Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-02 / 76. szám

18 DELMAGYARORSZAG 1911 április 1 1911 A hitvesről és anyáról. Elmondja Hubert Zsigmond dr. II. Bebelt és Morgant idézve mondottam már, hogy az ember az ő mai struktúrájában, valamint az ő társadalmi és jogi intézményei is egy nagy és komplikált fejlődési folyamatnak a produk­tumai, nem egyszerre lettek ők azzá, amiknek a mi látásunk mutatja őket és ebben a fejlő­désben, melynek kiindulási pontját vastag ködök takarták sokáig és takarják el előlünk még most is; van egy korszak, melynek miszté­riumaiba soha nem pihenő bátor katonák, a tu­domány katonái szüntelenül bevilágítani ipar­kodnak. Ezen a tudományos munkában és búvárko­dásban mindinkább kidomborodó, legrégibb etape-járól az emberiségnek, melyet a tudomány fényénél mi ugy kezdünk meglátni, mint látja jöttével a napnak az éjszakában járó vándor lassan-lassan kibontakozni az ő vándorlásának végpontját, annyit tudunk, hogy a férfinek a nö­vel való összeköttetése, a férfi vonatkozása nő­höz a leglazább kötelék, a férfi által tetszése szerint bármikor mogszüntethető és feloldható. A nő egy ilyen vonatkozásban nem lehetett más ós nem is volt más, mint egy birtoktárgy, mely a férfi, mint erősebb barbár erejének, brutális hatalmának volt mindenben kitéve és alárendelve. A férfinek ós nőnek életközössége a férfi minden felelősség és kötelezettsógórzése hiján áll fenn ebben a korszakban nemcsak a nővel, hanem a gyermekeikkel szemben is. Sem az asszonynak, sem a gyermekeknek a legprimití­vebb népek családjában a csak a legnagyobb fentartással férjnek ós apának mondható fér­fivel szemben semmiféle igényeik, jogaik nem voltak. Ez az az idő, mólyen t. hölgyeim és uraim, melyben minden jog az erőben van. Nem érzelmek, csak elementáris érzések uralkodnak az embereken ebben az időbon. A férfi a nővel és gyermekeivel szemben egy­általán nem érzi magát a gondoskodásra köte­lezettnek és az anyánál is megszűnik a gyer­mek szeretete, mihelyt ez a tehetetlenség korán tul van ós amilyen laza, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, a kapocs ebben a stádium­ban a szülő és gyermeke között, olyan az is, mely a nőt a férfivel köti össze. A szeretet törvénye, a nőnek ezen örök­érvényű törvénye, melyet előadásom bevezető­jében emeltem ki, a nő méltó jogállásának a családban, a társadalomban, az államban a leg­nagyobb garanciáját magában hordó ez a tör­vény még nem érvényesül, még nincs hatály­ban, a kulturszegénység idején és igy a nő jogállását ebben az időben megkonstruálni nem nehéz, mert nincsenek jogai, csak kötelességei vannak, a munkát akkor még lenéző, megvető férfiakkal szemben. Már az antik kulturnépeknél, mely csopor­tot az egyiptomiak, a babilóniaiak, a zsidók, az arabok, az izlam hivei, a görögök és a ró­maiak alkotják, ha a kifejlődő jogrendben a férfi ós illetve a férj kimagaslóbb jogállása hang­súlyozottan kifejezésre is jut, a női munkánál ós tevékenységnél többro tartott férfimunka nagyobb megbecsüléséből kifolyóan, kulturté­nyezők behatásának eredményekónt, melyek révén a szűkebb családban való állandó élet és munkaközösség létesül és az ember lelke is kezd már virágokat hajtani és mert a munká­ból kiveszi részét a férfi, a férj is s ekként értékelni kezdi és tudja a hitvesnek ós anyá­nak a házban kifejtett áldásos tevékenységét, melyet ez par excellence a görögöknél ós ró­maiaknál kifejt, mialatt a férj a nap legnagyobb részében a piacon a maga vagy a köz ügyeiben