Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-05 / 53. szám

1911 március 5 DELMAGYARORSZÁG 17 szegénységet, hanem ellenkezőleg, teremti a koldusokat S ingyenélőket. Azután meg, ha nagyobb mérvben s célszerűen akarunk segiteni, ahhoz sok adomány kell: a jótékonyság forrásait intézményesen kell kezelni; a csurgó, meg néha csak csepegő ereit az irgalomnak együvé kell terelni s igy az adományok gyűjtése s ugyancsak kiosztása intézményeket követel. — Még inkább belátjuk az intézmények beállításának szükségét a közjótékonyság szervezetébe, ha a társadalom védekezésére reflektálunk, melylyel a nyomor elharapódzása ellen emel gátakat s meg akarja akadályozni a társadalom megrontását. E téren nagyot s kihatót intézmények felállítása nélkül egyáltalában nem tehetünk. Azért a modern jótékonyság a társadalmi védekezést szervezi kórházaiban a ragályos betegségek ellen, a gyermekvédő intézeteiben az elnéptelenedés, javitó-intézeteiben a züllés ellen; szóval minden téren s ahol igazán ki akar magáért tenni, ott összefog; formát teremt a lelkének, gerincet s kezet a szerető szívnek s érvényesiti a könyörűlet terén is a régi igazságot, hogy „viribus unitis," De bármennyire ismerem is el a fentiekben az intézmények fölállításának szükségességét a közjótékonyság terén, nem hangsúlyozhatom másrészt elég nyomatékosan azt, hogy e téren is az egyesületek csak formák s lelketlen testületek, ha az egyéni jóakarat s buzgalom nem dolgozik s nem hevül bennük. S ez onnan van, mert a jótékonyság idege mégis csak a jóindulat, gyökere a sziv, szelleme az áldozat s jóindulat, sziv s áldozat csak a lélekből való; ezeket az értékeket s erőket is tehát csak az ember fektetheti bele az intézményekbe! Az intézményeknek is lelke, szive a lelkesülő s az intézményekben személyesen dolgozó ember. Erre a személyes, egyéni munkára nagy szükség van mindenütt, szükség azért, mert aki embereken akar segíteni, annak ép az embert, a jobb embert, a helyét megálló s tökéletességeinek öntudatára ébredt embert kell a züllés, a szegénység, az elmaradottság, a gyámoltalanság öntudatlanságából kiemelnie s kivezetnie. Az embert öntudatában kell megsegítenünk s jóllehet, természetesen, pénzzel is, kenyérrel is segítjük, de főleg lelket, hitet, bizalmat, bátorságot kell beléje vernünk. Tehát som pénz, sem kenyér, sem hajlék nem teszi s mindezzel nem segítjük a szűkölködőket eléggé; több kell ide; többet kell itt adni: leiket kell adni. De ugy-e lelket nem lehet csomagban küldeni: lelket nem lehet számlára adni s kapni; lelket nem lehet utalványokon közvetíteni; azt csak személyes érintkezésben lehet adni. Lelket lélekbe ömleszteni csak közvetlenül, csak lélekből lehet; a hitet hivő lélek kelti; a bizalmat bizó ember sugározza s jóllehet ezt mind írás „ könyv utján is tehetni, s irók ós költők is keltenek nagy hitet s ébresztenek nagy reményeket; be ahol a műveletlenség vagy gyámoltalanság állja útját a jobb értesülésnek; ahol nogy szenvedések letörik az embert s a bánat s életunalom éjszakáját borítják a lelkére, szóval ahol a baj a legnagyobb, ott, a nyomorúság már közvetítést sem tür el; ott könyv, papir, betű tehetetlen; ott csak egy hatalom győzi, a személyes szeretet. Ezekkel az emberekkel csak az tehet jót, aki leereszkedik hozzájuk, hogy fölemelje őket s aki a léleknek, saját lelkének erőit megérezteti velük s meggyőzi arról, hogy szereti őket. Fölségesen mondja e részben Bossuet: „II est une loi par Dieu ótablie, qu'on ne peut fairé du bien á l'homme, qu'en 1' aimant." Jót csak az tehet valakivel, aki szereti; vagy ha ez túlzásnak látszik, akkor ugy mondaA személyes szolgálat a jótékonyságban. Irta Prohászlca Ottokár. A társadalmi intézményeket azok teremtik meg, kik a szenvedő s gyámolitásra szoruló néprétegek