elfelejtette, hogy meghalt édesanyjuk és minden szolga is elfelejtette az ő szolgaságát, mert mosolyogva járt közöttük tündér Ilona. Mosolyogva járt közöttük tündér Ilona és mindenek meleg örömöt éreztek szivükben, merthogy úrnőjüktől A halál meggátolta abban, hogy az. országnak Beszámoljon a maga cselekedeteiről; hogy bebizonyítsa, hogy nemcsak kritizálni tud, hanem alkotni szebbet és nagyobbat, mint azokr akiknek politikáját és kormányzatát oly éles bonckés alá vette. Helyette ma Lukács László számoir be Hieronymi kormányzatának pénzügyi eredményeiről. Az elhunyt miniszter keze alatt gyarapodásnak indult újra vasutaink ügye. Rend, fegyelem, anyagi virulás vonult be vele a legféltettebb nemzeti intézményünkbe. Bieronymi alatt a vasutakra jövedelmezőség tekintetében uj korszak virradt. Bebizonyult,, hogy joga volt oly éles bírálatot mondani politikai ellenfeleinek munkája fölött, mert minden józan és elfogulatlan, polgár dicséretét kiérdemelte a maga munkájával. Az ideiglenes kereskedelmi miniszter ma olyasmit produkált, amit kívüleigen kevesen tudnának produkálni vezető politikusaink közül; egy csaknem másfélórás beszédben tanúságot tett róla, hogy bámulatos rövid idő alatt teljesen beleélte magát a kereskedelmi tárca gondolatvilágába, rendszerébe, a legaprólékosabb részletek titkába. A képviselőház valamennyi pártja is távol marad a bánat. Hanem ez azért volt, mert a tündérek nem tudnak sirni. Történt azonban, hogy Guidobaldo anyja, meghalt. Nagy lett a szomorúság, mert mindenki is az öreg asszonyt nagyon szerette^ Nagy siránkozás közben tették sirba. De mikor a gödör körül állnának, egyszer csak azt mondja haraggal Guidobaldo első kapitánya : — Mégis nincsen szive tündér Ilonának,, hogy most is mosolyog ! Azt felelte akkor, Guidobaldo gróf: — Fogjátok meg a kapitányt és vessétek a legmélyebb tömlöcbe. Mitévő lennék én,, ha még ő is sirna, az egyetlen fényesség ís elborulna. Oh, százszor áldott az ő sebezhetetlen tündérszive. Hanem a várnép fele nem szerette többé mosolygó tündér Ilonát. De Guidobaldo gróf még százszor jobban szerette és még nagyobb szerelemben éltek, éldegéltek attól fogva. Történt azonban, hogy betegség ütött ki és Guidobaldo két árvája egy éjszaka meghalt, mind a kettő. Hát a sirás-rivás majd fölvetette a várat. A gróf is tündér Ilona térdére fektette a fejét, hangosan zokogván és önnön húsát megtépte kínjában. Hanem mikor a gödör körül állnának,, egyszer csak azt mondja haraggal Guidobaldo második kapitánya: — Itt temetjük a két édes árvát. Velük játszadozott mindig tündér Ilona. Térden ébresztette, keblén altatgatta. Értük az ő ura önnön húsát megtépte kinjában. Mégis: gonosz a szive tündér Ilonának, hogy mos*, is mosolyog.