jár, mert akkor még nem voltak kávéházak, klubbok, hol a férfiak kártyázhattak. Amikor tehát a házasság mar szilárdabb formákat ölt, az apa érzelme az anyáé mellé áll és szim­pátiájukkal nemcsak a gyermek fizikai, fizioló­giai, hanem lelki világát is átfogják, az ö öröme, az ő fájdalma az övéké is lesz, akkor a hitves és anya tényleges, vagyis társadalmi és jogi helyzete, mert tere nyílik az ő szeretetének a megnyilatkozásra, egy magasabb fejlődési fok­hoz jut el. M. t. hölgyeim ós uraim! A családi élet inti­mitását még fokozottabb mérvben találjuk meg a középkor családjánál. Eminens faktora ennek ebben a korban az egyház, a vallás, az ő a há­zasság felbontbatatlanságát hirdető dogmájával, mely szelleme szerint az, hogy a házasság isteni intézmény ós mint ilyen, ki van vonva azoknak a rendelkezése alól, kik benne élnek. Nom kis jelentőségű momentum továbbá az, hogy a középkorban a női munka oekomiai értékéből már vészit, már mögötte marad a férfimunkának, mert megjött a kedvük a férfiak­nak a kereső munkára és ez a körülmény, mivel ekként a nő megszűnik kizárólagos, egyedüli munkatónyező lenni, az ő jogi ós er­kölcsi helyzetének lényeges emelkedését, a férj hatalmának a jog, a szokás és az egyház által való erős korlátozását involválja. Legszebben mutatja azonban, hogy a nő a középkorban milyen értékelésre talált, az, hogy ez a kor a romantika, a lovagias galantória kora. A Minne­sángerek, a trubadurok lírájától parfümös kor ez, melyet lagjobban karakterizál a francia de­vise: „Istennek a lelkemet, királyomnak az életemet, szivemet a hölgyeknek! A becsületet önmagamnak". Ez a kor, m. t. hölgyeim és uraim, melyben a lovag a hölgyet, aki felé hajlik, kinek a színeit, a címerét viseli, kinek a szolgálatait ajánlja fel, kinek a szavára lovagi tornába áll, ki őt a keresztes hadjáratokba komandirozza, kinek nevéhez köti legnagyobb diadalait, si­kereit, kit az ő úrnőjének, parancsolójának tekint, ez a kor, mely a nő divinatiojában excellál, csak természetes, hogy még több ga­ranciával látta el a hitves és aaya társadalmi és jogi állását, mint az őt megelőzött. Mólyen t. hölgyeim és uraim, az antik népek ós még inkább a középkor kulturhistóriájának keresztmetszetében azt látjuk, hogy a hitves és anya pozíciója azáltal szűnik mindinkább egy alárendelt, kötött lenni ós lesz egy olyanná, mely a női individualitás elismerésének számos praegnans jelenségét mutatja, hogy a férfi a nőben megismeri azt, ki az ö ideáljainak meg­valósításában őt szerető, őt megértő társa, ki a tudós professzor, Stein Lőrinc szavaival, hom­lokán a férjnek a gond redöjét simítja el és a béke, a nyugalom, a rend aranysugaraival fonja be az ő otthonát, melybe napról-napra meg- és visszatér. Ebből a megismerésből indulnak ki mólyent. hölgyeim és uraim azok a törvényalkotások, melyek mint szisztematikusak a XVIII. század végén keletkeztek. Ezek a férj mint családfő feltétlen autori­tását revelálják ugyan, de felveszik a hitves ós anya személyi és vagyoni viszonyait is rend­szerükbe, mely a kor szociális és kulturális állapotának desztilátuma, mert hiszen minden törvény, mélyen t. hölgyeim és uraim, annak a kornak, melyben keletkezik, a megért eszméit, a megvalósítható eszményeit kell hogy magába felvegye, mert csak akkor fogja kielégíteni azokat, akiknek számára készült s akik a tör­vénynek alá vannak vetve. A XVIII. század végével meginduló törvény­alkotások is tehát ugy, mint a legújabbak, azon imperativusnak engednek, hogy törvényes