Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-25 / 70. szám

4 DELMAGVARORSZÁÜ 1911 március 25 bérlők kőzött egy szoba-konyhában húzódik meg a héttagú Podovszky-család. A 49-es számú ház mellett van az 51-es számú, amely szintén Domonkos Mártoné s amelyben Lőcsey István százados lakik, a kis Lőcsey Károly édesapja, — a kis Lőcsei Károly pedig az egész gyilkossági ügyben, mint koronatanú szerepel. Ami egye­bet még a helyszíni szemle megállapított, mindaz olyan apró részlet, ami nem érdekli a közönséget. Ellenben annál jobban érdekel min­denkit, közönséget, lakókat, várost, hogy ne mondjuk az „alföldi metropolist" az, amit a helyszíni szemle a környék pontos leírásából kifelejtett, mert nem is tartozik arról szá­mot adni. Emiitettük már a helyszíni szemlével kap­csolatban, hogy a Szatymaz-utca ós a Siha-köz sarkán egy petróleum-lámpa áll. Ennek az egyetlen lámpának este legalább is ugy kel­lene égnie, hogy alatta fölismerhesse egyik a másikát. Csakhogy ez a petróleum-lámpa nem világit ám, hanem még sötétebben pislákol, mintha egyáltalán égne. A Siha-közben elrejtőz­het bárki, bármilyen csavargó, apacs, agy szin­tén a Szatymaz-utcában is. Amellett sáros, út­talan, kísérteties, egyáltalában nem for­dít rá gondot a város s azon a környé­ken istenkísértés hazamenni, ha valaki vé­letlenül arrafelé lakik. Pedig nagyon is sokan laknak arra felé. A lakók panaszkodnak, hogy nyolc órakor már nem merik kitenni a lábukat a házból. Akárki leütheti őket és beletünik a sötétségbe, mint ahogy Podovszky Mihály is a sötétségben tünt el. Szerencséje még a rend­őrségnek, hogy a tizennégy éves Lőcsey Ká­roly látta az esetet, különben a gyilkos nyom­talanul tünt volna el a sötétségben. Jól világí­tott utcán nem lehet eltűnni s jól világított utcán még nem történt meg, hogy valakit akárki leütött volna. És a Szatymaz-utcai sötétség félelmetességót még az is növeli, hogy a Szatymaz-utca másik oldalát a rókusi nagy tó alkotja. Azon a tájékon járatlan ember ház helyett könnyen beletévedhet a tóba, mert ettől a mély viztől semmiféle kerítés nem választja el a közutakat. Ezek azok az adatok, amelyeket a helyszíni szemle a környék pontos leírásából kifelejtett, de amelyek talán érdekelnek minden illetékest ós nem illetékest annyira, mint az, hogy a Siha-köz a Szatymazi-utcában torkollik. (Mit vallott a gyilkos.) Podovszky Mihályt, Domonkos Márton tizen­hét éves gyilkosát pénteken délelőtt ismét ki­hallgatta a rendőrség. Tévesen jelentették teg­nap Follráth Gyula ügyeletes alkapitánynak, hogy Podovszkyt a lakásán fogták el ós tar­tóztatták le. A gyilkost Fodor János rendőr a Kossuth Lajos-sugáruton a Meák-patika előtt fogta el. A rendőr már akkor tudta a gyilkos szemólyleirását, hogy magas, karcsú, kis, kurta kabátja van, rajta prémgallór, az arca barna, pelyhező bajusza van s jobb modorú fiatal­ember. Amint a rendőr a Kossuth Lajos-sugár­uti Meák-gyógyszertár előtt cirkált, találkozott Podovszky Mihálylyal. Gyanúja támadt s iga­zolásra szólította föl. Podovszky megmondta a nevét s rögtön bevallotta, hogy ő szúrta meg Domonkost. Fodor rendőr erre a rókusi rendőr­laktanyába vezette, ahonnan egy másik rendőr­rel együtt a városházára vitték. Minden izében remegve állott a gyilkos Follráth Gyula alkapitány előtt. Halkan, von­tatottan beszélt. Egy megszeppent alak be­nyomását keltette, aki későn ébred a tudatára annak, amit cselekedett. Vallomását jegyző­könyvbe foglalták. A gyilkos igy adta elő az esetet: — Amikor haza akartam menni, Domonkos Márton a Siha-köz táján