Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-05 / 53. szám

4 DELMAŰYÁRORSZÁŰ 1911 március 5 dal sakkozhatik. Később azután gyakran játszottak egymással; néha Rotschild nyert, de leginkább az ügynök volt a győztes és lassan-lassan Rotschild legkedveltebb partnerévé lépett elő, aki ennek dacára megőrizte a flegmáját, amelyet egyedül a játszma mindenkori állása befolyásolhatott csak. A többi sakkozó, akik Rotchildnál ügyesebbek voltak, néha-néha nyerni engedték őt, hogy neki örömet okozzanak, mert nagyon is jól tudták, hogy nem lesz okuk megbánni önzetlenségüket. De nem igy az ügynök. Kérlelhetetlenül megverte a bárót ós egész nyíltan bosszankodott, ha ez őt néha megmattolta. Rotschild számára a partnere rejtély volt. íme, végre egy amatőr, egy valódi műkedvelő, aki csakis azért játszik vele, mert kedvét leli a játékban és nem azért bogy ebből nála valami előnyt kovácsolhasson. Igy érthető azután, hogy Rotschild őt különös figyelmében részesítette. Ehez járult minden esetre a bizalmatlanság is, amely szükségszerűen a hatalmasok második természetévé válik. Bizalmatlanul veszik tudomásul a velük szemben tanúsított alázatosságot és gondolatban már számítgatják, vájjon mily drágán kell majd annak fokát megfizetni. Erre ugyanis már kezdettől kezdve számítanak, bogy a csalódás fájdalmát kikerüljék. De a bizalmatlanságukat az is fölkelti, ha az alázatosság elmarad. Fáradhatatlanul keresik ennek okát ós meglepetéstől tartanak. Rezignált mosolylyal utasítják vissza a lehetőségét is annak, bogy valaki önzetlen célból közeledhetnék feléjük. És ezért vélekednek ugy, hogy a nemtörődömség csak a ravaszok pózoiása, akik a szolgálatrakószek tömegében feltűnni és magukat (Jerome szerint) azáltal akarják behízelegni, hogy nem akarnak hízelegni. Ilyes fajta gondolatmeneteken kellett magát Rotschildnak is keresztültörnie s kimerülten tért ismét csak a kiindulóponthoz vissza, hogy ezen a világon minden számítás és szerényen meg kell elégedni azzal, hogy mindig csak álarc az, amit látunk. Az ügynökről is hasonlóan gondolkozott. BJÍ csakis azért nem kért eddig tőle semmit, hogy végül annál nagyobb, valami különösen nagy szolgálatot kérhessen tőle. S erre a pillanatra az emberismerő feszültségével várakozott, akit a bekövetkezett eredmény kielégít még akkor is, ha az a belső emberi énjének fájdalmat is okoz. De jöttek a hetek és multak a hónapok. Immár három esztendeje is játszott vele ós még mindig nem volt meg a gyönyörűsége, hogy ezért az élvezetért, amelyet a sakkozásból merített, revancsot is lehetett volna adnia. Partnerének önzetlenségén örült. De mérgelődött is, hogy az ügynök ópenséggel semmit sem követelt tőle. Mert szivesen adott és szives örömest juttatta az embereket ahoz, amit ezek boldogságuknak neveztek. Azonkívül ez még érintette a hiúságát is, a pszihológusnak a hiúságát, akinek állítása helytelennek bizonyul. Harmadszor pedig furdalta az oldalát, hogy ő, a nagyon irigyelt ember semmi olyasnak nem volt birtokában, ami az egyszerű embert csábította volna, hogy gazdagsága dacára sem volt képes annak valami kedveset nyújtani. Igy ültek ők ketten egyszer ismét a sakktábla mellett ós a kibicek körülöttük tolongtak. Rotschild állása nagyon előnyös volt és a környezet ezt elismerő szavakkal méltatta. Maga Rotschild is csúfolódott elhamarkodott győzelmi örömében az ellenfelével. Ez hosszasan törte a fejét, egy húzást csinált és a helyzet egy csapással megváltozott. A nézők tömegének be kellett vallania, hogy immár aligha jöhet a báró mint győztes tekintetbe. Most meg az ügynök gúnyolódott