Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-29 / 72. szám

1911 Szerda, március 29 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 11 C3 Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=i Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN egész évre . R 28'— félévre . . . R lónegyedévre . R 1'— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM; Szerkesztőség 835 c=i Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Taktikaváltozás. Talán szépséghiba az olasz jubileumi ünnepeken az olasz miniszterválság, de ha az ember kissé közelebbről veszi szemügyre az olasz eseményeket, ebben a miniszterválságban is az olasz liberalizmus térfoglalását láthatja s ez igazán nagyon méltóan illeszkedik bele az ünnepi hangulatba. Az olasz király külön kihallgatáson fogadta a Bissolatit, a szocialista párt egyik vezérét s az alakítandó kabinetben tárcát ajánlott föl neki. Anélkül, hogy szentimentális hangulatba kellene emiatt esni, mindenesetre el kell ismerni annak nagy jelentőségét, hogy ötven évvel a modern olasz királyság születése után ott a liberalizmus ekkora haladásttelietett, hogy ott a király úgyszólván spontán elhatározásból hivott meg egy szocialistát miniszterévé akkor, mikor egész Európán a feudalizmus s a gazdasági és szociális reakció orkánja zug végig. Hogy létre fog-e jönni most egy kabinet Olaszországban, melynek szocialista tagja is van, azt e pillanatban nem lehet még tudni, de nem is az a legfontosabb. Fontos az, hogy Giolitti, ki az uj kabinetet megfogja alakítani, tárgyalást folytatott Bissolatival s fontosak azok a koncessziók, amelyeket Bissolati és Giolitti egymásnak kölcsönösen tettek. Giolitti annak fejében, hogy a szocialista vezér belép a kabinetjébe, három irányban tett nagy jelentőségű kötelező ígéretet. Először megígérte a választói reformot a legszélesebb alapon, azután az összes adótörvények reformját s végül azt, hogy a kabinetet a legszélsőbb liberális tábor tagjaiból fogja megalakítani. De még ennél is fontosabb, hogy Bissolati viszont ígéretet tett, hogy a katonai költségek és a fegyverkezés költségeinek csökkentését nem követeli, sőt nemcsak maga volt ilyen föltételek mellett hajlandó tárcát vállalni, hanem még két társa, Bonomi és Cabrini is belépnének a Giolitti minisztériumba. És a szociáldemokrata párt vezetősége sem tett ez ellen kifogást. Ez nemcsak Olaszország, hanem az egész világ szempontjából óriási horderejű esemény lesz, ha bekövetkezik. Mert igaz ugyan, hogy Svájcban és Franciaországban már tizenkét év óta benn ülnek a szociálisták a burzsoákabinetekben, de monarchiában ez lesz az első eset. Ebben a monarchikus elv haladását és fejlődését, modernizálását lehetetlen föl nem ismerni. Viszont a szociálisták szempontjából sem lehet kicsinyelni ezt a tényt. Ezzel ismét egy nagy tömeg válik ki azok közül a „tiszta" szociálisták közül, akik a burzsoáziával való minden közösséget megtagadnak s várják azt a világfölfordulást, amely őket kizárólagos hatalomra segiti, de addig összetett kézzel nézik az eseményeket s teoretikus vitákat folytatnak a fönnálló állami, gazdasági, politikai és szociális rend ellen. Mindinkább szaporodik azoknak az okos, azoknak a józan szociáldemokratáknak a száma, akik egy eljövendő Utópiára nem várnak, hanem már most, a liberális polgári pártokkal karöltve akarják javítani azoknak a társadalmi osztályoknak helyzetét, akiket egy szociálista korszak fölszabaditana ugyan, de kérdés, hogy ez a korszak elkövetkezik-e valamikor is. Ezek a kormányalakítások, melyekre Franciaország adott legelsőbben példát, az egész szociálista programnak életet adnak, hogy az, hogy szövetkeznek a radikálisokkal és a liberálisokkal, tehát a társadalomnak polgári elemeivel, elsősorban azt jelenti, hogy a szociálista program kezd megszűnni puszta ábrándozás lenni, hanem egy komoly, egy becsületes és főleg egy minden forradalmi törekvéstől ment burzsoa-korTalálkozás. Irta Halász Marvei. Szinhely a bünügyi rendőrkapitány hivatalos szobája. Két