Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-28 / 97. szám

1911 április 23 DELMAGYARORSZAG 19 EMBERFIGURÁK Rálálkodás a napnak. Mindnyájan hálálkodunk a nagy, sárga tiizkirálynak, aki most nagy audienciát ad mindeneknek, nem vonul el hideg téli gőggel, nem öltözik fakó aszkétaruhába ós nem a fehér havon vérzik el este, hanem a szivéhez, a meleg, sugárzó szivéhez enged mindnyájunkat ás nevet azon, hogy cirógatjuk, hogy becézzük, hogy kiabálunk örömünkben és a vérünknek, a szivünknek ritmusa rohanó, táncos, ujjongó. Még este is érezzük, mikor fölsápadnak a messze csillagfények, éjszaka is az ő lehellete csapkod körül minket és lobogó délben, kábitó virágillat sodrában mintha éreznők a világ vóreliiktetésőt s mintha mindnyájan az assziszi szent Ferenc naiv hangján dicsérnők nap testvérünket. Nagy koncertje ez a hálálkodásnak, a titokzatos emberi örömnek, de én hallottam egyik hangját, egy egészen elvesző, gyönge kis hangját is s olyan szép volt, hogy megpróbálom elmondani. Jött egy öreg, fehérszakálu ember a ragyogó, sugárzó, forró sétányon és nézett a Tiszára, a kékesen villogó vizére, amelyen sárga tüzpontok keringőztek, apró fényvonalak cikáztak, és sütkéreztek a fekete bárkák. Nézett bele a messzibe, amelynek a vége folé csöndesen, megelégedetten bukdácsolt a szélmalom és most nem érzett rajta az „ithakai szélmalom" kiotien monotoniája, iszonyú, lesújtó, végzetes „minden mindegy"-je. Nézett bele a sugárzó kék éggömbbe a fehérszakállú öreg ember fénytelen két szeme, és az arca vonalain, a teste állásán, ahogy a botjára támaszkodva ott görnyedezett, a nagyot ivó szomjasnak a gyönyörűsége volt. Ez az öreg ember, ez az öreg, az utoljárt járó szervezet, ez a megállás felé zakatoló homme-machine, ugy itta be magába a meleget, a napot, az egész anyagtalanságát a világnak és amint nagyon néztem, kutattam az arcát, megdöbbentem: — Hiszen én ismerem ezt az embert! S amint sokáig tűnődtem, egyszerre mintha a ragyogó, illatos bokrokon keresztül a multamba láttam volna, akár a gyerek a keritésen keresztül a gyümölcsösbe: ah, igen, ezt az öreg embert láttam én a télen idekünn, ugyanitt. S hallottam, mikor valaki ráköszönt: — Jó napot Mikosek bácsi! Sétálunk, sétáiunk ? Lehet is, itt a jó idö, maholnap tayasz lesz. — S hallottam, amint a fehérszakálu, nagyon Uagy, öreges rezignációval felelt, a kezével Sesztust is csinált hozzá: — Nem érem én azt meg . Akkor a száraz, pamutkeztyüs kezének ez a 'emondó gesztusa a szivemhez ütődött s emlékezem, oktalanul, de nagyon elbusultam azon, hogy ez a fehérszakálu Mikosek bácsi most itt a Tiszaparton a halálnak megy elébe és ő ezt tudja biztosan. Sütött a nap, de hidegecske Volt és tudni lehetett naptár nélkül is, hogy hiég tömérdek napja van hátra hó szemükbecsapkodásának, szél süvöltésének, kandalló mellett való tűnődésnek és ilyen horpadt mellű, köhögős Mikosek bácsinak egyszer a maga esöndes szobájában éjszaka mellére térdelhet n halál — öreg már, öreg nagyon és oda a tüdeje és oda a melle — s mikor a fehér hold n sápadt csillagokkal benéz a Mikosek bácsi szobájába, halottra nézhet, csöndes halottra. S azután jön a hideg föld ós annyi az egész, hogy egy hópehelyről nem tudni, hova lett. Mert elvesző hópelyhek vagyunk. S akkor ugy éreztem, ezt mind ő is tudja, sejti, ezt mind bekonferálta avval az ö reszkető hangú mondatával, a fáradt gesztusával ós mondom, igen iájt (látnom a halálramenő ismeretlent, a Mikosek bácsit. Ámbár hiszen mindnyájan ismeretlenek vagyunk egymásnak, csak azt tudjuk, hogy Mikosek a nevünk vagy egyéb. S most itt sétál a Mikosek bácsi és hálálkodik. 