Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-02 / 50. szám

mmDELMAGYARORSZAG 1911 március 2 hozta volna a nemzet szivét a nagy tengeri érdekekhez. Mintha a magyar delegáció áldozatkészségében, a tengeri érdekek jobb fölismerését üdvözölhetnénk. Mintha egy nagy magyar államférfinak a vitában fölidézett jelszava: „Tengerre magyar!" utat talált volna az elmékbe s a szivekbe. Egyik delegátus fölpanaszolta, hogy bizony a fegyveres béke sokba kerül, hogy nyögnek és roskadoznak a nemzetek szinte elviselhetetlen terhe alatt. Akármily sokba kerül is a népek hadi készenléte, nem sokkal többe kerülne-e, — amit a fegyveres készenléttel a legbiztosabban elkerülhetünk — a háború ? A fiatal élet pusztulásán, a háború sok más borzalmán kívül, nem kerül-e modern hadviselésnek csak az első négy hete kétezermillió koronába ? S ha másrészt azt is fölhozták, hogy ily nagy terhek kirovása által a nemzetiségi agitátorok veszedelmes izgató eszközhöz jutnak a magyar állam ellen, ezzel szemben nem igazság-e: hogy a külső és belső védelemnek eszközeivel ellátott magyar állam, kezének egyetlen mozdulatával sakkba tarthatja a nemzetiségi izgatók földalatti munkáját. Holott, ha vizén és szárazon a monarchia föl nem fegyverkezik, e könnyelműségnek vesztett háborúk lesznek a következményei. S vesztett háborúk után kapnának csak veszedelmes erőre és válhatnának ránk nézve végzetesekké még a nemzetiségi izgatások is, hogy másról ne is szóljunk. A magyar delegáció megszavazta a haditengerészetköveteléseit. Nagy anyagi áldozatokat hozott újra a monarchia biztonságáért és hatalmáért. emberben. Nem volt ez csalás, de tökéletlen volt. Ha netalán notórius fickónak hódolunk, csak azért, mert király volt és nagyon lármázott, ez hazugság; és ha ezt leleplezik, akkor nem veszitönk el egy illúziót. A barátság nem illúzió, még ha állhatatlannak is bizonyul; mert a jóban való együttélés magasan álló valóság az életnek egy pillanatában. Az átélt boldog órák nem lehetnek illuzórikusak, mert akkor tényleg megvoltak, noha most már nincsenek. Néha megtörténik, hogy egy szép élmény, utólag csúnya színezésbe kerülhet és az emlékezésben gyűlöltté formálódik át, vagy pedig teljesen kipusztul. És az életnek sötét pillanataiban, minden, ami elmúlt és ami jelen van, összeolvadhat egy fekete kháoszba. Akkor kétségbeesetten hiszszük, hogy nem tudunk már kibékülni az élettel és ugy érezzük, hogy nem lehetünk soha többé vigak. E sötétségben a hivő ember előtt egy fénysugár tör elő, a reménység egy jobb életre, odaát. Az illúziók egy jobb életre való reménységet tartalmaznak. Az illúziók elhalványult, rossz fényképek, de mégis ábrák; kóstolók, de nem többek; minták, de nem maguk az áruk; gipszöntvények, de nem márványok; rossz pénzek, de mégis pénzek. A szép mulandó ós változó, de az emlékezetünkben elmúlhatatlan nyomot hagy maga után; a tavaszi virág gyorsan elhervad, de mások jönnek helyébe; a gyermek felnő, a leány megvénül. Hát aztán?! Az ember szereti a változatosságot; ez változat és megujulás és az örök életbe képez átmenetet. Miért bukott meg Briand ? (Saját tudósítónktól.) Aristide Briand tehát távozott a francia kormány éléről, még pedig olyan közmegelégedésre, hogy utána alig marad elégedetlenség, vagy gyűlölet, sőt még lényeges változás sem. A válság előzményeit minek ismertetnők ? Úgyis ismeretesek. Apró kavicsokat hajigáltak apró csinytevők a Briand-kormány szekere elé, de a kormány keresztülgázolt rajtuk. Mindvalamennyin, csak épen az volt a baj, hogy a szekér az egyes kavicsok után, amint egymás után következtek, egyre nagyobbat és nagyobbat zökkent. Briand erre leszállt, hogy megmentse a — szekeret. Ugy érezte, ugy érzi, hogy annak a szekérnek gonosz egy uton kell még végigszáguldania, ha hát — akár csak ilyen apró zökkenések folytán — meggyöngül, nem állja majd a nagy ut nagyobb akadályait. S minthogy érezte és érzi azt is, hogy a csinytevők őt akarják bántani, lehet, hogy csak boszantani, minthogy ugy érzi, hogy az a szekér megmarad, ha — nem neki marad meg, ma kormányválság van Franciaországban. Briandnak és kormányának — tudjuk — többsége volt a francia kamarában, amikor a miniszterelnök elhatározta, hogy lemond. Sőt többsége van ennek a kormánynak még ma is a francia népképviseletben. Briand ugy mondja, hogy egyre leolvadó ez a többség. Az egyes tagjainak, hogy ugy mondjuk, lelkivilágát illetőleg pedig egyre lanyhuló többség. Ami nyilván azt jelenti, hogy amely elvek Briand zászlajára vannak irva, nyilván azokra esküdött a francia nópképviseletnek nagyobbik fele, de Briand zászlaját nem szivesen követi. Briand erre — átadja a zászlót. Hadd lobogtassa