partnerével. Rotschild, a saját kedvezőtlen állásának teljes tudatában, kihívóan igy szólt: — Uram, azt hiszi tehát, hogy már meg is nyerte a pártit? Ám jól van. Fogadok 5000 aranyba, hogy ezt ön elveszti 1 Az ügynök meglepettem hajolt a sakktáblára és fontolgatta, vájjon nem kerülte-e ki valamely körülmény a figyelmét. De ekkor fölismerte Rotschild állásának tarthatatlanságában a báró szándókát: egy, már kezdettől fogva elvesztett fogadást kötni. Szemölködei között egy szigorú vonás foglalt helyet ós egy rideg mozdulattal — fölborította a sakkfigurákat. — Nem játszom tovább — szólott és távozott a klubból. Hetek multak és az ügynök nem jött a körbe. — Egy napon, amint sietve ment dolgai után, simára borotvált, tisztes arcú ur szólitá meg. E percben azonban az arc tekintélyt kölcsönző ráncai és a feszes testtartás csak tiszteletről tanúskodtak. — Mit akar maga? — kérdezte udvariatlanul az ügynök. — Bocsásson meg uram, én Rotschild báró szobainasa vagyok. Az ügynök erre még tartózkodóbbá vált és'tovább akart menni. — Én úgyszólván nem hivatalosan jövök, — toldotta meg hirtelen a szolga a szót, —: ha szabad magamat ugy kifejezni, a saját ügyeinben ós a szolgák nevében jöttem. Egy idő óta a báró ugyanis olyan, mintha kicserélték volna. Nincs ugyan jogom a kritikához, de szabadjon megemlítenem, bogy nekünk mindannyionknak a báró úrral szemben nehéz helyzetünk van. Azt hisszük, hogy a báró ur kedvtelensógének okát is eltaláltuk. A báró urat az bántja, hogy nagyságod már nem jár a sakk-klubba. És ezért kérjük mi önt, keresse föl ismét a klubbot. És az ügynök ismét följárt a sakkörbe. — Olyan soká neheztelt amiatt reám ! — vélekedett a báró. — Én nagyon szivesen játszom önnel báró ur, de csak ugy, ha ön nem ráncigálja elő a Rotschildot. Ennek, a becsületes emberről szóló, ó-divatu mesének meg van az ó-divatu morálja is. A beporosodott igazság tudniillik, bogy az erény végül elnyeri jutalmát. Sajnos, ez az igazság ugyan már régi, de nem mindig találó; mert különben én mindig erényes volnék, rendithetlenül abban bizakodván, hogy viselkedésem jutalmat nyer. Ez azonban már nem erény, hanem üzleti talentum volna. Az ügynök önzetlensége elnyerte jutalmát. Meghívták Windischgraetz herceghez és egy előnyös biztosítást kötött vele meg, biztosíttatták magukat még Wilczek gróf, Palmer, a Lánderbank elnöke és sokan mások. Az ügynöknek, aki már előbb is tartott fönn üzleti összeköttetéseket nemesi családokkal, halvány sejtelemmel sem volt arról, hogy mindezt Rotschild Albert bárónak köszönheti. Ó'volt ugyanis, aki partnerét ajánlotta és az illető kiválóságokat nagyon megkérte, bogy közvetítéséről soha egy szót se áruljanak el. És az ügynök, Rotschild haláláig tényleg nem tudta meg, mennyire hasznothajtó volt az ő önzetlen sakkjátéka. Milliói ellenére is Rotschild testestől-lelkestől ember volt, habár néha nagyon is nehezére esett, annak is maradnia. Ford. Lázár Antal. A trónörökös utjn. Pólóból jelentik: Ferenc Ferdinánd főherceg ma reggel fél kilenc órakor Hohenberg hercegnövel, gyermekeikkol és kíséretével a Basifisk hadihajén folytatta útját a Brioni szigetre. Fogadására a pályaudvaron Hohenloho herceg helytartó, Ritter altengernagy kikötőparancsnok és gróf Attems kerületi parancsnok jelentek inog. A török hadsereg munícióin. Berlinből jelentik: A törők kormány fölhívást intézett a németországi nagy lőszergyárakhoz, hogy tegyenek ajánlatot a török hadsereg egész lőszerkészletének két évi szállítására. A porta Németországban akarja beszerezni a két évi munieiészükséglotet. A sipisták. (Saját tudósítónktól.) Az ilyen