6 is itt maradt, a nap is itt maradt s amik és akik ezenközben elmentek, az most mind nem számit: a fő ez az édes pillanat, ez a melegedés, ez a belemerülés a napba. És ahogy ezt a nagy hálálkodást, néma örvendezést néztem, azon gondolkoztam, mekkora lehetett a tél ennek a fehérszakállú, öreg, köhögős embernek és hányszor gondolta el ijedt biztossággal, hogy a halál rátette a kezét az ajtaja kilincsére ? Azon gondolkoztam, miket elgondolhatott ez a Mikosek bácsi a maga primitív módján az emberi élet veszendőségéről, szörnyű oktalanságáról — egy másik öregember, Homér elsírta, hogy nincs nyomorultabb teremtés az embernél, — hogyan elátkozhatta a betegségét, a tehetetlenségét és hányszor elmondhatta a holdnak, mint a Leopardi pásztora, hogy a halál és bizonytalanság rabjai vagyunk. S mindezen keresztülgázolt az ő beteg lába, mindezeknek a szörnyűségeknek a fejére hágott s most minden szép, most minden ragyogó ós valószínű, hogy Mikosek bácsit a tavasz fogja elvinni, de szépen, kegyesen, csalással fogja elvinni és most különben nem is foglalkozik ezzel Mikosek bácsi, a remegő térdű bürger, most ő a napon sütkérezik, egyebet nem tesz. S ezt a napsütést, ezt az ő halálfélelmeivel jobban megszolgálta, mint mi valamennyien. Ti szegény sorsosai a félelemben, a rezignációban, örök játékai a kétségbeesésnek ós újra hívésnek, nézzétek emberek, a ti sorsotok énekel ebből a figurából, aki rosszul jósolt magának. S megérte a tavaszt, pedig még tegnap, — igen, tegnap lehetett az a téli napsütés — tegnap a föld alá álmodta magát és vérzett a szive, mert nyomorult az élet és haszontalan az ember, de olyan édes ittmaradni és hálálkodni a napnak. Cavallero. Föloszlatták a rapprezentáiicát. Fiuméből jelentik: Khuen-Héderváry Károly gróf április huszonötödikén kelt rendelete alapján Wickenburg István gróf kormányzó ma fi fiumei képviselőtestületet föloszlatta. A kormányzó azzal okolja meg a föloszlatást, hogy a kormány nincs megelégedve a képviselőtestület működésével. A városi statútumuk 105. szakasza alapján legközelebb kiírják az uj választásokat. A neme sorosa megegyezés. Londonból jelentik: A Németország és Oroszország között való megegyezés teljesen elkészült és még csak az aláírás van hatra. A megegyezésben a két nagyhatalom arra kötelezi magát, hogy valamennyi európai állammal békét tart s a keleten támogatja egymást. Oroszország arra kötelezi magát, hogy Németország ellen irányuló minden kombinációtól távol fog maradni. Németország pedig elismeri, hogy Észak-Perzsia Oroszország érdekszférájához tartozik és hogy itt minden vasúti koncessziót a maga számára követelhet. Németország tőkéjével részt fog venni a teherán-kanikáni vasút építésében, azonban ez a vasút Oroszország ellenőrzése alatt lesz, Oroszország elismeri Németországnak azt a jogát, hogy a bagdadi vasutat kiópitse s e végből biztositja Németországnak diplomáciai támogatását. Oroszország megkönnyíti Németországnak Észak-Perzsiába való kivitelét. Mind a két állam biztositja a közeli keleten a státuszkvót, hogy igy Törökország bizalmatlanságát eloszlassa. Albánok harca. Cetinjéből jelentik: Boletinác Isza vezérlete alatt ujabb fölkelés tört ki. A Gro pában lévő török csapatok tizenegy nap óta körül vannak zárva és helyzetük nagyon válságos. Tegnap egész nap folyt a harc, amelynek