Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-05 / 53. szám

18 (' DELMAGYARORSZAG 1911 március 5 nám: igazán jót a gyámoltalan, elkeseredett emberrel csak akkor tettünk, ha megérzi, hogy szeretjük. Nem vész el az, aki érzi, hogy szeretik őt s ezt az embermentő érzést az egyéni érintkezés, a személyes szolgálat ébreszti a szenvedőkben. Szükséges azután a szerető ember a jótékonyság terén azért is, mert gazdaságos jótékonyságot voltaképen csak személyesen gyakorolhatunk. Gazdaságos jótékonyság alatt a jótékonyságnak azt a módját értem, mely a jót ugy teszi, hogy a legnagyobb hasznot éri el vele ; azt az eljárást értem, mely a nyomort, az Ínséget azon a ponton fogja meg s ott nyul bele, ahol a legcélszerűbben segithet rajta. Ezt a jótékonyságot űzik a falun ; ha beteg a családanya s nincs ki főzzön s tisztogasson emberre és családra, eljön a komaasszony, a szomszédasszony, ez a rokon s az a néni és beáll a munkába s elvégzi a családanya dolgát. Ezt megfizetni nem lehet. A városban is igy kell tenni. Ha beteg a szegény ember felesége s hideg a tűzhely s rendezetlen a szoba s nincs megvetve az ágy s nincs felöltöztetve a gyerek, mennyi baj ez egy rakáson ; az ilyen helyre fölösleges küldeni egy kis ételt vagy egy-két hatost; ugy értem azt, hogy voltaképen nem ezt, hanem mást s nem is más valamit, hanem egy valakit kellene odaküldeni, kellene oda egy hasonló sorsú, háztartáshoz értő asszonyt beállítanunk, aki reggel hat órától este nyolc órájg ott van, söpör, főz, rendbehozza a lakást s végzi a háziteendőket. Igy a beteg gyorsabban épül föl, mintha naponkint 4—5 koronát pazarolnának rája. íme a gazdaságos jótékonyság, mely azt a jót végzi mindenütt, amelyre legnagyobb szükség van s mely jókihatásaiban s áldásaiban is a legszaporább. De ezt ajótékonyságot is megint csak személyes munka, csak szerető, gyakorlati ember végezheti. S ebből az következik, hogy minden kultúrának az értéke az ember s a legtökéletesebb intézmény s a legcsodálatosabb szabályrendelet sem teszi fölöslegessé a személyesen szolgáló embert. Bármennyit tanulunk s okulunk, tehát bármennyire törjük is a fejünket a társadalmi intézmények tökéletesítésén, ne törjük össze a szivünket; mert fejlett intézmények nélkül is sokat tehet a sziv, de a legfejlettek szervezetek is csak üres formák, csak paragrafusmumiák, ha nincs hozzá sziv, ha nincs hozzá ember, aki szeret s aki azzal a bűbájos hatalommal lép a szenvedők elé, hogy megérzik: no ez szeret minket. Végezetül pedig álljon itt egy jeles német irónak idevágó szava: „Niemand kann die Menschen von ihren Leiden befreien: aber dem wird viel vergeben werden, der ihnen wieder neuen Mut macht, ihre Leiden zu tragen." A szülőknek gyermekeikről Elmondta: Gaál Mózes. A mai iskola fölött összetornyosultak az idő fellegei. Sok kemény támadás éri az ócska öreg iskolát kivülröl, a társadalom részéről, de belülről is, mert mindinkább nő azon pedagógusok száma, kik elégedetlenek az iskolával. Jól ismert vádpontok azok, hogy az iskola túlterheli a gyermekeket, az iskola nincs kapcsolatban az élettel és hogy az iskola csak tanit, de nem nevel. Ez az utóbbi egymagában olyan súlyos vád, hogy tökéletesen elég a mai iskola elítélésére. Kérdés, hogy igaz-e ezen vád. Hát bizony igaz. Fáy András mondta, hogy háromszor születik az ember: szüli őt a természet, a nevelés és a körülmények. Középütt áll a nevelés, melyből az iskolának nagy részt kell magára vállalni, különösen ma, mikor a megélhetés nehéz körülményei sokszor még a legjobb akaratú szülőt is megfosztják attól, hogy gyermekéhek a kellő nevelést adja. Az öreg iskola azonban ugy