olyan ember, aki a zászló alá jobban tud hiveket toborozni és a zászló alatt jobban együtt tudja őket tartani, mint ő. S megteszi ezt, a zászlót akkor adja át Briand, amikor még van olyan erős a zászlóalja, hogy nem tud rajta erőt venni az ellenség serege, a köztársaságnak is, a népuralomnak is, a fölvilágosodottságnak is megátalkodott és mindenre kész ellenségei. Mert — hangsúlyozni kell ezt Briand bukásánál, — őt nem ezek buktatták meg. És ha ő maga nem mondta volna is meg, akkor is ugy volna igaz, hogy nem ezek elől hátrált meg. Vagy mondjuk inkább igy: meg nem hátrált előlük. Csak épen azt tette meg, hogy megbukott, nehogy amazok győzzenek. Hogy ez mégis a klerikálisok diadala ? Dehogy. Az ő diadalukat csak igy lehetett megelőzni és eleve is lehetetlenné tenni. Briand ugy győzte le őket. hogy elesett. Hogy akkor miért bukott meg ? Nyomban meglátjuk, ha fontolóra vesszük, mi következik most, az ő bukása után. Következik, hogy akiknek Briand politikája kedvük szerint való politika volt, de vagy Briand taktikája, vagy Briand személye nem Volt kedvük szerint való, hogy ezek, akik vagy húzódoztak a kormánytámogató többség mellől, vagy nyíltan ellene foglaltak állást, most távozván, aki vagy ami nekik ellenszenves volt, buzgó támogatói lesznek annak a politikának, melynek eddig sem voltak ellenesei. És következik az, hogy a köztársasági politika hiveinek, akik eddig tán nagyon is bizakodtak e politika erejében, most egyszerre megnyílik a szemük és meglátják a köztársaságot támadó politika nagy, félelmetes erejét és a fenyegető veszedelem láttára fokozott buzgósággal sietnek a maguk politikájának, a köztársasági politikának a védelmére. Igy erősiti Briand a maga politikáját a — bukásával. * Parisból jelentik: Monis szenátor az uj miniszterelnök. Tegnap elfogadta a megbízást Falliérestől kabinetalakitásra s aránylag könnyű szerrel fogja összeállítani a kormányt, bárha mutatkoznak nehézségek, mert Monis lehetőleg csak a radikális szárnyra akar támaszkodni. Növeli a bonyodalmat, hogy Jonnart tábornok, az algiri kormányzó lemond ós Lépine párisi rendőrfőnök sem hajlandó állásában megmaradni. Körülbelül együtt van az egész kabinet, amelynek ez lesz a képe: Monis: miniszterelnök és belügyminiszter Cruppy: igazságügy Ribot : külügy Belcassé: tengerészet Berteaux: hadügy Gauthian: pénzügy Ilron: kereskedelem Couyba: közoktatás Cailleaux: közmunka Messing: gyarmatügy Godard: munkásügy Sarreaux: földmivelés Boncour: szépművészeti miniszter. Látnivaló, hogy az uj kabinet Combes képére van teremtve s csak az egy Ribot huz a mérsékelt radikálisok felé. Még ma Falliéres elé terjesztette ezt a miniszterlistát a kiszemelt miniszterelnök. * Érdekesnek találjuk az uj francia miniszterelnök: Monis rövid életrajzát ismertetni. Antonie Emánuel Monis egyike Franciaország legkiválóbb áilamférfiainak és a jelen helyzetben kétségkívül ő az egyetlen, akivel a válság sikeresen megoldható. Jelenleg a szenátus alelnöke ós a vasúti tanács tagja. Annak idején Waldeck-Roussean legkitűnőbb párthíve volt, majd kabinetjében az igazságügyi tárcát töltötte be 1899-től 1902-ig. A kombinációba jött kormányelnök-jelöltekkel szemben az az előnye volt, hogy bizton számíthat a szociálisták semlegességére, esetleg támogatására is; míg a többiek föltétlenül kihívták volna a szociálisták ellenzéki magatartását. Monis 1846. május huszonhatodikán a Charante-megyei Cháteauneuí-ben született. Jogi tanulmányai végeztével Cognac-ban, majd Bordeux-ban ügyvédi irodája volt; itt 1885-ben beválasztották a kamarába ós 1891-ben a szenátusnak lett a tagja, utóbb alelnöke. Erős meggyőződésű, nagytekintélyű, radikális politikus. Azon kevésszámú képviselő közé tartozik, akik sürgették a Dreyfus-pör revízióját. A trónörökös tavaszi programja. Ferenc Ferdinánd trónörökös családjával és rendes kíséretével március első napjaiban Brioni szigetekre érkezik és a Hotel Kupelwieserben fog megszállni. A trónörökös és családja ezidő szerint Konopistban tartózkodik. Mihelyt a király Bécsbe visszatér, rögtön odautazik a trónörökös, hogy a felséges úrtól külön audiencián elbúcsúzzék. Ennek megtörténte után azonnal Hohenberg Zsófiával és három gyermekével Délre tart, ahol húsvétig marad. Ez a trónörökös autentikus tavaszi programja. Bizonyos, hogy Ferenc Ferdinánd nem jön Budapestre, hogy a királytól elbúcsúzzék, hanem megvárja, mig az udvar Bécsbe visszatér. A görög kormány lemond. Athénből jelentik: Venizelosz a kamarában kijelentette, hogy a kormány le fog mondani, ha a kamara az alkotmányreviziós bizottság által az alkotmányrevízióra vonatkozó törvényjavaslaton ajánlott módosításokat elfogadja.