Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-30 / 99. szám

1911 II. évfolyam, 99. szám Vasárnap, április 30 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., C=3 Városház-utca 3. szám C=J ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R negyedévre . K (>'— egy hónapra 11 Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28-— félévre . . . R 14'— negyedévre. K 7'— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—-12 A szocializmus fogaima. Irta: Földes Béla egyetemi tanár. A szociálizmus, mint elmélet, a társadalmi gazdaságtan egy pártütő gyermeke. Saját fölfogásával vizsgálva a társadalmijelenségeket, azoknak természeti rendjét más törvényeken látja alapulni és az igazságosság érdekében e törvényeknek óhajt érvényt szerezni. Rendesen a szociálizmus az évezredek óta fönnálló társadalmak legalább egyes irányai esetleg társadalmi forradalom utján akarják elérni. Azonban ma a szociálizmus egyes elméletei és törekvései között már oly nagy eltérés van, hogy azokat egyöntetű fogalom alatt összefoglalni teljes lehetetlenség. Weisengrün szerint minden szociálisztikus rendszerben a következő három közös vonást találhatni: a) Egy kollektivisztikus követelményt; b) társadalmi optimizmust a jövő fejlődésképesség iránt; c) a társadalom primátusát szemben az egyénnel (például Marx szerint a realitás csak társadalmi realitás). Azonkívül az örök igazságosság nevében való tiltakozás képezhetné a különböző rendszerek közös vonását, de még e tekintetben is találunk eltérést, sőt az úgynevezett tudományos szociálizmus nem is annyira az igazságosság, mint a továbbfejlődés érdekére támaszkodik. Még egy-egy iskola hivei sem egyeznek a szociálizmus fogalmi meghatározásában. Igy Engels szerint a szociálizmus az újkori proletár-mozgalom tudományos kifejezése; ellenben az ugyanazon iskolához tartozó Bebel szerint a szociálizmus a világos öntudattal és teljes tudással az emberi tevékenység összes köreire alkalmazott tudomány. Proudhon meg ép a nyomor vallásának nevezi a szociálizmust. Dietzel újból különbséget tesz szociálizmus és kommunizmus között; szociálizmusnak nevezi az összes elméleteket, melyek a társadalmi elvet túlzásig viszik; kommunizmusnak nevezi az összes elméleteket, melyek az individualisztikus elvet túlzásig viszik. A kettőnek közös nevéül az antikapitalizmust ajánlja. Mili szociálistának tartotta magát (antibiographiájában), mert kimondta, hogy a jövőben a társadalom igazságosabb alapon fog nyugodni, mire Cairnes, kinek Rae is igazat ád, megjegyzi, hogy nem a remény jellemzi a szociálizmust, hanem az, hogy e reményt már jelenleg állami hatalommal akarja megvalósítani. Mindezen majd sokat, majd keveset kifejező meghatározásokkal szemben mi szociálizmusnak azon tant nevezzük, mely a társadalom gazdasági szervezetének egy tökéletesebb, a közösséget a mainál teljesebben kifejező, az individuális versenygazdaságot kizáró alakját fejtegetni. Ha magából a kifejezésből indulunk ki, akkor a szociálizmus ellentétét jelenti az individualizmusnak, oly társadalomnak, melyben a gazdasági élet berendezése túlnyomóan az egyének ösztöneire, törekvéseire, versenyére van alapítva. A szociálizmus lényegét csak a társadalmi szervezet tekintetében követelt átalakítások jellemzik. Azért nem lehet igazat adni Dietzel-nek, ki kommunizmusnak nevezi azokat a rendszereket, melyek az individualisztikus elvet túlhajtják, nem lehet igazat adni azoknak, kik az anarkizmust individualisztikus rendszernek nevezik. Végre is minden szociálizmus az egyénnek is akar használni. Irányadó csak a szervezet ténye lehet. A szociálizmus eszerint ellentétét képezi minden oly rendszernek, mely a társadalmi szervezetet az egyénen épiti föl, elhanyagolván a társadalmi összefüggés követelményeit, avagy remélvén, hogy azokat kerülő uton az individualisztikus rendszer is ki tudja elégíteni. Valamint tehát nem tekinthetjük inNép és fejedelem. Irta Ludtviff