Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-12 / 84. szám

•M • * • | lyabban foglalkoztatja a szándék, hogy kórházépitő városoknak hathatós állainsegélylyel támogatólag nyúljon a hóna alá s ezzel a létező kórházhiányon segítsen. Másrészt pedig a kórházsegélyektől már a jövő évben teljesen elkülöníti a betegápolási költségeket, nehogy az utóbbiak a tényleges kórházsegélyeket ezentúl hátrányosan befolyásolhassák. A községi és körorvosok anyagi helyzetén, ami a közegészségügy helyes szolgálatával olyan szoros kapcsolatban van, dijaik már megállapított uj szabályozásának életbeléptetésével és körzeteik megfelelő és kényelmesebb kikerekitésével fog tetemeset lendíteni. Őszre reméli, hogy a magánorvosok nyugdíjintézetének régóta vajúdó és méltányos kérdését is előbbre segitheti az állami hozzájárulás meghatározásával. íme : mindannyi fontos és kihatásában nagy horderejű intézkedés, ami mind közegészségügyünk lelkiismeretes fejlesztéséről és eljövendő még biztatóbb alakulásáról tanúskodik. Produktív bűnök. (Saját tudósüónktól.) Mióta Edward Grey. az angol államtitkár, Bethmann-Hollweg, a német kancellár és Taft, a United States of America prezideáló embere a világbéke mellett foglaltak állást, az egész világsajtóban aktuális a pacifismus kérdése. Erről a kérdésről elmélkedik a Berliner Tageblatt-ban Friedrich Demburg is s lényegében a következőket mondja: — Uj eszmének létföltétele, hogy a régi állapotokat megszüntessék. Ezen dolgozik körülbelül kétszáz esztendeje Európa s ez a megszüntetés államilag uj Európát teremtett, kérdés azonban, teremtett-e uj európait? Hátha csak uj ruhában járnak a régi szenvedélyek? Hátha csak modern háborumotivumok kerültek a régiek helyébe? Sőt kórdezhetnők, hogy a népek hibái nem hatnak-e legalább is olyan tonga babunak a „másik"-ról s a bábuk intézkedjék legjobb belátása szerint. Schreiderlingné asszonyt az esőből födél alá cipeltem s aztán kettesben háromnegyed óráig vártuk a batárt. A „másik" ugy maradt, amint megérkezett. Schreiderlingné asszony mindent akart, csak jajgatni nem, pedig ez talán használt volna neki. De amint jobban magához tért, azt is megpróbálta. Majd imádkozni kezdett a „másik" lelki üdveért. Ha nem lett volna tiszta, mint a nap, saját lelkéért is imádkozott volna. Vártam, nem teszi-e; de nem tette. Ezután megpróbáltam ruhájáról a sarat letisztítani. Végre megjött a batár s egy kis erőszakkal rávettem a távozásra. Rettenetes föladat volt elejétől végig; de ott volt a legborzasztóbb része, mikor a batárnak a fal és a tonga között kellett keresztülnyomulnia s a lámpafénynél látta azt a vékony, sárga kezet, amint a kocsipárkányba kapaszkodik. Mikor haza értünk, valaki épen bálba ment „Peterhoff"-ba, az alkirály kastélyába. Az orvos kitalálta, hogy az asszony lebukott a lóról, hogy a Jakko tetején szedtem föl s valóban becsületemre válik az a gyorsaság, amelylyel orvosi segélyhez juttattam. Nem halt bele. Schreiderling-féle emberek feleségei nem egy könnyen halnak meg. Élnek és megcsunyulnak. Scheiderlingné asszony sohasem emiitette egyetlen találkozását esküvője óta a „másikkal. DELMAGYARORSZÁG • X-3 — 1911 április 12 produktíven, mint az előnyeik? S ebben van a bókeideának a legsúlyosabb akadálya. Elsősorban néplélektani, mondhatnók biologiai kórdós ez. Minden államnak a vezetői igyekeznek nemzetükre tolni a felelősséget azért, ami történik vagy nem történik. S kétségtelen is, hogy minden nemzetnek a közös érzése most