Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-20 / 90. szám

19H II. évfolyam, 90. szám Csütörtök, április 20 DELMAGYARORSZÁG lUzpMtl szerkesztéséfl és kiadóhivatal Szeoed, ? ELŐFIZETÉSI AB SZEGEDEN: 9 ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN TELEFON-SZAH: = Rorona-ntca 15. szám c=s | eflész évre . K 24'— félévre . . . K I2-— | egész évre. R 28-— félévre . . . R 14— Szerkesztóség 835 t=a Riadóhivatal 836 Baáapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Interurbán 835 c=> Városház-utca 3. szám •=) J, Egyes szám ára 10 fillér ,[ Egyes szám ára 10 fillér Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Nemzetközi irányzatok. Mind sűrűbben találkozunk a köz­életben és sajtóban azzal a panasszal, hogy a nemzetközi irányzatok mind­inkább tért hódítanak. Csodálatos tünet. Hazaárulók voltunk annyi éveken át s most egyszerre — ugy halljuk — túlzó soviniszták va­gyunk. Éveken át azt mondták ne­künk, hogy nincs érzékünk a mult nagysága, dicsősége, tradíciói iránt; hogy a hideg ész érzéketlen logikájá­nak emberei vagyunk. És most azt halljuk, hogy elfogultak vagyunk a mult nagysága, dicsősége és tradíciói iránt, hogy a tudomány és az ész sza­vával szemben az érzelmi politika hivei vagyunk. És bámulva kérdezzük, vájjon a szi­gorúan hatvanhetes irányzat miért volna egyszer soviniszta, máskor haza­áruló? Vájjon az a magyar szupre­mácia, mely a régi szabadelvű pártnak mindig vezérlő elve volt, miért nem védett meg a múltban a hazafiatlanság vádjától s a jelenben miért kell azt túlzó nacionalizmusnak tekintenünk ? Hisz olyan egyszerű és olyan termé­szetes, hogy Magyarországon magyar országot akarunk és olyan természetes, hogy ezt a dinasztiával egyetértve akar­hatjuk csupán. De a tömeg szeszélye változó, hangulatai ingadozók és véle­ménye mindig más és mindig csalha­tatlan. Mi a magunk részéről a hangulatok­nak e változását megértjük s patoló­giailag természetesnek találjuk. És azon, hogy a hazafias frázisokat a szo­ciológusok jelszavai kezdik kiszorítani: egyáltalában nem csodálkozunk. Az egyik divat, előítélet és túlzás — s ezt újra és újra hangsúlyozzuk — szük­ségkép idézte elő a másikat. A multak igaztalan becsmérlését a multak igaz­ságtalan dicsérete idézte részben elő; a kegyeletsértő történelmi hazugságok, melyek kegyeletből mondattak el. A nemzeti irány igazságtalan, korlátolt elitélését nagyban előmozdították azok, kik a nemzeti irányt csak kicsinyes, korlátolt koncepciókban birták meg­testesíteni. És itt lehetetlen szemrehányás, vád és keserűség nélkül visszaemlékezni arra, hogy legjobbjaink annyit küzdöt­tek a frázisos hazafiság ama korlátolt megnyilatkozásai ellen, melyek a gyön­gébb hitűek és a gyöngébb itélőtehet­ségüek szemében magát a nemzeti esz­mét is ellenszenvessé tették. Az a politika, mely a magyar vezény­szó kedvéért — bármily üdvös és óhaj­tandó legyen — ezt az országot éve­kig tartó krízisekbe vitte bele, nekünk sem ideálunk. Igaz, hogy az ország haladását, gazdasági és kulturális fej­lődését hátráltatta és igaz — s ezzel kompromittálta a nemzeti irányt, — hogy mindezt nemzeti jelszavak alatt. Igaz, hogy ez nem volt a haladás po­litikája, de nemzeti politika sem volt. Annak terhére ne irják tehát. Az a politika, amely gazdasági és kulturális elmaradottságban sínylődő országban, faji, felekezeti és társa­dalmi ellentétek között nem talált a kartelbank formulájáért indítandó harc­nál sürgősebb föladatot: bizonyára nem volt a reform, a fejlődés, a haladás politikája, de bizonyára nemzeti poli­tika sem volt. Ép oly kevéssé, mint azelőtt az a politika, mely egy sze­gény, meghasonlott s nemzetiségekre széttagolt országot uralkodójával szem­behelyezett. Bizonyára szükkörü, korlátolt világ­nézlet az, mely két ország nagy hord­erejű gazdasági megegyezésében a vám­szövetség vagy vámszerződés problé­máját látja legfontosabbnak s mely üres szavakért hasztalanul föláldozott gazdasági érdekekkel fizet. De ez köz­jogi politika, gravaminális politika ; azonban semmiképen sem nemzetpoli­tika. De midőn azt látjuk, hogy épen a frázisos hazafiságot, hogy épen a gra­vaminális világnézetet tagadta meg a nemzet, mint nemzeti politikát: