Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-27 / 96. szám

1911 II. évfolyam, 96. szám Csütörtök, április 27 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ca Koror.a-utca 15. szám c=J Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., z=3 Váresház-utca 3. szám c=> ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24-— félévre . . . !í negyedévre . R 6'— egy hónapra K Egyes szám ára 10 fillér 12 — 2'— ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— félévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 I Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Gyámoltalan kereskedelem. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gonosz mostoha, ki a csúf édesleányait cifrázgatta, cicomázta, bálba vitte, hogy mulassanak az életben, de az árva legszebb Hamupipőkét sötét, kopott gyapotruhába bujtatta, simára fésült fejjel, liogy föl ne tűnhessen s akinek lencsét kellett szedegetnie egy feneketlen tálból, amig a többiek kimulatják magukat ugy istenigazában. A társadalom, a gonosz mostoha s a szépséges Hamupipőke: a magyar kereskedelem, amelyet darócruhába öltöztetnek, lenéznek, megmosolyognak, amelynek kötelességei vannak és jogai nincsenek. Amely mindig ad és sohasem kap. Ha csak oldalbarugást, megadőzást, kiuzsorázást nem. Sokáig tartott, mig Hamupipőkéért eljött a királyfi aranykerekü hintón, piros rózsa kocsiban. A magyar kereskedelem nem várhat addig. Összefogózkodva, magábanbizva, senkitől nem kérve és várva, a maga erejéből és becsületéből kell a társadalomnak egy uj csapást vágnia. Sehol annyit nem szónokolnak a kereskedelem üdvösségéről, előnyeiről, hatásáról, szükségességéről, mint nálunk, de sehol sem gördítenek annyi akadályt elébe, hogy érvényesülhessen, hogy igazi nemzeti érdekké emelkedjék s hogy teljes nagyságban és pompájában kibontakozzék olyan nagyságban, miként elkelne nálunk. Máshol a nagy államok politikájának tengelye: a legmagasabb értelemben vett kereskedelmi politika, máshol nem ország meghódítását tűzik ki a nagyravágyás céljául, hanem kereskedelmi piacokat igyekeznek biztosítani maguknak s ha történetük valamely korszakát ünneplik, nem diszes tornajátékot rendeznek, hanem vásárra hívják meg a népeket, a szélrózsa minden irányából. S ahol még gyenge és zsenge a kereskedelem, ott alátámasztják, segítik, ápolják és dédelgetik, jó hírüket költik, mesterségesen akarják legalább emelni, de nálunk a legszívesebben eltennék láb alól, uton-utfélen kikezdik és valóságos küzdelmet kell fölvenni a kereskedelemellenes politika ellen. És furcsa az, hogy akiknek nem szabadna, akik még a jelszavakból, a hitvallásukból is üzletet csinálnak — és sokszor mily fenséges üzletet, azok harsognak a legkeményebben a kereskedelem ellen, mellüket verve, szemüket lesütve. Pedig, hogy másra ne gondoljunk, hány életpályának alapja a kereskedelem ? Mi minden függ szervesen össze a kereskedelemmel ? Sok ügyvéd tönkre menne a kereskedők nélkül. Sok újság megszűnne igazi kereskedelem hiányában. S hányan lennének földönfutóikká, ha nem a kereskedelem látná el őket kenyérrel ? S az állam hogyan fokozná bevételeit ? A kereskedelem a nemzet vérkeringése. Ha rendben funkcionál, egészséges a nemzet; ha megakad megáll, vége mindennek. S mégis a kereskedő nem érzi az egyenlőséget a társadalomban. Nem érzi hivatásának fölismerését és megbecsülését. Nem érzi függetlenségének értékét és erejét. Nem érzi messzire kiható fontosságát. Nem érzi fajsulyát a társadalomban vele szemben, hanem azért is, mert még mindig megbicsaklik az önérzete, mert még mindig belepirul, ha rőföt emlegetnek, ha foglalkozását kérdik. A kereskedő, kinek aprócska földje is van, már csak földbirtokosként szerepel, aki meg beiecseppent valami szövetkezetbe, már csak igazgatónakszólittatja magát s akinek parányival nagyobb boltja van, Egész közönséges, középnagyságú légy. Irta Kimt Hamsun. Azzal kezdődött az ismeretségünk, hogy ő egy napon, amikor Íróasztalom