nagyobb befolyással van a világ sorsára, mint valaha. Sőt lényegében ez az együttérzés uj jelenség. Amellett még egy figyelemreméltó közös vonást lehet észlelni. Régente az államok fegyverkezését főképen nyerési esélyek kihasználásának előkészítése dirigálta, annyi likvidálni és nyerészkedni való volt Európában. I. Frigyes Vilmos ugy gyűjtötte a seregét, mint egy óriási perselyt, amit aztán nagy utóda kiüríthetett. A fegyverkezésnek offenzív oka volt. Biztosítani kellett a préda egy részét. Manapság minden államférfi, minden parlament, minden sajtó azt magyarázgatja, hogy a fegyverkezés tisztán defenzív, védekező, egyenesen kényszerűségből, hogy a folyton gyanús szomszédok támadókedvét elvegye. Részint értett, részint tettetett bizalmatlankodásból, védve akarnak maradni minden sötét terv ellen, mely a háttérben leselkedik. Soha a háború nem volt ugy fölszerelve, mint ma a béke. Bismarck Európának azt a nemzetközi helyzetét, amelyet ő maga előtt talált s amelyen ő tovább dolgozott, két emberhez hasonlította, akik az erdőben találkoznak s az egyik azonnal lő, mihelyt a másik revolveréhez nyul. A világ hivatott kultúrahordozóira nem épen liizelgő hasonlat. Kérdés: talál-e a mai állapotokra is vagy kissé tul vagyunk-e már rajta? Az európai kérdésben, mely egyúttal a fegyverkezés kérdése is, ma a németek, angolok és franciák az urak. „Emberek, emberek, emberek vagyunk mindnyájan" mondja az ismert müncheni farsangi ének. Sőt mindnyájan kulturemberek vagyunk s ha volt valaha a világon ősember, hát annak, az ösztönök hatalmát tekintve, csak sápadt árnyéka vagyunk. Valami azonban megmaradt belőle. Nem egyedül a szelid és emberies tulajdonságok viszik előbbre az emberiséget; azok közt a fegyverek közt, miket a természet velüük adott a létért való harcra, ott vannak azok a talajdonságok is, miket hivatalosan rosszaknak nevezünk, ha mindjárt meg is kell vallanunk magunk között, hogy nem lehetünk meg nélkülük. Lényegében produktive működnek. Az angolnak meg van a produktív féltékenysége, a franciának a produktív gyűlölete, a németnek a produktiv irigysége. Fontos ingrediens a nemzetek történetében. A világ helyzetén Edward király halála lényegesen könnyített. Persze a jó Edward király nem akart harcot a németekkel, neki jobban tetszett békében fárasztatni el őket. Mint aféle epikureus (a politikában is az volt), kényelemmel élvezte, ha egy-egy sakkhuzása a németek és az ö császári unokaöcscse ellen sikerült s olyankor a legjóakaratubban mosolygott. Játékát azonban az angolok legnemzetibb politikai tulajdonságára alapította: a féltékenységre. Ez a féltékenység a múltban a legproduktivebbnek bizonyult: sohsem engedte Angolországot nyugodalomhoz, vagy pláne elalváshoz. Ha egy másik hatalom hóditott valamit, azt mindig a maga veszteségének tekintette; megtartó princípiuma az volt, hogy soha riválist ne tűrjön, minden föltörekvő hatalmat letörjön. Ezt éreznie kellett Hollandiának, Franciaországnak XIV. Lajos ós Napoleon alatt. S ennek a második természetóvó lett princípiumnak Németországra való alkalmazása is közel fekvő volt. Különös körülmények, Viktória királynő kegye és Bismarck államférfiúi fölényének respektálása egy időre háttérbe szorította ennek az érzésnek a megnyilvánulását. Ám Edwárd király idejében szabad folyáshoz jutott. Mindenki láthatja, milyen elementáris hatalmat gyakorolt ós gyakorol most is Angolországon. Mindkét politikai párt számol vele. A liberális látszólag