szenvedéseit vagy a kulturának egyik-másik irányban megnyilatkozó hiányait átérzik, tehát mindig egyesek, kiknek lelkük, kiknek érzékük van; de még meglepőbb az, hogy a már fennálló társadalmi intézményeknek pszikologiája vissza-visszasir a kiváló egyesek után, őket várja s utánuk vágyik; mert lelket, lendületet, életet megint csak tőlük, az egyesektől vehet. Az egyesek, a lelkes egyedek, vernek az intézményekbe is lelket; energiájuk energiát sugároz az állami s a közjóléti szervekbe; ők ébresztenek érdeklődést a társadalmi apparátusok iránt; ők tartják lendületben a társadalmi tevékenységet; ők óvják meg az intézményeket, hogy ne váljék belőlük üres, lelketlen s tehetetlen forma. Tehát kiváló egyesek teremtik meg a társadalmi intézményeket s ugyancsak egyesek buzgósága s energiája tartja fönn azokat; lélekből lettek, csoda-e liát, hogy lélek kell hozzá, hogy éljenek s legyenek ?! S ezek a kiváló egyesek mindazok, kik gyakorlatilag szeretnek. Hol valósul meg e tétel inkább, mint a közjótékonyság terén ? ! Nem tagadjuk, hogy közjótókonyság is rászorul intézményekre. Nagyon is rászorul; hiszen a magánjótékonyság nem győzi a szegénységnek az ezerféle nyomornak okos és célszerű fölkarolását. Kell ide is tüzetes tájékozódás, kell alapos felismerés, kell okos és kíméletes ellenőrzés. Tudjuk, hogy enólkül a legaranyosabb jósziv is bakokat lődöz, órdemetleneknek ad, ötletszerűen ad s nemcsak nem apasztja a Csokonai Vitéz Mihály. S amikor ae este elterpedt, Rongyos mécsese lángainál, Imádkozott egy nagyon furcsát Csokonai Vitéz Mihály: „Add, óh Uram, ki vagy, vagy nem vagy, Rossz hátam alá a karod: Ugy emelj el innen magadhoz, Ne lássanak a magyarok „Add óh Uram, hogy szépet lássak Távolból. Mindegy, ha hamis Az, amit a távolból látok. Magyar vagyok én magam is." „Akarok egy valakit látni, Aki szebben hal, hogyha hal, Aki a fajtáját átkozta S aki magyar volt, nagy magyar." „Egy századdal előbbre lássak, S lássam, aki engem idéz. Szomorú sarjamat hadd lassam, Aki ismét Vitéz, Vitéz." S amikor a hajnal szétharsant, Rongyos mécsese lánginál, Furcsát látóit s szomorúan halt meg Csokonai Vitéz Mihály. Ady Endre. Életem holdja. A nap fátyolt ölt. Eletemnek holdja : Mint Ő, te is árnyékot ölthetei; Mit bánom én, ha néma bus leszel. S rajtad az unalomnak méla foltja! S szeretnélek, ha nem volna eloltva Fényed, s mint csillag, mely ragyogva kel A félhomályból ugy lebegne el A ködből fényed; életemnek holdja! Gyújtsd meg szemed a lámpák izzó fényén! S gyújtsd meg a vágyat sziveknek a mélyén ! ő, célja léssz a fénynek és a vágynák. Lehetsz fakó, vagy bibor, mint a hajnal; Én egyre csak gyönyörtől lázas ajakkal Kiáltom: Édes Belzebub, imádlak! Baudelaire. Szemek. Hány éjszem és hány tiszta kék, Amely a napot kelni látta, Pihenni tért a sirba rég', Amig a nap csak kél továbbra. Elbűvölt szemet számtalant Az éj, mely szebb a nappaloknál, Kihunyt a sok szem itt alant, Mig fenn még minden csillag ott áll. Oh én azt hinni nem tudom, Hogy c sok szem többé ne lásson! Merengve láthatatlanon Bolyong csak messze, más csapáson. A csillag is, amely lehull, Tovább kering boltján az égnek, A szemeknek csak alkonyul, De nem való ae, hogy kiégnek. S legyen sötét, vagy tiszta kék, S boruljon bár sir éje rája, Oh hajnalt mind fog látni még, Mely virrad a nugy éjszakára. Sully Prudhotnme. A Halotti Beszéd. Nyár vala. Arany napsütés. Piros pipacsok. Magyar határban véres aratások, És sok szép halott. Valami méla pap beszélt. Szláv, tömjénes, ősz. 0 mondd ezt a hervatag Beszédet, Mely vén s ösmerős! Látjátok feleim! S a nép Hallgatá csöndesen. Serény csaták sebét büszkén mutatta A hüs tetem. És a legények eleje Már a toron mereng, Hol áldomások esnek, dus ivások, Tilos nóták, virágénekek! Juhász Gyula.