Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-18 / 113. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG 1911 május 18 — A haladás és az egység nevében követeljük a bili elfogadását és ezt bi­zonyára el is fogjuk érni. A szavazás igazolta ezt a reményt és jellemző az erők teljes mérkőzésére, hogy a debreceni választás után léte­sült 126 főnyi progresszív többséget majdnem teljesen maga mellett látta a kormány ebben a szavazásban is. Ha a vétőjavaslatból törvény lesz, akkor ott a születés, a rang kiváltsá­gán alapuló felsőház csak holt szerv­ként jelzi egy letűnt kornak osztály­uralmát. A magyar biztositási-ügy. (Saját tudósítónktól-) A magyar biztosítás­ügy terén szokatlanul élénk mozgalom van. Majdnem az összes hazai biztosító társasá­gokat megszállta a buzgalom s üzletkörü­ket kiterjesztik, működésűk körébe vonnak olyan üzletágakat, amelyeket eddig nem kultiváltak, egy részük a mult és jelen év folyamán fölemelte az alaptőkéjét, más ré­szük most teszi meg az előkészületeket erre a tranzakcióra. Uj biztosító társaságok alakulnak és vannak alakulóban, szóval minden jel arra mutat, hogy a biztosító társaságok számára eldorádói állapotok' van­nak Magyarországon. Épen ez az, ami szükségessé teszi, hogy a közfigyelem nagyobb érdeklődéssel fordul­jon a biztosításügy felé s hogy kutassa okait annak, hogy miért lendült föl most egy­szerre ugy a magyar biztosításügy. És akkor arra a tapasztalatra jutunk, hogy minden­nek az az oka, hogy mig a külföldön a biz­tosítási társaságok a legnagyobb és legszi­gorúbb állami felügyelet alá jutottak, addig nálunk mi sem könnyebb, mint biztosítási ügyletet folytatni. Olaszország monopolizálni akarja a biztosítást s a legkomolyabb és legbehatóbb előkészületek már megtörtén­tek, hogy a biztosítás állami monopóliummá tétessék. Németországban külön birodalmi hivatal van a biztosító társaságok ellenőr­Az egyik : Hát mer folyton engem nézett az apám. De nem felelt az anyámnak és az anyám megint mondta: mi az, megnémultál, Zsiga, felelt már. Az apám azt mondta: hagyj békén, fiam, de nem nekem mondta fiam, pedig én vagyok a fia, mer a ma­mámnak mondta fiam, ezt szokja mondani neki: fiam, finomaknál ez igy van. Tik nem vagytok finomak. A másik Hát mik vagyunk ? Az egyik: Tik ordinárék vagytok, mert tik iparosok vagytok. A másik: Nem is vagyunk iparosok, mert nincs is iparunk. Az egyik : Dehogy nincs, mert van. Söprű és hóvakaró is van nektek, az mind ipar. A másik : Nem igaz, mert a kalapács, az ipar, meg ha valaki szabó, az ipar, meg a fürész is ipar, de a házmester, az nem ipar. Az egyik: Hát mi ? A másik: Felügyelés. Az egyik: Felügyelés is ipar, ha van hozzá söprű, meg hóvakaró. Amint valami ilyen van, akkor mingyár ipar az egész. Ház­mester, az csak iparos, például cvikkert se szabad neki viselni. A másik: Ha izralita volna, szabadna neki cvikkert is viselni. De katolikus, hát csak rosszul lát. Inkább meggyújtja a lám­pát, ha olvas. Az egyik: Hát aztán, mikor fölkeltünk az ebédtől, én körülmentem kezet csókolni és mondani: köszönöm az ebédet és akkor az apám megfogottés magához húzott és a mejji­zésére s Ausztriában kormányengedély kell minden részvénytársaság számára, hogy egy­általán megalakulhasson s működhessék. Abban a három országban tehát, mely szá­munkra ezen a téren számításba jöhet, ked­vezőtlenebb a helyzetük, mint nálunk. De a helyzetüket nálunk még két körül­mény nagyon megjavítja. Az egyik az, hogy adót alig kell fizetniök. Ez majdnem hihe­tetlen, de tényleg ugy van. Miután üzleti nyereségüket osztalékképen kiosztják, a tar­talékaikat pedig adómentes papírokban he­lyezik el, évtizedeken keresztül nem kellett adót fizetniök, vagy legalább is nem akkora adót, amekkorát kiterjedt üzletkörük s óriási hasznuk után fizetniök kellene. Ezen részben változtatott a Wekerle-téle adóreform, mely az adómentes papírokat is jövedelemadó alá vonja. Wekerle a parlamentben kijelentette a javaslat tárgyalásakor, hogy a reform éle egyenesen a biztosító társaságok ellen irá­nyul, akiket ezáltal adó alá akar vonni. A javaslatból törvény lett, de a törvény még nincs életbe léptetve bár a határnap közele­dik. De a biztosító társaságok már most vé­dekeznek a bekövetkezendő adófizetési kö­telesség ellen ugy, hogy tartalékuk legna­gyobb részét az alaptőke fölemelésére hasz­nálják föl s igy újra kivonják az adózás alól. Ez ellen pedig a kincstár számára védelem nincs, mert a magyar kereskedelmi törvény nem irja elő kötelezően a tartalékalap léte­sítését, a díjtartalék pedig minimumra redu­kálható. Dö még ennél is sokkal fontosabb az, hogy az itt működő összes biztosító társaságok közt kartel áll fenn. A közönség a kartel révén nemcsak annyiban van védelem nélkül kiszolgáltatva a biztosító társaságoknak, hogy a biztosítási feltételek, a