amint van a mai szervezetében s mai irányában haladva, ezt a feladatát megoldani nem képes. Valamikor jól szolgálta célját, akkor, mikor az élet körülményei mások voltak, mikor a család, az otthon zavartalan szorgalommal teljesíthette a nevelés munkáját. A gyermek a múltban megtalálta az otthon melegét, a családi tűzhelyet, mely a maga áldott melegével, fényével besugározta lelkét. Ebben az időben az iskola feladatát jól megoldotta. Az idő azonban eljárt. A huszadik század emberének földi élete nagy változáson ment keresztül, az élet erőviszonyai, anyagi fundamentuma megváltozott. Nagy élet-eltolódások mentek végbe, a korszak képe, berendezkedése más. És ha ezen megváltozott életviszonyok között a mai iskola mégis a régi, bizonyára nem helyeselhető ez és keresni kell az utat, módot, hogy mikópen lehetne segiteni. Persze legegyszerűbb volna, ha a mai iskolák egészen átalakulnának. De ez lehetetlen. Még akkor is lehetetlen volna, ha ezen átalakulásnak ellenzéke nem volna, mert ez annyit jelentene, hogy egyszerre alakuljanak át az iskolák emberei is. Hiszen az iskola szellemét az emberei teszik. Nyilvánvaló, hogy az iskolák szellemének gyökeres átalakulásához generációk kellenek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai iskola már most is nem lehet jobbá. Épen ez adta meg Gaál Mózes, a kiváló iró és nevelő előadásának az aktualitást. Előadását a fenti cimen tartotta, de tulajdonképen azon nevelő munkáról szólt, melyet az iskolának a szülőkkel Kapcsolatban egyetértően, közösen kell végezni. Az előadás megjelölte az utat, melyre a mai iskolának lépni kell, nem üres teória, nem szavakkal játszó szép mutatvány volt ez az előadás, amilyent bőven olvashatunk és hallhatunk eleget s épen azért éreztük, hogy válik az előadó erős igazsága, meggyőződése a mi lelkünk igazságává és meggyőződésévé. Éreztük, hogy az elhangzott szavak mögött a tapasztalatok egész sora van, de a cselekvésé is. Gaál egy iskolát festett meg, amilyennek kellene lenni az iskolának, ,hogy nevelői feladatát megoldhassa s ezt oly természetes hűséggel tette, hogy ugy tűnt fel, mintha ez az iskola már meg is volna. Mintha megvolna az az iskola, melyben a tanár nemcsak az iskolában látja tanítványait, hanem elmegy s felkeresi otthonába; mintha megvolna ez az iskola, melyben nem elméletekkel, csupán szavakkal, hanem példaadással tanítják s viszik a gyermek lelkébe az erény s munka szeretetét. Az iskolának s a szülői háznak együttesen kell ezen nevelésben részesíteni a gyermekeket, mondja Gaál. Az iskola s a szülőt ház között kétoldalú szerződésnek kell lenni, mely a szivbe van irva. A szülőnek be kell látni azt, hogy maga az iskola minden munkát el nem végezhet s azért, mikor gyermekét az iskolába viszi, ez nem annyit jelent, már most az iskoláé minden gond a gyermek nevelését illetőleg. A szülő munkája együtt haladjon az iskoláéval. Az iskola a jó iskola sem puszta emberanyagnak tekintse növendékeit, hanem családtagnak. Szoktassa növendékeit arra, hogy testvéreknek tartsák egymást. Értsók meg, hogy itt az iskola családjában mindenkinek dolgozni kell. Sok olyan apró dolog vetődik fel az iskola életében, mely alkalmas arra, hogy az iskolát az élet képévé tegye. Ezen apró munkába be kell vezetni a gyermekeket, az iskolába ne szellemi taposó malmot lásson, hanem a sokoldalú munka helyét, mely olyan, mint az élet. Az iskola munkájában nemcsak a tanárra, a tapitóra vár nevelő feladat, hanem magukra a tanulókra is. Az idősebb tanuló példaadása a viseletben, munkában többet ér az úgynevezett fegyelmi szabályok, iskolai rendeletek felolvasásánál. A tanár ne éllenőrzö, ne feddő