mellett ültem és irtam, a nyitott ablakon berepült és körülzümmögte a fejemet. Nyilvánvalóan vonzotta őt a hajamból kiáradó hajszesz illata. Párszor elhessegettem magamtól, de ő nem törődött vele. Ekkor a papirolló után nyúltam. Nekem van ugyanis egy papirollóm; nagy és szép: pipaszurkálónak és piszkálóvasnak is használom és szögeket verek vele a falba; gyakorlott kezemben máris veszedelmes fegyverré vált. Néhányszor megsuhintottam a levegőben és a légy elrepült. De kis idő multán ismét visszatért és újra kezdte a köröttem való röpködést. Fölugrottam és az ajtó közelébe húztam az asztalomat. A légy utánam jött. Majd mindjárt segitek rajtad, gondoltam. És egész csöndesen nekiáltam és kimostam a hajamból a szeszt. Ez segitett. A légy meglehetősen elszontyorodva lekuporodott a lámpaernyőmre és nem mozdult. Jó darabig tartott ez igy; tovább dolgoztain és jócskán haladtam is a munkámban. De mégis, kissé egyhangúnak tetszett, hogy mindig a légygyei találkozzam, valahányszor fölvetem a szemeimet. Közelebbről megnéztem; egész közönséges, jól fejlett, középnagyságú légy volt, szürke szárnyakkal. — Mozogj egy kissé! — szóltam hozzá. De nem mozdult. — El innen! — szóltam ismét és feléje suhintottam. Ekkor elröpült, keresztül lendült a szobán és megint visszajött a lámpaernyőre. Ettől a pillanattól datálódik a mi tulajdonképeni ismeretségünk. Állhatatossága bizonyos respektust váltott ki belőlem; amit akart, azt akarta; a kifejezésével is megindított engem: a fejét oldalra billentette és szomorúan nézett reám. Érzelmeink kölcsönösek lettek; ő megértette, hogy érdeklődést keltett bennem és ehez alkalmazkodott; mindig fesztelenebb lett a föllépése. Már délután, amikor sétára készültem, az ajtó felé röpült és igyekezett megakadályozni szándékomban. Másnap rendes időben keltem föl. Ahogy a reggelitől távozom és be akarok menni a szobámba, hogy megkezdjem munkámat, az ajtóban találkozom a légygyei. Feléje biccentek. Néhányszor keresztül zümmögte a szobát és leült a székemre. De én nem kínáltam meg üléssel és szükségem is volt a székre. — El innen! Néhány centiméternyire fölemelkedett, aztán újra leereszkedett a székre. — De most ón ülök le! — szóltam és leültem. A légy elröpült és helyet foglalt a papirosomon. — El innen! — kiáltok rá. De nem kaptam választ. Ekkor ráfújtam, de 5 meglapult és nem akart távozni. — Nem, kölcsönös méltánylás nélkül nem mejiet ez igy tovább! Ő reám hallgatott ós gondolkozott a mondottak fölött, de egyúttal elhatározta, hogy helyén marad. Ekkor ismét megsuhintottam a papirollót; az ablak nyitva volt — erre nem gondoltam — ós a légy kiröpült. Pár óráig künn maradt. Ezalatt folyvást ide-oda járkáltam és már megbántam, liogv kiengedtem. Vájjon hot lehet? Ki tudja, mi történhetik vele ? Végre helyemre ültem és meg akartam kezdeni munkámat; de nyomasztó sejtelmek nyugtalanítottak. Ekkor visszajött a légy. Valami nagyon szennyes dolgot hozott magával egyik hátulsó lábán. — Valami szemétdombon lehettél, kis állatocskám — szóltam hozzá. De azért mégis örültem, hogy visszajött és nyomban becsuktam az ablakomat. Este megint megkísérelte régi tréfáját és el akarta előlem zárni az utat. De megembereltem magam és latba vetettem egész tekintélyemet. Hiszen szép volt tőle, hogy szeretett: de az mégsem járja, hogy minden este otthon marasztaljon. Erőszakkal haladtam el mellette. Jól hallottam, amint benn dühösködött és beszóltam hozzá: — Lám, most magad is látod, milyen az, ha az ember egyedül van. Most aztán kuksolhatsz. Másnap néhányszor próbára tette a türelmemet ez a kis szemétlógy. Látogatók jöttek hozzám, erre féltékenykedni kezdett ós neveletlenségeivel kiűzte őket. Amikor aztán viselkedése miatt szemrehányást tettem neki és megakartam rázni az üstökét, akkor egy szédítő lendülettel felröpült a menyezetre és ott leült. — Lebuksz onnan! — kiáltok hozzá. De figyelmeztetésem nem használt. — Hát maradj ott — és hátat fordítottam neki. Ekkor