dijak, az ösz­szes stipulációk valamennyi társaságnál azo­nosak, hanem annyiban is, hogy egyes egyé­neket bojkot alá helyezhetnek s ha minden alapos ok nélkül, sőt gyakran pusztán sze­mélyes animozitásból, egyetlen társaság va­lakit visszautasít, ezt körlevélben, az illető tudta nélkül közli a többi társasággal s arra az illetőt a kartelben levő társaságok egyike sem fogadja biztosításra. Kereskedelmi tör­vényünk hiányossága folytán ez ellen véde­lem nincs s ezen csakis a biztosítási törvény reformja s a biztosító társaságoknak állami ellenőrzés alá helyezése segíthetne. Egyelőre kartelen kivül álló biztosító tár­saságok kísérleteznek mindig a kartel meg­törésére. De eddig még minden esetben siker nélkül. A kartel oly hatalmas, hogy minden kartelen kivül álló intézettel ott kezdődik, hogy ez utóbbi már meg sem tudja kezdeni a működését, mert nem kap szakavatott tisztviselőket. A biztosítási üz­let ugyanis speciális szakértelmet igényel. De ezek a speciális irányban képzett tisztviselők tudják, hogy ha a kartelen kivül álló inté­zethez szerződnek, akkor a lelküket örök időkre eladták az ördögnek, mert anathéma alá kerültek és soha többé a kartelben álló intézeteknél állást nem kapnak. Ez annyit je­lent, hogy kényre-kedvre ki volnának szolgál­tatva a kartelen kivül álló intézetnek. Tehát sem valamire való hivatalnoki kart, sem ügy­nöki kart nem tud szervezni. Hozzájárul mind­ehezaz, hogy a kartel-társulatok vidéki ügy­nökséget és fŐügynöksógeit mind a vidéki tekintélyes pénzintézetek vállalták el. Ha tehát egy uj társulat alakul, aminthogy alakult, az a vidéken szintén csak ezeknek a helyi intézeteknek segélyével akarja a maga üzletét szervezni, mert minden más szervezés rémes költségbe kerül s nem is oly eredményes. De a vidéki intézetek ré­szint átvett záloglevelek, részint takarék­betétek, részint visszleszámitolás folytán annyira a kartelltársulatok hatalmában van­nak, hogy ők az uj társulat mellé csak akkor szegődhetnének, ha ez őket a meg­levő bilincsekből ki tudná szabadítani. Ez azonban lehetetlen föltételekhez van kötve, amelyet egy most alakuló s működése kez­detén levő társaság teljesíteni a legjobb akarat mellett sem tud, mert anyagi erejét tízszeresen felülmúlja. A mai viszonyok közt tehát egy kartelen ki­vül álló biztosító társaság már alakulása pil­hez nyomott és megcsókolt és nem akart el­ereszteni és mondja neki a mamám: kelk­sósz, kelksósz, ez franciául van, hogy én meg ne értsem. És mondja neki az apám: non, non, non, ez is franciául van, hogy én meg ne értsem, azt teszi magyarul, hogy: nem, nem, nem. A másik: És aztán mindgyár öngyilkos lett? Az egyik: Nem. Akkor azt mondta a ma­mámnak, hogy le akar egy kicsit feküdni a díványra aludni és mondja a mamám a szoba­leánynak, Mari, tegyen egy párnát a kana­péra az urnák és melléje egy széket a ha­mutartóval, mert behamuzza a szőnyeget, a múltkor is elégetted, fiam. A másik: Szivart szil? Az egyik: Nem. Cigarettát. A másik: Lopsz tőle ? Az egyik : Nem lopok tőle. A másik: Én lopok az apámtól. De csak dohányt lopok tőle, mert pipázik és nem szilom el, csak gyűjtöm, már nagyon szép gyűjteményem van. Az egyik: Mér nem mondtad előbb, hoz­tam volna neked, most már nem lehet, mer meghalt. A másik: Hogy halt meg? Az egyik: Csak lefeküdt a díványra és a mamám kiment a szalonba és újságot olva­sott és akkor egyszerre az apám hil enge­met, hogy gyöjjek be, mondja: gyere csak be, fiacskám és ón bemegyek, hát mosolyog. A másik: Mosolyog? Az egyik: Mosolyog a szájával és az arcá­val, de sir a szemével, mer gyönnek a könnyek a szeméből, csak ugy folynak ós ugy nedvesen mosolyog és nevet ós azt mondja, gyere ide egészen közel, fiacskám. A másik: Odamentéi? Az egyik: Hát parancsolta, hát odamen­tem ós akkor megint kinyújtotta a karját utánam ós odahuzott ós ugy nyom a mejji­hez, de ugy nyom a mejjihez, jaj, mondom, ne szoríts ugy, apa, minek nyomsz, hát a zsebibe nyul és kihúzza a revolvert és eltol magától ós ón épen akarom mondani: add ide kicsit, hagy nézem meg a szerkezetót. A másik: Milyen revolver? Világos vagy sötét? Mert a katonáknak világos van, az egészen fényes, de a civileknek sötét, az egészen fekete. Az egyik: Civil. A másik: Most hol van ? Az egyik: A lcezibe tartja, nem szabad ki­venni belőle, A másik: És hogyan lőtt? Az egyik: Mikor akarom mondani, hogy adja egy kicsit ide, hát kigombolja a mellényit meg az ingit ós a szivire teszi a revolvert ós még mindig nevet és mosolyog, de egészen nedvesen, még ilyet nem láttam, csak ugy csurogtak a szeméből a könyek, de azért nem sirt, mert csak nem is szipogott, csak a száját húzta félre egy kicsit ós akkor be­lőtt a szivibe, azt hittem, sokkal nagyobbat fog szólni, de nem szólt nagyot, csak egy j kicsit, igy, hogy: Bbu!

Next

/
Thumbnails
Contents