eredményét még nem tudják. Hir szerint a fölkelők Guzinye mellett elvágták a törökök visszavonuló útját. Riportok Zenta városából, — Régi vagy uj városháza ? — Cserkészés a város ügyvezetése körül. — II. (Kiküldött munkatársunktól.) Aki a zentai leégett városházát látta, első pillantásra meggyőződhetett róla, hogy még kireparáltatás esetén sem állhatja meg ezentúl a helyét. A város vezetősége azonban mindeddig nem foglalt még állást abban a kérdésben, hogy uj városházát épittet-e vagy sem. Várják a kereskedelmi minisztérium kiküldött szakértőjét. A városi mérnökség nem akar hivatalosan előlépni a szakértői véleményével, de nem is nagyon kényszeríti Őket erre a város vezetősége, noha a mérnökség és a szenátus tagjai magukban szentül hiszik és tudják, sőt itt-ott félve hangoztatják is, hogy mindenáron uj városházát kell emelni. Csakhogy Mester Andor függetlenségi pártelnök ur és a párttagok más nézeten vannak. Nekünk a régi is jó, tornyostul együtt — mondják, nem engedjük kidobni a város pénzét, kell az másra: tenyészbikák szaporítására. Igy a képviselőtestület túlnyomó többségben lévő Kossuthpárti tagjai. Legalább uj torony kell, hisz a régi félig leégett és rossz, összedőlhet minden pillanatban, érvel a város egy-két merészebb embere. De hasztalanul, mert urambátyámék kórusban kizengik a szentenciát: A régi torony eddig még nem düt be, egy pár tégla köll, mög egy kis malter, aztán röndbe van ! És ez ellen nincs apelláta. Ezért a város taktikával akart élni. Minisztériumi szakértőt kért, gondolta, hogy ennek a véleménye előtt majd csak meghajlanak urambátyámék. (A leégett városháza körül.) A Főtér, ahol a zentai városháza állott most már egészen tiszta. Eltakarították az üszkös romokat, a városházát szöges sodronynyal körülkerítették, szintúgy a katolikus templomot is. Apropó, a templom. Nagyon szomorúan fest. Csonka a tornya, a tetó'zetón pedig homokbuckaszerüen sorakoznak a kúpos téglatörmelékek. Munkások talicskáznak körülötte. A sodronyon belül padok, oltárok és egyéb templomi bútordarabok vannak kirakva. Hogy mi lesz a templom sorsa, azt még nem tudja senki. Czábafy János városi főjegyző erről enynyit mondott munkatársunknak: — A katolikus templomnak a város a kegyura. Hogy mi lesz vele, ebben a kérdésben még nem határozott a város. — És a városháza ügyében? — kérdeztük. — Várjuk a kereskedelmi minisztériumból kíküldendő szakértőt. — A tűzvész-bizottságnak, melyben a város tanácsa is benne van, mi a véleménye? — Eddig nincs véleménye. — Szóval a város eddig még nem kivánta érinteni sem a kérdést, szükség van-e uj városházára, vagy sem? — Ebben sem döntött. Mondom, várjuk a minisztérium szakértőjót. — Egyetemi tanár nem vállalkozott a szakértői vélemény nyilvánítására? — Nem. Azt irta, elfoglaltságai vannak. — Főjegyző ur melyiket tartja helyesnek: az uj városházát, vagy a régit? — Ebben a kérdésben nem nyilatkozom. Majd Bersenozey Domokos városi főmérnököt kereste föl munkatársunk, aki a városháza dolgában ezeket mondotta: — Hogy mi volna helyes, uj városháza ópitóse-e, vagy a régi meghagyása egy kis toldozással-foltozással, erre vonatkozolag nem lehet nyilatkoznom. Tetszik tudni, Zentán ugy van, hogy minden az uralkodó politikai párt hangulatától függ. Annak a javaslata ellen mi hiába véleményezünk, még ha tudjuk is, hogy a javaslata rossz. Az maga a döntés. Ezért aztán mi nem is ajánlunk semmit, mert ha tudom is, hogy jó és célszerű a városnak az, amit én javasolok,