Thoma. Tarlókon ós frissen kaszált réteken keresztül száguldott a vonat. A vajsárga őszi nap besütött a sárgára festett szalonkocsinak az ablakán, amely egyáltalán furcsán ritt ki ebből az egész környezetből. A kocsiban Xavér herceg, a királyi család oldalági leszármazója ült és szárnysegédével, Schrőfel báró kapitánynyal Fehértemplomba utazott, annak a mezőgazdasági kiállításnak a megtekintésére, amelynek védnöke volt. Mivel azonban leereszkedést kellett mutatni az egyik helyen, alattvalók iránt való érdeklődést a másikon, ezért mindenütt megálltak és ahol nagyobb embertömeg ötlött a szemébe, Xavér herceg mindig megkérdezte kísérőjét: — Mondja, muszáj ? — Azonnal, királyi fenség — felelte ja báró és elkezdett lapozgatni kis jegyzőkönyvemben. „Faistenhamm ... Plébánia székhelye .. . Százhatvanhárom lakos ... Katolikus ... Harminchét ló ... Kótszáznyolcvanegy darab marha . .. Igen ... Királyi fenség ... Ez elő van jegyezve." Xavér herceg erre nagy, nemes fejét kidugta az ablakon és acsiptetőjón keresztül, amelyet csak ilyen alkalmakra tartogatott, ránézett néhány elhízott úrra, akik a vagyonos és jobb közönséget képviselték. — Ez a vidék — mondotta a herceg — nagyon csinos. — Mi a'? — kérdezte a postatiszt, vagy valamelyik gazda, akinek nagyobb volt a hűsége, mint a jómodora. — Ez a vidék, ez nagyon szép — ismételte a herceg. — A'mán igaz, igaz, királyi fenség. — Ezen a vidéken szép lankák vonulnak végig és erdők borítják. — A' mán igaz, királyi fenség. — De a szem termékeny földeket is lát, amelyek megjutalmazzák a földmives szorgalmát és . . . és . . . — A' mán igaz, királyi fenség. — És . . . — Buja legelőket . . . Súgta a szárnysegéd. ... és buja legelőket, amelyek ezen nép tőzsgyökeres marháinak . . . amelyek ezen nép tőzsgyökeres nép marháinak táplálékot adnak. Xavér herceg megigazította a szemüvegét, amelyik izzadt orrán kisiklott és a postás, meg a nemes gazdálkodó értelmetlen szemmel nézett a királyi sarjadék ugyanolyan kék szemébe és érezte, hogy most rajta van a sor. — Királyi fönség . . . hogy millen érzemények dobogtatik meg szivünket... attul, hogy itt át méztatik utazni ós, hogy fiaink és unokáink számára is. A lokomotív fütyült és a nemes gazdálkodó ennek a népnek minden hűségét kifejezte ezzel az egyetlen mondattal: — Isten vele, királyi fönség, gyüjjók mentü' előbb ide vissza miközénk . . . Eltűnt ezzel a jóságos fejedelem szeme elől, aki visszahanyatlott a párnás ülésre és azt mondta; — Na, ezen tul vó'nánk, hun muszáj megint ? — Azonnnal királyi fönség, — válaszolta Schrőfel báró. — „. . . Sünzing . . . Nem ... Matzling . . . Kétszáztizennégy lélek . . . Katolikus . . . Háromszáztizenegy darab szarvasmarha . . . Matzlingban újból beszélni fog királyi fönség". — A kirilejszumát, — sóhajtotta a herceg és gondolatban elismételte jóakaratról és komoly érdeklődésről tanúskodó előbbi beszédét. Két óra multán berobogott a vonat a fehértemplomi állomásra, ahol a hivatalnoki kar, a hódolattal mosolygó papság, ahol az aggharcos egyletek, tűzoltók és lövészek, ahol mindenki, aki valamit jelentett és reprezentált, zsúfolásig megtöltötte a kis pályaudvart. Mögöttük pedig, előre szorítva őket, ott nyüzsgött az a tömeg, amely a kiszálló hercegben, aki dagadó húsát gyönyörű világoskék egyenruhába préselte bele, a maga fajtájának rokonát és tőzsgyökeres képviselőjét ismervén föl, riadó éljenzóst hallatott.. Kicsiny, piszeorru izgatott ur számos, gyorsan ismétlődő hajlongással értésére adta a hercegnek, hogy ő itt az első ember:, címzetes királyi tanácsos és a kerület közigazgatási főnöke. Kövér urak, akiknek duzzadt arcán és nyakán ott virított a mezőgazdasági szin, mint állatorvosok és gazdasági tanácsosok jelentkeztek, mások, mint igen érdemes fehér és tarka marha-tenyésztők. Ezek öreg, a hasukra már évek óta rá nem borult Ferenc Józsefkabátokban tolakodtak előre és mielőtt a herceg még meg tudott volna jól fordulni,