Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-13 / 85. szám

1911 II. évfolyam, 85. szám Csütörtök, április 13 DELMAGYARORSZAG Központi szerkesztőség is kiadóhivatal Szeged, t=> Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztésig is kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: égisz ívre . R 24'— fílívre . . . R 12*negyedívre. R 6— egy hónapra R 2' Egyes azám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN égisz ívre. K 28-— fílívre . . . R 14'— negyedívre . R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztésig 835 c=j Kiadóhivatal 830 interurbán 835 Budapesti szerkesztésig teleion-száina 128—12 A kormány tanácskozásai. Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök és a Bécsben időző többi magyar miniszter ma este visszaérkezett Budapestre az osztrák fővárosból, ahol az utolsó két napon át tartó tanácskozásokat folytatták az osztrák kormánynyal a véderőre vonatkozó törvényjavaslatok végleges megállapításáról. A magyar miniszterelnök magánkihallgatáson is volt a királynál, akinek a tárgyalások állásáról tett igen részletes jelentést. A magyar és osztrák kormányférfiak tanácskozásai a most lefolytatott tárgyalások alkalmával igen előhaladt stádiumba jutottak s hogy véglegesen nem perfekcionáltattak, ennek az az oka, hogy az ünnepi hetet a miniszterek rövid pihenőre használják föl s a király is elutazott Bécsből, hogy néliány napot legszűkebb családi körében töltsön el. Nem lehet hivatásunk, hogy a tárgyalás anyagával e pillanatban érdemben foglalkozzunk. A nyilvánosságnak joga lesz hozzá, hogy a megállapodások kész eredményét annak idején megismerje és megbírálja. Amíg azonban a tanácskozások folyamatban vannak, sem célszerű nem volna, sem áldásos nem volna, hogy a kormányférfiak nehéz munkáját idő előtti közlésekkel zavarjuk, vagy nehezítsük. Annyit azonban autentikusan megállapítunk, hogv maga a véderőjavaslat a legutóbbi tárgyalások után a parlamenti előterjesztésre elkészült. A kormányférfiakat ezidő szerint a katonai pörrendtartás javaslata foglalkoztatja. Illetékes helyről ugy értesülünk, hogv erre a javaslatra nézve is a tárgyalások egészen normális mederben haladnak. A legutóbbi tanácskozások a kormányunk különös gondját képező nyelvi kérdésben is igen fontos megállapodásokat eredményeztek s bizton számithatunk rá, hogy a kormányférfiaknak jövő hétre tervezett ujabb tanácskozása a tárgyalások végleges és eredményes lezárását meghozza. Ezzel kimerítettük azt, ami a tárgyalások jelen stádiumában elmondható. A magyar sajtó egy részének magatartására nézve azonban van néhány szerény megjegyzésünk. Nem először történik ezúttal, hogy ha a magyar kormány az osztrák kabinettel folytat tárgyalásokat, a magyar újságok egy része lenyomatja és készpénznek veszi osztrák hírforrások hirleléseit, melyek pedig nagyon gyakran rosszhiszemüek, de minden esetben merő találgatáson alapulnak. E hirlelósekben azután az ellenzéki újságok elég alapot vélnek találni, hogy azokra vezető cikkeket építsenek föl s kormányunkat a reá bízott nagy nemzeti érdekek elárulásával vádolják. Ezúttal is igy cselekszenek. A magyar kormány, mely a tárgyalások anyagát és eredményeit idő előtt nyilvánosságra bocsájtani nem óhajtja, mind e tarka híresztelések cáfolatába nem bocsájtkozhatik, mert nem lehet érdeke, hogy a tanácskozások lezárása előtt anyagot adjon további sajtódiszkusszióhoz s a tárgyaló felek helyzetét komplikálja. De ez a kritika, amely nem autentikus és pozitív tényeken alapszik, sulylyal nem birhat. A komoly kritika ideje akkor fog elérkezni, ha majd a megállapodások eredménye törvényjavaslatok formájában a parlament elé kerül. Ez pedig előreláthatólag a képviselőház összeillése után mielőbb megtörténik. Ismerjük jól azokat az állásfoglalásokat, amelyek a minden áron való ellenzékieskedésből erednek. Ismerjük azokat, amelyek jó- és azokat, amelyek rosszhiszemüek. De bizunk az ország népében, amely saját kárán tanulhatta meg, hogy mennyi gyakorlati értéke van annak a sok hangos szónak, amelylyel a mai ellenzék megtelitette az országot, amely ellenzék A Josivara. Leégett a Josivara, a japánok Vénuszpalotája, a gésa-negjed és erről a katasztrófáról a japán újságok a maguk virágos, keleti stílusával sem tudnak