megtámadott és ütle­gelni kezdett. Én futni kezdtem ós ekkor Domonkos utánam lőtt, majd utánam futott. Láttam, hogy nem menekülhetek, visszafordul­tam, előrántottam a zsebemből a bicskámat és a nyitott bicskát vízszintesen a hozzám rohanó Domonkos felé tartottam. Domonkos beleszaladt a bicskába, azután megtántorodott és elesett. Ezután én a rókusi állomásra futottam, az apámnak, aki ott vasúti őr, elmondtam az ese­tet. Az apám azt mondta, hogy rögtön jelent­kezzek a rendőrségen. Ugy is tettem. Elindul­tam a rókusi állomásról és a Kossuth Lajos­sugáruton mentem, ahol a Meák-patika előtt egy rendőr igazolásra szólított föl. Megmond­tam a nevemet ós ellenkezés nélkül mentem a rendőrrel a laktanyába, onnan pedig a város­házára. Igy adta elő az esetet Podovszky Mihály. A tanuk vallomásai és a nyomozás adatai azon­ban csaknem betüről-betüre megcáfolják a fiatal gyilkosnak ezt a vallomását. (Tervszerű gyilkosság.) A rendőrség nagy apparátussal és lázas sietséggel látott hozzá a nyomozáshoz. Negy­vennyolc óra állott rendelkezésére s ez alatt az idő alatt az összes bizonyítékokat meg kellett szerezni, különben a gyilkos kisik­lik az igazságszolgáltatás büntetése alól. Még tegnap este, nyomban a gyilkosság után azt kellett volna megállapítani, hogy milyen eszközzel történt a gyilkosság ? Lo­monkos Márton holttestét Baneth Samu dr kerületi orvos vizsgálta meg először. Meg­nézte a Domonkos torkán vérző tizenkét centiméter mély sebet s megállapította, hogy az lőtt seb. Erre több laikus azt válaszolta, liogy nem lehet lőtt seb, mert körülötte pörkölés nem látszik. Akkor lehet, hogy a lövés tá­volabbról történt — mondotta Baneth — s azért nincs nyoma pörltölésnek. A rendőr­ség azonban jól sejtette, hogy a seb szúrás­tól ered. Domonkos először is nagyon sok vért vesztett, továbbá nagyon kevés való­színűsége van annak a föltevésnek, hogy a gyilkos épen a torkán találja revolverrel az áldozatát. Aztán: a revolver Domonkos hul­lája mellett a földön hevert s hihetetlennek tetszik, mintha a gyilkos a revolvert az ál­dozata mellé dobta volna. A revolver erede­tileg hat golyóra volt töltve, abból egyet Domonkos lőhetett csak ki. A további nyomozás során kiderítette a rendőrség, hogy tervszerű gyilkosság történt. Ezt már csak akkor tudták határozottan megállapítani, amikor a gyilkost a város­házán kihallgatták és a bicskát, amelylyel Podovszky Domonkoson a halálos szúrást ejtette, bűnjelként lefoglalták. Első pillantásra feltűnt Follráth alkapi­tánynak, hogy Podovszky arcáról rosszul van lemosva a korom. A gyilkos tehát elő­zetesen bekormozta az arcát, hogy Domonkos Márton ne ismerhesse föl. Mikor aztán el­menekült, a rókusi állomás kútjánál le­mosta magáról a kormot s egyúttal tisztára mosta a bicskáját is. Feltűnt, hogy a bűn­jelként lefoglalt bicska borotvaéles. Ebből azt lehetett következtetni, hogy Podovszky a bicskáját, készülődve a gyilkosságra, előre kifente. A rendőrségnek most azt a kérdést kellett megoldani, hogy mivel és hol fen­hette ki Podovszky olyan rendkivül élesre a bicskáját? Ezért pénteken délelőtt a gyilkos édes­apjának, Podovszky Andrásnak a Szatymaz­utca 49-ik számú lakásán a rendőrség ház­kutatást tartott. Nem kellett sokáig ku­tatni, az ablak párkányán megtalálták a köszörükövet. Mint bűnjelet, ezt is lefoglalta a rendőrség. A gyilkost ezután újra kikérdezték. Be­vallotta, hogy az előző napon kifente a bicskáját, de csak azért, mert a bicskájával szokott borotválkozni. Ez azonban szintén nem bizonyult igaznak. Mindebből pedig a rendőrség