fékezőbben, a a konzervatív inkább törtetőbben. Németországnak a világforgalomban fölvett versenyére való féltékenység tette hajlandóvá az angol adófizetőket, hogy magukra vegyék egy gigászi flottafegyverkezós terhét. Ahogy az angolt a birtoklás, a szerzés motívumai tartják ébren, a franciát ideálisabb érzések motívumai ösztökélik. A francia a szenvedélyek embere. A nagylelkű, nemes szenvedélyeké is. Mégis, — melyik az ur a a lelkén? A szeretet vagy a gyűlölet, hogy a leghatalmasabbakról beszéljünk ? Erre feleljenek a franciák. Mert a honfitársak kritikáját könnyebben elviselni, mint külföldiekét. A családban marad. Egy modern, Masson-Forestier, aki nagyon elfogulatlanul néz a világba, határozottan a gyűlöletet tartja a hajtómotivumnak. „Ha megfigyeljük történetünk epikus eseményeit, micsoda kitörései a gyűlöletnek, micsoda öldöklések! A forradalom, — egy néj) dühe, amely megesküdött, nem győzni vagy meghalni, — ez csak eszköz volt, — hanem a gyűlöletét kitölteni, a keserűségét, a szabadságért való vad szenvedélyét. A forradalom nem más, mint vér abban, amit mi szép kornak nevezünk, a szenvedély időszakában. A Marseillaise, a franciák nemzeti dala, a gyűlöletnek részegitő diadaléneke." És Victor Hugó „Chátiments"-ja micsoda, ha nem koncentrált húszesztendős gyűlölet? Stendhal, a legélesebb megfigyelő, fején üti a szöget: Különbözőkép gondolkozó lényeknek csak egy közös érzésük van, a gyűlölet. Gyűlöljük, aki igaztalanul bánt velünk, aki az utunkban van, aki a büszkeségünket megsértette. Masson-Forestier igy festi a gyűlölő nemzetet: „Sötétek, ellenségesek ingerlékenyek leszünk; nem lehet bennünket megközelíteni. Akinek a kívánságaink nem tetszenek, ellenségünk; aki nem osztja haragunkat, ellenségünk. Harcot kezdünk s mert ehez ellenség kell, aki belső tüzünket heviti, azzá válnak, más hijján, az istenek, az emberi faj, a végzet s dühöngö haragunk kiáltása ezek ellen tör". Talán túlságosan erősek a Masson-Forestier szinei. Nyugodalmas szemlélő nehezen érti meg a szenvedélytől elragadtat. S hogy mi németek a franciák szenvedélyes érzékenységét nem érteni látszunk, a pedantikus fölónyesség, melylyel nyugodalmat markírozunk, ez csak ingerelheti a franciákat. A franciák legnagyobb és legnemzetibb költője Racine s neki bizonyára van mondanivalója földijeiről. MassonForestier különösen sokszor igénybe veszi őt az ő gyűlölet-teóriájának a támogatására. A tragédiák nagy szenvedélyek ós nagy bűnösök történetei. S nincs tragédiaköltő, akinél a gyűlölet akkora szerepet játszik, mint Racinenál. Egyetlen szó sem oly gyakori nála, mint a a haine ós hair. Némelyik lapján torlódik ez a két szó. A szerelem nála vad érzéki kivánság és a kigúnyolt szerelemből őrjöngő harag szülemlik. Fédra, Nóro, Agrippina, Hermione — megannyi intenzitása a gyűlöletnek. A versek édességének és ragyogásának különös ellentéte félelmetes értelmük. Az embernek eszébe jut a duvadak elegáns népsége. Voltaire is tigrisekhez hasonlította földijeit s egy csúfolódó melléknevet fűzött ehez a szóhoz, de nem ismétlem. Valóban, — a nagy állami likvidáció óta a népeké a döntő szó és a franciák többsége nem hajlik a háborúra, de még mindig hiába várunk a teljes belső leszerelésre és a szenvedély áradata csak emelkedik, ha egy egész nemzet fölött elömlik. Előbb lefuthat egy kabinet csöndjében. Sehol azonban nincs olyan erősen a produktiv ereje a kifelé forduló gyűlöletnek, mint a' franciáknál. Körülbelül a legfontosabb kormány-