szebben, színesebben, melankólikusabban megemlékezni, mint amilyen csöndes, búsongó prózai költeményekké vált minden európai újságban a Josivara pusztulásáról való riport. Hiszen Japán ma már nincs ott messze, a Kelet legvégén, lianem itt él, mozog előttünk, itt van a mi koponyánkban, rája feledkezünk mindnyájan, figyeljük, szeretjük és egy kis borzongással félünk tőle, mert a jövendő világhatalomnak keresztelték el a nemzetek sorsának többé-kevésbé tudományos jövendőmondói. S a graciózus, játékbaba-szerü gésák, az apró, furcsa japán Vénuszok tragédiája mindnyájunkat érdekel, mert szépségről, színekről, forró gyönyörűségekről van szó: Josivara a tüzek városa volt, Letaira város, ahol jenekért adták a tüzet, a csókot, szépséges környezetben örök tűzáldozata állott a Szerelemnek. Aki európai valaha ott járt a Josivarában, mind elragadtatással beszél és himnuszokat ir róla. Most jelent meg Berlinben Cassiremél egy könyv, az a cime: Séták Japánban. Bernhard Kellermann irta. Leközöljük belőle a Josivaráról szóló részt. Így hangzik: — Csodálatosan csöndes volt az éjszaka, meleg és telehintve csillaggal. Micsoda pompa és szépség, micsoda tékozlás! Tokióban szürke, dísztelen viskókat láttunk, de itt a Josivarában paloták álltak, egy, sőt két emeletesek, előkelőek, faragott frizekkel és galériákkal ékesek. Széles, végetlen boulevard izzópiros lampionok dupla girlanfával, mely a távolban egy fénysávba vonult a teaházak között. Méter hosszú kendők lógtak a házakon diszül, mindegyiken rajzirások. A boulevard közepén keskeny kert volt, tele virágzó bokrokkal, zöld füvei ós kicsi, sápadt papirlámpák. Tarka-barka népség áramlott a mellékutcák felé, mert ott volt a legtöbb látnivaló. Ott ugyanis ezer meg ezer szép leány ült aranykalitkában, kicsinosítva, fényben, pompában mint virágok a napon. Nem is kalitkát kellett volna mondani, ez nagyon hittéritősen hangzik. Ezek kemenáták, miknek az előfala át van törve. A rudak négyszögletesek, fából vannak, jó messze egymástól, hogy a szobák nyiltan álljanak a tekintetünk előtt. Ezek a helyiségek többnyire egésze* aranyozottak s az óriási aranyozott falakat pompás, nagyvonalú faragott munkák és festmények diszitik. Sokszor mestermüvek: virágok, fák, gólyák, pelikánok, sárkányok, cseresznyevirágok, fenyők. Egyetlen fenyőág terjeszkedik végig az egész aranyozott hátsó falon a maga tiileveleivel, háromnégy óriási krizanténum, vagy sápadt bambusznádak csoportja látható, amelyben tigris búvik. Ilyenek ezek a szobák. A leányok a cifra helyiségek hátterében ültek, egy sorban, itt húszan, ott tizen, amott harmincan. Mindegyiknek virág a fekete hajában, szines selyemruhájuk, ragyogó övek, ápolt kezek. Puderozva voltak, — a nyakuk is — s művészi frizurájukban, festett szemöldökükkel, puderos arcukkal ós festett ajkukkal (csak az alsó ajkuk volt piros félkörrel festve) művészieknek és bábuknak látszottak. Lustán térdéltek a párnákon, mindegyik előtt bronzürna állott, benne pislákoló szén és hosszú rózpipát szitt mindegyik. Itt-ott egy szépség a csinosításával foglalatoskodott, mint egy macska. Kis tükörbe nézegetett, félrehajlitotta fejét, igazított a haján, beletiizött egy virágot, festette magát, nedvesítette az ajkát, ó, milyen szép vagy te kicsi, ezüstös holdsarló ! A gavallérok odaléptek a rácshoz és bediskuráltak. Közben egyik-másik leány közelebb jött s egészen a rács elé telepedett, hogy a barátjával pletykázhasson. Itt-ott más szépségeket lehetett látni, közel a rácshoz, amint kiverték a kis pipájukat s az utca felé fordították nemes fehér nyakukat. Láttam rendkivül bájos, szép leányokat s némelyikben volt valami megkapó, ahogyan ott ült és kifelé nézett. Hangos beszédet, hangos nevetést nem lehetett hallani. Á leányok maguk is hallgattak, alig mozdultak. Lopva néztek rám. Egyik kinyújtotta pipáját a rácson, a másik mosolygott s a barátnőjével rólam kezdett beszélni. Én csak a hana és az oki szót értettem. Jelenthetett nagy virágot is, nagy orrt is. Legtöbben azonban csak fölemelték fehérre festett arcukat, fölhúzták festett szemöldöküket, figyelmesen megnéztek sötét, ragyogó szemükkel, miközben egyik kezük bájosan a tüzurnán feküdt, a másik lassan a szájukhoz vitte pipájukat. Minden házban egyforma színű ruhát