ga­ranciák kellenek a hitves ós anya jogállásának biztosításához. Meg is kapja ezeket minden kulturáltam törvényalkotásában. Mogkapja még a műhelyben levő magyar általános polgári tör­vénykönyvünkben is és mogkapja majd ebbon bizonyára ugy, hogy az a törvénykönyv sze­rencsés kompozíciója lesz a magyar jogfejlődés nagy tradíciójának a kor uralkodó eszméivel, megkapja majd ugy, hogy ez a törvényalkotás a hitvesre ós anyára nézve a legméltóbb, a legmegnyugtatóbb lesz, mert a magyar a nő jogát mindenkor a legliberálisabban statuálta és értelmezte. Mélyen t. hölgyeim és uraim, a hitvesről és anyáról a társadalom ós a jog felfogásában én itt többet nem mondhattam, hacsak hálátlan­nak nem akartam volna bizonyulni önökkel szemben, kik megjelenésükkel engem megtisz­teltek. Egyet azonban, mielőtt elválnánk egymástól, még mondok önöknek mélyen t. hölgyeim ós ez az, hogy azok ellen, kik önöktöl elakarják venni az önök legragyogóbb jogát: a szeretet jogát, melynek forrása nom a törvénykönyvek­ben, hanem a lelkekben van, a férfi lelkekbe is bele van ez irva és ezek azok, akik a fül­nek kellemes tanaikkal a családi életet, az önök legerősebb várát ostromolják, ezek ellen védekezzonek egész emfázissal, mert ha ez a vár elesik, akkor önök is, mi férfiak is azt veszítjük el, ami az életből a legértékesebb. A cigány és a népdalköltészet. — Muzsik Zoltánnak. — Nagy meglepetéssel és még nagyobb örömmel olvastam Muzsik Zoltán cikkét, mely a „Dól­magyarország" március 25-iki számában meg" jelent. Meglepetéssel azért, mivel eddig ugy tudtam, hogy Muzsik Zoltán barátom a zenével csak az önmaga gyönyörűségére foglalkozik, öröm­mel azért, mert igazán olyan zenésznek isme­rem, aki hivatott arra, hogy a zenének Írásban is propagandát csináljon. A sok szép és figyelemreméltó dolog közti amit irt, van azonban néhány olyan is, amivel semmikép sem értek egyet s ezekre nézve sze­rény véleményemet az alábbiakban ki is fogom fejteni: Cikkének egy részében megemlékezik a ma­gyar zenéről is, többek közt a kuruc világ ze­néjéről és_azt mondja, hogy azóta a magyar zene hanyatlik, aminek oka az, hogy „szépséges dalainkat rábíztuk a fegyelmezetlen, minden intellektust nélkülöző cigány önkényére. Ebben a megbízhatatlan kézben aztán tönkre ment a magyar zene." Hát itt álljunk meg egy szóra! Szép dolog a klasszikusokért való rajongás, de azért a ci­gányt se üssük agyon; annál kevésbé, mert igazán nem érdelmi meg. Hogy a kuruc dalok gyönyörűek, az igaz ! De hat nem cigénymuzsika-e az is ? Nem a Cinka Panna hegedűje zokogta-e el azokat a bus nótákat és szilaj indulókat s kitudja, hogy némelyiket nem-e először? Azt felelhetik: „népdal. A magyar nép lelké­ből fakadt." Jól van, elfogadom. De akkor eb­ben az esdtben s minden más esetben is a cigány a népdalnak nem alkotója, hanem fenn­tartója és terjesztője s ily körülmények közt öt a népzene hanyatlásáért felelősségre vonni nem lehet. De tegyük fel, hogy a cigány tényleg alko­tott dalokat, amint hogy ez valószínű is, hát akkor is szeretném azt a zenészt látni, aki azt megállapítani tudná, — ismétlem, hogy az igazi népdalokról beszélek, — hogy ez cigány­nóta, ez a másik nem az. Ez lehetetlenség. És épen ez mutatja, hogy a cigány-alkotta nóták is a népdalköltószet termékei, mert hisz a nép azokat annyira elfogadta, más szóval a cigány is annyira hangulatos, annyira magya­ros dolgokat produkált, hogy ezeket az alkotá­sokat is a népdalköltészet termékeinek tekint­hetjük.

Next

/
Thumbnails
Contents