akkor annak a haladás és reform ellen való bűneit az igazi nemzeti irányzat ter­hére fölróni nem lehet. A jövő színházi év. — Keressük fllmássy Endre programját. — (II.) Színpadról van szó, semmi esetre sem lehet tehát jogosult az olyan törekvés, amely az irodalmi értékek egyeduralmát vitatja, küzdi. A szinész sikereket akar, mindig, tegnap is, ma is, holnap is. Ezeket a sikereket folytatólagos irodalmi zomán­cokkal csak az olyan színház vonhatja be, amelynek etikai, társadalmi, gazdasági, mű­vészeti, kulturális, sőt állami létjogosultságot ad vezetésének nagystilüsége, munkásságá­nak szilárd pénzügyi bázisa és olyan közön­ség, amely az irodalmi és színpadi sikerek megítélésében megtisztult érzékről, élesen disztingváló hozzáértésről és finom logiká­ról tett bizonyságot. A magyar vidéki szín­padoknál ennek a harmónikus színházi élet­nek majd mindegyik föltétele hiányzik, érthető tehát, hogy az irodalmi és színpadi életnek fejlődése sok irányban ellentétes utat vett. Hogy mennyire kvalitásos az uj drámairo­dalom, annak bizonyítása vagy megállapí­tása csak annyiban tartozik ide, amennyi­ben lehetnek pontok, ahol irodalom és szín­pad egymástól el nem választhatók. Bizo­nyos, hogy a vidéki színpadokon a szín­játszás teljesen mesterséggé deformálódott, formák és sablónok vannak majd mindenre, nagy ritkán történik meg, hogy a scenikai | és technikai kereteket egy-egy mélységes, értelem vagy erős melegségü sziv az ember az én közvetlenségének és hóditó erejének megkapó varázsával tölti meg. A szinház vezetésében a vállalkozási nézőpontok avan­zsáltak, innen van, hogy a kulisszák világá­ban az irodalomnak csak szalmazsákok, az igazgatóknak takarékbetéti könyvek, egyéb értékpapírok és paloták teremnek. A közön­ség zöme némileg is hozzáértőnek csak a legteljesebb gunynyal mondható, már pedig a szinész sikeréhez ép a közönség zömének lelkesedése, rajongása, elismerése, tapsa kell. A szinész játékának a legtelje­sebb nyilvánossága van meg, majdnem tel­jesebb, mint az olyan esküdtszéki tárgyalás­nak amelyre a szük teremre való tekintet­tel ' csak korlátolt számban ad ki belépő jegyeket a törvényszéki elnök. Ez a teljes mérvű plebejicitás, amely a szinészetéhez foghatóan egyetlen művészetnél sincs meg, ép a magyar vidéki városokban hatalmas akadályozója annak, hogy a szinész mester­sége kifinomodjék, hogy az estéről-estére való előadások necsak olyan gazdasági folyamatnak tűnjenek föl, amelyet a napi kereslet és kínálat szabályoz Tömérdek körülmeny játszik itt még közre, amelyek mind azt bizonyítják, hogy az hogy minél többet és minél szívesebben jár a közönség a szinházba, egyáltalán nem jelentheti azt, hogy a szinház jó erőkkel, minél jobb előadásokat produkált. Annyira elmosódnak egy ilyen programszerű kijelen­tésnek a keretei, hogy laikus voltán az ember még bosszankodni sem tud, csak el­mosolyodik. Szó sincs róla, lehet ugy is kö­zönséget vonzani a szinházba, hogy ott jó erőkkel minél jobb előadásokat produkál­nak. De programnak ez a kijelentés távol­ról sem akceptábilis, az ize bosszantóan metafizikus, az értelme laikus és kicsinyes. A legtöbb figyelemre méltó az egész programban, bár szintén nem uj dolog, az, hogy függetleníteni akarja Almássy a sze­gedi színpadot a fővárosi színházaktól. Erre a pontra is ráillik az, ami a politikai és színigazgatói programbeszédekre általában, a világért sem kell azt hinni, hogy a pro­gram okvetlenül valóra is váltódik. Különö­sen a műsornak függetlenitését ígérték ed­dig, az utóbbi évek tanúságai szerint el­kelne még egy szent igéret — és ez tel­jesen uj lett volna Szegeden — hogy a sze­rep fölfogásának, az eljátszás mikéntjének dolgában is teljesen független, uj és önálló és eredeti lesz a szegedi színészet. Szép dolog lenne, ha a külföldi kiválóbb darabok szinre­bozatalában versenyre kelne a szegedi szin­ház a fővárosi színházakkal. Mi azt hisz­szük, bogy egy ilyen terv anyagi áldozatok nélkül megvalósítható, sőt emelné a szinház látogatottságát, fokozná az iránta való ér­deklődést és a legalább részben önálló mű­sorral több teret adna a kiválóbb színészek érvényesülésének, a szegedi szinház egy-egy

Next

/
Thumbnails
Contents