hatalmasan fejlődő város, mint Szeged, nem tudja mindeli polgárának biztosítani a becsületes megélhetést, a tisztességes kenyeret. A fejlődéssel szinte egyenlő arányban nő a proletáriátus is. És mi" nól hatalmasabb, nagyobb lesz Szeged, annál nagyobb lesz a bün és a nyomor. A fejlődéi megteremti azokat az ekszisztenciákat, akikről sohasem lehet tudni, miből élnek, miből szereznek sokszor vagyont. Igy idővel egész külön társadalom fejlődött ki Szegeden:csupa bizonytalan ekszisztenciáju emberekből, akik vala? mennyien nem tulságosnn tisztességes uton szerzik a megélhetéshez szükséges pénzt, de azért a legtöbb esetben el tudják hárítani » fejük felől azt a büntető szankciót, amivel » törvény a „hazárd" kártyást sújtja. I Szegeden — ós ezt kevesen tudják — nagyon sok ember él hamis kártyázásból. Ezeket az embereket tolvajnyelven sipistáknak, kozá-l koknak hivják és bár a rendőrség nyilvántartja; valamennyit, bajuk ritkán akad, mert nagyon óvatosak ós ha megérzik a rendőrséget, nyomban a legártatlanabb, legbecsületesebb embert adják. A hamis kártyást csak tettenérés esetén fülelhetik le, hogy pedig tet*en ne érjék őket, arra eléggé vigyáznak és a legtöbb esetben sikerrel is. * 1 A sipista előre megjelzett kártyával játszik. Ezt a kártyát ugy hivják: cinkelt kártya. Rendesen harminckét különböző csomagból állítanak össze egy csomagot. Mindegyik kártya más, de azért annyira hasonlítanak egymáshoz, hogy a laikus egyáltalában semmi különbséget' nem vesz észre. Mások jelekkel látják el a kártyákat. A kártya hátlapjára egy pontot tesz-f nek csak és a pont elhelyezéséből ismerik megi a kártyát. A disznó hátsó lapján a pont a felső vonal közepén van, a kilencesen pedig ál oldal felső részén. Rendesen tintaceruzával teszik oda a pontot, de az annyira a rajzhoz látszik tartozni, hogy sokszor más bandába tartozó és más jelzéshez szokott sipista sefl> veszi észre. A sipistánál mindig több csomag jelzetű kártya van. Ha a balekkel leül kártyázni, ak'j kor a kávéstól, vagy pincértől kártyát két Előfordul, hogy a kávés, vagy pincér nem b ismeri a sipistát és jó kártyát ad neki. A si'l pista még mielőtt el kezdene játszani, má( észrevétlenül kicseréli a jó kártyacsomót ' cinkelttel és azzal fosztja ki az áldozatát. ; Kisebb zugkávéházakban a kávés és a pincérek sápot kapnak a sipistáktól és ezért raktáron tartanak hamis kártyát. Ha azután 11 sipista kártyát kór, már ilyent adnak neki. | * A balekfoyás többféle módon történik. ^ sipisták fölhajtókat tartanak, akik összebará" koznak a kiszemelt áldozatokkal, isznak velü'í és alkalmas időben bemutatják a sipistának A fölhajtók a legtöbb esetben a pincérek vagí maga a kávés. A legjobb balekok a vidéki^! és a lókupecek. Ha valamelyik zugkávéház^ bevetődik a vidéki „pasas", rendszerint máso" vagy harmadmagával, akkor rövid idő alatt o'1 terem a pincér és megkérdezi, hogy nem nk*r nak-e játszani. A vidékiek rendesen nem [ót* nok már és ilyenkor bizonyosan van között"'' egy, aki a fölszólításnak enged. Előkerül1 sipista is, aki vagy „hivatalnok" vagy „kefei" kedő" és a kölcsönös bemutatkozás után kezdődik a játék. Először nagyon szolid alap"!1 Alsóst játszanak. Még a sipista méltatl*" kodik: — Ilyen nagy pénzbe nem játszom. Én kórr épen csak időtöltésből szoktam játszani, ^ csak szolidan. A vidéki nyer. Többször nyer. Akkor vn^ ajánlja föl, hogy játszanak nagyobb összegű®1' A sipista belemegy. Megint a vidéki nyer. ben azután megfordul a játék. A sipista vl^ nyerte a pénzét, a vidéki pénzét is kezdi elnyerni, araikor előrukkol az ajánlatával: J — Játszunk huszonegyes!!