markos rendőr egy toprongyos, züllött kinézésű csavargót lök a kapitány elé. A jelentés megtétele után távoznak és a csavargó egyedül marad a kapitánnyal. A kapitány löl sem néz munkájából, serényen ir tovább. Csavargó (zavartan): Kapitány ur kérem, én ... Kapitány (közbevág): Hallgass; majd kérdezlek, ha valamire kíváncsi leszek. Csavargó (merően nézi a kapitányt, majd egyszerre meglepetten szól): Kapitány ur, Ákos, te volnál az? Szervusz. Kapitány (fölugrik és dühösen végignézi): Ez már csakugyan pimaszság! Lecsukatlak, te gazember! No nézd csak, még letegezi az embert! Csavargó: Bocsáss meg, hogy ebben a gúnyámban nem respektálom a külömbséget a kapitány és a vádlott közt; azt is elhiszem, hogy a magamfajta ismerősről szívesen megfeledkezik az ember, de hiába: nekem jó a memóriám. Te Vedres Ákos vagy, én meg Rácz Béla vagyok. Csekély tiz-tizenkét éve együtt jártunk az abonyi gimnáziumba, «Ct egy padban is ültünk. No, dereng már ugye? (Bizalmaskodva.) Örülök a kellemes meglepetésnek, amelyet okoztam. Soha sem tiltakozz! Ha neked nem is, nekem Mindenesetre kellemes. (Irónikusan.) Reményem ugyanis kedves öregem, régi baratom, hogy huszonnégy órával kevesebbet kapok, no meg talán a további rendőrpofonoktól is fölmentesz; ennyit csak megtehetsz barátság fejében! Kapitány (roppant zavartan): Igen, én Vedres Ákos vagyok, de ön . . . maga . . . maga . . . Rácz Béla volna? Az nem lehet, hiszen Rácz . . . (Határozottan.) Ne próbáljon felültetni, mert megkeserüli! (Figyelmesen nézi.) Szó sincs róla, van valami hasonlatosság, de ilyen állapotban Rácz soha sem . . . Csavargó (közbe vág): No az igaz, hogy egy kicsit megváltoztam, de ha alaposan megmosakodnék, meg aztán borotva is akadna és . . . Kapitány (nem tudja, mit csináljon): De hogy lehetséges, hogy te . . . igen, fölismerlek, te csakugyan Rácz Béla vagy ... de ilyen állapotban, ilyen módon . . . Hiszen, ugy tudom, Pesten volt . . . voltál; hogy kerültél ide? Csavargó (ílegmatikusan): Hát tolonc uton. (Öniróniával.) Igaz ugyan, hogy nem mindig utaztam ilyen előkelő módon, de hát parancs, parancs, meg aztán nem is került semmibe. (Elgondolkozva.) Bizony változnak az idők. Hidd el öregem, három évvel ezelőtt még én sem hittem volna, hogy Vedres A kos kapitány ur kénytelen lesz letartóztatni Rácz Bélát csavargás miatt. Kapitány: Igazán szinte nem is tudom, mi van velem. Ébren vagyok, vagy álmodom ? Hogy lehetséges, hogy te . . . Hogy jutottál ennyire? Hát már nem vagy ott a bankban? Ugy tudtam . . . Csavargó (lassan): Hja, a bankban . . . (Kivesz a dohányzóból egy cigarettát.) Szabad ugy-e? (Elgondolkozva.) A bankban? Szomorú história az, Ákos! Sohasem kérdezd ! (Int a kezével, aztán cinikusan folytatja.) Különben is már bizonyára untatlak. Mondd csak ki nyugodtan, hogy két hetet kapok a csavargásért, ha ugyan más most nincs a rovásomon, aztán vége. Már azt is sajnálom, hogy elárultam magamat, de igazán önkénytelenül történt. Bocsáss meg! Kapitány : Béla, ón nem tudom, képtelen vagyok megérteni, hogy te, az iskolai kenyeres pajtásom . . . (Meghatottan.) Most nem a kapitány előtt állasz, most az iskolatárs kérdez, mi történt veled? Jogom van talán ezt a kérdést intézni hozzád. Béla, hiszen nyolc éven át nem volt titkunk egymás előtt. Szörnyűség lehetett az, ami veled törtónt, hogy ilyen állapotba jutottál. Csavargó (lassan, elgondolkozva): Igazán jó vagy hozzám ... No jó. Elmondhatom, ha épen ráérsz meghallgatni. . . (Keserűen.) Tanulhatsz belőle. (Kis gondolkozás után határozottan.) Hát fiam, én azért nem vagyok a bankban, mert sikkasztottam. Sohasem lepődj meg olyan nagyon! Igenis sikkasztottam valami negyvenegynóhányezer koronát. Igaz, hogy ón nem láttam belőle egy árva krajcárt sem, de mégis csak elsikkasztottam. De elején kezdem. Tudod jól, hogy nagyon szegény gyerek voltam diák koromban, tudod talán azt is, mennyi gondot okozott a matúra után az úgynevezett „kilépés az életbe". Pénzem nem volt, nem tudtam semmihez fogni, pedig az ambícióit}