hatóság legyen, ne csak akkor forduljon meg a gyermekek többszőr- Ezek az érintkezések a szeretet kapcsát erősíteni fogják a nevelő és tanítvány kőzött. A jó iskola ezen munkáját támogassa az otthon. Az otthon is csak jó példával nevelhet. Legyen ez a példa a család részéről — a nevelés szempontjából — a legjobb. Legjobb akkor lesz, ha a gyermek a szülői házban a munka, a tisztesség példáit látja. Vigyázzon a szülő otthon arra, hogy az iskoláról elitólő ítéleteket könnyelműen ne mondjon. Ez méreg, mert a gyermeket az iskola itélő birájává teszi. A szülő ne a gyermek szavai, hanem a maga tapasztalata után igyekezzék megismerkedni gyermeke nevelőivel. Menjen el minél gyakrabban az iskolába. Ezen látogatások nagy jelentőségűek, mert a bizalmat teremtik meg az iskola és a szülők között. Igyekezzék ezen érintkezést az iskola a szülők részére a bizalom forrásává tenni, ne mint itélő biró szóljon hozzá, hanem felvilágosító szeretettel. A szülői ház munkája nem merülhet ki pusztán abban, hogy a maga gyermekével törődik pusztán. A szülő keresse a kapcsolatot gyermeke ismerőseivel is. A barátok megismerése igen fontos s hozzásegít gyermekeink lelki helyes irányításához. Gaál előadásában ezen kérdéseket fejtegette. Érdekes képét domborította ki a jó iskolának a jó otthonnal, mely egymást támogatva, neveli a gyermeket. Előadása a jó iskola s jó otthonról nemcsak azért volt tanulságos, mert egy nagytapasztalatu 8 a gyermeket szerető jó ember bölcs szavai voltak, hanem azért is, mert ezzel megmutatta Gaál, hogy az iskola és a szülői ház együttes munkáját nem olyan nehéz megteremteni: nem nagyképűsködő, úgynevezett szülői konferenciák alakjában kell ezt megcsinálni hivatalosan, hanem az iskola embereinek s a szülőknek egymás munkája iránt érdeklődő, minél gyakrabbi érintkezésével. A báli névsor. — Egy báli riporter keservei. — Mielőtt ezeket a sorokat megírtam, nem sajnálva 13 forint 80 krajcáros pepitanadrágomat, letérdeltem a szerkesztőség piszkos padlójára és kitört belőlem a vallásos érzés: — Hála neked drága Istenem, hála neked kiváló, fehér szakállú naptárcsináló, csakhogy vége van a farsangnak I Farsang idején az emberiség normális része mulatni szokott. Igen ám, de a báli riporter az emberiség abnormális csoportjához tartozik ós természetszerűleg ő busul, szenved, kinjában a fogát csikorgatja, hogy mig mások mulatnak, addig ő kénytelen „buzgón jegyezni": százhúsz pár táncolta a négyest (korona értékben) ós a toalettek pompázatos fénye beragyogta a magyar eget. — Amig az ő összes ideáljait derékon kapkodják a szemükkel szeretkező ifjak, addig ő kénytelen hangulatot hazudni és bájos, fiatal leánykák neveit firkálni. . . . Igen, a nevek! Ezek teszik életunttá a boldogtalan riportert. Ha Margitka kisasszonyt csakugyan Margitkának irja ós nem Mancinak, Mókusnak, Mannának, Matykónak, — akkor másnap legalább 233 panaszos levél érkezik, amelyek arról szólnak, hogy olyan lapot, amely Kizdanokovicsevics Matykóról azt irja, hogy Margitka, bojkottálni fogja a müveit publikum. A szerkesztő első büntetése emiatt, hogy a sorsharag unokatestvérétől — a báli tudósítótól megtagadja az előlegeket, a második, hogy leszállítja a fizetését, a harmadik, hogy elcsapja. És mindez a báli nevek miatt. Amiatt, hogy a mélyen tisztelt urilánykák komoly férfineveket választanak, olyanokat, amelyek csak hosszú szakállú akadémikusoknak állanak jól. Hol van az a régi szép idő, mikor a bálozó leányok nem szógyelték a Lujza, Mária, Júlia, Erzsébet, Sári, Zsófi, Ilona, Margit, Klára, köíCtt, mikor'az uá.a elfssal/a. hanom minóLAnna, Irón, Jolán, Berta, Olga, Szerén stb. ne-