megállapította, hogy Podovszky a gyilkosságot tervszerűen követte el. (Mit mondanak a tanuk?) A tanúvallomások legnagyobb része is a terv­szerű gyilkosságot igazolja. Tegnap merírtuk a gyilkosság egyetlen szemtanujának, a tizennégy éves Lőcsey Károlynak a vallomását, aki ép abban a pillanatban lépett ki a házuk kapuján, amikor a revolverlövés eldördült. A lámpa ho­mályos fénye alatt látta tántorogni a kis Lőcsey Domonkos Mártont s ugyanekkor Podovszkyt, amint gyors iramodással belefutott a sötét­ségbe. A mai tanúkihallgatások során még egy tanú tett jelentékeny vallomást. Szebesán György­nek hivják, honvédbaka, Lőcsey István száza­dos szolgája. Elmondta, liogy félnyolc óra táján a százados borért küldte el s útközben a Szatymaz-utcában találkozott Podovszky Mihály­lyal, aki egy eperfa mellett állt. Podovszky kö­szönt a bakának s ez visszaköszönt, majd to­vább ment. Visszatérve a korcsmából, már nem látott a Szatymaz-utcában egy lelket sem. Domonkos András a meggyilkolt testvérbátyja pénteken délután a rendőrségen azt a vallo­mást tette, hogy a gyilkos Podovszky Mihály a gyilkosság előtt való vasárnap délutánján nála járt és fegyvert leért tőle kölcsön. Domonkos András megkérdezte Podovszkyt, hogy minek kell neki a fegyver, mire ez azt válaszolta, hogy a csirkéket hordja a göi ény s ezeket akarja ki­pusztítani. — Hiszen nincs is csirkétek! — mondotta Domonkos. Podovszky erro nem válaszolt és néhány perccel később eltávozott. Farkas János munkás, aki szintén a Szatymaz­utcában lakik, elmondotta, hogy amint a gyil­kosság napján este nyolc óra felé hazaigyekozett egy sötét alakot látott befutni a Szatymaz­utca környékén lévő Ilona-utcába. Hogy ki volt ez az alak, azt nem tudja, mert a sötétségben nem ismerhette föl. Nagy Imrónó Szatymaz-utcai lakos előadta, hogy Podovszky előtte is többször leöléssel fenyegette Domonkos Mártont, amiért ez Po­dovszkyóknak fölmondta a lakást. Becsey János rendőrőrsvezető is hasonló tanú­vallomást tett. Elmondta, hogy Domonkos Már­ton több ízben jött panaszszal hozzá azért, mert Podovszky Mihály megfenyegette, hogy megöli. — Azért akar megölni — mondotta Domon­kos Márton — mert fölmondtam nekik a la­kást és nem tudnak mást kapni. A februári ne­gyedet nem tudják kifizetni, ón meg kiadtam a lakást másnak hetvenkét forintért. Megkérdezte még Domonkos Becseytől, hogy nem lehetne-e Podovszkyékat idő előtt kilakoltatni ? Az őrsparancsnok azt válaszolta, hogy nem, meg kell várni, amig a negyed le­telik. Ezután a többi környékbeli tanuk kerültek sorra. Vallomásaiknak csak az a része fontos, amely szerint Podovszky előttük is hangoz­tatta, hogy Domonkos Mártont megöli, amiért földönfutóvá tette a szülőit és a testvéreit. (A „jött-ment" család vallomása.) Tanuságtótelre beidézte a rendőrség Podovszky Mihály anyját és a legidősebb nővérét is. őket hallgatta ki Szakáll József dr a legutolsóknak. Podovszky Mihály édesanyja egy szopós gyer­mekkel a karján jött a rendörségre, a nővére pedig a másik két apró testvérét vezette föl a folyosóra. A napos rendőr kikiáltott az előszobából a folyosóra : — Podovszky Andrásné! — Egy kisirt szemű, megtört asszony lépett be a szobába, karján a kis szopóssal. — Mondjon el mindent, amit tud, — szólt hozzá az alkapitány. Podovszkynó beszélni kezdett: — Tekintetes kapitány ur, nem olyan rossz az ón szegény Ham, mint amilyennek leföstik. Bűnbe esett, megölt egy embert,de —csak mi­értünk tette, amit tett. Szegény, még nem tudja a törvényt és bizonyosan azt hitte, hogyha ezt

Next

/
Thumbnails
Contents